Évértékelő 2014

Tavaly már írtam egyet, így idén se maradhatott ki. 2014-ben az alábbi országokban jártam sorrendben:

  • Izrael
  • Egyesült Arab Emirátusok
  • Omán
  • Törökország
  • Ausztria (2x)
  • Németország
  • Oroszország
  • Mongólia
  • Kína
  • Észak-Korea
  • Franciaország
  • Románia (Kolozsvár)

Ezek közül korábban Törökországban, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Romániában már jártam, a többiben még nem.

Év elején IZRAELBE mentem el egy jó barátommal. Nagyon tetszett az ország, bármikor visszamennék, de sajnos a bejutás miatt egy nem a közeljövőben lesz.

Rá pár nappal már úton is voltam DUBAIBA. 3 nap pont ideális a városra. Többet nem ér. Ellenben OMÁN. Megmaradt az ország régi arculata; nem szálltak el az olajtól, de ugyanúgy mindenük megvan, mint a szomszédjuknak. Hazafelé tettünk egy 2 napos ISZTAMBULI kitérőt. Sok újdonságot nem hozott a város, mert korábban már 2x voltam.

Az osztrák és német útról nem készült poszt. Ezek szakmai utak voltak. Bécset lassan úgy ismerem, mint a tenyeremet.

Berlinben már voltam egyszer 2009-ben. Idén is a Staatliche Museum zu Berlinben kutattam 2 napig. A múzeum numizmatikai gyűjteményének egy részét tanulmányoztam. Az újdonság annyi volt, hogy a város felújítás alatt áll, így a központban a közlekedés a metróépítés miatt nehézkes. Berlinből Stuttgartba repültem, ahol találkoztam egy nagyon jó barátommal. Vele jöttem utána haza.

Nyáron szeltem keresztül OROSZORSZÁGOT a transszibériai vasúttal. Közben kisebb kitérőt tettem MONGÓLIÁBA, majd pár nap KÍNA (Peking), és egy hét ÉSZAK-KOREÁVAL zártam le az utat.

BORDEAUX-ba a FIEC nemzetközi konferenciája miatt mentem pár napra, majd szeptember elején Kolozsváron zártam az idei utazási évet (szintén egy konferencián adtam elő).

A blog életében is nagy változás volt. Az Index blog.hu oldalára költözött az oldal. Megújult a fejléc, a háttér, és a teljes blog. Ezúton is köszönöm az Indexnek. 2014. július 1. óta közel 200.000 látogatója volt a blogomnak. A TOP 10 blogbejegyzés:

top10.jpg

 

Statisztika:

repülések száma: 20

- nemzetközi: 18

- belföldi: 2

repült órák száma: 54

repült km: 31.189 km

stat1.jpg

külföldön töltött napok száma: 102 

meglátogatott országok 2014-ben: 12

- ebből új: 7

összes ország: 58

Ali’s Travel Map

2015-ben az utazások folytatódnak. Lesz benne pár európai célpont, illetve Ázsia helyett jövőre másik kontinens felé veszem az irányt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr957022171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása