Elöljáróban annyit elárulok, hogy Orbán Imre túráit tavaly nagyon megszerettem. A túráiról tudni kell, hogy legtöbbször egyediek, új útvonalakat talál ki és a végén szép jelvényt ad. A Kőről-kőre túrasorozat idén Magyarország 8 hegyvidékében kerül megrendezésre, és ennek az első állomása volt a Velencei-hegységben. Közrejátszott az is, hogy itt még sosem túráztam, és ideje volt ezt a fehér foltot, vagy hegyet pótolni.
Hajnali fél 4-kor keltem, és 9 órára értem Sukoróra. A túra a sportpályáról indult, és 9-kor már a 308. „rajtszámot” kaptam. Ennyi indulóra Imre sem számított, így a végén egy család egy nevezési lapot kapott, hogy jusson mindenkinek.
Hatalmas ködben indultam el a S+ jelzésen Gyapjaszsák irányába (1. EP, 0,73 km). A Velencei-hegységben számos ingókő található, melyek közül a Gyapjaszsák az egyik leglátványosabb. Története akkor kezdődött, amikor forró magma sietett a felszín felé mintegy 280 millió évvel ezelőtt. Látványos vulkánkitörés helyett azonban a (SiO2-ban gazdag) magma megrekedt néhány km-re a felszín alatt, és csendesen, hosszú idő alatt hűlt ki. Így keletkezett a gránit, melynek ásványait szabad szemmel is jól láthatjuk, hisz bőven volt idejük “megnőni”. Hűlés közben azonban csökkent a térfogata. Kompenzációként repedések jelentek meg a gránittestben, néhány méteres hasábokra osztva a kőzetet (bal oldali ábra). Később, mikor ezek a felszín közelébe kerültek, a repedések mentén leszivárgó víz mállasztó hatása legömbölyítette éleiket. Felszínre kerülésük után ezeket a formákat szokták gyapjúzsákoknak nevezni és innen származik a Gyapjaszsák neve is.
Még be sem melegedtek az ízületek a kerékpárúon haladó útvonalon, amikor a S+ S- elágazásánál fel kellett írni a 2. kódot (2. EP, 1,9 km).
Az első jelentősebb emelkedővel, és sárdagonyával ekkor találkoztunk. A Velence-hegység legmagasabb pontja felé kaptattunk, a Meleg-hegyen található Likas-kőhöz (3. EP, 4,1 km). A hegy gerincét követő kvarctelér hidrotermás eredetű, ebből preparálódott ki ez az igen érdekes sziklaalakzat. A túrán tetszett, hogy több oda-vissza szakasz volt; így volt ez a Likas-kő felé menő P▲-ön is. Több ismerőssel is így futottam össze.
Síkban haladtunk tovább a Meleg-hegy alján a Z+ jelzésen, egészen addig, amíg el nem értük az Angelika-forrást. A Sor-hegy oldalában a sziklatömbök alól tör fel az Angelika-forrás, mely elég csekély vízhozamú, és kis patakként csörgedezik alá a Bodza-völgybe, bár most még megfagyott a patak vize. Egyszerre volt kies, és a ködben vadregényes volt a forrás és a szurdok. A szurdokszerű Bodza-völgyben a P+ -on haladtunk egészen a P● elágazásáig (4. EP, 7,7 km).
Innen egy hurkot tettünk meg. Jelentős szembeforgalom volt, illetve az igazi sárdagonya itt kezdődött. A talaj megolvadt, és egyre nehezebb volt haladni, de csak elértük a Pogány-követ (5. EP, 10,6 km). A több, szabálytalan formájú gránitsziklából álló Pogány-kőtől jó időben körpanoráma nyílik a Velencei-tóra és az egész Velencei-hegységre. A sziklán a cirill betűs feliratokat az itt gyakorlatozó szovjet Vörös Hadsereg unatkozó bakái festették fel.
Az ingókövek területét 1953-ban, hazánk geológiai értékei közül elsőként, nyilvánították védetté. Az idők során a szél és a víz által erodált gránitfelszín keményebb, ellenállóbb sziklái kevéssé pusztultak le, így idővel kiemelkedtek környezetükből, létrehozva a jellegzetes ingókő formákat. Az egymáson egyensúlyozó sziklák olyanok, mintha emberek tették volna egymásra őket. A legszebb példa a Pogány-kőtől pár percre északra az út mellett található híres Kocka, mely egyik élén egyensúlyoz a többi sziklán. Olyan, mintha kis erőfeszítéssel, kézzel is ki tudnánk billenteni helyzetéből.
A Pandúr-kő (6. EP, 11,1 km) a hegység legimpozánsabb sziklaalakzata, és a gigászi gólemnek tűnik. A Pandúr-kő egymásra hányt gömbölyded sziklái lenyűgöző látványt nyújtottak még a ködben is, fel is mászhatunk a tetejére, de vigyázni kell, mert, igen magasak a sziklák, és kapaszkodó nem nagyon van. A kővé vált óriástól, annak bal oldalán vezetett le ösvényünk kellemetlenül meredeken, csúszós, morzsalékos talajon. Szerencsére egy-két perc alatt le lehetett ereszkedni a völgybe.
A S▲-ön majd a S jelen mentünk vissza a P● elágazásáig. A csúcsos, sáros úton egyre nehezebben lehetett haladni, de a P●-ön mér jobb volt a helyzet. A Barlang-kútig kisebb-nagyobb emelkedőkön jutottunk el. Ekkora már a köd felszállt, és az idő is egyre jobb lett. A Z- elágazásánál volt túránk utolsó, 7. ellenőrző pontja (7. EP, 15, 7km).
Innen már egyenesen Sukoróba mentünk, ahol a sportpályán Imre várt minket sportszelettel.
A túrával sikerült elérnem a "Téli túramozgalom" ezüst fokozatát, azaz a 3 téli hónapban, 2016. decembere, és 2017. januárjában és februárjában több mint 250 km-t túráztam.
A Kőről-kőre túrasorozat következő állomása a Börzsönyben lesz, március 12-én.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
