Liechtenstein

Azt eddig is tudtam, hogy Liechtenstein (vigyázat, nem Lichtenstein, mert az Németországban található!) Svájc és Ausztria közé van beékelve, és hogy egy ici-pici kis ország, de ez igazából csak akkor derült ki, amikor ott voltam. Liechtenstein egyike azon európai országoknak, ahol még nem jártam, így adta magát, hogy ideje felfedezni. És milyen jó döntés volt! Azonnal beleszerettem a táj szépségébe és a nyugalomba, ami ott fogadott. Svájctól csak a Rajna választja el, a folyó közepén húzódik az államhatár. Formális határátkelő nincs, egyszercsak ott van az ember.

 staatswappen-liechtensteins_svg.png

Liechtenstein egy törpe ország, hivatalos nevén Liechtenstein Hercegség, azaz Fürstentum Liechtenstein, felségjelzése az autókon FL. Ez a kis méret azonban nem akadályozta meg az országot abban, hogy a világ egyik leggazdagabbja legyen. Igaz, gazdagságát elsősorban annak köszönheti, hogy adóparadicsomként ismert.

VADUZ

A főváros - is - igencsak kicsi, 5.000 lakos mellett mekkora is lehetne? Tulajdonképpen van egy sétálóutcája és egy főutcája. Az egész város elfér egy A3-as méretű térképen oly módon, hogy minden épület felismerhető rajta. Ilyen térképre és egyéb más információs anyagra a sétáló utcán található turisztikai irodában lehet szert tenni.

Szintén ezen az utcán található a város összes nevezetessége, a Parlamenttől és Kormányhivataltól kezdve a városházán és a múzeumokon keresztül szinte minden. Gyalog kb. 8 perc az utca egyik végétől a másikig, feltéve, hogy nem állunk meg fényképezgetni, vagy bemenni a múzeumokba, üzletekbe. Ez utóbbiakba nem igazán érdemes, mert az árak igazán csillagászatiak, bár az órák szerelmesei sok óraüzlettel találkozhatnak.

A vaduzi belváros legfontosabb épülete a liechtensteini parlament és a kormány központja. Itt van a parlament tanácsterme, a kormányfő, helyettesei és a tanácsosok hivatali helyisége, több más hivatal, a bíróság, a rendőrség és a fogda

img_20170818_114920.jpg

A múzeumok viszont érdekesek. A posta- és bélyegmúzeumba ingyenes a belépés. Igaz, elég pici, de a bélyeggyűjteménye nagy. Liechtenstein a bélyegek országa, a bélyeggyűjtők nagyra értékelik az itt kiadott bélyegeket, ami egyébként nem kis bevételt hozott korábban az országnak. A 75 éves jubileumi évben (1987-ben) pl. 21 millió frank értékben értékesítettek bélyeget. Mára csökkent a jelentősége, 2002. januárjában ugyanis érvénytelennek nyilvánították az összes, 1967 és 1995 között kiadott bélyeget. Ekkor volt először több a kiadás a bélyegekkel kapcsolatban, mint a bevétel. Évente ma már 150-300.000 bélyeg kel csak el.

A postamúzeum aljában található a hercegi család magángyűjteményének egy része: a legszebb kiállítási darab a hercegi korona; igaz csak replika, de így is gyönyörű.

A Liechtenstein Center másik oldalán a Nemzeti Múzeum található, ahol egy magyar hölgy igazított minket útba. 

Az utca túloldalán pedig a Művészeti Múzeum antracit szürke kocka épülete (svájci tervező munkája). Itt időről időre megújuló kiállításon a hercegi család - nemzetközi szinten is jelentős - magángyűjteményéből is bemutatnak jó néhány darabot.
 kml_haf_aussen_vom_staedtle_barbara_buehler_1.jpg

A sétálóutca másik végén a városháza épülete fogadja a látogatót. 

A sétálóutcát a Szent Florin székesegyház zárja le.

A hercegi vár a hegyoldalról néz le a városkára, de 1938 óta nem látogatható, ugyanis azóta lakik benne a hercegi család. Az 1791-es önálló állam fennállása után az első két herceg a lábát sem tette be az országba, főként Bécsben, valamint cseh- és morvaországi birtokaikon laktak (a 2. világháború után 1.600 km2-nyi területüket államosították Csehországban).

img_20170818_131319.jpg

A nevezetes Vörös ház masszív, középkori kőtornyát fagerendás felső emelet és csúcsos toronysisak koronázza. Mellette jellegzetesen középkori, vörösre festett, lépcsőzetesen kiképzett oromfalu ház áll. Az épület a középkor derekán épült, kezdetben a Werdenbergek tulajdona volt, tőlük hűbéresükhöz, a Vaistli családhoz került. 1525-ben a Benedek-rendi apátság vette meg kölcsönpénzből.

red_house.jpg

Érdemes még felkeresni a régi fahidat, mely gyalogos és kerékpáros határátkelő Liechtenstein és Svájc között.
 56-3623583-1423940069fa249a36cfbd4201b0ed5f34e3d9c97d.jpg

MALBUN

Délután Malbun felé vettük az irányt; kihasználva a jó időt. Egy 16 km-es túrát teljesítettünk, mely a liechtensteini Alpok egyik gerincén vitt végig. A túra eleje közepesen volt nehéz; a felééig jól lehetett haladni. A legmagasabb pontja túránknak 2386 m-en volt.

