Alitraveling

Ahogy az előző blog bejegyzésben is írtam, három út kerül fel. Az olaszországit már feltöltöttem, most a franciaországin a sor, megspékelve egy kis Németországgal, és minimális Ausztriával.

Ez az út annyiban másabb, mint az eddigiek, hogy ez egy tanszéki kirándulás keretében zajlott.

2010. szeptember 21-én hajnalban indultunk az egyetem Főépülete elől. Szerencsére most semmi sem jött közbe az úton, így jó tempóban haladtunk. Útközben Ausztriában álltunk meg egy gyönyörű kis hegyi faluban ebédelni.

Késő du-ra értünk a szálláshelyünkre, nevezetesen Augsburg városába. A hagyomány szerint Trier után a mai Németország második legrégebbi városa. A római várost Kr. e. 15-ben alapították, Augusta Vindelicorum néven a vindelicusok területén. A város búcsújáróhely volt, és a legtöbb római településsel ellentétben nem néptelenedett el, sőt az 5. század elejéről is jelentős építkezések zajlottak. 955-ben a várostól délre fekvő Lech-mezőn I. Ottó német király Ulrich augsburgi püspök segítségével vereséget mért a kalandozó magyarokra. A 16. században megalakult az augsburgi tőzsde. 1547-re megszűnt a céhek befolyása a városban, és két kereskedőcsalád, a Fuggerek és a Welserek kezébe került a hatalom.

Sajnos mire bejutottunk a központba már beesteledett, így csak az esti fényekben tudtuk megnézni az egykori tőzsdét, a Városházát, és a Főteret.

Másnap folytattuk utunkat Strasbourg felé. Dél körül értünk oda. Egyből a strasbourgi EurópaiUnió Parlamentjébe vezetett az utunk. A szigorú belépés után meghallgattunk egy általános tájékoztatót az EU-ról, majd egy plenáris ülésre ültünk be, ahol a Kongói Köztársaság és a demokráciáról hallgattunk értekezést. Kb. 30 politikus, ha bent ült a több száz fős teremben… Vendégek többen voltunk a karzaton. A délutánt Strasbourg felfedezésével töltöttük. Nagyon hangulatos város. A város meghatározó épülete a Katedrális, ahol van egy 16. századi óra, ami az idő mellett a hónapokat és a napokat is mutatja. A mai napig pontosan működik. Innen indultunk körbenézni a városban. A város Franciaország keleti részében fekszik, és csak egy híd választja el Németországtól, ami a Rajna felett megy át. A Parlamenten kívül itt van még az Európa Tanács, Európai ombudsman és az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Sajnos több idő nem jutott a városra, mert indulni kellett tovább. Az estét Colmar városában töltöttük. Ez a város úgy néz ki, mintha megállt volna az idő a 17. században. Egyszerűen csodás. A legelzásziasabb városnak tartják sokan ezt a nagy történelmi múltú települést, amely Nagy Károly óta a királyok kedvelt városa, nevét a királyi palota egyik tornyáról, a galambok tornyáról kapta. polgárai sok csatát vívtak szabadságukért, lelkes támogatói voltak a szabadság és a francia forradalom eszméinek. Egy ideig Voltaire számára is ez a város adott lakóhelyet. 1870 után német birtokba került, 1945 után lett ismét Franciaország része.

Látnivalók a városban bőven akadnak. A Maison des Arcades két nyolcszögletű toronnyal szegélyezett épület, 1609-ben épült. Vele szemben található szökőkút a város szülötte, Bartholdi alkotása. Az Ancienne Douane a régi vámház a 15. században épült. Emeleti nagyterme volt a Décapole, a feudális uralom ellen az összeszövetkezett tíz elzászi szabad város tanácsának ülésterme. A Maison Pfister egy árkádos, galériás, tornyos, freskókkal díszített épület; egy tehetős polgárcsalád háza volt. A  Collégiale St-Martin jellegzetes elzászi vörös mészkőből épült, díszes majolikacserepes templom a12-14. századból. Homlokzatát csak egy torony díszíti. Furcsa toronysisakja, a kínai kalap alatt hatalmas napóra látható. A legértékesebb része a jobb oldali kereszthajó kapuja, alul román, felül gótikus timpanonnal, 143 alakból álló szoborcsoporttal. Église des Dominicains alapkövét Habsburg Rudolf császár rakta le 1283-ban, de az építkezés csak jó kétszáz évvel később fejeződött be.

Másnap délelőtt utunkat folytatva értünk el egy másik kis franciaországi településre, nevezetesen Beaunebe. Itt borokkal feltankolva értük el végállomásunkat, Dijon városát. Érdekes, hogy ez a közel milliós nagyságú város senkinek sem jött be, köztük nekem se. A római időkben vár, castrum létesült itt Divio néven, ám a különböző barbár támadások alaposan tönkretették a települést. Amikor azonban 1015-ben létrejött a burgundiai hercegség, mégis Dijon lett annak székhelye. A település és Burgundia e nagy korszaka egészen Merész Károly herceg haláláig tartott. Ezután a francia királyság ismét szilárdan magához csatolta Burgundiát. A város főbb nevezetességei a Place de la Libération, ami egy félkör alakú központ, amelyet a 17. században alakítottak ki. Innen nincs messze Merész Károly és elődeinek egykori palotája, a Palais des Ducs et des Étais de Burgogne. A 17. században teljesen átalakították, az épületnek három szárnya van, a középső fölé magasodik a 46 méter magas Tour Philippe-le Bon, a jobb oldali szárny udvarán található a Tour de Bar. Ebben az épületben kapott helyet Franciaország egyik legjelentősebb vidéki képzőművészeti múzeuma, a Musée des Beaux-Arts. Az Église Notre-Dame templom nagyrészt a 14. században épült, az épület egyik kápolnájában található Fekete Madonna faszobor az egyik legrégebbi ilyen alkotás az országban. A Bibliothéque municipale a városi könyvtár, melyben több mint 300 000 kötet található, köztük számos nagy értékű kódex.

Dijonban két éjszakát is eltöltöttünk, de kellett is, hiszen fel kellett készülni egy nagy menetre. Majd 12 óra alatt értünk innen a 850 km-re fekvő Passauba. A szállást a hegytetőn lévő vár tövében töltöttük. Tettünk egy éjszakai városnéző körutat, minek folytán ráleltünk egy helyi sörfőzdére. Passauból csak a várat láttuk reggel, mivel egy újabb nagy út várt ránk Debrecenig. Hazafelé már sehol sem álltunk meg.

Összességében egy fárasztó út volt. Kb. 3500 km buszoztunk 6 nap alatt, de megérte. 

(UI: képek a picasa oldalon)