Nizhny Novgorod
a Volga felett

A Szibériába vezető úton van néhány olyan orosz nagyváros, ahol az útikönyvek alapján nehéz lenne a boldogulás, mivel úgy tűnik, nincs igazán semmi érdekes, az egy napra megálló utazó pedig céltalan bolyongásra van ítélve az egyhangú panelházak között. Az útikönyv azonban sekélyes és csalóka: mindenhol van valami rejtett élmény, csak meg kell találni, és Nyizsnyij-Novgorod ezt ezerszeresen bebizonyította.

Az 1,2 milliós nagyváros és kereskedelmi központ, egykori szovjet nevén Gorky a Volga folyó partján fekszik, ott, ahol a nem kevésbé lenyűgöző Oka folyó beleömlik Oroszország vízi ütőerébe.

IMG_0245.JPG

Nizhy-be reggel 8 óra előtt nem sokkal érkeztem. Vladimirből taxival mentem ki az állomásra, majd fél 5-kor már novgorod felé robogtam. Pontos indulás és érkezés jellemzi az orosz vasútat. A szerelvénynél már várt rám Ilyia, akit a couchsurfinen keresztül ismertem meg. Ő volt mára a kalauzom, aki megmutatta nekem a város rejtett zúgát. Ez volt az első alkalom, és azóta nem is utolsó, hogy nem szállást kértem a rendszere keresztül, hanem kalauzolást. (Több városba szerveztem hasonlót).

 Metróval mentünk be a központba, ahol egy szép, és hosszú utca található. Érdekessége, hogy rengeteg, ötletes emberalakok szobraival van telehintve.

 IMG_0246.JPG

IMG_0249.JPG

IMG_0250.JPG

A két folyó találkozásánál terpeszkedő paneltenger rejt ugyan egy díszesebb erődöt (Kremlt), amelynek tornya a Volgára néz. A Kremlin, melyet az 1500-as évek elején építettek, közepén áll a Mihály Arkangyal Templom.

IMG_0259.JPG

Mellette pedig 2 szobor, azoké, akiknek Gorky (a város szovjet neve) a felemelkedését és a lengyelek elleni függetlenséget köszönheti: Kuzma Minin és Dmitry Pozharsky.

IMG_0258.JPG

A szokásos 2. vh-s emlékmű itt sem maradhat el. A Volgára pedig remek kilátás nyílt.

IMG_0261.JPG

A Kreml bejáratánál található a Dmitry-torony, mely a város egyik fő jelképe.

IMG_0255.JPG

Ezután Ilyának dolgoznia kellett mennie. Róla azt érdemes tuni, hogy 19 éves és animátor. Kisgyerekeknek tartanak mókás, főleg fizikai kísérletekből álló mutatványokat, trükköket. Az egyiket én is elmentem megnézni, egy óvodába.

Az előadás után ők mentek egy másik helyre, én pedig a város egyik legújabb látványosságához, a libegőhöz. Ez olyannyira új, hogy még az LP sem írja :D A város egyik zugában 83 méter magas oszlopokon vaskos drótkötél ível át a Volga fölött, amelyen jelentéktelen összegért modern libegőkabinok járnak keresztbe a túlpartra.

IMG_0284.JPG

IMG_0283.JPG

IMG_0289.JPG

A szédítő magasságból parttól partig feltárulkozik a folyók folyója. Mostantól első kézből tudom, mit jelent az, ha valaki dúdolni kezdi, hogy „zúg a Volga…” Visszafelé az út még érdekesebben alakult: a nagy szél miatt leállították a rendszert, pont akkor, amikor a mi kabinunk a legmagasabb tartóoszlop felé tartott, alattunk pedig a folyó :D Elég félelmetes érzés volt, és közben a széll meg dobálta a kabint :D

 Az eredeti szovjet dal:

A Rapülők feldolgozása:

 

A bejáratnál találkoztam újra Ilyával. Elmentünk még eg-két helyre, amiket érdekesebbenek gondolt. Nem volt rossz, de inkább a folyó parton sétáltam még; majd útjaink elváltak. Ő ment dolgozni, én meg a vasútállomásra, mert fél 8-kor kezdetét vette a 14 órás utazás Permbe.

IMG_0272.JPG

IMG_0252.JPG

NN. érdekes város. Sokat segített Ilya, hogy nem egyedül kellett bóklásznom, de nem hagyott bennem mél nyomott. Ennyit mindenképp megért. Egy régi mondás szerint: „Szentpétervár Oroszország agya, Moszkva a szíve és Nizhy Novgorod a pénztárája” :D

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr656463013

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása