Követtem az inkák útvonalát Cuzcoból Machu Picchuba, avagy túra az inka ösvényen

Dél-Amerika leghíresebb és legnépszerűbb ösvénye, az inka ösvény varázslatos régészeti lelőhelyek mellett, felhőerdőkön és meredeken emelkedő hágókon át kanyarog a csúcsok közt Machu Picchu felé. 

img_20190717_092334.jpg

Szabályok

Sajnos szigorú szabályokat és határidőket kell betartani ahhoz, hogy túrázhassunk az útvonalon. Csak engedéllyel rendelkező társaságnál lehet az engedélyt beszerezni, és csak a kijelölt helyeken lehet táborozni is. A hatóságok naponta 500 embert engednek fel, de ebbe a túravezetők és a hordárok is beleszámítanak, így kb. 150 turista mehet fel. Csak érdekességként: a mi csoportunkban 10-en voltunk (az átlag 12 fő/csoport) és erre jutott 19 hordár, 2 szakács, és 2 túravezető.

img_20190717_092403.jpg

A főszezonra – június, július, augusztus – az engedélyeket kb. 6-8 hónappal előre be kell szerezni. Én a júliusi túrára a helyet előző év októberében foglaltam le és a kiválasztott időpontra a helyek november elejére beteltek. Jó tudni, hogy az engedély nem módosítható, sem a név, sem az időpont, így nem lehet átruházni. 200 USD előleget kell jelentkezéskor befizetni, a maradékot a helyszínen.

img_20190717_085031.jpg

A túraútvonal februárban „karbantartás” és a nagy esőzések miatt zárva van; de az év többi részében minden nap indulnak túrák Cuzcoból. A procedúra és a szigorú szabályok ellenére nekem maradandó élményt nyújtott a 45 km-es túra. Az engedély egyik előnye, hogy a túrázók számának korlátozása miatt az ösvényen alig találkozunk turistákkal.

Én az Alpaca Expedtions céget választottam. Tripadviser-ön őket írkák első helyre, több mint 5000 értékelés után is. És tényleg profik: csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni. Mind a vezetők, mind a séfek kitettek magukért (pl. 3 féle ételt kellett főzniük minden alkalommal: "normál", vegetáriánus, gluténmentest). Bátran merem őket továbbra is javasolni! 

 

1. nap – a kalandos kezdet

Előző este korán lefeküdtem, hogy amennyire tudjam kipihenjem magam. Végre eljött a nagy nap! 4:00-4:30 között kellett volna megérkeznie a túravezetőnek a szállás elé. Egyszer csak jött valaki, aki intett, hogy menjek vele, anélkül, hogy egyeztettük volna a nevet, vagy hogy hova. A buszban feltűnt, hogy az előző esti megbeszélésről senki sem ismerős, és nem angolul beszélnek. Biztos gyűjtőbusz, volt már ilyen. Pár perc beszélgetés után azonban kiderült, hogy rossz buszban vagyok: ők a Szivárvány-hegyre mennek. Jeleztem a sofőrnek, aki őrült tempóban ment vissza a hostelhez. Kiderült, hogy a sötétben volt még egy srác az előtérben, akit nem vettem észre és ő érte jött volna. Az én túravezetőm is ott volt már, aki mindenhol keresett közben. Kis késéssel, de el tudtunk indulni a túra kezdő állomásához.

img_20190717_092334.jpg

Ollantaytambóban álltunk meg reggelizni. Az Urubamba folyó völgyében kanyargó út 82. km-énél volt a gyülekező. Itt találkozott nemzetközi csapatunk – melyben angolok, amerikaiak, ausztrálok és franciák voltak mellettem – a hordárokkal és a szakácsokkal. Itt a terherhordókat, akik vitték a sátrakat, a cuccainkat és még egy mobil WC-t is, nem sherpáknak, hanem portereknek, azaz hordároknak hívják. Ők indultak el leghamarabb, hogy délre már ebéddel várjanak minket a pihenőhelyen. Szigorúan szabályozzák törvényileg, hogy egy hordár mekkora súlyt cipelhet (max. 25 kg), melyet többször ellenőríznek az út alatt, hogy megfelelő-e a súly és nem cipelnek-e többet. 

