Muscat
Muscat

Utolsó programként egész ománi tartózkodásunk alatt egy városnézés volt a fővárosban. Időre megérkezett a busz és az idegenvezető. Már az elején látszódott, hogy egyik sem százas. A vezetőnk indiai származású volt. Szegényke próbált magyarázni, de a csoport már…

Isztambul
Isztambul

Isztambulba 50 perc késéssel érkeztük és még a poggyászra is egy csomót kellett várni.A szállás elvileg 3 km-re volt a reptértől, bár a taxisnak meg kellett mutatni a szállás foglalását, mert akárhogy ejtettük ki a hotel nevét nem értette. Tizenöt líra volt az ára (az már…

Diyarbakır
Diyarbakır

A határtól még négy óra volt az út. Majd 50 km-t tettünk meg a szíriai határ közvetlen közelében. Értsd úgy, hogy kb. 50 méterre, ha voltunk tőle. 500 méterenként katonai állás, katonával, néhol katonai járművel is. Érdekes volt olyan ország mellett elmenni, ahol épp…

Isztambul
Isztambul

Egy igazán csábító beszámoló, amelyik a város legfontosabb látnivalóinak bemutatása mellett az ott töltött néhány nap kellemes hangulatát is felidézik.Sultanahmet, Nagy Bazár, Kék Mecset, Hagia Sophia, Yerebatan Sarayi, Topkapi Sarayi, Aranyszarv-öböl,  Fűszer Bazár…

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása