Az utolsó vonatútra készültem. Felemás érzéssel szálltam fel a vonatra Habarovszkban. Egyrészt örültem, hogy teljesül a vágyam, a célkitűzés, és ha addig semmi sem jön közbe, akkor elérem a cél- végállomást. Másfelől pedig sajnáltam, hogy az utazás ezen szakasza véget ér.

Szinte fáj belegondolni, hogy miután öt hét alatt teljesen összenőttem a harmadosztályú orosz vagonok jellegzetes aromájával és kényelmével, Habarovszkban a közel 9300 kilométeres utazás utolsó vonatára szálltam fel. A vonaton stílszerűen sikerült megcsípnem a legrosszabb, folyosó és vécé melletti helyet. Ezen a szakaszon a szerelvény kelet helyett már délnek viszi a Szibériát maga mögött hagyó utazót: még egyszer utoljára végignézhetjük a naplementét a vonatablakból. A zavaros vizű folyók, mocsarak és nyírfaerdők fölött lenyugvó nap az immár tőlem nyugatra lévő Kínába ereszkedik alá, és ahogy utána nézek, tudom, hogy valahol a távolban, Kínán, Mongólián, Kazahsztánon és a Kaszpi-tengeren túl még csak délután kettőt mutat a debreceni Nagytemplom toronyórája.

Itt, Vlagyivosztoktól egy ugrásra a vagonban is megváltozik a hangulat: ennek a szakasznak az utasai ugyanis már nem valami Isten háta mögötti szibériai városba mennek, hanem az óceánhoz, és ez az arcokon is meglátszik. Átellenben egy négyfős öregasszony-egylet függönyözi el a fülkéjét, és szovjet slágereket hallgatva, izgatottan karatyol egész éjszaka; kicsit odébb pedig két középkorú nő bont Martinit, hogy gyorsabban szálljon az idő a tengerhez való érkezésig. Mindenki strandolni, pihenni megy, kihasználni a nyár napjait, mielőtt jön az ősz és a dermesztő tél, amikor még itt, délen is befagy a tenger. Azt mondják, ilyenkor augusztusban nem olyan hideg a víz, csak a cápákkal kell vigyázni.

Reggel aztán, az utolsó pártucat kilométeren már üres a vagon, kora hajnalban mindenki leszállt a várostól távoli, tiszta vizű fürdőhelyeken, csak néhány kósza lélek zötykölődik be velünk a hosszú félsziget végén fekvő Vlagyivosztokba. A vonat az utolsó órát már egy hosszú, keskeny tengeröböl mellett teszi meg, ahol lélekben felkészülhetünk az óceán szagára. A vonat végéből számolom az utolsó kilométereket jelző táblákat, aztán a szerelvény beáll. Végállomás.

Vlagyivosztok egy 30 km hosszú és 12 km széles félszigeten, valóban egészen keleten fekszik. Beszédes nevének jelentése: „Uralkodj Keleten!”. A város Kína és Észak-Korea (kb. 100 km a határ) közelében van, de lélektanilag és gazdaságilag is inkább kelethez tartozik. Vlagyivosztokhoz Peking vagy Tokió csak egy kis ugrásra van, míg Moszkva 9288 km-re. De még San Francisco is közelebb van, mint Moszkva. Nem véletlen, hogy az első táviratot 1871-ben nem Moszkvába, hanem Sanghajba és Nagaszakiba küldték. A város ifjúnak számít: csak 1860-ban alapították. A vasút ide csak 1903-ban ért el.

A vágányok között, a peronon a 9288 kilométeres transszibériai vasútvonalnak emléket állító oszlop hirdeti büszkén: itt ér véget a Moszkvából induló hatalmas utazás, a híres transszibériai vasútvonal. 

Vlagyivosztok tengerparti vasútállomása mögött párszáz méterre óceánjárók horgonyoznak, és a szemközti dombról Lenin (ki más?) izgatott mozdulattal nyújtja ki felénk a karját (az más kérdés, hogy állítólag Japán felé mutat már). Az óceánjárók mellett azonban hatalmas tengerjárók is sorakoznak: egy hatalmas Ganz daru épp rakodott épp: a felirat szerint Japánból érkezett; feltehetően a japán, jobb kormányos import autókat hozta. Putyint imádják a vlagyivosztokiak, bár Irma (az itteni CS vezetője) szerint, egyszer nagyot hibázott: hozott egy olyan rendeletet, miszerint Oroszországban csak bal kormányos autókat lehet forgalomba állítani. No, ekkor az orosz Távol-Keleten és Szibériában kis híján kitört a forradalom. Putyin be is hódolt, és a rendeletet úgy módosították, hogy az állami autók csak bal kormányosak lehetnek. Az orosz Távol-Kelet csak jobb kormányos japán autókkal jár. (A trend amúgy Jekatyerinburgtól figyelhető meg. Onnantól kezdve egyre több a jobb kormányos autó, és ezzel párhuzamosan kevesebb a bal).

Csehov természetesen Vlagyivosztokban is megfordult. A mai Amurvidék Kutatóinak Társaságának helyet adó épületben lakott. Így írt erről: „Voltam Vlagyivosztokban. A tengermellékről, s általában a keleti partjainkról meg a flottáinkról, azoknak feladatairól és csendes-óceáni ábrándozásainkról csak egyet mondhatok: mindenütt ordító szegénység. Szegénység, tudatlanság és nyomorúság, méghozzá elkeserítő mértékben. Egyetlen tisztességes emberre kilencvenkilenc tolvaj jut, akik bemocskolják az oroszok nevét…”. Ezt írta barátjának, Szuvorinnak 1890. december 9-én. A végét azzal zárta, hogy „unom magam”. Ma, ha látná Csehov, hogy hova fejlődött ez az ifjú város, ezalatt a röpke 124 év alatt, biztos, hogy megváltozna a véleménye.

II. Miklósnak, minden oroszok cárjának, emlékművet állítottak. Még cárevicsként, III. Sándor fiaként, látogatott el a városba először 1880. április 28-án. Ezen jeles alkalom tiszteletére a hálás vlagyivosztokiak diadalívet emeltek; majd mellé egy kicsi templomot, amit Szent Andrásnak szenteltek fel. 1927 és 30 között mindent leromboltak, de 70 év elteltével mindent újjáépítettek. 

Vlagyivosztok egyik legszebb látványossága a vasútállomás. Ez kb. olyan kihagyhatatlan látnivaló itt, mint Párizsban az Eiffel-torony, vagy Rómában a Colosseum. Vlagyivosztok Colosseuma a vasútállomás. Ez nem egészen egy egyszerű állomás: ez a Transszibériai expressz végállomása. Bár a helyiek szerint nem a vége, hanem a kezdete, mert szerintük innen indul: az 1-es vonat is ezt jelöli (a 2-es indul Moszkvából). Mindenesetre a vasútnak két vége van, és a kettő között a távolság 9288 km. Ennek állít a bevezetőben is említett emlékoszlop, illetve vele szemben egy gőzös.

Ezen a cári sas helyet már a szovjet címer és a vörös csillag díszeleg. ez azért pikáns, mert ezt a mozdonyt Arizonában szerelték össze és az amerikaiak ajándékozták a szovjet népnek a második vh. idején. Az emléktábla is ennek állít emléket: „Azoknak a tengermelléki vasutasoknak, akik emberfeletti munkát végeztek a háború idején”. 

De vissza az állomáshoz: sok helyen megfordultam már a világban, de ilyen szép vasútállomást még nem láttam. Egyszerűen gyönyörű. A mennyezeten freskók: az egyiken a moszkvai és a vlagyivosztoki állomás látható. A másikon Nagy Péter. 

Azon a téren, ahol a pályaudvar van, és ahol a távol-keleti forradalmi hadsereg 1922. október 25-n befejezte győzelmes hadjáratát, kiűzve a szovjet földről az utolsó intervenciós csapatokat, Vlagyimir Iljics Leninnek állítottak emlékművet. 

Vlagyivosztok meglehetősen sok látnivalóval rendelkezik. Több városhoz hasonlóan itt is van „Fehér-ház”: ma a városháza épülete. Hatalmas épületkomplexumról van szó; nem tipikus Városháza épület. 

A Forradalom-téren áll az Emlékmű a harcosoknak, akik a szovjet hatalomért harcoltak a Távol-Keleten. Monumentális szobor. 

A helyi GUM áruház kínálata nem olyan bőséges, mint a moszkvai, de az 1885-ben épült épület lenyűgöző.

A C-56 tengeralattjáró a Csendes-óceáni flottában teljesített szolgálatot a második világháború idején, de ma már a szárazföldön „parkol”. A belsejét nagyon szépen berendezték: az első része a hajó történetét, csatáit, bevetéseit mutatja be, míg a második a hajó egységeit: a lakótért, fegyvereket.  

Oroszország csendes-óceáni flottája a mai napig a városban állomásozik: ott jártamkor három hadihajó várakozott a dokkban. A városban is lépten-nyomon bele lehetett futni a tengerészgyalogosokba. 

A C 56-os tengeralattjáró mellett található a 2. Vh-s emlékmű. Főleg a Japán elleni harcokban elhunytaknak állít emléket. Közel 20.000 név szerepel a falakon. 

A városban régebben siklóval lehetett feljutni a közeli domb tetejére. Ez azonban ma már nem üzemel, és ahogy elnéztem, a közeljövőben nem is fog. Így vagy gyalog, vagy busszal lehet felmenni.

A 100 m magas domb tetején található Szent Cirill és Szent Metód-szobra, a cirill ABC megalkotója. A városra gyönyörű kilátás nyílik.

Akik jártak már esetleg Isztambulban, azoknak ismerős lehet a táj: a vlagyivosztoki-öböl egy az egyben hasonlít az isztambuli Aranyszarv-öbölre. Csak ez sokkal nagyobb: 7 km hosszú és a világ egyik legvédettebb öble.

Múzeumokból sincs hiány, aki ezeknek hódol: művészettörténetitől kezdve, hadimúzeumon át mindenféle megtalálható. A hadiba szerettem volna bemenni, de mivel annak egy része a kikötőben található, így a jelenleg ott lévő hadihajók miatt le volt zárva.

Délután még sétáltam a tengerparti korzón. Szépen kiépített, még fürdésre alkalmas helyek is vannak. Kicsit én is belementem a vízbe, de sok időm nem volt, mert 6 órától kanapészörfös találkozót szerveztek a helyiek. Többen is egy napon gyűltünk össze a városban. 

Összességében nagyon tetszett a város. A TOP 1. helyre Vlagyivosztok került.

De ha ennyire élhető városról van szó, joggal vetődhet fel a kérdés: miért nem kellett ez a kínaiaknak? Miért nem kellett ez a szomszédságukban lévő félsziget? A válasz egy mondához vezet vissza: a kínaiak úgy tudták, hogy errefelé rossz a föld. A „Mennydörgésre hasonlító államot” a mandzsuk hozták létre valamikor az ősidőkben. Aztán telt-múlt az idő, és később jöttek a mongolok Dzsingisz kánostul, és mindörökre véget vetettek a csodálatos nevű országnak. Nem végeztek félmunkát: felgyújtották az egész területet. A kínaiak emlékezetében tehát évszázadokig úgy élt a legenda, hogy ez a föld semmire sem jó. Így a 13-19. századig a félsziget teljesen lakatlan maradt. A 19. században pedig jöttek az oroszok – békével. 1858-ban szerződést kötöttek Kínával: felosztották a Távol-Keletet, s ekkor történt Vlagyivosztok alapítása is. De egy másik változat szerint előbb az oroszok megalapították Vlagyivosztokot, és csak utána írták alá a szerződést. Az alapítás és a szerződés egyszerű volt: egy hajóval jöttek, és felvonták az orosz zászlót. A szerződéssel megvalósult I. Péter álma: a nagy cár három tengeri kijáratról álmodott. A balti-tengeri kijáratot ő maga hozta létre; ennek érdekében alapította meg Szentpétervárt. Második álma – a fekete-tengeri kijárat – Nagy Katalinig váratott magára. A harmadikra, a csendes-óceánira 1860-ig kellett várni, de ez már csak II. Sándornak sikerült.

Vlagyivosztok ma élénk, dübörgő város; nagyon sok fiatallal. A városi élet éjjel is pörög. Amennyire zárt volt a város 1990-ig, olyannyira nyitott ma. Vlagyivosztok már nem zárt város, de még nem is teljesen nyitott. Vlagyivosztok van. Vlagyivosztok élhető város. Tele látnivalókkal és sétálóutcával. Az egész város olyan békebeli. Az utcán öreg házakkal, szebbnél szebb homlokzatokkal, kapualjakkal, és szökőkutakkal. A város különlegessége az éghajlat: egy szélességi fokon fekszik a Francia-riviérával, így különleges klímájának köszönhetően nyáron a tenger fürdésre kiválóan alkalmas. 

Ezzel lezárult a Szibériát átszelő utam. Hajnali 1:40-kor szállt fel az S7 légitársaság jellegzetes zöld színű gépe Peking felé.