Peru leghíresebb látnivalója, az inka város több mint négy évszázadon át teljes feledésbe merült. Azonban lélegzetelállító fekvése és építészeti remekműve révén ma Dél-Amerika leglátványosabb régészeti lelőhelye.
4. nap – Machu Picchu
Az előző poszt ott maradt abba, hogy hajnali 3-kor keltünk, hogy az ellenőrző pontnál az elsők lehessünk az ellenőrzőpontnál. Innen kb. 5 km-t kellett még legyalogolni. Kezdetben még sötét volt, de folyamatosan világosodott, így mire elértük egy óra alatt Intipunktut, már világos volt. Nem akartam elhinni, hogy egy álmom vált azzal valóra, hogy a Nap kapujánál állok. Torokszorító, fenomenális és leírhatatlan érzés volt. A látvány mindenért kárpótolt: előttem Machu Picchu romjai úgy bújtak meg az Andokban, mint egy igazgyöngy a kagylóban. Ahogy egyre magasabbra kúszott a nap az égen, úgy tárta elénk Machu Picchu a szépségét. Katartikus élmény!
A város nevének eredete – meglepő módon – egészen világos: a felette csúcsosodó hegyről kapta.
A várost a 15. század közepén építették az inkák – bár, hogy miért vagy milyen célból még azt se tudni, – akik alig 100 évvel később elhagyták. A pontos okát nem tudni. Nem a spanyolok foglalták el, ők ide sohasem jutottak el, így szerencsére nem öldösték le a lakókat, mint tették azt Cuzcoban.
A központ egy szent terület, az itt élő kicsit több, mint 1000 lakos a környező folyókat és hegyeket imádta. Ezektől az információktól eltekintve három különböző feltevés is magyarázhatja a város kihalását – az egyik lehetőség egy járvány, amely a múltban nem volt szokatlan, egy másik elmélet a szent hely elítéléséről beszél, amiért mindenkinek el kellett hagynia a várost majd az feledésbe merült. A harmadik, vélhetően a legvalószínűbb magyarázat szerint az elszegényedett törzsek és a helyi lakosság között kialakult háború okozta a város végzetét.
De csak így vélik, mert a pontos okát nem tudni még mind a mai napig és feltehetőleg nem is fogják megfejteni. Évszázadokon át a dzsungel mélyén bújt meg a város, mígnem 1911. július 24-én Hiram Bingham, aki az utolsó inka fővárost, Vilcabambát kereste, megpillantotta a romokat. Bár Kolumbuszhoz hasonlóan ő sem tudta, hogy mit fedezett fel: csak abban volt biztos, hogy mérhetetlenül fontos lelőhelyre bukkant.
Állítólag a Machu Picchu eredeti, kecsua megnevezése Patallaqta, vagyis Lépcsős város/A lépcsők városa. A név tökéletesen tükrözi az inka város építészetét. A hegyből teraszokat vájtak ki, hogy aztán azokon építkezzenek. Mindent a klasszikus inka stílusban építettek. A falakat és a megmunkált köveket malter, vagy egyéb kötőanyag nélkül helyezték egymásra. 
. Teddyvel bebarangoltuk a Szent Várost, ami három szektorra oszlik.
- a szakrális területeken volt a királyi rezidencia, itt laktak a papok és a napszüzek
- a lakószektorban álltak az előkelők és a hivatalnokok házai
- a termőfölddel telehordott teraszok mellett a parasztok, kézművesek laktak.
Megcsodáltuk a templomokat is: Főtemplom, Naptemplom, Három ablak temploma, Kondor temploma, majd utána a Királysírt, a Szent sziklát és az Intihanatát, amelyet az inkák a napéjegyenlőség meghatározására használtak. Ehhez igazították hozzá a mezőgazdasági munkákat.
Csak bámultam és néztem, hogy milyen precíz rendszert építettek ki az öntözés, vagy a kutak számára: egyetlen forrás vizét osztották szét a tizenhárom négyzetméteres területen.
Körben pedig a dzsungel borította zöld hegyek, amelyek közül kiemelkedik a Wayna Picchu, avagy „Ifjú hegy”. A Machu Picchuval szemben álló hegy egy meredek és keskeny, sziklába vájt lépcsőkkel tarkított gyalogösvényen keresztül közelíthető meg. A Wayna Picchu hegyen a teraszos művelés nyomait, a Holdnak szentelt templomot, asztronómiai megfigyelő pontot és számos, a Machu Picchura néző kilátópontot találunk. A Wayna Picchuról látszanak a híres inka romváros kapui és a kígyózó úthálózat. Egy keskeny, kanyargós és helyenként igen meredek ösvényen kellett felkapaszkodni; helyenként kőlépcsősor segítette a haladást, de a túra így is kimerítő volt. Kb. 45 perc alatt másztam meg a hegyet, ahonnan a látvány valóban Pazar volt.
Tény, hogy a hegy oldalába vájt gyalogösvények nem tériszonyosoknak valók, a keskeny és meredeken kanyargó utak mentén nincs korlát, csak a legnehezebb szakaszokon nyújt némi biztonságot egy-egy rövid drótkötél-kapaszkodó. Felfelé nem is vettem annyira észre, de lefelé az alattunk tátongó mélység sokszor elég ijesztő látványt nyújtott.
A lejövetel után még kicsit bóklásztam a parkban, az épületek, házak között. Magáról a városról nehéz írni, mert tele van az internet mindenféle leírással, így ebben a posztban inkább az élményeket emeltem ki.
Kb. 2 órára értem le Aguas Calientasba, ahol találkoztam a túratársakkal. Egy közös fotó még készült, majd vonattal visszamentünk Cuzcoba. Az út eseménytelen volt, de élményekkel tele voltam. Útközben még beszélgettünk, mivel nagyon lassan haladt a vonat az Urubamba folyóval párhuzamos úton.
Este 10-re értem vissza Cuzcoba, ahol hullafáradtan dőltem be az ágyba, hogy másnap visszarepüljek Limába és folytatódhasson az út a világ egyik legkülönlegesebb szigetére, a Húsvét-szigetre.
Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő +KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Alitraveling facebook (LIKE-old) és Instagram oldalát (kedveld), ahol extra tartalmakat is találsz.
A sorozat további cikkei:
Hogyan szervezzünk meg egy perui utat?
Peru déli síksága: Hacienda San José, Ballestas-szigetek, Paracas Nemzeti Park, Huacachina oázis
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