A neheze azonban ekkor jött: lefelé már nem túrázás volt, hanem sziklamászás, vagyis sziklaereszkedés Minden tudásunkra szükség volt, hogy épségben le tudjunk jönni; de sikerült :) A táj végig nagyszerű volt; csodás kilátásban volt végig részünk. 

 

BALZARS

Az ország déli részén helyezkedik el Balzers. Balzers Vaduz után a második legnagyobb lélekszámú község. A falu határában, a Luziensteig felé vezető út mentén a mai napig megtalálhatjuk a régi kőből díszesen faragott határkövet. Jól kibetűzhető rajta a felirat: Fürstlich Liechenstein és az évszám 1735. A szájhagyomány szerint a követ Erős Jörg vitte egészen a hegyek lábáig. Mivel a svájciak és a liechtensteiniek nem tudták eldönteni hol legyen a határ, ezért úgy döntöttek addig tart az ország, ameddig a legerősebb legény a nagy követ a feje fölött tudja vinni. Így történt, hogy a két ország határa ma jóval távolabb, a hegyoldalban található.

Balzerssel majdnem egybeépült a még kisebb település Mäls, ahol több érdekes műemléket is megtekinthetünk. A legértékesebb a dombon magasodó komor várkastély, a Gutenberg-vár, amely magánkézben van, ezért nem látogatható maga a vár, csak a külső udvara.

A kastélytól délnyugatra áll a Szent Péter-kápolna. Falainak egy része a XIII. században épült, 1305-ig ez volt Blazers plébániatemploma. Szép, faragott szárnyas oltára a XIV. században épült. A folyó felé vezető úton érdemes megnézni a kecses vonalú, kis hagymakupolás tornyú Mariahilf-kápolnát is. 

SCHAAN

Schaan gyakorlatilag egybeépült Vaduzzal, itt van a "főváros" vasútállomása is. Vaduzhoz hasonlóan Schaan is a hegyoldalba épült. A mai város helyén állt egykor a folyó völgyében vezető útra vigyázó római erőd, a Castellum. A feltárások nagy részét szabadtéri múzeumként hagyták meg. A Szent Péter-kápolna az egykori vár maradványaira épült, északi fala és szentélye az egykori várfalra támaszkodik. A templom belsejében a római kor végéről, a Karoling-kor elejéről származó leleteket tártak fel. A templom belső elrendezése, díszítése, a szép, gótikus jellegű faragások és szobrok a XVI. századból származnak. A falu domboldalra kúszó része a Dux, itt található a Mária-kápolna, amelynek XVIII. századi oltára a barokk kor remekei közé tartozik. A kápolna a helyi zarándoklatok központja.
 schaan.jpg

SCHELLENBERG

Területét tekintve Schellenberg Liechtenstein legkisebb községe. A grófság egykori névadója szinte semmiben nem emékeztet a hajdani dicsőségre - kivéve a kastély romjait. A Schellenbergek erős várából sajnos csak kevés maradt meg. A vár valamikor a XII-XIII. század fordulóján épült. Először a XIV. században említették, ekkor két testvér Schellenberg Heinrich és Marqard együtt birtokolta. Később a tulajdonosok elköltöztek, és a várkastély elvesztette jelentőségét. A vidék gyakori háborúi nyomot hagytak az egykor fényes váron. A dombon leereszkedve még egy szép kis templom érdemes megtekintésre.
 obere_burg_schellenberg1.JPG

TREISEN & TRIESENBERG

Treisen alig néhány km-re fekszik Vaduztól, a hegyek lábánál. A 3000 fős község festői környezetben terül el, középpontja 512 méter magasan van, ahonnan nagyon szép a kilátás (a szállásunk is itt volt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Rajnára).

img_4037.JPG

A falucska leginkább szép házairól és régi egyházi épületéről híres. Szűz Mária kápolnája valaha a premontrei rend birtokában volt és a hittérítő Szent Luciuszról kapta a nevét. A régi templomból csak néhány falrészlet maradt meg, amelyet a jelenlegi kápolna déli falába építettek be. Ezen Krisztus születését ábrázoló freskó maradványai láthatók. A templom jelenlegi épülete a XVII. századból származik, szép barokk oltárok díszítik. 

Kövesd az Alitraveling blogot a Facebook oldalán is, hogy még több, utazással és utazás életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből!  https://www.facebook.com/alitraveling/ 

Az Alitraveling blog már az Instagramon is aktív!

Keress az alábbi felhasználónéven: https://www.instagram.com/alitraveling.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr9712810550

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása