Előzmény: Bevezetés, Phenjan 1. rész, DMZ és Keszon, a vidéki Észak-Korea és Phenjan 2. része, a hegyvidéki Észak-Korea, Phenjan 3. rész, közlekedés Észak-Koreában, a Dzsucse-eszme, a lakás- és élelmiszerhelyzet, 

A helyi lakosok, járókelők, akiket a buszból vagy gyalogosan láttunk, mindig szolidan, sőt, fegyelmezetten viselkedtek. Egész utunk során nem láttunk hangoskodást, veszekedést közöttük. De emellett élénk, lelkes beszélgetés vagy vitatkozás, illetve hangos tréfálkozás sem fordult elő – fiatalok körében sem. A phenjani metróban pedig egyenesen csendesek voltak, senki sem beszélgetett a másikkal. 

Azok, akiknek sikerült disszidálni, azt mondják, hogy az észak-koreaiak öt ládára (szekrény, ágyneműtartó, ruhásszekrény, könyvespolc, cipőszekrény) és hét eszközre (tv, hűtő, mosógép, ventilátor, varrógép, magnó, kamera) vágynak. A többségnek az utóbbiakból csak néhány adatik meg, általában a tv és a varrógép; a rádió alap, van mindenkinek.

Észak-koreai lakás
(Forrás: https://www.flickr.com/photos/mattpaish/8022761655/in/set-72157631728048478)

A szakadozó áramellátás közösségteremtő erejű. Phenjan nagy részén „alternatív energiaellátási rendszer” működik, azaz amikor az utca egyik felén elmegy az áram, a másik felén megjön, és fordítva. Amikor eljön a váltás, a gyerekek átrohannak az utcán szemközt lakó barátaikhoz. Mi is megfigyeltük az éjszakai kivilágítás során, hogy az ablakok nagy része sötét. És ez a Phenjan belvárosában volt. Milyen vagy mi lehet akkor a külső kerületekben? 

Telefonálni ma már szabadabban lehet. Legalábbis a buszból rengeteg ember kezében láttunk mobilt, amit használtak is. Szerintem Phenjanban a mobil elterjedtebb, mint vidéken. (A vezetőinknél érintőképernyős helyi telefonok voltak. Mint ahogy tabletben is van saját). Phenjanon kívül még el tudom képzeni, hogy többen használnak vezetékest. Mi sajnos a saját telefonjainkat nem tudjuk használni. Blokkolva van minden külföldi SIM kártya. €15-t lehetett volna venni helyi kártyát, amiről lehet országon kívülre telefonálni; percenként €4-5-rt Magyarországra. Ennyit nem ért. 

A dohányzás olcsó, de mivel kicsi a készlet, a legtöbben sodornak – ez egy kicsit lázadás is, mert a legjobb papíralapanyagnak a pártlapot tartják.

Hivatalos szórakozóhelyek csak Phenjanban vannak. A városban a vidámpark és a színházak népszerűek, és bár nyolc mozi van, de mind hamar zár az áramhiány miatt. Az ott vetített filmek propagandaművek, mint a Vértenger, az Egy önvédelmi alakulatos férfi sorsa, a Lángok terjednek a föld felett, vagy a legújabb sikerfilm, az Örömön és bánaton túl, amiben Észak-Korea történelmének első filmes csókja is elcsattan. A sztori általában annyi, hogy Észak-Korea legyőzi az álnok déli vagy az amerikai ellenséget. A hotel bárjában minden este vetíttettek egy filmet. Igaz, nem értettük, de ahogy elnéztük, majd minden film ugyanolyan volt. 

Vidámpark (Részletesebben itt)

a Phenjani Nemzeti Színház épülete

Szórakozás terén népszerű még a cirkusz és az opera. (A cirkuszról és a tengerpartról itt írtam bővebben!) 

Operaház

Cirkusz

A Sárga-tenger tengerpartja ma már a helyiek körében is népszerű. Vasárnaponként egyre többen jönnek ide pihenni, kikapcsolódni. Pár évvel ezelőttig még engedély kellett a belföldi utazáshoz is. Egy-két helyet leszámítva, ma már szabadon mozoghatnak az országon belül.  

Az otthoni szórakozás a tévézésre korlátozódik. Élőzenét (főleg forradalmi balladákat) többnyire a Művészeti Propaganda Társulat ad, illetve Kim Dzsong Un saját lányzenekara. Akinek rádiója vagy tévéje van, azt be kell jelentenie.

Házasság

A legtöbb észak-koreai nő három férfi típushoz szeret férjhez menni: vagy egyetemet végzetthez, vagy katonához, vagy pedig legyen tagja a Koreai Munkapártnak. A hölgyeknek minimum a lakás berendezési tárgyaival kell rendelkezniük, míg a férjnek arany gyűrűt vagy nyakláncot kell átadni a hölgynek. Ezek után nyújthatja be rendszerint a férfi a lakásigényt a vállalat vagy gyár vezetőjéhez. A feleség szerepe elsősorban a házvezetés és a gyereknevelés. A szertartás egyik kötelező eleme, hogy az ifjú párnak tiszteletét kell tennie Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il szobra előtt Phenjanban. 

Az észak-koreai esküvőn nem szolgálnak fel édességet, hanem elsősorban hideg tésztából áll a menü. Ha egy barát, vagy rokon részt szeretne venni a lakomán, rendszerint azt kérdezik: mikor ehetem a hideg tésztát? Ez azt jelenti, hogy csatlakozni szeretne a lakodalomhoz, mivel csak ilyen ételt szolgálnak fel.

Rendszerint a vendégek ajándékot vagy pénzt adnak az ifjú párnak. Utóbbit fehér papírzacskóba teszik bele.

17 éves kortól lehet házasodni, mivel ekkor kapnak személyit, és válnak felnőtté. Az átlag, a nők kb. 25 éves kor körül, míg a férfiak – a kötelező katonai szolgálat miatt – 30 éves korban házasodnak. 

Házasság esetén lehet a legkönnyebben lakást igényelni. Kb. 100m2-est kapnak. Utána gyerekenként kb. 30 m2-rel lehet nagyobba költözni. 

Állami ünnepek Észak-Koreában

Január 1: új év
Február 16: a Kedves Vezér Kim Dzsong Il születésnapja – Juche 31 (1942). Ez az egyik legnagyobb nemzeti ünnep, a „Nap Napja”, valamint a Kimjongilia Játékokat ekkor szervezik: korcsolya fesztivál és a Paektusan Díj kiosztása.
Április 15: a Nap ünnepe. Nagy Vezér Kim Ir Sen születésnapja: Juche 1 (1912). Az Áprilisi Tavaszi Barátság Művészeti Fesztivált ekkor tartják.
Április 25: a Koreai Népi Hadsereg Alapítása – Juche 21 (1932)
Május 1: munka ünnepe
Július 27: Győzedelmes Nap ünnepe a Felszabadító Háborúban (Dél-Korea ellen, amit szerintük megnyertek) – Juche 42 (1953)
Szeptember 9: Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alapításának napja – Juche 34 (1945)
Október 10: a Koreai Munkapárt alapításának napja – Juche 34 (1645)
December 27: KNDK Szocialista Alkotmányának napja – Juche 61 (1972)

Egy átlagos nap

Pár napja olvastam egy cikket a The Guardianon, hogy milyen is lehet egy átlagos észak-koreai nap. Az itt következő pár sor az alapján készült:

6:00
Korán kel Phenjan, a „forradalom fővárosa”. Reggelire az emberek általában kukoricakását esznek, esetleg főtt tojást és savanyú joghurtot, a gyerekek pedig néha tejport is kapnak.

7:30
Munka előtt jön a reggeli torna, a többségnek pedig 30 percig utasításokat és a pártlapot kell olvasnia. 

8:00
Indul a munka. Phenjan a fehérgalléros munkaerő központja, a kívülállónak mégis szinte üresnek tűnhetnek az irodák. A bankok, az ipari vállalatok és az üzletek teljesen számítógép, fénymásoló és modern technológia nélkül működnek. A bérszámfejtés és a könyvelés is kézzel történik. 

Reggeli munkába menet

12:00
Az egy órás ebédszünet alatt vagy azt eszik, amit magukkal hoztak, vagy hazamennek enni. A nagyobb munkahelyek menzáján olcsó ételeket (kukoricalevest, kukoricakását vagy kukoricából készült süteményt) adnak. Mivel az emberek a munkahelyükön vagy otthon ebédelnek, hiszen alig vannak élelmiszerüzletek, a város ebédidőben is kihalt.

17:00
Vége a munkának, de a legtöbben még nem mehetnek haza, mert jön a napi közösségi és tanulási értekezlet. Az előbbin az aznapi munkáról és az elért haladásról, illetve a következő napi teendőkről beszélnek, az utóbbin a pártpropagandát nyomják. A munkások önkritikát is gyakorolnak, illetve mindenki kritizálhatja a munkatársát, felemlegetve a késéseket vagy a köztulajdon pazarlását. Decemberben az egész évet értékelik. 

Munkából hazafelé

20:00
A legtöbben már otthon vannak. Télen ilyenkor leveszik az utcai ruhát, és több réteg fehérneművel próbálják meg hasznosítani a test melegét. A huzatos lakásokban a lakók műanyag fóliával fedik be az ablakot. A nagy lakóépületekben forró vízzel, a házakban faszénnel fűtenek – de ha elmegy az áram, akkor nincs fűtés. A legtöbb lakos így télen a téli kabátban marad, és abban is alszik el. Akinek sikerül kacsa- vagy tyúktollat szerezni, azzal béleli ki a paplant.

22:00
A legtöbben már ágyban vannak. A korai éjszaka, meg az autók, a szórakozóhelyek és a villamosenergia hiánya elintézik, hogy éjfélre Phenjan egy szellemváros legyen, és az is maradjon reggel hatig.

És a következő napok is ugyanígy telnek.

Hogyan öltözködnek az észak-koreaiak?

A nők nyári viselete a fővárosban gyakorlatilag kivétel nélkül szoknyából és szoknyán kívül hordott, egyszerű anyagú és fazonú blúzból állt. Cipőjük többnyire lapos sarkú, fekete vagy krémszínű kis fűzős, vagy csatos cipő; de jó néhányan hordanak körömcipőt is.  

A szoknyák egyszínűek; leginkább fekete, néha sötétkékben vagy drappban készülnek. Piros, sárga, világoszöld vagy egyéb élénk színű szoknyát szinte sosem láttunk. Anyaguk valamilyen szövet, sohasem farmer vagy más vastag vászonanyag. Egyenes vonalúak, hosszuk szinte mindig egy-két centivel ér a térd alá. Térdet nem takaró szoknyát csak kivételesen láttunk.

A blúzok valamivel változatosabb kivitelűek: fehér, világosbarna, drapp, bézs színekben vagy valamely pasztellszínben készültek. Élénk színű, vagy mintás blúzt senki sem viselt. Phenjanban az utcán látott összképből a fentiek alapján arra következtethetünk, hogy az észak-koreai nőknek nincs túl nagy mozgásterük ruhatáruk összeállításában. 

Női-férfi öltözködés

Élénk színekben csak a hanbok, a hagyományos népviseleti stílusban készült, hosszú ruhák pompáznak. De ahogy észrevettük, ezeket csak a velünk, külföldiekkel kapcsolatba kerülő idegenvezetők, hostess-ek, pincérnők hordják.

Nadrágot hordott nőket csakis mezei munkán, illetve hétvégi kiránduláson láttunk.

A The Diplomat portál információi szerint az 1960-as évek óta üzemelő Potonggang cipőgyárból kerülnek ki a megengedettnél magasabb sarkú cipők, ami természetesen állami kézen van. A keresletet tovább bátorítja, hogy Kim Dzson Un felesége, Ri Szol Dzsu rendszeresen ilyen lábbelikben mutatkozik. Nem mellesleg a diktátor által menedzselt női popegyüttes tagjai szintén magassarkúban feszítenek a posztereken. 

A férfiak nyári viselete meglehetősen egysíkú. Szövetnadrágon kívül hordott ing jár; ritkábban öltönyszerű ruhát vesznek fel. A nadrágok mindig szürkék, feketék, vagy sötétkékek. Az ingek egyszínűek, többnyire fehérek, kékek, szürkék, feketék, esetleg barnák. Élénkebb színű inget nem láttunk, ahogy nagyobb mintás ingeket sem. Az un. Mao-zubbony viselete a fővárosban csak időnként fordult elő, vidéken viszont eléggé gyakori volt. 

Egyetlen emberen sem láttunk farmer, vagy ahhoz hasonló anyagból készült ruhát. Ugyancsak nem láttunk a helyieken pólót. Utcai viseletként a sportcipő is elmarad, mert mindenki a hagyományos bőr, illetve műbőr cipőket hordja.

A 80-as évek propaganda fotóin még változatosabb ruhadarabokat viselnek. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a fotók elrugaszkodtak volna az akkori képtől. Mindenesetre nem tudjuk, hogy mi történhetett: az alapanyag-kínálat miatt tűntek el az élénkebb színek, a mintás alapanyagok, vagy egy idő után a központi vezetés tiltotta be a viseletüket. (Kim Ir Szen 1994-es halála esetleg magyarázat lehet rá, de ezt csak mi gondoltuk így). 

Propaganda mozaik a metróállomáson

Megjelenésüket tekintve a nők egyszerűbb ékszereket, gyűrűket viselhetnek, amik néha aranyból, vagy annak tűnő utánzatból készültek. Frizurájuk ápolt, és szolid, hajuk azonban sohasem festett. Előszeretettel púderezik arcukat. (A koreai emberek viszonylag sötétebb bőrűek). Népszerűek a sminkek is. Kötelező frizura a legendákkal ellentétben nincs, de jellemző a hajadon nők rövidebb, a férjes asszonyok hosszabb, leengedett hajat hordanak.

A férfiak borotváltak, rövid hajúak. Hosszú, akár a fület eltakaró hajú férfit nem láttam; akárcsak szakállast sem. A férfiaknál sincs kötelező hajviselet, azonban a vezetőnk elmondása szerint szeretik követni a mindenkori elnök hajfrizuráját. 

Vidéken az emberek többsége természetesen fizikai munkához öltözött; a mezőn a férfiak között általános a sötét nadrág, a sötét ing és a gumicsizma viselete. A mezei munkához a nők is hosszú szárú gumicsizmát, nadrágot és inget hordanak. 

Összességében elmondható, a lakosok egyszerűen, de szépen és ízlésesen öltöznek. Az általunk meglátogatott tájakon nem láttunk kifejezetten rossz ruházatú embereket – vagy csak „elrejtették” őket előlünk.

A lakosok öltözködésének és megjelenésének látványa óhatatlanul azt a következtetést sugallja, hogy komoly állami előírások érvényesülhetnek ezen a téren. A fővárosi szállodánkban minden bizonnyal megfordultak magas rangú, befolyásos helybeliek is, mégsem láttunk kivételt az öltözködési szabályok alól. (Itt eset meg, hogy egyik reggel arra mentünk le, hogy a bejárat két oldalán vigyázz állásban álltak az alkalmazottak egymás mellett és úgy fogadták a vendégeket. Nem mondtuk volna meg az öltözködés alapján, hogy magasabb, befolyásosabb személyekről van szó, ha nincs ez a sorfal). 

Az iskoláskorú gyerekeket többnyire úttörő egyenruhában láttuk, és sokszor nagy csoportokban vonultak iskolába, vagy onnan hazafelé. Az egyenruha a lányok számára térdig érő sötétkék szoknyából áll, a fiúk pedig sötétkék hosszúnadrágot viselnek. Továbbá mindkét nemnek fehér inget és piros nyakkendőt kell hordania. A középiskolások egyenruhái hasonlóak a felnőttek utcai viseletéhez, de ez sötét szoknyából illetve nadrágból és fehér ingből áll. 

Gyakorlatilag valamennyi felnőtt (17. életévtől kezdődően) észak-koreai ember a bal mellkasán egy jelvényt visel, melyen vagy Kim Ir Szen, vagy Kim Dzsong Il arcképe köszön vissza. (Vagy együtt a kettő). Kb. 5-6 féle jelvényt figyeltünk meg, de a leggyakrabban a Kim Ir Szen arcképe fordult elő egy vörös zászlót formázó jelvény közepén. A jelvények mindenkin megtalálhatók: hordják a szállodai alkalmazottak munka közben, a parasztok a mezőn, de a stewardess-ek a repülőn is. Mi több, a pekingi járaton és repülőtéren is láttuk az észak-koreai utasokon a jelvényeket; tehát külföldön is hordják. (Megjegyzés egy érdekes történettel: egyszer rákérdeztem az egyik vezetőnél, hogy mennyire hasonlítanak, vagy különböznek egymástól az északi és a déli emberek. Mondta, hogy egyformák, ha egymás mellett állnának, nem tudná őket megkülönböztetni, csak hosszas mérlegelés után. Mire megjegyeztem neki, hogy egyszerű: amelyiken a kitűző van, az az északi :D . Nevette, vette a poént, szerencsére). 

A hivatalos magyarázat az volt, hogy az emberek olyannyira szeretik a vezetőiket, hogy mindig velük szeretnének lenni. Erre azonban csak szimbolikus úton van mód, így kerül fel az elnökök képe jelvény formájában a bal mellkasra, azaz a szív fölé. Egy emberen mindig csak egy jelvényt volt. A 3-4 féléből viszont szabadon döntik el, hogy melyik nap melyiket hordják. Ez valószínű, hogy igaz, mert tényleg össze-vissza hordták a jelvényeket; vagy ha van mögöttük valamilyen szabály, arra nem jöttünk rá.

Noha több helyen is árusítottak jelvényeket turisták számára, a vezetők arcképével ellátott jelvényt sehol sem találtunk. Nekik ez egyfelől kötelező, másrészt pedig a jelvényekkel fejezik ki a vezetők iránti szeretetet és tiszteletet – mint összetartozást. A jelvények külföldiek elől való elzárását hatalmi, szimbolikai okok indokolták.