Évértékelés: 2017

2013-ban, 2014-ben és 2015-ben már írtam 1-1 évértékelőt. Azóta eltelt egy újabb 2 év, és itt az ideje, hogy a 2017-es évet is összegezzem.

2017-ben, sorrendben, az alábbi országokat látogattam meg:

Olaszország (Narancsdobálás)
Koszovó
Kazahsztán
Liechtenstein 
Franciaország (Rodez és környéke)
Portugália (Madeira)
Egyesült Királyság (London; Newcastle, York, Durham, Nothingem)
Oroszország (Moszkva)
Jordánia
Egyesült Királyság (Newcastle, Durham, Leeds, Sheffield)

Ezek közül Koszovó, Kazahsztán, Liechtenstein és Jordánia új ország volt; a többiben már jártam korábban.

A JANUÁR túrázásokkal telt: a szokásos BUÉK túrával indítottam az évet; emlékszek, hogy kegyetlen hideg volt januárban, de ez sem tántorított el attól, hogy a -17 fokban elmenjek a Budai-hegységbe túrázni egyet :) 

img_20171230_195409.jpg

FEBRUÁRBAN Egy új sorozatban is elindultam: a Tápiómenti kupasorozatban, amelynek az első túrája, a Téli sóútra is januárban került sor. 

 

A tragikus körülmények között elhunyt Kiss Péter emlékére szervezett túrán eddig minden évben elindultam; így volt ez 2017-ben is. 19 km-es emléktúra volt a Mátrában

Februárban egy másik új túrasorozatba is belevágtam: a Kőről-kőre sorozatba. Az első "állomása" a Velencei-hegységben került megrendezésre.  

Február végén 3 napos olaszországi utazással zárult a tél. Az ivreai narancsdobálós fesztiválon vettünk részt, de megnéztük még a Comói tavat is. 

1_24_1_1.jpg

MÁRCIUS 15-e idén egy szerdai nap volt, és a jó időt kihasználva a szabadságharcra egy túra keretében emlékeztünk meg Miskolc mellett, a Bükkben: népek tavasza teljesítménytúra. 

img_20171230_201056.jpg

A tápóimenti túrasorozat 2. állomása március 18-án volt: ez alkalommal a legendás magyar lóra, Kincsemre emlékeztünk a túra során. 

img_20171230_201949.jpg

ÁPRILIS 1-2-án az Országos Kéktúra 24. szakaszát teljesítettem Putnok és Bódvaszilas között. 

Áprilisban Koszovóba mentünk, a WizzAir nyitójáratával. A csöppnyi ország rengeteg látnivalóval rendelkezik, mindenkinek bátran ajánlom, hogy felfedezze.

img_20170407_150614_1.jpg

A Koszovói Nemzeti Könyvtár épülete

Koszovó után újra Kéktúráztam: előbb Kékestetőtől Sirokon át a teljes Bükkhegységet kipipálva érem Putnokra. 

A Kőről-kőre túra 2. állomása a Bükkben volt:  

Április végén is "kékeztem":  

A MÁJUS is mozgalmasra sikerült túrák szempontjából: 

Tápiómenti túra 3. túra:  

Az év legnagyobb túrája volt a Kinizsi 100-as, ami során 100 km-t kell gyalogolni 24 óra alatt Békásmegyerből Tatáig kellett gyalogolni 3000 m szintemelkedést leküzdve. 

JÚNIUSBAN és JÚLIUSBAN is túrázgattam; sorrendben: 

Tápiómenti túrasorozat 4. állomása: Mendei pünkösd: 

 

Kőről-kőröl kupa 3. túrája a Pilisben: 

 A tápiómenti túrasorozat utolsó állomása a Csemő virágünnepe túra volt: 

img_20171230_205143.jpg

Országos Kéktúra 19-20. szakasza: 

 

Augusztus az utazások hónapja volt: előbb Kazahsztánban töltöttem el egy hetet, majd pár napot Liechtensteiben

K A Z A H S Z T Á N:  

1_44_2.JPG

L I E C H T E N S T E I N:  

img_4010_1.JPG

SZEPTEMBERBEN a túrákkal folytattam az évet: 

Szeptember első napján a Budai várban tettem egy éjszaki sétát/túrát a csillagos ég alatt (Budavári csillagok túra), másnap pedig a Kálvária túra a Budai hegységben c,. túrán vettem részt, 

img_20171230_211820.jpg

img_20171230_211758.jpg

És a legfontosabb túra: befejeztem az Országos Kéktúrát. 2015 áprilisában vágtam bele, hogy 1168 km-en át végigjártam az országot Írottkőtől Hollóházáig. 40 túranap alatt teljesítettem a távot, amiért cserébe megkaptam a 6027. OKT jelvényt. :)  

statikus térkép

Ilyen sorrendben teljesítettem a szakaszokat: 

 

A megérdemelt jelvény:
  img_20171204_153056_2.jpg

Az OKTÓBER és a NOVEMBER újra az utazásokról szólt: 

Előbb Dél-Franciaországba mentünk egy 4 napos hosszú hétvégére. Aveyron megye eldugott látnivalóit néztük meg: 

img_20171007_104301_1.jpg

Bozurs

Rögtön ezután 16-jára is meglátogattam Londont. Soha nem tudom megunni a brit fővárost: 

Munka miatt kellett kimennem Észak-Angliába: Durham volt a főcélpont, de azért jutott egy kis idő megnézni pár középangliai várost: Newcastle-t, Durham-ot, Yorkot és Nottingham-et. Ezekről poszt még nem készült, jövőre lesz róluk leírás (sajnos ebben az évben ez már nem fér bele, de remélem, hogy majd akkor elolvassátok) :) 

Moszkvát annak idején nem láttam, így kapva kaptam az alkalmon, amikor idén meghívtak egy sajtóútra. (A poszt csak emiatt az évértékelő miatt lett élesítve :)

alitraveling_moscow_26_1.jpg

A tavalyi azori-szigeteki út után idén Portugália másik Atlanti-óceánban fekvő szigetére, Madeiára tettem egy egy hetes látogatást. A 4 részes írás egyes cikket ITT, ITT, ITT és ITT olvashatjátok. 

vereda_dos_balcoes_1501079965.jpg

Kilátópont Madeirán

November közepén a nabateusok ősi városát, a jordániai Petrát és Wadi Rum sivatagjainak a nevezetességeit fedeztem fel. Sajnos a poszt még erről sem készült el; a 4 részes cikk januárban lesz olvasható, de ízelitőül néhány kép az útról, amit a Facebookon osztottam meg. 

November végén újra Durhamba és Newcastle-be kellett mennem munka miatt. Az idő ekkor nem volt a legszebb, de a repülőtér felé útba ejtettem Leeds és Sheffield városát. Így, hogy Luton felé nem kellett nagy kitérőt tenni, megérte, de amúgy egyik város sem nagy szán. A posztok majd ezekről is később lesznek, a másik úttal együtt. 

Decemberre már nem maradt utazás - vagyis a frankfurti karácsonyi vásárba meg voltam hívva, de sajnos azt az év végi munkamennyiség miatt végül lemondtam. Egy túrán vettem részt, az Irinyi Jánosról elnevezett létavértesi Irinyi túra 15 km-es távját teljesítettem. 

img_20171230_220221.jpg

 

Statisztika

  • repülések száma: 27 repülés
  • belföldi: 5
  • nemzetközi: 22
  • repült km: 47657 km
  • repülőn töltött idő: 67 óra 20 perc

repules.jpg

repules2.jpg

  • blog olvasottság 2017.01.01-12.30: 259.586
  • legnépszerűbb poszt 2017-ben: 28.754 (Asztana)
  • posztok száma: 39
  • külföldön töltött napok száma: 42
  • túrázással töltött napok: 31
  • meglátogatott országok: 9 (Olaszország, Koszovó, Kazahsztán, Liechteinstein, Franciaország, Egyesült-királyság, Oroszország, Portugália, Jordánia)
  • ebből új: 4 (Koszovó, Kazahsztán, Liechteinstein, Jordánia)-
  • eddigi összes ország: 65

stat_jo.jpg

 

Instagram

alitraveling_blog_hu_full_1.jpg

https://www.instagram.com/alitraveling.blog.hu/

 

Nem utolsósorban mindenkinek köszönöm az eddigi olvasásokat, és kívánok sikerekben, utazásokban gazdag Boldog Új Évet :) 

happy_new_year_2-wallpaper-1920x1080.jpg

2018-ban az utazások folytatódnak, mind Európában, mind Ázsiában :)

 

Kövessetek a Facebookon, tartsatok velem 2018-ban is!

 

Az Instagramon is elérhető a blog. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr2213534895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacadvtk 2018.01.07. 01:09:48

Szia Ali! Évek óta, (még a régi blogon) kezdtelek el követni, számos jó tanácsot kaptam általuk. Köszönöm ezúton is! Most viszont szeretnék segítséget kérni: Koszovó kapcsán írtad, hogy kaució nélkül béreltetek autót. Meg tudnád adni a kölcsönző elérhetőségét? Köszi: L.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2018.01.07. 20:53:24

@lacadvtk: Kimesz az erkezesi oldalra es a kijarat mellett jobb oldalt az elso, nem nagy ceg, hanem pici helyi. De szerintem barmelyik ceg kint odaadja deposit nelkul.

alimail · http://alitraveling.blog.hu/ 2018.01.07. 22:07:56

@lacadvtk: @AzUtazó: igen, így van. kijárattól jobbra. nem tudnám már megmondani, hogy melyik cég volt, egymás mellett több is van. Ahogy előttem írták, érdeklődni kell, de szerintem a többinél sem kell kauciót fizetni

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása