Los Angeles
az "angyalok városa"

Pár óra alvás után indult a gép Los Angelesbe, Kaliforniába. Az itteni hideg után jó volt már egy nyáriasabb területre megérkezni. A repülő eseménytelen volt, bár az érdekes volt, hogy fentről is látszódott, ahogy egyre nyugatabbra haladtunk. Kezdetben minden havas volt, majd ez fokozatosan eltűnt. A Grand Canyon eszméletlen szép volt – már amennyi látszódott. Időben ért a gép, és már a kilépésnél érződött, hogy itt bizony nyár van, és közel 2 hétig nem lesz szükségem a téli cuccokra. Autót fel, majd irány a megadott cím. Szerencsére itt él egy nagyon jó barátom, ami szintén közrejátszott, hogy LA-be jöjjek. Régen találkoztunk, + ő jól ismeri a várost. 

A Venice Beach-csel kezdtünk. Venice mindig is híres volt a kreativitásáról és a művészetéről. Az ’50-es, ’60-as években a Beat nemzedék központjává vált. Ma is a hippi negyed központja. A Venice Family Clinic működik az ország legnagyobb ingyenes klinikája. A Venice Beach strand, sétány, mely párhuzamosan fut km-en át a tengerparttal. Található még szabadtéri edzőterem, ahol pl. annak idején maga Arnold Schwarzenegger is kezdte a pályáját. De kispályás tenisztől kezdve, fallabdán át minden fellelhető. Az óceán sajnos a fürdésre alkalmatlan, még nyáron is, de a vitorlásoknak és a szörfösöknek kiváló terepet nyújt. 

Innen az alig pár km-re arrébb lévő Santa Monica felé vettük az irányt. LA ugyancsak híres tengerpartja, ahol rengeteg film, sorozat készült; többek között a Baywach is. Itt található a Santa Monica Móló, mely a Chicagóból induló 66-os út végállomása. Sajnos az időjárás elromlott, elkezdett esni az eső, így az óriáskerékre már nem ültünk fel. (Az itt keszult filmek listaja ITT elerheto). 

Malibut terveztünk, de az utat baleset miatt teljesen lezárták. Később derült ki, hogy Kim Kardashian apja okozott halálos baleset. (A magyar sajtó is lehozta az esetet). Egy tengerparti helyen ettünk fish&chipst-et.

Estére az eső elállt, így meg tudtuk még nézni éjszakai kivilágításban Hollywoodot. Hollywoodban többször megfordultunk, de most írok róla. A későbbiekben majd csak a feliratról fogok még. Kezdetben erkölcsi alapon éltek itt, és a vallási felekezetnek ingyen telket osztogattak, ha hajlandó volt templomot vagy gyülekezeti házat építeni. A név 1910-ből származik, és egy kansasi farm nevét viselte (Hollywoodland). Azonban a filmesek 1910-es megjelenésével a gyülekezet már nem tudott lépést tartani. Szemükben a színész szakma megvetett foglalkozás volt, mert a kicsapongó életmódot reklámozta. A filmstúdiók az olcsó föld és a kedvező éghajlat miatt választották ezt a területet a letelepedésre.

Azonban Hollywood nem tudta megakadályozni a színészet és a stúdiók terjedését. 1911-ben Los Angeles fennhatósága alá került a város, ami ekkor már a szórakoztatóipar központja volt, így az aláírások és a petíciók ellenére is maradtak a mozik és a stúdiók. Innentől a történet ismert, a filmvilág központja lett a terület. (A feliratról majd később). És hogy mi magyarok mindenhol ott vagyunk, az is tény. Én pl. eddig nem tudtam, hogy Zukor Adolf hozta létre a Paramount filmvállalatot; Fox Vilmos pedig a 20th Century Fox stúdiót.

Oscar-bácsi

Hollywood történetét igazán a filmakadémiai díj megalapításától jegyzik. Az Oscar-díj minden ellentmondásosságával és flancolásával együtt a filmszakma legfontosabb és legmagasabb elismerése. 1929-ben adták át először, és sikere azóta is töretlen.

A Dolby Theater, azaz a Dolby Színház, jelenleg az Oscar-gálák helyszíne. 2002 óta rendezik itt a díjátadást, bár csak 2012 óta ez a neve. Előtte Kodak volt, de a cég csőd közeli állapotba került, és nem tudta fizetni a szponzori pénzeket. 3400 fő befogadására alkalmas. Az oszlopokra felvésték a kezdetektől fogva az összes Oscar díjas filmet, és előre az éveket egészen 2075-ig. Ami azért érdekes, mert a Dolbynak az Amerikai Filmakadémiával csak 2032-ig van szerződése, hogy addig mindenképp itt rendezik a gálát. Úgy látszik, bizakodóak a tulajdonosok :D Hatalmas élmény volt sétálni azon a részen, ahol a vörös szőnyeget szokták leteríteni. (Sajnos most nem volt letéve, de a tudat is épp elég volt). 

A TCL Chinese Theater, azaz a kínai színház a Dolby szomszédságában van.

img_20150207_200113.jpg

Itt található a különböző hírességek kéznyomai, valamint a Hollywood Boulevard és a Hírességek csillagai (Walk of Fame) is. A „csillagrendszer” több mint 2000 (2543), a járdába öntött csillagot számlál a Hollywood Boulevard, La Brea és a Gower Street közötti szakaszán. A megörökített csillagok rézbe vésett nevei halvány, korallszínű csillagokból ragyognak elő, amelyeket egy-egy szürke járólapba öntöttek. Mindegyik év alatt egy-egy ikon, amelyik a híresség szórakoztatóipari területére utal: kamera, televízió, rádiós mikrofon, színházi állarc, stb. Sajnos az enyémre még várni kell, de ami késik, nem múlik :D 

Másnap a belváros felé vettük az irányt. Mivel ott lehetetlen parkolni, így Hollywoodban tettük le az autót, és onnan metróval mentünk be. Történelmi pillanat volt: az ismerősöm is most először metrón :D Mindössze két vonal van. A földregés helyzet miatt nem mertek többet építeni.

img_7002.JPG

img_7003.JPG

Los Angeles belvárosa több részből áll. A vasútállomás (Union Station) mellett lévő mexikói negyeddel kezdtünk. Érdekes volt látni a mexikói éttermeket, ill. tradicionális ruhákat viselő helyieket.

Elhaladtunk a Városháza előtt, mely szintén rengeteg ikonikus filmben feltűnik. Pl. az eredeti Superman-ban a Daily Planet c. újság szerkesztőségeként jelent meg. 1928-ban épült, 27 emeletes és piramis-szerű csúcsban végződik. 

img_7024.JPG

img_7026.JPG

A Los Angeles-i Bíróság épületét is érintettük, majd a város egyik legkülönlegesebb templomához értünk.

img_7037.JPG

2002-ben fejezték be (Cathedral of Our Lady of the Angels). Meglepően modern stílust képvisel, mind kívülről, mind belülről. 

Innen a kínai negyedbe mentünk. Már 1850-ben is voltak kínaiak LA-ben; igaz, csak 2-n. Jelenleg kb. 15.000 kínai lakik a negyedben (összesen 400.000 kínai él a városban). Nagy számban találhatók is szép tetőzetek, kidíszített homlokzatok, mesés éttermek és gyógynövényboltok. Abban az étteremben vacsoráztunk (Foo Chow), ahol annak idején a Jackie Chan főszereplésével készült Csúcsformában c. film egyes jelenetei játszódnak. 

A negyedben több filmnek a helyszínére is rá lehet akadni, ismerni. (A belváros többi részét, az üzleti negyedet a kosár meccs idején néztem meg).

A belváros egyedüli negatívuma a rengeteg hajléktalan. Szó szerint az utcán sátraznak. Főleg este, elég félelmetes látványt nyújtott. 

img_7021.JPG

img_7022.JPG

Már nagyon vártam, hogy elmenjünk Beverly Hillsbe. Neve egyet jelent a gazdagsággal, és a luxussal. Az USA egyik legdrágább ingatlanjai itt találhatók. Beverly Hills attrakciói 20 tömbnyi városrészben összpontosulnak, és Arany Háromszögnek is nevezik. A körzetet délről a Wilshire Boulevard (ahol Julia Roberts és Richard Gere főszereplésével készült Micsoda nő! c. film első jelenetei is játszódnak), nyugatról a Santa Monica Boulevard, keletről pedig a Roxford Drive határolja.

A híres Rodeo Drive az Arany Háromszög közepén vág át, és luxusüzletek csillogó kirakatai előtt lehet levadászni akár a hírességeket is. Sajnos mi nem futottunk össze senkivel sem, de haverommal már találkozott nem eggyel (pl. Mark Wahlberggel)

Az egyik legszebb és legjellegzetesebb épület a Városháza, mely a spanyol reneszánsz jegyében épült; díszes és tarka barokk kupola koronáz. 

img_7100.JPG

Olyan kultikus filmek készültek itt, mint a Beverly Hills-i zsaru, vagy a Beverly Hills 91210 c. sorozat.

Innen a Hollywood felirathoz mentünk. A világhírű felirat a képzelet szüleménye. Eredetileg semmi köze nem volt a színészethez, és a mozikhoz. Az eredeti felirat (Hollywoodland) egy környékbeli telkeket árusító ingatlancég reklámja volt még 1923-ban. A hollywoodi filmgyártás a 10-as években válságba került, és szükség volt mentőcsomagra. Ezek lettek a betűk. A kamara leszedette a LAND négy betűjét, és a megmaradt kilencet restaurálták.

15 méter magas és 150 méter hosszú Hollywood felirat a moziváros születési helyét jelképezve megteremtett egy új „zarándokhelyet”. Hugh Hefner fontos szerepet játszott az újjáépítésben. Támogatásokkal restaurálták a betűket, de ennek ellenére ma legálisan nem látogatható. Kerítéssel vették körbe. De az ismerősöm tudta azt a helyet, ami a legközelebb esik hozzá, és ahonnan a legjobb fotókat lehet róla készíteni.

Szerencsénk volt, mert filmbemutatót tartottak, így valamelyest bepillantást lehetett nyerni, hogy milyen forgatag van egy premier idején. A McFarland, USA film világpremierjét tartották. 

img_7142.JPG

img_7143.JPG

A Sunset Boulevard-on mentünk vissza Hollywoodba, majd onnan a Griffith Park felé vettük az irányt. A teljes park ötször nagyobb, mint a New York-i Central Park.

img_7126_1.JPG

img_7127_1.JPG

Itt is van minden, mi szem-szájnak ingere: állatkert, obszervatórium, múzeum, vasútkiállítás, 50 mérföldnyi túraútvonal, és a Batman-barlang, ahol a film ezen része készült. Mi az obszervatóriumhoz mentünk. Remek kilátás nyílt a naplementére és a városra. Sajnos fátyolfelhős volt az ég, így a Csendes-óceánig már nem lehetett ellátni. 

Az Universal Stúdiót iktattuk még be hazafelé. Be már nem mentünk, mert az egy külön napos program. De a stúdió ikonikus szimbólumát, a földgömböt megnéztük. 

Utolsó napra nem maradt már, mint az első napon kimaradt Malibu. Nevét az őslakos indián törzsekről kapta (Humaliwi), és jelentése: „itt a hullámok hangosak”). Rászolgál a nevére. 

Az óceán fürdésre szinte alkalmatlan. Egyrészt ilyenkor hideg, bár nyáron sem sokkal melegebb, valamint tényleg hatalmas hullámok jöttek a part felé. A szörfösöknek remek paradicsom. Mind Malibu, mind a tengerpart, csak részben látogatható. Rengeteg híresség itt lakik, ezáltal a területek nagy része magántulajdonban van. 

A közeli Point Duma csúcsra mászunk fel, ahonnan remek kilátás nyílt az óceánra. A kígyóra, gyíkra való figyelmeztető tábla jogos, mi is találkoztunk eggyel. A is túra után csak élveztük a februári meleget, a napsütést.

Malibu rengeteg filmnek adott otthont. Pl. a most befejeződő Két pasi meg egy kicsi villája is itt található. Egy part menti halas étteremben ebédeltünk (egy hawaii szigeteki halat ettem), majd a Topanga Kanyonon keresztül mentünk vissza LA-be. 

img_20150210_144623.jpg

Este egyedül mentem be a belvárosba. A Los Angeles Lakers – Denver Nuggets meccsre volt jegyem. Előtte még megnéztem a Nokia Színházat, ami pár nappal korábban lévő Grammy-nek a helyszínéül szolgál. 

img_20150210_183015.jpg

img_20150210_182853.jpg

A Staples Center, mely mind kosárnak, mind hokinak helyet ad, a Nokia Színház mögött található. Kosármeccsek alkalmával közel 18.000 néző tud helyet foglalni. Teltház volt, és remek meccset játszottak a felek, de sajnos a Lakers kikapott. Mindenesetre érdekes volt látni egy NBA mérkőzést. 

Ezzel lezárult pár napos Los Angeles-i tartózkodásom. Lényegében amit akartam, mindent láttam. LA nagyon érdekes: igazából különböző negyedekből áll (pl. Hollywood, Westwood, Santa Monica, stb.), és a Los Angeles név az, ami összefogja ezeket; de ezen belül az egyes negyedek majdhogynem önálló életet élnek. A negyedek között nincs összefüggés. Ugyancsak nincs tipikus belváros sem, mert az is több különböző részből áll. Elő és alsóvárosok is hiányoznak. Mégis ez adja meg a városnak a hangulatát. Nagyon tetszett, bárkinek ajánlom, aki erre jár. Az egyedüli negatív a közlekedés. Óriási dugók vannak mindig, és mindenhol. De ez egy világvároshoz hozzátartozik. Ahogy a haverom megfogalmazta: „ez is Los Angeles”. 

img_7388.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr197219441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fingerbangs 2015.02.26. 11:19:26

nem theater hanem theatre igazából, de amúgy köszi, jó poszt

Marc Forgeron 2015.02.26. 11:31:15

@fingerbangs: mindket helyesiras helyes: theater-amerikai angol, theatre -brit angol, lasd meg metre/ meter stb.

FélszeműKalóz (törölt) 2015.02.26. 11:32:19

kedves cikkíró nem theater hanem theatre
hogy ne tudod eszt???????????

turista a saját országában 2015.02.26. 12:59:30

Nagyon jó poszt, köszönet érte!

Egyedül az üzleti negyed bemutatása hiányzott, ahol a felhőkarcolók vannak. Ide nem mentél el?

vasgyuszi 2015.02.26. 13:40:57

Szerintem csak elírta a theatre-t , mert mindenütt következetesen theater-t ír, holott a képeken is látszik, hogy theatre.
Nálam inkább ez verte ki a biztosítékot:
"Malibut terveztük még be, de az baleset miatt teljesen lezárták az utat."

Mi a tököm az a "de az baleset miatt" ?
Inkább nem is olvastam tovább, de a képekét köszönet jár!

Darth_Vader 2015.02.26. 13:52:12

"Gusztusos" zsidó fiú menni LA-be.
Kb. prolisokkolásnak jó ez a cikk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.26. 13:53:38

Charlie Harper háza annyiban van Malibun, hogy vágóképként a Malibu Colony Road házait mutatják, amúgy nem ott lett felvéve.

EmyArn 2015.02.26. 14:10:27

Nagyon franko cikk, bar 1-2 targyi tevedes van benne. Pl a "csillagrendszerrol", pont ma olvastam, hogy Chris O'Donnell nemreg kapta meg a csillagat, es az ove a 2544-dik...

alimail · http://alitraveling.blog.hu/ 2015.02.26. 14:57:28

@fingerbangs: elirasril van szo. Javitom majd.

@turista a saját országában: oda csak este mentem el, a kosarmeccs elott. A kepek nem lettek az igaziak, igy nem tettem bele. A Griffin donbrol latszanak.

@EmyArn: en 2000 koruli szamrol olvastam.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: tudom hogy nem ott keszult, hanem studioban. Ilyen az HIMYM is. New York a helyszin,de minden LAben keszult

@vasgyuszi: Javitom. Koszi az eszrevetelt.

Buncog 2015.02.26. 15:41:28

A Universal Studios-t bánhatod! (Ha még nem jártál ilyesmiben)

murray 2015.02.27. 10:57:17

jó írás. köszi.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása