Egy nap. Londonban. Sokan mondták, és gondolom, hogy még többen gondolták még, hogy nem vagyok normális, hogy Londonba csak egy napra megyek. Az igazság az, hogy igazuk van, mert Londonra még egy hét is kevés, ha mindent meg szeretnénk nézni. De én úgy voltam vele, hogy az egy nap az pont eggyel több, mint a semmi. A Wizz Air járatainak köszönhetően Debrecenből - a nyári menetrendben kedd, csütörtök, és szombati napokon – lehet összehozni egy egy napos londoni kiruccanást.

Az olcsó jegyeknek köszönhetően kis szerencsével oda-vissza 10.000,- Ft alatti jegyeket is ki lehet fogni – akár hétvégére is, mint ahogy én is tettem. A menetrend nagyszerű, reggel 6-kor indult a gép, és 7:40 már Lutonban is voltam. Igaz, Luton, még nem London, onnan még legalább másfél óra buszozás után lehet elérni a várost. (Sajnos ugyanez igaz visszafelé is, így a nettó Londonban töltött idő kb. 8-9 óra). A legolcsóbb transzfert az EasyBus oldalán lehet megvenni, kis szerencsével oda-vissza 4 fontért is lehet jegyet venni.

Mivel Londonban ezt megelőzően több mint egy tucatszor voltam, így sok újdonságot nem hozott a város; inkább olyan részét/részeit néztem meg, amit szeretek, vagy régebben láttam.

Az én egynapos londoni utam elsősorban arról szólt, hogy meg akartam nézni a Prince of Walles színházban a The Book of Mormon című musicalt. A londoni előadás vérprofi és remek, és szerencsére a délutáni előadásra sokkal könnyebb jegyet venni, mint az estiekre.

Egy ismerősömmel találkoztam, és a Hyde Park és környékét néztük meg; itt már nagyon régen jártam. Tavaszias jó időt fogtunk ki.

A Hyde Park 140 hektárjával egyike London legnagyobb parkjainak, és egyben a londoni Királyi Parkoknak. A park folytatásában fekszik a Kensington Gardens, mellyel együtt e zöld terület nagyobb, mint a Monacoi hercegség.

A park mindenki által ismert nevezetessége a Speakers' Corner, a park északkeleti részén, a Marbe Arch közelében található. Itt 1872 óta bármiről lehet szónokolni.

Újabb keletű látványosság a Diana hercegnő emlékére emelt, ovális, kőgyűrű formájú szökőkút, melyet a királynő 2004. július 6-án nyitott meg és amely Diana finomságát és nyitottságát hivatott szimbolizálni. Az emlékmű, egy 545 gránitdarabból épített vízesés-szökőkút, mely felett három híd vezet át a szökőkút közepéig. A látogatók leülhetnek a szökőkút szélére és akár a lábukat is belelógathatják pihenésképpen vizébe.

A Hyde Parkot egy mesterséges tó, a Serpentine Lake osztja ketté.

A Hyde Park területe kezdetben a Westminster-apátság tulajdona volt. Az egyházi javakat kisajátító VIII. Henrik királyi parkká tette, kerítéssel vette körül. Ő és utódai szarvas vadászatokat tartottak itt.

Károly átalakíttatta a parkot, megépítette a Ring-et, a belső körutat, és 1637-ben megnyitotta a parkot a nagyközönség számára. 1665-ben a Nagy Pestisjárvány idején sok londoni ide menekült, és itt táborozva próbálta túlélni a járványt.

György felesége, Caroline királyné alakíttatta ki az 1730-as években a park mesterséges tavát, a Serpentine-t. 1814-ben tüzijátékkal ünnepelték itt a napóleoni háború végét.

A park után a Harrods luxusáruházban néztünk még szét. Az áruházról – melynek mottója Omnia Omnibus Unique, azaz Mindent Mindenkinek Mindenhol – egykor az a szóbeszéd járta, hogy itt mindent lehet kapni a gombostűtől az elefántig, s ez valóban nem volt túlzás.

A Harrods ma 32 étteremmel (tapas bártól a haute cuisine-ig mindenféle kínálattal), személyes vásárlási asszisztencia-programmal, óraszervízzel, szabóval, gyógyszertárral, beauti spa- és szépségszalonnal, borbély üzlettel, speciális Harrods Pénzügyi Szolgáltatással, Harrods Bankkal, zártkörű rendezvények tervezésével, élelmiszer-szállítással, bor steward-al, és más hasonló szolgáltatásokkal áll a vevői rendelkezésére. Mivel a vevők többsége nem angol nyelvű (rengeteg arab, kínai és orosz vevő fordul meg itt), az áruház 330 részlegén több mint ötezer fős személyzet dolgozik, akik több mint ötven különböző országból származnak. (Bővebben ITT lehet olvasni az áruházról)

Vásárolni nem vásároltam, de maga az épület impozáns, ami miatt mindenkép érdemes benézni és szétnézni, ami mindenki számára ingyenes.

A The Book of Mormon (A Mormon könyve) musical nem hétköznapi témát dolgozz fel. Trey Parker (South Park), Robert Lopez (Avenue Q) és Matt Stone (South Park) 2011-ben mutatta be a vallási szatíra musicaljét.

Hőse két fiatal mormon misszionárius, akiket Uganda északi, veszélyes területére küldenek: a kis faluban egy véreskezű hadúr tartja rettegésben a lakosságot. A misszionáriusok a maguk naiv és optimista módján próbálják terjeszteni hitüket, és választ adni a bennszülöttek valódi problémáira, mint éhínség, szegénység, AIDS, vagy a nők megcsonkítása.

forrás: http://www.bookofmormonlondon.com/gallery/ 

A történet rövid összefoglalója a keretes szürke részben elolvasható. Tanulságos, érdekes volt, és a zene is nagyon jól meg volt komponálva.

Első felvonás

A Utah állambeli Provóban, a mormon misszionáriusképző központban a lelkes, magabiztos elder, Kevin Price és csoporttársai a házról-házra járó hittérítést gyakorolják („Hello”). A tanulók egyike Arnold Cunningham, aki félénk, bizonytalan, túlsúlyos lódító, és a hittérítésben teljesen reménytelen. Price úgy gondolja, ha elég jól imádkozik, a floridai Orlandóba küldik („Two By Two”), azonban Cunninghammel együtt Afrikába, Ugandába kell mennie. Miután búcsút vettek családjaiktól, a két misszionárius repülőgépre száll Salt Lake Cityben. Price biztos benne, hogy nagy dolgokra hivatott, míg Cunningham örül, hogy szert tett egy barátra („You And Me (But Mostly Me)”).

Ugandába érkezésükkor szembesülnek a helyi valósággal, az idegenvezetőjükkel történő találkozás után a falubeliek mindennapjaikról mesélnek a misszionáriusoknak: a rendszeres éhezésről, szegénységről, AIDS-ről és a kegyetlenkedő törzsfőnökről, elátkozva létezésüket („Fuck You, God!” / „Hasa Diga Eebowai”). Price és Cunningham találkozik a korábban Ugandába érkezett mormon misszionáriusokkal, akik a helyieket sikertelenül próbálták mormon hitre téríteni. Elder McKinley, a körzet vezetője arról a technikáról beszél nekik, amivel a mormon élet kihívásait, köztük saját szexuális elfojtásait is kezelni próbálja („Turn It Off”). Mindenki egyetért, hogy érzéseiket bármi áron rejtve kell tartaniuk. Bár Price kétkedik és zaklatott, Cunningham megnyugtatja, emlékeztetve arra, hogy biztosan nagy hatással lesznek a falu életére („I Am Here for You”).

Price biztos benne, hogy neki sikerülni fog, ami a többi mormon hittérítőnek nem, hogy hirdesse Joseph Smith, az „amerikai próféta” tanait („All-American Prophet”). Az ugandaiaknak azonban Price túl arrogáns. Térítési kísérlete után megérkezik Butt-Fucking-Naked, és elrendeli a nők rituális megcsonkítását a faluban, a helyiek tiltakozását pedig egyikük megölésével fojtja el. Eközben Nabulungi a földi paradicsom ígéretétől megigézve egy szebb életről ábrándozik („Sal Tlay Ka Siti”). A falusiak bajait Price végül nem tudja elviselni, hátrahagyja társát és kéri áthelyezését Orlandóba, miközben Cunningham egyedül próbál felnőni a feladathoz („Man Up”).

forrás: http://www.bookofmormonlondon.com/gallery/

 

Második felvonás

Cunningham nem sokat tud a Mormon könyvéről, ezért saját kitalált történeteivel, sci-fi elemekkel egészíti ki („Making Things Up Again”). Cunningham kreatív történetei erkölcsi választ adnak az ugandaiak napi problémáira, ennek köszönhetően kezdenek hallgatni rá. Cunningham bűntudatot érez, amiért ferdítve adja elő a hite igazságait, de úgy okoskodik, ha segít vele az embereknek, az biztosan nem lehet rossz. Eközben Price saját gyerekkori csínyeit, bűneit próbálja feldolgozni („Spooky Mormon Hell Dream”). Price meggondolja magát, és Ugandában marad. Cunningham megérkezik, és bejelenti, hogy tíz helybéli érdeklődik a mormonizmus iránt. Ezen felbuzdulva Price a tábornokhoz indul azzal az elhatározással, hogy megtérítse („I Believe”).

Cunningham megkereszteli a falubeli megtért híveket („Baptize Me”), a mormon misszionáriusok megünneplik a sikert („I Am Africa”). Price kísérlete, hogy a tábornokot megtérítse, sikertelen. Kávéba fojtja bánatát, ekkor talál rá Cunningham. Mormon vezetők érkeznek, hogy gratuláljanak nekik a sikerhez. Ünneplés közben az ugandai hívők előadják mindazt, amit Cunninghamtől tanultak („Joseph Smith American Moses”) – a mormon vezetők a torzításokon felháborodva minden misszionáriust hazaküldenek, az ugandaiakkal pedig közlik, hogy hiába tértek meg, nem mormonok. A falubeliek úgy döntenek, példabeszédként veszik Cunningham történeteit, nem szó szerinti igazságként. Price felismeri, hogy a vallásnak nem kell feltétlenül igaznak lennie ahhoz, hogy segítsen az embereken. Cunningham és Price megbékülnek, a mormonok és az ugandaiak végül együtt dolgoznak, hogy eljöjjön a földi paradicsom („Tomorrow Is a Latter Day”).

 Forrás: wikipedia

Háromtól ötig tartott a The Book of Mormon, aztán spuri a buszhoz, este hétre a Lutonon voltam, fél kilenckor a kapitány gázt adott a repülőnek, és éjfél után néhány perccel már a vámos állított meg azzal, hogy akad-e valami elvámolnivalóm. Nem akadt.

Összességében azt tudom mondani, hogy az ilyen utazásokra (mint pl. a szintén egy napos Bergamó) tényleg csak azok vállalkozzanak, akik bírják a strapát. De abban, hogy London és Bergamó akár egy egynapos látogatást is megér, nem férhet kétség.