img_20190717_092451_1.jpg

Miután elkészültek a kiinduló ponton a kötelező fotók, és ellenőrizték az engedélyt, az útlevelet, hivatalosan is ráléptem az ösvényre 2500 méter magasan. Az útvonal az elején az Urubamba folyóval párhuzamosan haladt. Kényelmes tempóban mentünk, a szintemelkedés tűrhető volt, és elég sűrűn meg is álltam gyönyörködni, fotózkodni, no meg azért, hogy túravezetőnk megválaszolja az ez a növény mit tud? milyen magasan járunk?

img_20190717_092858.jpg

img_20190717_113238.jpg

Az első inka lelőhely, Salapunku volt, amely a folyó túloldalán helyezkedett el. Az inka időkben tamboként használták, amely utazók pihenőhelyeként szolgált. „Salapunku" egy hibrid spanyol-kecsua szó, amely kombinálja a „salon" (spanyolul: szoba) és a kecsua „punku" (ajtó) szavakat.

img_20190717_103622.jpg

img_20190717_103638.jpg

Szép lassan, de folyamatosan emelkedett az út felfelé. Az első nagyobb pihenőnk Meskay-nál volt, egy kis településen, ahol pár család lakik. Hatalmas kaktuszok szegélyezték az utat, ahol Teddy a túravezető előadást tartott. Nagyon felkészült, nagyon naprakész és tájékozott volt mindenről.

img_20190717_100455.jpg img_20190717_093225.jpg

Huillca Raccay volt a második történelmi hely az úton. Az inkák, amikor meghódították a területet, erődöt építettek ide, mivel a helyszínről kiváló rálátás nyílt az Urubamba-völgyre és ellenőrizni tudták a Cusichaca-völgy bejáratát.

img_20190717_105000.jpg

img_20190717_114622.jpg

img_20190717_121350.jpg

img_20190717_122017.jpg

A magas fennsíkon remek rálátás nyílik Patallacta/Llactapata („város a domboldalon”) romjaira, mely már 2750 méter magasan van. "Város a domboldalon")

img_20190717_114217.jpg
Hiram Bingham 1911-ben Peruba érkezett egy hét fős-expedícióval, amelyet a Yale Egyetem és a National Geographical Society szponzorált. Bingham és csapata 1911 júliusában távozott Cuscóból az Urubamba-völgy felé. Indulás után szinte azonnal felfedezték ezt a nagy inka helyet, amelyet Patallacta-nak (más néven Llactapata) neveztek el. Úgy jellemezték, hogy „egy inka kastély romjai"-t találták meg. Hiram-nak sajnos kevés ideje maradt a romok alaposabb tanulmányozására és a következő 70 évben sem nagyon foglalkoztak vele alaposabban.
 img_20190717_114417.jpg

Patallacta a Cuscot és a Machu Picchut összekötő „inka autópályán” épült. Ez volt a leggyorsabb út a két inka település között: a Királyi út több mint 5000 mérföld hosszan kanyargott az Andokon.
 img_20190717_114436.jpg

Később Ann Kendall, brit régész 13 évet töltött a hely tanulmányozásával, megállapította, hogy a városban a 115 házát egy dombtetőn álló erőd őrizte, és kb. 5000 ember lakott a területen, akik mezőgazdasággal is foglalkoztak. Patallaktát Manco Inca Yupanqui égette el, aki 1536-ban Cuscóból való visszavonulása során számos inka várost elpusztított, hogy ezzel tartsa vissza a spanyolokat. Részben ezeknek az erőfeszítéseknek köszönhetően a spanyolok soha nem fedezték fel az inka várost.
 img_20190717_121442.jpg

Patallacatától kb. 2 óra volt elérni a következő pihenőhelyet, ahol a hordárok már finom ebéddel várták a csoportot. Ebéd után fél óra pihenő, majd folytattuk utunkat, mely folyamatosan emelkedett felfelé. 

A 3000 méteren magasan fekvő Wayllapampa („füves puszta”) kis falujának kb. 400 lakosa van (130 család), akik az út mentén elszórt kis településeken élnek. Ezen a szakaszon még közlekedhetnek teherhordó lovak, szamarak, öszvérek és lámák. 

img_20190717_161731.jpg

img_20190717_160647.jpg

img_20190717_151518.jpg

img_20190717_162318.jpg

Wayllapampánál az út nyugat felé kanyarodott és folyamatosan emelkedni kezdett a Kusichaka folyót követve. 3300 méter magasan volt az első esti táborhely, ahol már felállított sátrakkal és vacsorával várták az elfáradt csoportot.

img_20190717_163433.jpg

img_20190717_163518.jpg

img_20190717_175009.jpg
Teddy vacsora közben is csak mesélt és mesélt. Megtudtuk például, hogy Tahuantinsuyu ("a négy összetartozó régió") virágkorában 250 népet és 9 millió embert számlált, a négy régió felett pedig négy kormányzó uralkodott, akik a legmagasabb rangú arisztokraták soraiból kerültek ki. Városaik alaprajzát a főváros, Cuzco mintájára puma formájúra tervezték, mivel ezt az állatot istenként tisztelte a nép.

img_20190717_175718.jpg

img_20190717_190925.jpg

Vacsora után rövid „ismerkedési est”, majd kb. fél 9 fele már mindenki a sátrában aludt.

 

2. nap - a túra legmagasabb csúcsán

Három hágó áll az úton a Machu Picchuig. Az első, a mai a legmagasabb. 4215 méter magas, és szép neve van: Abra de Warmiwañusca, azaz angolul Dead’s Woman’s Pass, magyarul: a Halott Asszony hágója. Bíztam benne, hogy én se leszek halott, mire megteszem a kb. 1000 méter szintemelkedést 7 km alatt. 

img_20190718_061248.jpg

img_20190718_061254.jpg

img_20190718_063108_1.jpg

6-kor már úton voltunk és szép lassan komotósan, mindenki a saját tempójában haladt felfelé. 3800 méteren értük el Lullupachampát. Itt rövid pihenőt tartottunk, mivel leszakadt az ég.

img_20190718_064244.jpg

img_20190718_064252.jpg

img_20190718_064419.jpg

img_20190718_065613.jpg

img_20190718_081535.jpg

Innen még 1,6 km a hágó. Hosszú, lépcsős szakaszokkal tarkított úton emelkedtünk egyre magasabbra. Párás meleg lett az eső után és a növényzet is egyre trópusiasabb: az út változatos élőhelyeken haladt keresztül, melyek közül az egyik a Polylepis fákat tartalmazó köderdő. Délelőtt 10-re értem fel a túra legmagasabb pontjára. A nevét a terepről kapta: egy, a hátán fekvő nőt ábrázol. Fentről remek kilátás nyílik a közeli hegyekre, mint például Salkantayra és Veronikára. 

img_20190718_090611.jpg

img_20190718_090656.jpg

img_20190718_100123.jpg

Rövid pihenő, majd irány lefelé. A félméteres lépcsőket az inkák nem az átlag emberhez méretezték. Kegyetlenül megsínylették a térdeim, mire kb. 2 óra alatt leértem 3600 méterre, pedig „csak” 2 km-t kellett lefelé menni. Mégis: ez a két térdzsibbasztó km keményebb volt a Rio Pacamayóig, mint előtte 7 km felfelé. 3600 méter magasan volt az ebéd, és a pihenő is. Kellett is, hiszen még vár ránk egy kemény felfelé a következő hágóig és egy újabb lefelé.

img_20190718_123107.jpg

img_20190718_120942.jpg

img_20190718_131944.jpg

img_20190718_132205.jpg

Ebéd után Runkurakay romjait néztük meg, mely élelmiszerraktár és pihenőhelyként funkcionált a hírnökök számára. Mire megtettem az egy km-es utat, és a 150 méteres szintemelkedést a meredek úton, újra majd „kiköptem a tüdőmet”. 

img_20190718_141500.jpg

img_20190718_134407.jpg
Runkurakayt 1915-ben Hiram Bingham fedezte fel, aki egy várat képzelt el, de a későbbi kutatásokat vezető Fejős Pál arra a következtetésre jutott, hogy tambo vagyis pihenőhely volt az utazók számára. Az épület a futárok szálláshelyeit és az istállókat támasztotta alá. Az épület ovális alakja szokatlan az inka építészetben. Ferde falakat építettek, amelyek ellenállnak a földrengéseknek.
 img_20190718_134238.jpg

