Alitraveling

ELŐZMÉNYEK

A túrázások eddig nem voltak rám jellemzőek. Igaz, 2013-ban végig gyalogoltam a spanyolországi El Camino egy jelentősebb részét (750 km a 900-ból), de az más jellegű, mint az idei teljesítménytúrák.

A túra előtt egy nappal döntöttem el, hogy elmegyek. Debrecenhez közel van, és egy vállalható 25 km-es túrára neveztem be. Külön érdekessége volt, hogy a Kékestetőre is felment a túra, ahol – bármi hihetetlen – korábban még nem jártam; de épp itt volt már az ideje.

Hajnali kelés, hogy a rajtra időben ott legyek. Szerencsére szép idő volt, sütött a nap, a szél kellemesen fújdogált. Mikor odaértem Mátrafüredre, viszonylag elég gyorsan találtam parkolóhelyet.

A túra

Rajt/Cél helyszín: Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium Mátrafüred

Útvonal: Mátrafüred - Csepegő-forrás - Kis-kő - Kékestető - Mátraháza - Hatökör ura - Lajosháza - Sástó - Kozmáry-kilátó - Mátrafüred

NÉGYESHATÁR - tempósan

7 óra 5 perckor elrajtoltam, előnevezésem segítségével zökkenőmentesen ment. Az ítiner maga egy kemény színes kartonból készül B3as lap, amin egyik fele térkép formájában az útvonalat, másik oldala pedig a szintemelkedést, pecsétet, és az útvonaljelzéseket mutatta. Szöveges leírást nem volt benne található, bár azért tehettek volna bele egy rövidet, mert egy-két helyen figyelni kellett a jelekre.

A vasút mellett rövidítettem le a fölös oda-visszamenetet az úttesten, s közben éreztem, hogy közel messze vagyok még a bemelegedéstől, két lábamat vascölöpnek éreztem. A bemelegedést a Csepegő forrásig tartó rövidebb szintemelkedés hozta meg a P-,Z- közös jelzésen. Pecsét után az út ketté vált, és a P- folytattam utamat.

Itt már aztán megtörtént véglegesen a bemelegítés kisebb-nagyobb emelkedők révén. Eleinte ritkuló fákkal tarkított hegyoldalon haladtunk felfelé, majd cserjés bozótosban folytatódott az út. Míg nem elértünk egy földutat, és aki okosabb volt, ott folytatta útját, hisz ez pontosan belevitt a Kis-kői EP-be. Pechemre én butább voltam, és amire átgondoltam e rövidítést már kaptattam felfelé a P- emelkedőn, amely igazi hatalmas fákkal tarkított erdővé vált. Még néhány lépés és fent voltam a Négyeshatárnál, ahonnét köves sziklás leágazás vezetett vissza a Kis-kői EP-HEZ.

A Kis Kő magában nem is volt olyan kicsi, sőt nem is csak egy kő volt. Kettő hatalmas szikladarab állt ki hegyoldalból, gyönyörű kilátást biztosítva a környezőbeli hegyvonalakra. Elégedetten néztem az 1 óra 40 perc alatt megtett utamat, s ezúttal már a földúton indultam vissza a Négyeshatár kunyhójához. 

KÉKESTETŐ – az ország tetején

És akkor uff…eddigi tempómból nem veszítve tovább kapaszkodtam felfelé a P- jelzésen. Ez volt az első igazi nehéz emelkedő, el is kezdtem bőszen venni a levegőt. A hatalmas fák Disznó forrás leágazásnál hamarosan fenyőfákba mentek át, s nővérszálló után kis idő múlva csatlakozott az útvonal rövidebb távja a Z-. Kis kapaszkodás után, betonúton meneteltem a szanatórium mellett, majd még néhány leágazó emelkedő és ott voltam a Piros-Fehér-Zöld kőnél.

3 óra alatt értem fel, úgyhogy úgy gondoltam itt az ideje a pihenésnek. A pecsét után leültem egy fenyőfa tövébe, s megettem egy szendvicset, majd megkezdődött a száguldás. 

HATÖKÖR URA – Need For Speed

Lefelé Mátraházáig a K- jelzés vezetett a déli felvonó sípályán. Elég meredek volt, és valószínűleg a körmöm is itt repedt fel a nagy lejtmenetben.

Mátraházán megnyugodott a talaj alattam s könnyen rátaláltam a a Z□ jelzésre jelzésre, amely a parkoló felső részéből indult. Ekkor már mind a combomat, mind a térdemet, sőt még a lábujjaimban feszülő körmeimet is éreztem. A lejtő annyiban folytatódott, hogy nem széles sípályán száguldottunk le, hanem keskeny sziklás erdőben vitt a lendület. Mikor már azt hittem, hogy vége, megláttam egy girbe-gurba a legmeredekebb  köves útvonalat, ami levezetett a Nagy Hidas Völgybe…nem volt egyszerű, mert itt már nem használhattam a lendületet, hacsak nem a lenti patakban nem akarom összeszedni a fogaimat a kövek közül.

Végül is lejutás után, a völgyben cserjés bokros ösvény vezetett a következő EP-hez Hatökör Urához. Ami nem tudom miért nem hét vagy nyolc ökör ura, de azt sem miért hat és még ökröket sem láttam. Pecsét után levettem melegítő felsőmet, s letérve a Z+ jelzésre tovább lépdestem. 

LAJOSHÁZA- holtpont felé

Van az úgy, hogy csak mész előre mész előre és nem jutsz sehova. Ezen az útvonalon is ilyen érzésem volt. Különösebb szintemelkedés nélkül, egyre csak lassultam, s nemcsak az miatt hogy felkészüljek az utolsó emelkedőre, hanem mert az eddigi tempó rengeteg energiát felemésztett belőlem. Pedig a táj változatos volt: eleinte dombos majd bokros végül pedig a Nagy Patakon tarkították az erdőben sorozatos átkelések.

A régi vasútvonal mentén meneteltünk, bár ekkor még nem tudtam, hogy minek vannak vízszintes gerendák a turistaúton.  De végre Lajosházára értünk. Lajosháza maga két ház volt, mind a kettő panzióféleség. Egy szép rét, pár paddal. A kis vasútból levontam a következtetést, hogy ide azzal is el kell jönni, mert látni lehetett, hogy itt a hegyek közötti völgyben vezetnek a sínek, nem pedig úgy mint  Mátrafüredig, amelyet sosem értettem miért hegyi kis vasút.

Talán ez volt a legkönnyebb szakasz az egész túrán mégis ez tartott szinte a legtovább, kereken délre értem be. 

SÁSTÓ

Pecsételést követően elkezdtem felfelé az emelkedést az S□-en. Eleinte úgy éreztem pikk-pakk fent leszek, de ez az érzés pikk-pakk elmúlt, mihelyst észleltem, hogy a vízszintes helyett a szint csak még jobban emelkedik. Köves kemény emelkedőn kaptattunk felfelé. De mivel a tüdőm is gyengült kénytelen voltam többször akár percekre is megállni, s közben, akiket eddig leelőztem a nagyja be is ért. A cél már csak az volt, hogy végre tudjam le ezt az emelkedőt, s utána már mászva is eljutok a célig. Nagy nehezen felküzdöttem magam a Farkas kúti elágazásig. A S+ különösebb emelkedő nélkül vezetett el Sástóig. Sástó az ország legmagasabban fekvő legnagyobb tava. A rét utáni átkeléssel folytattam a kempingek mellett a levezető szakaszt, a SΔ-nél. 

KOZMÁRY KILÁTÓ – CÉL – a kötelező

Eleinte az út mellett vitt a jelzés, majd folyamatosan távolodott tőle a rétecskékekkel tarkított hegyoldalon. Az egyiken megpihentem, s a messzi távolban elégedetten tekintettem a már homályba vesző Kékesi kilátóra. Egy-két órája még ott voltam.

Végül lejtős emelkedős erdős ösvény után megérkeztem a Kozmáry-kilátóhoz, ahol valóságos turista szállás várt. Szó szerint tele volt emberrel. Nem csak a kilátó, de maga a környék is. Le a lépcsőn, majd át az úton, bele Z+ jelzésbe, átvágva az erdőn, megint az úton s végül megérkeztem vissza az erdész iskolához.

Az ítinerhez képest még kisebb oklevelet kaptam, de nekem nagyon tetszett olyan jó kis mutatós volt, s nem csak ilyen fekete fehér. Maga a nevezési díj elképesztő olcsó volt, a frissítőkkel és ezzel a jó térképes útmutatóval együtt. A kitűző és a pecsét is szép egyszerű volt, pont olyan amilyennek lennie kell. Külön szót érdemel, hogy a célban mentős várta a beérkezőket, ha bárkinek gondja támadt volna.

Bár a 9 óra szintidő jelezte, hogy ez családbarát túra, az én 5 óra 32 percem pedig az jelezte, hogy a jövő heti Tojásra még többet tudok beosztani.

Saját méréssel a túra adatai: