Városnézés Cuzcoban

Az inkák fővárosa, Cuzco volt a legnagyobb Kolumbusz előtti újvilági birodalom központja. A várost 1200 körül alapította a legendás első inka Manco Cápak. Ez az egyik legrégebbi lakott dél-amerikai város, emellett pedig az Inka Birodalom spirituális és közigazgatási központja is volt. A spanyolok hódítása előtt az inkák egy nagy pumához hasonlították Cuzcot: a puma volt a szent állatuk, az ereje miatt imádták. A város volt az állat teste, a Szakszahuman erőd a feje.

img_20190714_161708.jpg

 A város legendája

Az inka mitológia szerint a napisten, Inti azt a parancsot adta Manco Cápaknak - aki Inti napisten és Mama Quilla fia, Pacha Kamaq pedig a testvére -, hogy keresse meg a világ közepét. (Az inkák magát Manco Cápacot is napistenként és tűzistenként tisztelték). A történet szerint testvéreivel együtt az istenek felküldték őt a föld felszínére, aki a Pacaritambo nevű barlangból bukkant elő egy arany bottal a kezében, amit "tapac-yauri"-nak neveztek. Manco azt az utasítást kapta, hogy építse meg a Nap Templomát ott, ahol a botja a talajba süppedt. Az inka fáradhatatlanul kutatott,  majd egy napon olyan gyönyörű vidékre tévedt, amilyet még előtte sosem látott. Hosszú aranypálcát szút a földbe hogy megnézze, mennyire mély és termékeny a talaj: az eredmény megfelelő volt, így a Q’osqo nevet adta a helynek, ami kecsua nyelven annyit jelent, hogy a „világ köldöke”. A későbbi inkák díszes palotákkal és templomokkal töltötték meg a várost. 

manco_capac_18th_century_cusco_school.jpg

Manco Cápak egy 18. századi festményen. forrás: innen

A Viracocha legenda szerint Manco Cápac (Ayar Manco) Viracocha isten gyermeke. Testvéreivel (Ayar Anca, Ayar Cachi, Ayar Uchu, Mama Ocllo, Mama Huaco, Mama Raua és Mama Cura) együtt a Cuzco melletti Pacari-Tambu-ban élt, és megkísérelték egyesíteni a Cuzco Völgyben élő indián törzseket. A legendában szintén felbukkan az arany bot. Egyes változatok szerint a fiatal Manco elárulta idősebb testvéreit, majd miután megölte őket Cuzco egyedüli urává vált. Később feleségül vette testvérét, Mama Occlot, akitől egy fia is született, Sinchi Roca, aki később a második inka lett. 

img_20190713_124115.jpg

Mikor a spanyolok a 16. században megjelentek, addigra az inkák az arany nagy részét elhordták, amivel az uralkodójukat akarták megváltani, ám az igyekezetük kudarcba fulladt. A spanyolok végül bevették a várost és a nagy részét elbontották, hogy a kövekből egy új várost építsenek az inka alapokon. Az 1650-es földrengésben Cuzco spanyol építményeinek a zöme a földdel lett egyenlő, de az inka alapok megmaradtak.

Plaza de Armas és környéke

Az inkák korában a mai Plaza de Armas helyén hatalmas központi tér állt, melyet főleg szertartások alkalmával használták, és Huacayapata volt a neve, aminek a jelentése a „Harcosok vagy Megbánás tere”.

img_20190713_132821.jpg

Ma ez a tér alkotja a város központját.

img_20190713_124154.jpg

A plazát körülvevő árkádok alatt boltok, üzletek hívogatják a turistákat.

img_20190713_132529.jpg

img_20190713_131144.jpg

A tér fölé impozáns gyarmati kori templomok magasodnak: az északkeleti oldalán a katedrális, a délkeletin pedig a La Compania jezsuita templom áll. 
 img_20190714_161755.jpg

La Catedral

A katedrális építését 1560-ban kezdték meg és majdnem 100 év alatt fejezték be. A templomot a nyolcadik inka király, Viracocha palotája fölé építették, Sacsayhuamán erődjének vörös gránitköveiből. Mindkét oldalán egy-egy mellékkápolnát is építettek. A bal oldalit az inka fegyverraktár fölé, így szimbolizálva a spanyolok győzelmét.

img_20190713_124123.jpg

img_20190713_124437.jpg

img_20190713_131510.jpg

img_20190713_132753.jpg

A templomot közel 400 festmény díszíti, melyek közül a legérdekesebb Az utolsó vacsora, melyen a legjobban érződik az andoki hatás: Krisztus és tanítványai tengerimalacot esznek és chicát (kukoricasört) isznak inka serlegekből.
 pa201393.jpg

A Plaza de Armastól nyugatra

Az 1657 és 1680 között épült Iglesia Le Merced (Merced-i templom) – melyet gyakran emlegetnek Cusco harmadik legfontosabb gyarmati épületének a katedrális és a jezsuita templom után – fénypontja az ékkövekkel kirakott, 22 kg-os és 1.3 méter magas tömör arany szentségtartó, amelybe 1500 gyémántot és 1600 gyöngyöt foglaltak. A templomnak nem kevesebb, mint 13 oltára van.

img_20190713_131916.jpg

Az inkák korában a Plaza de Armas mellett a másik központot a Plaza Regocijo alkotta

img_20190713_132758.jpg
img_20190713_132534.jpg

img_20190713_132649_1.jpg

Inka Múzeum

A tér megnézése után az Inka Múzeum felé vettem az irányt, amely inka alapokra épült. A múzeumban az inka és inka kor előtti régészeti anyagokat lehet megtekinteni, elsősorban múmiákat, kerámiákat, aranytárgyakat.

inka-museum-cusco3.jpg

inka-museum-cusco.jpg

inka-museum-cusco2.jpg

San Blas kerület

Az inka falakra épült koloniális épületekkel tarkított negyed ekkor egy kecsua nemes birtoka volt, de ma már a kő- és fafaragó művészek műhelyeinek és otthonainak ad helyt.
 img_20190713_144429.jpg

A kerületben található a híres Hatunrumiyoc tizenkét szögű kő, amely azt egyik legjobb állapotban fennmaradt cuzcoi falrészletbe ékelődik. Ez egy összesen 12 csúccsal rendelkező konkáv sokszög alakjára van faragva, és a csatlakozó kövek természetesen mind hibátlanul illeszkednek hozzá. A falak ma az Érseki palotához tartoznak: az épület a hatodik inka uralkodó 15. századi palotájának az alapjaira épült. 

img_20190713_144055.jpg

img_20190713_144215.jpg

img_20190713_142741.jpg

Az Iglesia de San Blas (Szent Balázs-templom) 1563-ban épült és a legöregebb parókiatemplom a városban. A tornyából remek kilátás nyílik Cuzco városára.

img_20190713_144730.jpg

img_20190713_145705.jpg

img_20190713_150150.jpg

Iglesia Santo Domingo

Az eredeti Szent Domonkos-templom szintén összeomlott az 1650-es földrengés során, ám az inka alapok megmaradtak, azok átvészelték a földmozgást. Az eredeti inka templomot, amelynek az alapjaira a spanyolok építkeztek, arannyal és ezüsttel borították, ám ezt a spanyolok beolvasztották, így semmi sem maradt fenn belőle.

 

convento-santo-domingo-1.jpg

qorikancha4.jpg

Az inkák külön termet építettek a nap, a hold, a csillagok, a szivárvány és a villámlás számára, mivel ezek mindegyikét külön istenként tisztelték.

Cuzcoban még elmentem egy textil műhelybe, ahol alpaka és vikunya gyapjúból készítenek ruhákat: érdekes volt megismerni mind a négy dél-amerikai teve félét: a lámát, az alpakát és a vikunyát korábban már láttam, az alpakával szelfi is készült, ám közelről egyiket sem láttam még, főleg a guanakót nem, amelyik a legritkább mind közül. A műhelyben kedvezményesen lehetett venni ruhákat is, jóval a bolti ár alatt. 

És ha már Cuzcoban vagyunk, érdemes megkóstolni a város fő ételét, a sűlt tengerimalacot, mely az egyik legkülönlegesebb étel Peruban és mellesleg nagyon finom is. 

cuy-chactado.jpg

 

 

A város fölé magasodó inka emlékhelyekről a következő posztokban lesz szó, ahol a Szent-völgyet mutatom majd be.

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő +KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Alitraveling facebook (LIKE-old) és Instagram oldalát, ahol extra tartalmakat is találsz.

fb.jpg

 ig.jpg

A sorozat további cikkei: 

Hogyan szervezzünk meg egy perui utat? 

Lima

Peru déli síksága: Hacienda San José, Ballestas-szigetek, Paracas Nemzeti Park, Huacachina oázis

A Nazca-kultúra

Arequipa és a Colca-kanyon

Élet a Titicaca-tavon

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr8515019616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.