Nem meglepő módon, de az út ezután is emelkedett. Keresztülhaladt a kis Quchapata-tó mellett,

img_20190718_143237.jpg

majd a Yanacocha lagúna mellett is, mely Fekete-tavat jelent kecsua nyelven.
 img_20190718_143648.jpg

3950 méter magasra kapaszkodott fel az út, ahol már várt a második hágó, Qochapata.

img_20190718_145449.jpg

Rövid pihenő, majd újra megkezdtem az ereszkedést a felhő és köderdőkön keresztül. A felhők látványa, valamint a különböző növények miatt folyamatosan megálltam fotózni a szemerélő eső ellenére. 

img_20190718_151445.jpg

img_20190718_153644.jpg

img_20190718_153648.jpg

img_20190718_154201.jpg

img_20190718_155022.jpg

Fakultatív kitérőként megmásztam, vagyis inkább felkaptattam a 98 meredek lépcsőfokon Sayaqmarka romjaihoz, melynek kecsua neve is illik a helyhez: „meredek város”. Hiram Bingham fedezte fel, amikor a régi inkautat követte Machu Picchutól. 1940-ben Fejős Pál megváltoztatta a hely nevét „megközelíthetetlen város”-ra. Ez a név tökéletesen leírja a romot, mivel három oldalról megközelíthetetlen.

img_20190718_155638.jpg

img_20190718_155718.jpg
Érdekes, hogy igazából a mai napig nem tudni, hogy mi célt szolgált a hely, mivel nem volt elég terasza, hogy mezőgazdasági helyszín legyen, ugyanakkor erődnek sem néz ki, és a vallási helyszínekre jellemző nyomok sem találhatóak meg rajta.
 img_20190718_155823.jpg

A lelőhely után egy nagyon szép erdős részen keresztül halad az út;

img_20190718_161051.jpg

vadregényes úton, picit lejtve haladt az út, néhol változó kilátással; 

img_20190718_161145.jpg

img_20190718_160726.jpg

img_20190718_160739.jpg

érintve Choquicochat, mely egy kis inka pihenőhely volt

img_20190718_160948.jpg

Innen már alig pár perc alatt elértem a 3600 méter magasan fekvő táborhelyet. Ezzel az út 2/3-át megtettük, és a nehezén túl voltunk. 

img_20190718_161835.jpg

img_20190718_162828.jpg

img_20190719_063126.jpg

A vacsora most is isteni finom volt. Sajnos neveket nem tudok, hogy miket készítettek a séfek, de ízletes helyi ételek voltak :) 

 

3. nap - 1000 lépcső napja

Sajnos éjszaka nagyon rosszul aludtam, forgolódtam össze-vissza és alig vártam, hogy reggel legyen és induljunk.

img_20190719_062049.jpg

img_20190718_171856.jpg

Páfrányok, orchideák, függőmohák, gyógynövények illatkavalkádjában, néha kolibrik társaságában haladtunk tovább.  

img_20190719_073714.jpg

img_20190719_073518.jpg

img_20190719_080233_1.jpg

Enyhe emelkedő után egy 20 méteres alagúton is át kellett menni, amelyet az inkák kezdetleges szerszámokkal fúrtak ki és faragták ki a lépcsőket is hozzá.

img_20190719_082424.jpg

Itt már dzsungellé nőtt növényzet közt kanyargott az út a harmadik hágó, a 3680 méter magasan. Itt egy mókás jelent volt: mi vettük fel a portárok által vitt zsákokat, hogy megtapasztaljuk, hogy mekkora súlyt kell cipelniük. 

img_20190719_091611.jpg

img_20190719_091949.jpg

img_20190719_092958.jpg

Phuyupatamarcaban, („hely a fellegek felett”; „felhők feletti város”), a helyreállított rituális fürdőben még ma is víz csordogál. A romvárost Hiram Bingham fedezte fel, de nagy részét növényzettel borítottan hagyta. A Fejős-csapat adta a helynek a Phuyupatamarka nevet és tisztította meg a fennmaradó részeket. A helységnek öt kútja és egy oltára van, ahol valószínűleg láma-áldozatokat mutattak be.

img_20190719_095234.jpg

img_20190719_095558.jpg

img_20190719_102219.jpg

img_20190719_102328.jpg

Ezután az ösvény 1000 métert ereszkedett lefelé kb. 1500 szabálytalan lépcsősoron keresztül, amelyből néhányat tömör gránitba véstek. A növényzet itt már sűrű, buja, dzsungelhez hasonló, sok lepkével és madarakkal. A második inka alagút az út ezen szakaszán van.

img_20190719_111157.jpg
img_20190719_113153.jpg

img_20190719_113733.jpg

Az alagút után Patallaqta óta először látható az Urubamba folyó. Az alagútból kiérve pedig már látható volt Aguas Calientes és már lehet hallani a folyó mellett haladó vonatokat.
 img_20190719_104921.jpg

Útközben egy csigalépcsőn keresztül kellett leereszkedni, melyet a hegybe vágtak ki pár száz évvel ezelőtt, hogy elérjük Intipatat, mely azt jelenti, hogy „a nap városa”. Főleg domború alakú mezőgazdasági teraszok alkotnak és 1992-ben véletlenszerűen fedezték fel őket. Mivel nincsenek közterületek, vallási építmények vagy erődítmények, nem kétséges, hogy Intipata elsősorban mezőgazdasági település volt. De valószínűleg stratégiai funkcióval is rendelkezett: jól be lehetett látni a völgyet és könnyű volt eljuttatni az üzeneteket Machu Picchuba. 

img_20190719_122707.jpg

img_20190719_123150.jpg

img_20190719_124535.jpg

img_20190719_124856.jpg

img_20190719_130153.jpg

Innen már nagyon közel volt a 3., azaz az utolsó táborhelyünk. Ebéd után egy kis ösvény közvetlenül a Wiñay Waynához („örök fiatalság”) vezetett. Ez az inka hely nem más, mint egy hosszú lépcsővel összekötött, felső és alsó épületcsoport a teraszokon. A hegyoldal tetejéről 10 vízesés zúdult le a tökéletes sorokba rendezett mezőgazdasági teraszokon. 

img_20190719_161155.jpg

img_20190719_151947.jpg

img_20190719_153629.jpg

img_20190719_160912.jpg

Utolsó este átadtuk a portereknek és a szakácsoknak a borravalót: ők pedig meglepetéssel készültek: az egyik angol lánynak aznap volt a születésnapja, és sütöttek neki egy tortát :) Megérdemelték a borravalót, hiszen nem mindennapi a teljesítményük. Annak ellenére, hogy az árban benne van a díjuk, illik adni nekik. Nem tagadom, hogy néha volt szenvedés az úton, de utólag minden rossz megszépül és hatalmas élmény volt végig menni az úton. Bár igazából ezt az utat nyugodtan lehetne „inka lépcsőnek” is nevezni, mert a 2/3-a tuti, hogy lépcső. És ne olyan lépcsőt képzeljünk el, mint otthon egy panellakás lépcsőháza, hanem egyenként félmétereseket. 

img_20190719_175524.jpg

img_20190719_162131.jpg

img_20190719_131643.jpg

Ezzel lényegében véget ért az inka túra, mivel másnap már csak egy alig 5 km-es túra várt ránk. Igaz, a legfontosabb, legrégebb óta várt 5 km. A szállástól pár száz méterre volt az ellenőrzőpont, ahol be lehetett lépni a Machu Picchu, azaz az „Öreg hegy” területére. Alig pár órát kellett aludni. Hajnal 3-kor keltünk, hogy elsők legyünk az ellenőrzőpontnál, valamint, hogy a porterek elérjék a vonatot. Sajnos az ellenőrzőpont, csak fél 6-kor nyit, addig ott kellett ülni. De erről majd a következő posztban szó lesz. :) 

4. nap - Machu Pichu - folytatjuk

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő +KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Alitraveling facebook (LIKE-old) és Instagram oldalát (kedveld), ahol extra tartalmakat is találsz.

fb.jpg

 ig.jpg

A sorozat további cikkei: 

Hogyan szervezzünk meg egy perui utat? 

Lima

Peru déli síksága: Hacienda San José, Ballestas-szigetek, Paracas Nemzeti Park, Huacachina oázis

A Nazca-kultúra

Arequipa és a Colca-kanyon

Élet a Titicaca-tavon

Cuzco

Szivárvány-hegy

A Cuzco környéki inka látnivalók és a Szent-völgy

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr6415028466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.