Utazás kiállítás - 2018

Március 1-4. között rendezték meg 41. alkalommal Magyarországon az Utazás kiállítást a Hungexpón, mely a tavalyihoz képest nagy változást szerintem nem hozott, annak ellenére, hogy látszódott és érződött, hogy a szervezők próbáltak javítani, megújulni. De hogyan is zajlott maga a rendezvény, ahol két pavilonban, több mint 25 ezer négyzetméteren állítanak ki az utazási irodák?
 img_20180303_100944.jpg

4 napos kiállítás első napja főként a szakmabelieknek szólt. Több szakmai konferencia és tárgyalás zajlott le, amelyek elsősorban a kiállítóknak szól. Jó újra személyesen találkozni azon külföldi partnerekkel, akikkel az év során csak e-mailen, telefonon kommunikálnak a szervezők.
 img_20180303_100956.jpg

A számos program mellett a legkülönbözőbb desztinációkról és utazásokról tudnak informálódni az utazni vágyók. A magyar utazási irodák mellett külföldi országok turisztikai ügynökségei is kiállítanak. Az idei külföldi díszvendég Marokkó. Marokkó valóban felkapott, hiszen tavaly ősz óta Marrakesh és Agadír is közvetlenül elérhető pár óra alatt Budapestről, és tervben van, hogy Casablanca is felkerül a térképre.

Mohammed Sajid, a Marokkói Királyság turisztikai minisztere szerint ahogy Hévíz Magyarországon a turizmus motorja, úgy Casablanca is az Marokkóban, amelynek a polgármestere volt korábban. Marokkó és Magyarország turisztikai kapcsolatai tavaly ősz, a közvetlen légijáratok elindulása óta egyre szorosabbak, Budapestről alig 3,5 óra alatt el lehet jutni Marrákesbe, és nagyjából négy óra alatt Agadirba – mondta, hozzátéve: Marokkóban minden látogatót hagyományosan nyíltsággal és toleranciával fogadnak. Ez utóbbi igaz, bár azt azért hozzá kell tennem, úgy, hogy két alkalommal a teljes országot bejártam, hogy aki ide utazik, annak nagyfokú toleranciával kell rendelkeznie: teljesen más az életstílusuk, és az élethez való hozzáállásuk a marokkóiaknak.

img_20180303_102743.jpg
Lehet, hogy én vagyok szkeptikus, de nem értek egyet Ganczer Gábor, a szervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatójának, a rendezvény megnyitóján csütörtökön elmondott beszédével: szerinte, ahogy a turisztikai szakma egésze, úgy az Utazás kiállítás is folyamatosan átalakul. Idén hosszú idő óta először, két pavilonban rendezik meg, több mint 25 ezer négyzetméteren. Maga a csarnokban nem érződött, hogy szükség lett volna 2 pavilonra is, hiszen az A pavilonban, ahol az utazási irodák állítottak ki, a fele le volt zárva, egy kis részén lakóautó kiállítás volt, míg egy harmadik részén a 6. Járatlan utakon fesztivál zajlott. Nem láttam szükségét annak, hogy a D pavilonba szervezett hazai kiállítókat miért kellett másik pavilonba vinni, hiszen minden további nélkül elfértek volna ugyanott.

img_20180303_101736.jpg

img_20180303_101743.jpg

Néhány nagyobb iroda saját standdal jelent meg, de sokan a MUISZ, Magyar Utazási Irodák Szövetségének a standja keretén belül állítottak ki. A bemutatott országok száma a legjobb időszakhoz képest a felére, a kiállítóké harmadára csökkent. Látványos változás volt, hogy olyan, a magyar turisták meghatározó részét fogadó országok – Horvátország, Ausztria -, amik korábban hatalmas standegyütteseikkel meghatározták a vásár képét, most elvesztek az utazási irodák szellős, egy síkú kiállítóhelyei között.
 img_20180303_102652.jpg

Töredékére apadt a hazai bemutatkozók mennyisége is. Amíg korábban egyes települések és cégek is nagyméretű önálló standokkal várták a vendégeket, most jó esetben közös pultok mögött összehúzódva kínálták szolgáltatásaikat. 

img_20180303_101854.jpg

img_20180303_102024.jpg

img_20180303_103011.jpg

De nem csak a kiállítók fogytak el az utóbbi években, a látogatók száma is folyamatosan apad. Az egykor százezres nézőszám helyett az idén már negyvenezernek is örültek volna. Végül a harmincezret sem érte el a látogatók száma.

Én is szeretek utazni, de szerintem az utazási kiállítás – ilyen formájában – egy dologra jó: anyagot gyűjteni, új helyeket kinézni, ahova majd saját szervezésben harmad/negyed áron el lehet menni. Persze ettől még az Utazás marad a legnagyobb hazai turisztikai vásár, és sok szakember úgy gondolja, hogy továbbra is szükség van az ilyen bemutatkozási, találkozási lehetőségekre.

img_20180304_221724.jpg

Néhány szó a társrendezvényekről:

A Bringaexpón a legújabb kerékpáros fejlesztéseket, járgányokat mutatták be a kiállítók, látványos versenyekkel és show-val tarkítva. 

Mellette foglalt helyet a Futó Expó, ahol egészséges táplálkozástól kezdve, személyre szabott tanácsokon és a sportmasszázsig minden volt. Akik afrikai utazás iránt érdeklődnek, ők sem maradtak „expó” nélkül, mert 7. alkalommal került megrendezésre az Afrika Expó, ahol afrikai ajándéktárgyakat is lehetett vásárolni, amellett, hogy afrikai utazáshoz gyűjthettünk fontos és hasznos információkat.
 img_20180303_105023.jpg

A legérdekesebb rendezvény a 6. Járatlan utakon fesztivál volt: Magyarország legjelentősebb bloggerei adtak elő a legkülönbözőbb támákban, amikben a legjobb volt, hogy személyesen is lehetett találkozni; pl. hogyan utazzunk családdal és gyerekekkel, hogyan válasszunk éttermet külföldön volt számomra a két legérdekesebb előadás. Összesen 22 tematikus előadás volt. Nem volt rossz, de szerintem többen voltak akkor, amikor külön rendezték meg és nem egybemosva az utazási kiállítással.
 img_20180303_112550.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr913715536

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása