Évértékelő

2013-ban és 2014-ben már írtam 1-1 évértékelőt. Azóta eltelt egy újabb év, és itt az ideje, hogy a 2015-ös évet is összegezzem.

2015-ben, sorrendben, az alábbi országokat látogattam meg:

Portugália
Olaszország (Bari és környéke)
Ciprus
Lengyelország
USA
Anglia (Luton)
Szlovákia
Olaszország (Milánó, Expó, Verona)
Egyesült Arab Emirátusok
Bahrain
India
Kuvait
Anglia (London)

Ezek közül Ciprus, Bahrain, India és Kuvait új ország volt; a többiben már jártam korábban.

Januárban rögtön 3 út is volt. Portó és környékével kezdtünk, majd pár nap Dél-Olaszországban, és végül 5 nap CIPRUSSAL fejeztem be az év első útját. 

porto.jpg

Portó és környéke

delolasz.jpg

Dél-Olaszország

ciprus.jpg

Ciprus

A teljes februárt az Egyesült Államokban töltöttem (Varsóból indultam). Chicagóba érkeztem, majd onnan tettem egy 2 napos kiruccanást Milwuakee-be. A nyárban éreztem magam Los Angelesben és Las Vegasban, ahonnan újra a télbe mentem New Heaven-be, a Yale Egyetemre, ahova az ösztöndíjam szólt. A végén pár napot New Yorkban töltöttem.

amcsi.jpg

Tavasszal túrázgattam itthon. Teljesítménytúrákon indultam, valamint az Országos Kéktúra több szakaszát is teljesítettem.

turak.jpg

Májusban egy bécsi út volt, melynek az érdekessége, hogy menetrend szerinti repülőjárattal mentem Debrecenből. Debrecen-London; London-Pozsony; Pozsony-Bécs.

Júniusban Észak-Olaszországba ruccantunk ki 2 napra. Milánóba, de elsősorban a 2015-ös Expót, azaz a világkiállítást néztük meg. Este a Veronai Arénában az Aida operát, majd este haza.

e-olaszo.jpg

Szeptemberre esett az ázsiai utam. Dubai volt az út központja, és onnan tettem csillagtúraszerűen utakat Bahrainbe, Indiába és Kuvaitba.

b-i-k.jpg

Novemberben pedig zárásként Londonba mentem ki. Elsősorban a The Lion King musicalt néztem meg, ill. a The Shard toronyba mentem fel. Este a Gordon Ramsey étteremben vacsoráztam.

london.jpg

12279102_1061849980493989_3371996428880120864_n.jpg

Ezen felül pedig volt egy TV-s szereplésem. Az Alföld TV riporterével beszélgettem Észak-Koreáról, Mongóliáról és a transszibériai vasútról

11220144_10153679227049738_5804388957711573576_n.jpg

Az előadás itt érhető el: http://alitraveling.blog.hu/2015/12/18/orszagvalto_alfold_tv 

 

Ezen felül született még pár rendhagyó poszt is:

Először egy útikönyvről: 50 sziget, ahol még sosem jártam. Nem tudom miért, nekem nagyon megtetszett. 

img_20151213_115640_1450006080223_1_1.jpg

Majd a HotelsCombined oldalt mutattam be. Szerintem az egyik legjobb szálláskereső oldal. 

hc.jpg

 

Statisztika

  • repülések száma: 31 repülés
  • belföldi: 3
  • nemzetközi: 28
  • repült km: 55358 km
  • repülőn töltött idő: 87 óra 35 perc

stat1_1.jpg

stat2.jpg

stat3.jpg

  • blog olvasottság 2015.01.01-12.30: 104586 letöltés
  • legnépszerűbb poszt 2015-ben: Los Angeles:  11723
  • külföldön töltött napok száma: 59
  • túrázással töltött napok: 7
  • meglátogatott országok: 11
  • ebből új: 4
  • eddigi összes ország: 63 

infografika_1.jpg

blog_olvasottsag.jpg

 

Instagram

alitraveling_blog_hu_full.jpg

https://www.instagram.com/alitraveling.blog.hu/

 

Nem utolsósorban mindenkinek köszönöm az eddigi olvasásokat, és kívánok sikerekben, utazásokban gazdag Boldog Új Évet :) 

2016-ban az utazások folytatódnak. Év elején Európában, nyáron egy nagyon különleges út lesz, majd szeptemberben Ázsiába valamerre. Kövessetek a Facebookon, tartsatok velem 2016-ban is! Az Instagramon is elérhető a blog. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr178194712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása