Évértékelő
Évértékelő

2013-ban és 2014-ben már írtam 1-1 évértékelőt. Azóta eltelt egy újabb év, és itt az ideje, hogy a 2015-ös évet is összegezzem. 2015-ben, sorrendben, az alábbi országokat látogattam meg: PortugáliaOlaszország (Bari és környéke)CiprusLengyelországUSAAnglia…

Dubai 2
Dubai 2

Az első abu-dhabi nap után a szálloda tetején lévő medence partján pihentük ki a fáradalmakat. A kilátás a teraszról eszméletlen volt: szemben velünk a Burj Al Arab szálloda, míg a másik irányba a Burj Khalifa. Második nap este, mint már említettem, a Burj Al Arab-ba mentünk…

Abu-Dhabi
Abu-Dhabi

Az előző postot úgy hagytam abba, hogy leszerveztem a kirándulást a mindössze 140 km-re fekvő fővárosába. Előzetesen 3 helyet beszéltünk meg: Zajed-sejk nagy Mecset, Emirates Palace és a Ferrari World. Az Egyesült Arab Emírségek, valamint azazonos nevű…

Dubai 1
Dubai 1

3 taxival mentünk a szállóból a Burj Khalifához. Ez volt az egyetlen program, ami kötött volt. A jegyeket érdemes előre lefoglalni, mert a helyszínen – főleg ha nagyobb a csoport – nagyon nehéz jegyhez jutni. Jelenleg a világ legmagasabb épületének számít 828 méteres…

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása