Dél-Olaszország
Puglia és Basilicata

ELŐZMÉNYEK

2014 májusában, az egyik Wizz Air akció következtében vettük meg négyen a jegyeket Olaszországba. Olaszban már sok helyen jártam, de ez a környék még eddig kimaradt. Ez Olaszország egyik legszegényebb régiója; bár látnivalókban Puglia és Basilicata sem szenved hiányt. Ezt a két tartományt terveztük megnézi.

Bariba érkezett a repülőnk, autóbérlést is oldottuk meg. Ahhoz, hogy kényelmesen körbe lehessen nézni, elengedhetetlen az autó. Négy főre elosztva a költségeket, valamint a benzint is, majdnem, hogy olcsóbb, mintha buszoztunk volna. Nem utolsó szempont, hogy sokkal mobilisabbak vagyunk.

Négy teljes napot töltöttünk a városban. Ezt az alábbiak szerint osztottuk el.

  1.       nap: Altamura, Matera, Craco, Metaponto, Taranto, Lecce
  2.       nap: Leccs – Ostuni – Alberobelo – Bari
  3.       nap: Trani, Bari
  4.       nap: eredetileg: Castel del Monte, Alta Murgia Nemzeti Park

 

Altamura, Matera, Craco, Metaponto, Taranto, Lecce

Puglia „fővárosába”, Bariba este landolt a gépünk. Autót fel, és már mentünk is a szállásunk felé. 

Altamura

A legendák szerint a mai város elődjét Aeneas egyik barátja alapította. Az ókori peucetius várost a 9–10. században a szaracénok teljesen elpusztították. Újjáépítését II. Frigyesnek köszönheti, aki egy várat építtetett és új falakkal erősített települést alapított az ókori város helyén. Ugyancsak a császár parancsára épült fel 1232 és 1247 között az impozáns katedrálisa.

A császár által adományozott előjogok elősegítették a város gyors gazdasági fejlődését, így hamarosan Apulia egyik jelentős városává lépett elő. 

Matera

A mély szakadék szélén épült Sassi (barlangok) a forgalmasabb felső, és a csöndesebb alsó negyedekre oszlik. Ez utóbbi az érdekesebb. Matera lakói egykor itt éltek a sziklákba vájt otthonaikban. Szerintem Matera egész Olaszország egyik legérdekesebb települése. A 8. században, Bizánc elől menekültek az első telepesek ide. Mai „pompáját” a 15. században érte el.

A 20. század közepére azonban a nyomor és a rendezetlenség lett úrrá és az itt lakókat erőszakkal telepítették ki. Az UNESCO 1993-ban vette fel a listára Matera városát. 

Craco

Egyetlen útikönyv sem említi Cracót, a szellemvárost. Még a helyiek sem ismerik. Mi mégis elmentünk ide. És milyen jól tettük. Régen a város szervezetten látogatható volt, de ma már nem. 1-2 ember, esetleg hajléktalan él már itt. Nah meg egy csacsi. Kerítéssel van körbekerítve az egész. 1963-ban egy földcsuszamlás miatt evakuálták a település mind a 2000 lakosát, és a domb alján, Craco Peschierába költöztették őket.

Craco több neves film forgatási helyszíne is volt: pl. a Mel Gibson rendezte Passió, vagy a Daniel Craig főszereplésével készült James Bond film: A Qantum csendje. 

Metaponto

Kicsit nehezen találtuk meg az i.e. 7. században alapított ókori települést. Metapontum egy filozófiai hagyományokkal rendelkező gazdag városállam központja volt. Püthagorasz is valószínűleg ide jött, mikor száműzték Crotonból. Az ásatási tárgyakat a helyi múzeumban állították ki. A 15 dór oszlop feltehetően egy Héra-templom része volt. Ezen felül színház, és egy Apolló Lyciusnak szentelt templom maradványai láthatók még. 

Tarantó

Már besötétedett, mire megérkeztünk a tengerparti Tarantóba. Az egyetlen város volt utunk alatt, mely egyikünknek sem tetszett . Míg a legtöbb helyen az óváros a legszebb rész, illetve a leghangulatosabb, addig itt ez a leglepukkantabb. Pl. az utcán élezték a késeket, vagy alig volt közvilágítás. Éttermet nem is találtunk. Így gyorsan úgy döntöttünk, hogy továbbállunk Lecce felé. 

Estére értünk Leccébe. Egy halétteremben vacsoráztunk. Isteni finom volt mind a négy menü. A várost másnap délelőtt terveztük felfedezni.

 

Lecce, Ostuni, Alberobello, Bari

Lecce

Reggel fedeztük fel Dél-Olaszország barokk palotáit, és istenházait. A város a szépségét a helyi homokkőnek köszönheti. Könnyen faraghatók, majd utána megszilárdulnak. Ferences, jezsuita, és theatinus szerzetesrendek elterjedésének köszönhetően a 17-18. században gomba módra megszaporodtak a templomok.

A város szíve a Piazza Sant’Orozo, melynek közepén egy római oszlop magasodik. Ez jelezte a Rómából induló Via Appia végét. Ma az oszlop csúcsán a helyi védőszent, Szent Orontius alakja látható.

img_5996.JPG

 

A tér déli oldalán áll a szép állapotban megmaradt római amfiteátrum, melyet a Kr.u. 2. században építettek.

img_6003.JPG

A Palazzo Vescovile (Püspöki Palota) és a hozzákapcsolódó dóm is a barokk jegyeit viseli.

img_6037.JPG

A várost több kapun keresztül lehet megközelíteni. Mi a Porta Rudiae-n kerestük fel. 

img_6033.JPG

Ostuni

img_6041.JPG

Az Adriától pár km-re beljebb található Ostuni. Fehérre meszelt épületei a napfényben már messziről virítottak. A középkori óvárosban magasodik a 15. századi székesegyház, de a eskeny utcákat is hangulatos volt körbejárni. Egyszerre volt jelen a régi, és a modern. 

Alberobello

Ostunitól alig 20 km-re fekszik. A Murge di Trulli néven ismert vidéken olajfaligetek, gyümölcsösök, szőlők és természetesen trullik sokasága fogadja az ide látogatókat, így minket is. A kerek, kúpos tetejű, különös trullik helyi mészkőből, habarcs nélkül épültek. A falakat, ajtókat, ablakokat fehérre meszelték, de a tetők kőlapjait érintetlenül hagyják. A legtöbb trulliban ma már csak ajándékbolt működik. Eredetük homályos. Egyes hagyományok szerint a római kor vidéki, kerek sírkamráival hozza összefüggésbe. 

Estére értünk Bariba. Sajnos történt egy kis affér az autóval. Olyan helyen parkoltunk, ahol csak helyiek állhatnak. 30 eurónk bánta. Reggel megnéztük, mindössze egy három betűből álló mozaikszó jelzi, hogy mi itt bizony nem állhatunk. Ebből jöjjön rá a turista… Másnap befizettük, ezen ne múljon a dolog.

Pizza volt ma este a vacsora Bari főterén.

 

Bari és Trani

Harmadik napra jutott Apulia tartomány székhelyének, Barinak a felfedezése. A római Barium egyszerű kereskedelmi központ volt, és csak később lett Dél-Itália székhelye. 1071-ben a normannok elfoglalták.

A halpiaccal kezdtünk. A halászok előtte nem sokkal értek vissza a reggeli fogásokkal. Mindenféle, mi szem-szájnak ingere, halat és tengeri herkentyűt lehetett kapni.

 

Apulia egyik legkorábbi normann templomát, a Basilica di San Nicolát 1087-ben kezdték építeni. A legérdekesebb része a kapu, melyet arab, bizánci és klasszikus minták gazdag faragása díszít. Nem mindennapi, hogy elefánt, vagy oroszlán szerepeljen egy templom kapuján. Szent Miklós – Oroszország és a város védőszentje – relikviáit a kriptában helyezték el. Ez ortodox stílusban épült.

 

A várat eredetileg II. Roger építette, de II. Frigyes a 13. században átalakította. 

bari_castello_view.jpg

Trani

Baritól fél órányi autózásra, a tengerparton fekszik ez a csöppnyi település. A középkorban zsidók alapították a forgalmas kikötőt, mely genovai, pisai és amalfi kereskedőkkel volt tele. Fénykorát II. Frigyes alatt érte. Ma a legismertebb látnivalója a Dóm. Sz. Miklós a védőszentje, de ő a kevésbé híres. A „híresebbet” Bariban őrzik. Sajnos restaurálás miatt nem tudtunk bemenni; de lenyűgöző látványt nyújtott a tengerparton így is.

Vele szemben áll a vár, mely olyan látványt nyújt, mintha egyik oldalon a tengerből emelkedne ki.

img_6255.JPG

Mindenképp megéri pár órára átmenni ebbe a kis városkába. Innen Bariba mentünk vissza, de úgy, hogy a tengerparton még elidéztünk.

Este egy halétterembe mentünk el vacsorázni. Érdekessége, hogy nincs menü. Csak előétel, és főétel, aminek van ára. De minden nap más. Gondolom amit frissen beszereznek, abból készítenek estére valamit. Nagyon hangulatos volt. 

10924716_10153014133454738_1098306875573603651_n.jpg

Utolsó napra eredetileg a Castel del Monte-t és az Alta Murgia Nemzeti Parkot terveztük. Sajnos a társaságból már előző este ketten nem érezték jól, így lefújtuk, és csak a városban sétafikáltunk. 

Az autó leadásánál semmi probléma nem volt. Időben indult és érkezett a gép Budapestre. Hajnalban már Debrecenben is voltunk.

Összességében egy fantasztikus 4 napot töltöttük el Olaszország ezen déli csücskében. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Látnivalókban, és UNESCO világörökségben sem szeved hiányt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr977186527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása