Novosibirsk

Az eddigi leghosszabb vonatozás után értem az 1 milliós városba, melyet Szibéria fővárosának is szoktak nevezni. Eredetileg az állomáson terveztem tölteni az éjszakát; egészen addig, amíg nem szembesültem azzal a ténnyel, hogy a vonatok menetrendje az moszkvai időben van feltüntetve. Így a papíron lévő 1:49 a valójában – novoszibirszki időben – 4:49. Novosibirsk 3 órával van előrébb, mint Moszkva, és 5-tel, mint Budapest.

Nastia, a többi vendéglátómhoz hasonlóan, a kocsinál várt. Az orosz vasút egyik jellegzetessége a pontosság. Így ő is kényelmese ki tudta számolni, hogy mennyi időre kérezkedjen el a munkahelyéről. Egy bankban dolgozik, és csak miattam jött el 2 órára. Megbeszéltük a dolgokat, hogy hogyan tovább.

Pihentem egyet, majd rendbetétel után nekivágtam a városnak. A város az Ob folyó mentén fekszik, mely szintén a nagyobbacska folyók közé tartozik Oroszországban. 1890 után kezdett fejlődni Novisibirsk, és ez rányomta a városépítészetre a bélyeget. Kb. ez olyan itt, mint nálunk Miskolc: látnivalókban alig akad valami, ellenben gyárak terén nem áll rosszul.

kepatmeretezes_hu_IMG_0818.JPG

Nastia lakásától metróval mentem be a központba. A novosibirski metró két vonalból áll: a rövidebbik mindössze 5 állomással, míg az 1-es, a hosszabbik, 9-cel rendelkezik. A látnivalók többsége a központban van.

kepatmeretezes_hu_IMG_0800.JPG

A 1,5 milliós Novoszibirskben, Szibéria legnépesebb és Oroszország harmadik legnagyobb városában –, mely hatalmas szocialista panelváros, és építészetileg nem kínált sokkal többet – , áll Szibéria legdrámaibb tekintetű Lenin-szobra és a mögötte elhelyezkedő, nagy kupolával borított Operaház.

kepatmeretezes_hu_IMG_0826.JPG

kepatmeretezes_hu_IMG_0821.JPG

Ezen felül még van 2 út között egy kis kápolna, mely 1915-ben földrajzilag még Oroszország közepe volt… azóta ez már nem itt van.

kepatmeretezes_hu_IMG_0805.JPG

Sok szobrot láttam már eddig a különböző városokban, de a személyes kedvencem itt van: szobrot, vagyis emlékművet kapott az első közlekedési lámpa. :D Arról nem találtam információt, hogy mikor is épült, de a szobor áll.

kepatmeretezes_hu_IMG_0814.JPG

5-kor találkoztam újra Nastiával. Addig még a városban bóklásztam. Az Ob folyó partjára mentünk el. Itt is építettek egy mini vidámpark féleséget, mely közül a legújabb az óriáskerék.

kepatmeretezes_hu_IMG_0848.JPG

A barátai is csatlakoztak hozzánk, majd elmentünk egy koncertféleségre. 2 nap múlva ünnepli a város alapításának nem tudom hányadik évfordulóját, és ennek apropóján lesznek különböző koncertek; de a mulatság már hamarabb megkezdődött.

 

Mivel a vonatom hajnalban indult, így úgy döntöttünk, hogy egyszerűbb, ha az időt a városban töltjük el. Vacsora, mely nagyon finom orosz kaja volt – sajna a nevét nem tudom, de hátha valaki tudja a fotó alapján.

kepatmeretezes_hu_IMG_0862.JPG

Egy szovjet típusú bárba ültünk be. Olyan a hely, mintha a 60-as-70-es évek Szovjetuniójába csöppent volna az ember egy időutazás révén. Igaz, amit ajándékba kaptam Tiplit nem hoztam el, és nem ittam meg, pedig itt stílusos lett volna, de szovjet vodkát ittunk :D

 

A vonat 4 óra után pár perccel ért be. Nastia megvárta míg felszállok, majd útba vettem Tomsk-ot.

kepatmeretezes_hu_IMG_0865.JPG

Novosibirsk csak amiatt marad emlékezetes mert Nastia azzá tette. Ha nem futok vele össze, valószínűleg halálra untam volna magam a árosban.

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr286464875

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása