50 sziget, ahol még sosem jártam

Rendhagyó cikk lesz a blogon. Könyvajánló. Útikönyveket már említettem az egyes posztokban, amikor egy-egy útra készültem fel, de olyan még nem volt, amikor kifejezetten egy könyvről írtam volna. Ez a nemrég megjelent könyv viszont annyira megfogott, hogy úgy voltam vele, írok róla egy posztot.

Távoli szigetek atlasza: Ötven sziget, ahol sohasem jártam és nem is jutok el soha - ez az alcíme Judith Schalansky különös "atlaszának", amely a száz évvel ezelőtti földrajzi könyvek világát idéző küllemével is megfogja az elvágyódásra hajlamos olvasót.

img_20151213_115640_1450006080223_1.jpg

A Távoli szigetek atlasza nem fotókönyv (e műfajból látni a karácsonyi könyvkínálatban eleget, egy megnézés után  aligha vesszük elő őket újra), hanem irodalmi értékű sziget-leírás, egy-egy történet, kaland, hangulat, hozzá pedig az adott sziget archaizáló, de pontos, igazi kartográfiai remekműnek számító térképe.

A világ olyan pontjai, ahová - legyen bármennyi fapados repülőjárat és booking-szállás - tényleg nem juthatunk el, mindenkit vonzanak. Ahogy Schalansky írja: „valószínűleg azért szerettem annyira az atlaszokat, mert vonalaik, színeik és a bennük feltüntetett nevek pótolták számomra a valódi helyeket, melyekre ellátogatni amúgy sem volt esélyem." A magyar könyvpiacon mára szinte kihalt félvászon-kötést is felelevenítő könyv - amelyet a most indult Clipperton Kiadó jelentetett meg - szinte maga is felér egy utazással...

img_20151213_115652_1450006101282.jpg

A világ legelhagyatottabb szögleteiben valóban van egy sor olyan sziget, mely oly messze fekszik az anyaországtól, hogy annak térképére sem fér fel. Többnyire figyelmen kívül hagyják ezeket a szigeteket. Olykor pedig a kartográfiai macskaasztalnál kapnak helyet: az oldal szélén, külön keretbe foglalva, saját méretaránnyal, de tényleges fekvésüket elhallgatva. A nagy szárazföld lábjegyzetévé válnak.

Sok távoli sziget valóban elérhetetlennek bizonyul (pl. Tristan da Cunhán). Az odavezető út hosszú és fáradtságos; a kikötés életveszélyes vagy egyenesen lehetetlen, s ha esetleg mégis sikerül, a vágyott helyről gyakran kiderül, hogy sivár és lélektelen. Egy-két szigetet leszámítva (pl. Húsvét-sziget) valóban lakatlanok a szigetek, és az érthetetlen ráfordítás sokszor nem áll arányban a haszonnal. Van olyan sziget (pl. Szent Ilona) amelyik híressé vált Napóleon által – a száműzetését töltötte itt és halt meg a szigeten –, vagy a Norfolk sziget, mely a Brit Birodalom legfélelmetesebb fogolytáborának adott helyet.

img_20151213_115653_1450006124669.jpg

A könyv ezeket a szigeteket – a Pitcairn-szigettől a Medve-szigetig, a Csendes-óceáni Clipperton atolltól a pingvinek lakta Anktarktisz melletti Franklin szigetig, a lakatlan déli Bouvet szigettől a Novaja Zmljától is messze fekvő, szintén lakatlan Ujegyinyenyija (elhagyatottság) szigetig – hozza közelebb az olvasóhoz a fiatal (kelet) német írónő.

img_20151213_115742_1450006148969.jpg

Szárszóként, ahogy Judith Schalansky is írja: „a térkép tanulmányozása enyhítheti az elvágyódást, akár az utazást is kárpótolhatja. Ám a térkép több a vágy kielégítésére szolgáló esztétikai pótléknál. Aki fellapozza az atlaszt, nem elégszik meg néhány egzotikus hely felkeresésével, az mohón mindent egyszerre akar – az egész világot”.

img_20151213_122657_1450006184282.jpg

A könyv most kedvezményesen vásárolható meg a Bookline-on 4420 Ft-ért. Utazni vágyó ismerősöknek, rokonoknak szép karácsonyi ajándék is lehet. 

Jó utazást kívánok mindenkinek a képzeletében a szigetekre, és ha netán valaki eljut a könyvben szereplő sziget egyikére, kérem, mindenképp írjon róla egy beszámolót :) 

Kellemes olvasást kívánok hozzá.

Ui: a cikkért semmilyen jutalékot nem kapok, ezt tényleg csak azért írtam, mert engem is megfogott a könyv. Pár napja szereztem be én is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr438169028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása