10 kevesbe ismert görög sziget

Köztudott, hogy Görögország mindig is az egyik legfelkapottabb nyaralóhely a magyarok körében. Viszonylag könnyen elérhető a szárazföld, azonban az 1300 szigetből álló ország szigeteire is érdemes ellátogatni. Ehhez nyújt segítséget a poszt, hogy az egyes szigetekre hogyan lehet eljutni. A szigetekben az a legnagyszerűbb, hogy nem csak a főszezonban, hanem szezonon kívül (szeptemberben-októberben) is jó idő van, lehet strandolni, és az árak már sokkal barátibbak. A 170 lakott szigetet lehetetlen felsorolni, így összeválogattam az általam 10 legszebbnek gondolt, de nem a legfelkapottabb szigetet, amelyeket ABC sorrendben mutatok be.  


Alonniszosz

Alonniszosz egy igazi gyöngyszem a természetbe vágyóknak. Olajfák és fenyőerdők gondoskodnak a tökéletes, életre szóló sétákról. Ritka tengeri madarak, delfinek és egy olyan fókafaj otthona – Monachus monachus –, amelyről a tudósok sem tudják, hogyan is került a szigetre.

A régi időkben Ikosnak nevezett Alonissos a mitológia szerint Sztaphülosz otthona volt, aki Ariadné és Dionüszosz házasságából született. Dionüszoszt általában a bor és mámor isteneként emlegetik, így talán nem véletlen, hogy a sziget fővárosát Patitirinek nevezték el, ami görögül szőlőprést jelent. Hangulatos falvak tarkítják a vidéket, mint például Votsi, Roussoum Gialos, Milia és a hegyoldalba épült Chora, ahonnan mesés kilátás nyílik az Égei-tengerre. A fenyőfákkal körbeölelt strandokon jól fog esni egy kis lubickolás, a színes napernyők alatt pedig lehet nézelődni, olvasgatni, közben pedig elszürcsölni egy frissítő koktélt.

Megközelítés:

Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air
Athén – Skiathos – Athén: Olympic Air, Sky ExpressAegan Airlines
Skiathos - Alonniszosz - Skiathos: Aegean Flying Dolphins

 

Anafi

Anafit még nem kebelezte be a tömegturizmus, így tökéletesen megőrizte eredetiségét és autentikus mediterrán hangulatát. A 40 km2-en belül csupán egyetlen lakott hely van, Hóra, ami a fehérre meszelt házakkal és a szűk sikátorokkal a kükladikus építészet gyönyörű példája. A déli oldal aranyszínű homokkal borított strandjai elképesztő kontrasztot alkotnak az északi oldal vad, sziklás látképével. Azonban a legérdekesebb része a szigetnek a 460 méter magas Kalamos, ahonnan a naplemente szavakkal le nem írható látvány!ű

Megközelítés:

Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air
Athén – Santorini – Athén: Olympic Air, Sky ExpressAegan AirlinesRyan Air, Volotea
Santorini - Analfi - Santorini: Blue Star Ferries
 

Ano Koufonisi

Ano Koufonisi egyike a kisebb szigeteknek Naxos szomszédságában. A sziklás partszakaszon sétálva számos barlangot láthatunk, és rácsodálkozhatunk a mindenütt kristálytiszta, türkizkék vízre. A sziget északkeleti részén találhatjuk Porit, egy aranyló homokkal borított öblöt, ami szörfösök kedvelt paradicsoma. Innen nem messze Thassos szigetéhez hasonló természetes úszómedencére bukkanhatunk, a különbség csak annyi, hogy itt kettő is van belőle.

Megközelítés:

Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air
Athén – Naxos – Athén: Olympic Air, Sky ExpressAegan Airlines
Naxos - Ano Koufonissa - Naxos: Hellenic SeawaysBlue Star Ferries

Antiküthéra

A 20 km²-es Antiküthéra vagy Antikithira Görögország déli részén, a Peloponnészoszi-félsziget DK-i csúcsa és Kréta szigetének nyugati vége között, a Krétai-tenger nyugati határán található. A szigeten csak pár tucat ember él tartósan, viszont a nyári hónapokban a lakossága eléri a több százat. 1900-ban a sziget partjai közelében egy ókori hajóroncsban találták az antiküthérai szerkezet néven elhíresült szenzációs leletet és egy életnagyságú bronzfigurát.

Megközelítés:

Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air
Athén – Kithyra – Athén: Olympic Air, Sky Express
Kithyra – Antiküthéra – Kithyira: Lane Sea Lines komp

Gavdos

Gavdos, a legdélibb lakott görög sziget, 33 km2 a területe, és a hozzá legközelebb eső Sfakia kikötőjéből szűk 50 km-re és 70-120 percre (függően, hogy milyen hajóval tesszük meg az utat) fekszik. A szóbeszéd szerint ez volt az a sziget, ahol Calypso nimfa fogva tartotta a trójai háborúból hazafelé tartó Odüsszeuszt.

Pótamos a sziget nyugati oldalán fekvő öböl, mindkét oldalán hirtelen és meredeken emelkedő hegyek között. Varázslatosan szép hely (és ez már olyan, ahová gyalogolni kell, már ha nem hajós kirándulással érkezünk ide). A homok aranylása lélegzetelállító, a víz zöldje ámulatba ejtő, a táj körbetekintve szép és fehér és zöld, a hihetetlen meredélyeken is vígan szökellő kecskéktől hangos. Gavdos pontosan arról szól, hogy itt mindenki annyira szabad lehet, amennyire csak szeretne, és mindenki toleráns a másikkal.

Megközelítés:

Budapest - Kréta - Budapest: Wizz Air
Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air

Athén – Kréta – Athén: Olympic Air, Sky Express, Ellin Air
Kréta – Gavdos – Kréta: Anendyk Ferries

Ikaria

Nincs hozzá hasonlatos sziget Görögországban, de még a világon se nagyon. Már csak azért is érdemes eljönni ide, hogy tapasztaljuk, milyen volt az élet azokban az időkben, melyeknek a nyugati világban már nyoma sincs. A sziget délig gyakorlatilag alszik, az üzletek csak ekkor nyitnak és kora reggelig nyitva is tartanak. Nem ritka az sem, amit egy átlag európai elképzelni sem tud, hogy az emberek egyszerűen besétálnak egy üzletbe, magukhoz veszik, amire szükségük van és ott hagyják a pénzt a pulton, ami mögött senki sem áll, merthogy egyáltalán nincs eladó. Egy ilyen nyugodt helyen nem is csoda, hogy az emberek átlagéletkora jóval magasabb az átlagosnál.

Megközelítés:

Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air
Athén – Ikaria – Athén: Olympic Air, Sky Express

Kastelorizo

Kastelorizo olyannyira elszigetelt, hogy a legtöbb térképen alig lehet rábukkanni, ha egyáltalán szerepel rajtuk. Ez Görögország legkeletibb szeglete, csupán 1,5 km választja el a török partoktól. Színes, szép állapotban megőrzött partmenti kőházai jótékonyan elrejtik maguk mögött azoknak a romjait, melyeket a közvetlenül a II. világháború után kitört tűz után már nem állítottak helyre. Egy mecset és a velencei közigazgatási központként szolgáló épületek emlékeztetnek arra, hogy Kastelorizo történelme nem volt eseményektől mentes. Valaha több mint 10 ezer lakója volt, ma mindössze 400-an élnek a szigeten itt. A sziget partvonala tagolt és sziklás, strandolásra kevésbé alkalmas.

Megközelítés:

Budapest – Rodosz – Budapest:  Wizz Air
Rodosz – Kastelorizo – Rodosz: Olympic Air

Paxosz

A Ión-szigetek legkisebbike gyakorlatilag egy hatalmas olajfa liget. A 19 km2-es szigetnek nincs reptere, kizárólag komppal lehet eljutni ide és a nyár nagy részében kevés itt a turista. Egyedül augusztusban okozhat problémát foglalás nélkül szállást találni. Paxosz legtöbb strandja a sziget keleti felén található, ezek javarészt apró kavicsosak. A sziget nyugati része sziklás, a partvonalat számos barlang díszíti. Paxos legnagyobb települése és egyben legnagyobb kikötője Gaia, de az északi részén fekvő Lakka és a keleti partoknál elterülő Logos kis sikátoraikkal és tradicionális házaikkal szintén festői kis falvak. Aki még annál is csendesebb helyre vágyik, mint Paxos, látogasson el a közeli Antipaxos-szigetre.

Megközelítés:

Budapest – Korfu – Budapest:  Wizz Air
Korfu – Paxosz – Korfu: Paxos Ferry


Szími

A török partok közelében fekszik ez az apró sziget, mely a kevésbé ismert és látogatott görög szigetek között talán a legexkluzívabb. A tömegturizmus elkerüli ugyan, de a jachtok tulajdonosai már rég felfedezték maguknak. Szími központi települése Ano Symi, mely egy régi erőd körül épült ki. A szigeten a tökéletes nyaralás minden kelléke adott: gyönyörű strandok, hangulatos tavernák, zegzugos utcák, hegyvidéki táj, történelmi emlékek. Szími legszebb strandjai eldugottak, csak vízen keresztül lehet őket megközelíteni. A településeken hagyományos, kézzel készített szőtteseket, kerámiákat lehet vásárolni, de a helyben termő borokból is érdemes hazavinni egy palackkal.

Megközelítés:

Budapest – Rodosz – Budapest:  Wizz Air
Rodosz – Szími – Rodosz: Bodrum Express Lines

 

Thassos

nemcsak Görögország legészakabbra fekvő szigete (ezáltal nagyon kellemes a klímája), hanem a legzöldebb is. A majdnem kör alakú Thassos 25 km hosszú és 22 km széles, középső részét hegyek alkotják, tele fenyvesekkel, pinea erdőkkel, szelídgesztenye-és platánfa ligetekkel. Fürdésre alkalmas öblöket, kiépített strandokat (homokostól sziklásig mindenféle) és ókori romokat találunk itt. Egy természetes, kristálytiszta és türkiz vizű úszómedence fekszik a parton. Ezt a kis természeti csodát, Giolát Astris faluban fedezhetjük fel, néhány kilométerre Limenáriától a sziget déli részén.

Megközelítés:

Budapest – Athén – Budapest: Aegan AirlinesRyan Air
Athén – Kevala – Athén: Olympic Air
Kevala (Keramoti) – Thassos – Kevala (Keramoti): Aneo Lines

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr9612499551

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása