Carcassonne és környéke
Carcassonne és környéke
Carcassonne, Foix, Niaux, Andorra

Carcassonne tornyokkal és lőrésekkel ellátott kettős fala kikristályosítja a tökéletes középkori citadelláról formált elképzeléseinket. Ahogy megpillantottam a várat, egyből a hősiesen visszavert ostromok, bajvívótéren küzdő lovagok és trubadúrok románcainak képe tárult fel előttem a képzeletemben. 

Évértékelés: 2017
Évértékelés: 2017

2013-ban, 2014-ben és 2015-ben már írtam 1-1 évértékelőt. Azóta eltelt egy újabb 2 év, és itt az ideje, hogy a 2017-es évet is összegezzem. 2017-ben, sorrendben, az alábbi országokat látogattam meg: Olaszország (Narancsdobálás)KoszovóKazahsztánLiechtenstein Franciaország (Rodez és…

Bordeaux
Bordeaux

Ez az út másabb, mint a korábbiak. Ugyanis ez szakmai volt. A Nemzetközi Klasszikafilológiai Intézet (FIEC) 5 évente megrendezésre kerülő konferenciáját 2014-ben Bordeaux-ban rendezték meg. Mivel már 2013 szeptemberében tudtam, hogy elfogadták a jelentkezésemet előadás…

EU tanulmányút
EU tanulmányút

Ahogy az előző blog bejegyzésben is írtam, három út kerül fel. Az olaszországit már feltöltöttem, most a franciaországin a sor, megspékelve egy kis Németországgal, és minimális Ausztriával. Ez az út annyiban másabb, mint az eddigiek, hogy ez egy tanszéki kirándulás keretében…

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása