Alitraveling

A déli síkságok gerince a Limától a chilei határig tartó Panamericana Sur, vagyis a pánamerikai sztráda déli szakasza. Az út először a part menti sivatagos sávban halad, majd nyugatnak fordulva behatol messze a szárazföld belsejébe és oázisról oázisra haladva, a buja mezőket és a déli sivatagok kietlen pusztaságát elválasztó határokat átszelve egykedvűen figyeli a táj drámai változásait. 

Hacienda San José

A Peru HOP-pal indultam el felfedezni Perut. Kényelmesebb volt, mert nem sokkal volt drágább, mint a sima buszok és azokon a helyeken is megállt, ahova amúgy is el akartam menni. Így jutottam el a Hacienda San José-ba, a Chincha mellé. A 14. századig, vagyis az inkák megérkezéséig Chincha a kicsiny chincha birodalomhoz tartozott. Ma az ország legnagyobb fekete közössége él itt és a Peru szerte híres afroperui zene központja. 

A rabszolgákat eredetileg azért hozták a környékre, hogy az itt elterülő cukornád és gyapotültetvényeken dolgozzanak. Az 1570-es években több fekete élt a partvidéken, mint spanyol. A feketék, amennyire csak tudták, évszázadokon át megőrizték a zenéjüket és a hagyományaikat, de beolvasztottak indián és spanyol elemeket is a zenéjükbe. 

Hacienda San José-t eredetileg jezsuiták építették 1688-ban. Egykor a leggazdagabb hacienda volt – 1000 rabszolga is dolgozott az ültetvényeken. Az idegenvezető bemutatta a hacienda történetét, mind a család, mind a rabszolgákon keresztül. Mesélt a farm történetéről, és hogy ma szállodaként működik – ahol esküvőket is tartanak –, aztán lementünk az alagutakba. Odalent nagyon kellett vigyázni, a járatok olyan keskenyek voltak, hogy egy ember éppen elfér benne, az átjárók vagy lépcsők pedig nagyon alacsonyak és szűkek voltak. Az alagutak egyébként adóelkerülési céllal készültek: a hajókról ezeken át csempészték be a rabszolgákat a farmra a hatóságok tudta nélkül. Egykor 50 km hosszú volt a rendszer, de a 2007-es földrengés nagy pusztításokat végzett, így ma már csak kis része látogatható biztonságosan az alagútnak. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott a hely.

Innen Paracas felé mentünk tovább, ahol sok látnivaló nincs. A legnagyobb élményt az nyújtotta, hogy aznap délután rendezték meg a Peru – Brazília Copa-America döntőt. Bár Brazília nyerte, Peru sem szégyenkezhetett. Mivel Peru évek óta a döntő közelébe sem jutott, így ez a nap kb. nemzeti ünnepnek ért fel. Előző nap és aznap is mindenki csak a meccsről beszélt. Megállt az élet, csak hogy láthassák az emberek a meccset.

Ballestas-szigetek

A Ballestas-szigetek a déli partvidék legnépszerűbb látványosságainak egyike. A szigeteket körbe lehet hajózni, de tilos partra szállni vagy megérinteni az állatokat. A mini Galápagosnak is nevezetett szigetek több mint 160 tengeri madárfajnak nyújtanak menedéket, többek között pl. a Humboldt-pingvineknek, szuláknak, pelikánoknak, valamint a fürdőzés közben folyamatosan „ugató” és egymást harapdáló oroszlánfókáknak. A vízben hatalmas mennyiségű plankton él, amelyek a tápláléklánc legalsó szintjeként ellátja élelemmel a sziget élővilágát.
 

A szigetcsoport mintegy 22 szigetből, vagy épp csak kibukkanó sziklaszigetecskéből áll, s sziklás felszínén nyoma sincs növényzetnek, de már messziről lehet látni a hihetetlen sok madarat, amelyek itt pihennek két halászat között. 

A Humboldt-pingvinekből mindössze 12000 van az egész világon, így nagy szerencsénk volt, hogy ezt a kettőt is láttuk. Egyébként ezek a pingvinek állítólag visszavonultabban élnek, nem annyira mutogatják magukat, mint a madarak, vagy a fókák.

A legnagyobb szenzáció azonban az oroszlánfóka. Nagyon aranyosak voltak, ahogy a parton heverésztek, pihentek.

A szigeteken látható régi gyárak maradványai a 19 századból származik: ekkor a trágyaként szolgáló guano (tengeri madarak ürüléke) exportjából származó bevétel létfontosságú volt Perunak. 

A szigetekre hajózva a parti szikla oldalában látható az El Candelabrio geoglifa. A gyertyatartó (vagy mások szerint kaktusz) a Paracas félsziget északi oldalán található, a Pisco öbölben és 2 láb mélyen rajzolták bele a földbe a mintát, 200 m magasan, és elég nagy ahhoz, hogy 12 mérföldre ellátszódjon a tengerészeknek. 

Az elkészítési módja ugyanaz mint a Nasca vonalaknál: a felsőbb földréteget oldalra kaparják, és így a fehér alsóbb réteg válik láthatóvá. A keletkezésének idejét i. e. 200 körülire teszik a régészek a közelben talált kerámiák vizsgálata alapján, bár a pontos életkora nem ismert, s az sem, hogy mi a célja, és jelentése. Meglepően jó állapotban maradt fenn, és ez annak tudható be, hogy a domb azon oldalára rajzolták ahol nem éri a szél egyáltalán, így védve van az időjárási viszontagságoktól.
 

Különböző mítoszok keringenek arról, hogyan és miért került ez ide: valakik azt vallják szabadkőműves szimbólum, míg mások úgy gondolják, hogy a Mezoamerikai Világfának nevezett jelet képviseli. Egy harmadik elmélet szerint lehet, hogy a tengerészeknek szolgált irányjelzőként mivel pontosan Nasca irányába mutat, ugyanakkor vannak akik abban hisznek, hogy ufók csinálták. De a legvalószínűbb egy legenda, amit egész Dél-Amerikában tisztelnek, a Viracocha teremtési legenda. Eszerint a legenda szerint a világot a leghatalmasabb isten, Viracocha teremtette, az inkák uralkodója, pedig a Napisten, Inti fia volt. Inti négy gyermeke alapította Cusco városát, az inkák központját, itt emelkedett a Napisten temploma, az Inti Cancha is, ahol valaha minden arannyal és ezüsttel volt bevonva: az arany a Nap vejtékét, az ezüst a Hold könnyeit jelképezte.

Érdekesség, hogy San Martin tábornok seregei is itt kötöttek ki 1820-abn, mielőtt partra szálltak a szárazföldön, hogy biztosítsák az ország függetlenségét a spanyoloktól.

Paracas Nemzeti Park

A reggeli hajós túrát követően a Paracas-félszigeten néztem szét, ahol a paracas kultúra emlékeit lehet megtekinteni a nemzeti park mellett. Paracas kecsua szó; jelentése: homokviharok. Találó egy olyan kultúrának, amely kb. 2000 éve van eltemetve a part menti homok alatt. Találtak múmiákat, és textileket, amelyek ma Limában vannak kiállítva. A rezervátum több mint 1800 növény ás állatfajnak az otthona. 

Egykor az egyik legszebb természeti képződmény volt, azonban sajnos mára a katedrális nevű sziklának már csak egy része látható, mivel a 2007-es földrengés ezt is tönkretette. A sziklaalakzatot évmilliók alatt a szél és a tengerjárás alakította ki. 

Több helyen is megállt a busz, ahol szebbnél szebb tengerpartok és sziklák voltak. 

Huachina oázis

A perui sivatag homokdűnéi között elterülő hibátlan kis oázisban, és a köré épült kb. száz lakost számláló aprócska településen közel 450 éve nem esett eső. De amikor mi ott voltunk akkor igen, nagyon keveset, de esett az eső. A pálmaligetekkel övezett Huacachina dél-nyugat Peru Ica tartományában található. Vizét nem a csapadék, hanem egy föld alatt meghúzódó vízfolyam táplálja. A kis oázis-tó vize lassan apad, ezért ma már mesterségesen is táplálják. 

Keletkezése

Az egyik legenda szerint egy helyi hercegnő fürdőzés közben megneszelt egy fiatal vadászt, és menekülőre fogta. Köntösének redőiből sivatagi homokdűnék nőttek, fürdővize pedig egy tóvá változott a buckák között.
 

A másik legenda szerint egy vadász megpillantott egy gyönyörű inka hercegnőt, aki a mai Huacachina dűnéi közt sétálgatott. A hercegnőnél volt egy tükör, amiben csodálta magát séta közben. Mikor meglátta az őt leső vadászt, úgy megijedt, hogy a tükröt eldobta és elmenekült. A tükör szilánkokra tört, és a csillogó szilánkokból lett a mostani oázis, a hercegnő pedig sellővé vált és a tóba ugrott. 

A buggykhoz fel kell menni az egyik dűne tetejére: innen indulnak a Mad Max szerű autók. Versenyautós biztonsági övekkel kell bekötni magunkat: ez már azért előrevetítette, hogy nem lesz egy sétagalopp az út. Hangos motor, nyers erő, meredek emelkedő. Brutális volt az első pár perc… Kicsit csökkentve az adrenalint megálltunk egy dűne tetején fotózni, majd folytattuk a második felvonással. 

Ezután jött a túra legérdekesebb része: a sandboarding, ami lényegében homokon való csúszás. A deszkára fel kell feküdni, lábat felhúzni és mehet a száguldás (a bátrabbak, és aki esetleg tud snowboarding-ozni, azok állva is megpróbálhatják). Több dűnéről is lecsúsztunk, a legutolsó körülbelül 300 méter magas volt.

Az erről való leszáguldással és a naplementével zártuk a programot és a napot.

A sorozat további cikkei: 

Hogyan szervezzünk meg egy perui utat? 

Lima

A következő rész: A Nazca-kultúra