Alitraveling

Előzmény: Bevezetés, Phenjan 1. rész, DMZ és Keszon, a vidéki Észak-Korea és Phenjan 2. része, 

Két órás buszozás után értünk a Mjohjang-hegységbe. A hétvégét itt töltjük. Ez Phenjantól kb. 150 km-re található. Itt építették fel a Nemzetközi Barátság Kiállítást (Népek Barátságának Kiállításának is fordítható). Mind a föld felett, mind a föld alatt két-két szintes, hagyományos koreai stílusú épület csodás hegyi környezetben fekszik. Az épület egy völgyben található, és az alapterülete kb. 50.000 m². Itt is nagy belmagasságú terek, több méter magas, keleties díszítés és jellegzetes, hosszú fogantyús ajtókat láthattunk. A folyósok nem túl szélesek (két csoport már nehezen fért el egymás mellett). A nagy belmagasság és a díszítetlenség sajátos hangulatot ad a komplexumnak. A termekben kb. 3-3,5 m magas üvegszekrények foglalnak helyet és ezekben tárolják a kiállítási tárgyakat. 

De mi is a kiállítás tematikája? Itt gyűjtik össze a három Kim által kapott ajándékokat, amelyek az irántuk kifejezett tiszteleten keresztül a népek barátságát szimbolizálják – legalábbis a kiállítás elnevezése erre utal. Az alapja, hogy Kim Ir Szen olyan nagylelkű volt, hogy a személyesen kapott ajándékokat a koreai népnek ajánlotta fel.

Jelenleg mintegy 215.000 ajándékot tárolnak földrészenkénti, illetve országonkénti bontásban. Az ajándékokat nemzeti kincsként kezelik. Természetesen a legtöbb ajándék Oroszországtól (illetve az elődjétől, a Szovjetuniótól), valamint Kínától érkezett. Mikor kiderült, hogy európai csoport vagyunk, így ezen országok ajándékait néztük meg – köztük hazánkét is. Mi elsősorban Herendi porcelánokat, illetve egyéb apróságokat ajándékoztunk Kim Ir Szennek. Főleg születésnapjára, vagy jelesebb eseményeknél (pl. látogatás). A személyes kedvencem, az a porcelán váza, amelyet a Nagy Vezér 72. születésnapjára adtunk. „Tipikus születésnapi évforduló”.

A négy legértékesebb ajándék az 50-es években – Sztálintól – kapott szovjet páncélozott autók, valamint a Mao Ce Tung-tól érkezett két vasúti kocsi. (Képek forrása: internet).

A helyi vezetők arra is felhívták a figyelmet, hogy a tárgyak alatt elhelyezett posztó alátéteknek is hierarchiai funkciója van – a különböző színű posztó alátétek az ajándékozó minőségét jelzik: párt, társadalmi szervezet vagy magánszemély. A legrangosabbak az államfőktől kapott ajándéktárgyak; ezeket élénkvörös színű alátétekre helyezték. Meglepő, hogy igen sok a fogyasztási cikk: pl. televízió, számítógépek, egyéb dolgok. Az afrikai országokból érkező tárgyaknál rengeteg az elefántcsontból faragott alkotás. 

Az egyik legizgalmasabb terem, ahol Kim Ir Szen életnagyságú viaszszobrát tekinthetjük meg. Japánból érkezett. Így kértek elnézést a japánok a koreai megszállásért. A bejárattal szemben áll a szobor, két-két oldalt pedig az életét bemutató tárolók. Galambszürke öltönyt visel, fémkeretes szemüveggel, és barátságos mosollyal a száján bizalmat kelt a látogatóban. Belépés után szertartásszerűen meghajoltunk az elnök előtt. A vezetőnk megjegyezte: „Kérem, nézzenek rá az elnökünkre. Ugye, olyan mintha valóságos lenne? A mi elnökünk mindig velünk fog maradni”. Igyekeztünk megfigyelni mondandója közben, ám sem őszinte lelkesedést, sem fásult cinizmust nem sikerült rajta felfedezni. Csak találgattuk, hogy érzelmileg ambivalensek-e a vezető iránt.

Kim Ir Szen ajándékai és szobra után megtekintettük Kim Dzsong Il ajándékait és szobrát. A forgatókönyv azonos volt. Az ajándékoknál nem láttam, hogy Magyarország is adott volna. Nála töréspont volt az ajándékok időrendjét tekintve az 1980-as évek vége. Az 1990-es években az ajándékoknak az egészhez képest viszonyítva időarányosan is csak kis töredéke érkezett. Főleg a Szovjetunió utódállami adtak kisebb-nagyobb tárgyakat. 

A 3. Kim, azaz Kim Dzsong Un terme sem maradhatott ki. Bár még csak bő két éve van hatalmon, már sok ajándékot kapott. Főleg Oroszországtól, Kínától, Mongóliától, és az USA-tól. Ez utóbbinál nem diplomáciaira kell gondolni. Csupán Dennis Rodmanra. Kétszer járt eddig a KDNK-ban, és nem maradhatott el a szokásos ajándék. Első alkalommal a Chicago Bulls mezét adta, majd egy labdát, amit a régi csapat minden játékosa aláírt.

A kiállítás teraszán remek kilátás volt a környező hegyekre. A szokásos szuvenír bolt nem maradhatott el itt sem.

A magyar idegenvezető

Az egyik legjobb három órát itt töltöttem. Na nem azért, mert láthattam az ajándékokat, bár kétség kívül azok is érdekesek voltak, hanem mert itt futottam össze a magyarul tudó vezetővel. Tudtam, hogy van egy vezető, aki tud magyarul, de nem gondoltam, hogy tudok vele találkozni. És mily merő véletlen, hogy összejött. Pont a magyar tárgyakat nézegettem, amikor szóltak, hogy ő a magyar vezető. Innentől kezdve végigbeszélgettük az egész itt tartózkodást. Rengeteg információt megosztott. Olyanokat is, amelyek korábban nem voltak teljesen világosak, vagy nem válaszolták meg a mi vezetőink. Az volt a szerencse, hogy a magyar nyelvet nem értette senki sem, így kényelmesen lehetett beszélni. A leírtak egy része tőle származik, amit már korábbi posztokban írtam: pl. a nampoi autópálya története, vagy a lakáshelyzet (erről később).

A 80-as években tanult pár évig hazánkban. Ekkor még jó kapcsolatot ápolt a két ország. (Olyannyira, hogy egészen 1991-ig követséget is fenntartottunk Phenjanban). Ha jól rémlik, ő 1986-ban érkezett Magyarországra. Arra a kérdésre, hogy miért hazánkat választotta, egyszerű választ adott: „mert ide küldtek”. Négy embert jött hozzánk, másik négy Németországba, és így tovább. Nagyon megszerette a nyelvünket, az országunkat, és legutóbb 1996-ban járt Budapesten.

Most idegenvezetőként dolgozik. A magyar mellett megtanult még oroszul és kínaiul. Akkor pont egy 3 fős orosz csoportot vezetett (a 3 főnek is két vezetője volt ugyanúgy, mint a mi 16 fős csoportunknak – vagyis ekkor már csak 9, mert 7-en hazamentek 4 nap után).

Sajnos a végén sietniük kellett, így nem volt idő közös fényképet készíteni vele.

Szállásunk és ebédünk – illetve este a vacsora – a közelben fekvő Csongcsun Hotelben volt. Koreai stílusban épült, két szintes épület. A szobák elmaradottak voltak a Koryo Hotelhez képest és az ágy is kényelmetlen volt. A szálloda előterében a két korábbi elnököt ábrázoló hatalmas festmény fogadott minket. Párszor meglátogatták a hotelt, ennek apropóján készült a festmény. 

Egy éjszakát ki lehetett bírni. Ebéd után pihenő, majd a Pohjon-templom és a 100 vízesés hegye felé vettük az irányt.  

A Pohjon-templom

A Mjohjang-hegység látogatható övezetének része a Pohjon buddhista templom. Büszkén mutatták a szépen kifestett szentélyek pavilonjait, hogy milyen remekbe szabott munkák. (Később derült csak ki, hogy az egész templom újjá lett építve a háború után). 

Hangulatos parkban fekszenek a pagodák, pavilonok. Némelyikben még szerzetes is ücsörög, és összetett tenyérrel üdvözölt minket. A csoport nagy része továbbment, csak egy páran maradtunk le, mert a szerzetes imádságba kezdett. Érdekes volt látni a szertartást egy olyan országban, ahol elméletileg vallás sincs. Rá is kérdeztem utána, hogy hogyan lehetséges ez. Ekkor bonyolódtunk bele a vallásba – ami mint kiderült nincs – és a dzsucse filozófia eszméibe.

Vezetőnk szerint a KDNK-ban teljes vallásszabadság van, bár vallás nincs. Kb. 1%-a a lakosságnak buddhista, de elismerik őket, mert még központi intézményük is van a Kormányban. Hasonló sorsa van a kereszténységnek. (Főleg az itt dolgozó európaiak). Észak-Koreában a fő vallási irányt, vagyis az életet a dzsucse filozófia határozza meg. (Rövidesen lesz egy külön poszt erről). 

Az egyik újjáépített házban vannak elhelyezve a kolostor régi könyvei. Korában már a 14. században feltalálták a fém nyomódúcokat. Gutenberg nyomdáját a találmány évtizedekkel megelőzte, de erről azonban a világ kevéssé tud. 

A 100 vízesés-hegye

A templomtól a közelben található 100 vízesés hegye felé vettük az irányt. Egy kis testmozgás nem árt. A névből már lehet következtetni, hogy honnan ered a hegy elnevezése: 1400 méter magas, és kb. 100 vízesés mentén vezet fel az út. 5 km felfelé, és kb. 1,5 óra alatt lehet felérni. Csak egy úton lehet felmenni. Az egyik német sráccal, Stefennel indultunk a csúcs felé. Mi nem hallottuk, hogy csak fél óránk van túrázni. Mindkettőnkben csak az rémlett, hogy 1,5 óra feljutni.

Mikor már senkit sem láttunk magunk mögött, és a csúcs is messze volt még, visszafordultunk. (Utólag kiderült, kb. 1100 méterig jutottunk fel). A táj azonban gyönyörű volt. Szebbnél szebb vízesések között mentünk, de volt, hogy csak egy fahídon, és alattunk vízesés és szakadék. Eszméletlen látvány volt. Mikor leértünk, mindenki csak ránk várt. Ők azt hitték, hogy elvesztünk, mi meg nem értettük, hogy miért izgulnak. Ekkor derült ki, hogy csak fél óránk lett volna a túrázásra. Szerencsére senki sem haragudott ránk emiatt. 

A vacsorára megérkezett Charlie is, a cég alkalmazottja, aki felügyelt volna még ránk a Juche Traveltől. Sajnos csak most tudott csatlakozni, mert családi okok miatt haza kellett repülnie még indulás előtt pár nappal Sydney-be, és csak most ért ide. Nagyon jó fej, ez volt a 9. útja Észak-Koreában, így jól ismeri. Sok információval szolgált ő is. 

Rjungmon-barlang

Másnap reggel kijelentkezés a szállóból, majd a Rjungmon barlang felé vettük az irányt. Kb. 8 km hosszú a látogatható szakasza, de a teljes rendszer ennél sokkal több. 5ºC volt odabent, így fel kellett öltöznünk rendesen. A barlang évezredekkel ezelőtt jött létre.

Cseppövektől kezdve, különböző sziklaformációkig minden megtalálható benne. Érdekes volt látni ezt is. Főleg inni abból a forrásból, ami a koreaiak szerint az egészséges élet forrása. Nem hagyhattuk ki mi sem. 

A barlang után Phenjan felé folytattuk az utunkat. Ebédre értünk vissza a Koryo Hotelbe. Ugyanazokat a szobákat kaptuk meg, amelyekben előtte aludtunk. Ez azért érdekes, mert előzetesen az volt a tervünk, hogy a csomagokat itt hagyjuk. Egy napra megyünk el, ugyan ide jövünk vissza – egyszerűbb, kényelmesebb, mint összepakolni, kipakolni, majd elölről kezdeni mindent. A világ majdnem minden részén szerintem ez lehetséges lett volna – felár nélkül – kivéve Észak-Koreában. Csak úgy lehetett volna, hogy ha kifizetünk egy éjszakára egy egyágyas szobát, és akkor abban otthagyhatjuk. Nem az ára (€25/éj, ami elosztva 9 főre nem sok), hanem maga az elv miatt. Ezen mindenki annyira felháborodott, hogy végül mindent magunkkal vittünk. Így is lehúztak rólunk minden bőrt, amit lehetett, nem hiányzott újabb lenyúlás.

Érdekes másfél napot töltöttünk a hegyvidéken. Teljesen más arcát mutatja a vidék, mint Phenjan.