Reggel 9-kor keltünk. Sikerült pár órát normális körülmények között aludnunk. Megreggeliztünk, rendbe szedtük magunkat, majd a város felfedezésére indultunk. Az Azadi-tér környékén nagy nehezen, de sikerült egy taxist kerítenünk, aki elvisz minket a Taq-e Bustanhoz, illetve Bisotunba. Ez volt a mai programunk. Egy magán taxist fogtunk, aki mindössze 200.000-t vállalta az utat. Útközben próbált velünk beszélgetni pár szavas angol tudásával. Nehezen, de megértettük, hogy mit akar, szeretne mondani. Érdekes egy fazon volt. Bisotunba mentünk először; és ahogy elnéztük, mg ő sem járhatott itt. Jött velünk mindenhova. Pénteki nap révén rengetegen voltak a parkban. A pasasról megtudtuk, hogy 25 éve tanár, és a fizetése havi kb. 100 USD.
Bisotuntól előzetesen sokat vártam. Sajnos a helyszínen csalódás ért. Itt I. Dareiosz király feliratát és egyéb reliffet kellett volna látnunk – ehelyett semmit sem láttunk, csak a helyét. A feliratokból 1-2-t azért láttunk. Ezek I. Dareiosz perzsa király tizenkilenc győzelmét örökítik meg ékírással, óperzsa, újelámi és
akkád nyelven. A felirat tizenöt méter magas, 25 méter széles és vagy 100 méter magas mészkőszirten áll, melyen Dareiosz király a feliratnak és a sziklát simára csiszoltatta.
A felirat az ókori Babilont Ekbatanával összekötő út mellett található. A felirat alatt I. Dareiosz király életnagyságú domborműve, kezében íjjal és más jelenetek láthatók. A feliratok nagy része ma a Teheráni Történeti Múzeumban láthatók. A megőrzés miatt bevitték oda az összeset.
A területen látható még egy Heracles szobor, akit meztelenül, göndör hajjal és szakállal, valamint oroszlán testtel ábrázoltak. Mögötte az olívafa, valamint egy 7 soros ógörög nyelven írt felirat látható. A szobor i.e. 164-ben készült, amikor a parthusokat újra elfoglalták a görögök.
Nem messze innen található egy barlang, melynek egy 35 m2-es előtere van. Ez feltehetően a vadászok búvóhelye volt, ahol a fegyvereket is készítették, valamint a vadat is nyúzták meg, mielőtt a szállásra szállították. Neandervölgyi embertípushoz hasonló ember élhetett itt is. Kőeszközöket, magvakat, pattintott kőeszközöket, valamint agyag edényeket is találtak az állati csontok mellett (pl. gazella, vad tehén, vagy vadkan).
Kicsivel fentebb található a Balas dombormű. Ez 3 alakot ábrázol. A középső figura a parthus király, Balas. Egy tálat tart a bal kezében, miközben a jobb kezével a tűz felé nyújtózkodik és valamit önt bel. A parthus szöveg alatt: „Ő Balas, a királyok királya, Balas fia, a királyok királya, nagyapja…”. Balastól jobbra áll egy másik személy, aki Balas felé közeledik. Bal oldalán egy másik férfi áll, aki épp egyik kezéből tesz át valamit a másikba. A dombormű 1-3. században készült valamikor, mert összesen 5 Balas nevű király volt 51 és 228 között. Nem tudni, hogy a felirat melyiküknek állít emléket.
A helyet csak a fanatikusoknak ajánlom. Aki nem rajong a perzsa történelemért, annak nem fog tetszeni.
Innen átmentünk a másik helyre Taq-e Bostan-ba. Ide nem mentünk be, mert az a 3 felirat, amit megnéztünk volna, az a bejárattól is tökéletesen látszódott.
A faragványok a legszebb és legjobb állapotban fennmaradt perzsa szobrok, melyek a szaszanida II. Ardashir és III. Shapur beiktatási ceremóniáját ábrázolják. A domborművek a hatalmat, a vallást, dicsőséget, becsületet, a játékokat és a harci szellemet ábrázolják az ünnepséggel és örömmel. A szaszanida királyok egy szép környezetben akarták tetteiket megörökíteni. Így eset a választás az ősi Selyemút mentén fekvő sziklákra.
A legősibb relief II. Ardashir (379-383) beiktatási ceremóniája az elődje, II. Shapur és Ahura Mazda által, amint II. Ardashir megkapja a gyűrűt, mely a hatalmat jelképezi. A negyedik figura Mithra isten, aki egy lótusz virágon jelenik meg és a paktum tanúja. 4,07 m széles és 3,9 m magas.
A középen lévő, alacsonyabbik ívben II. Shapur (309-379) és III. Shapurt (383-386) alakja található. A két király egymással szemben áll, és alattuk egy-egy felirat olvasható. III. Shapur áll baloldalon, míg a kezükben hosszú, egyenes kardot tartanak, amelyek lefelé néznek. A jobb kezükben tartják a markolatot, míg a balban a tokot. Mindketten bő nadrágot, valamint nyakláncot viselnek; és hullámos hajjal és hegyes szakállal ábrázolták őket, mely egy gyűrűben végződik. 6,5 m x 3,6 m a mérete.
II. Huszrau (591-628) látható a legnagyobb félköríves domborzaton. Körülötte Ahura Mazda és Anahita. Alatta szintén maga a király látható, a kedvenc lován, Shabdizon. Mind a ló, mind a király teljes harci díszben pompázik.
A következő hely meglepetésünkre grátisz volt, mivel több helyszínben nem egyeztünk meg. A pasi felvitt minket egy hegy oldalában épített parkszerűséghez, ahonnan egy kis patak folyt lefele és gyönyörű kilátás nyílt a városra.
Egy körül értünk vissza a szállásra. A taxis hálálkodva és testvérének nevezve engedett minket utunkra és látszott rajta, hogy jól érezte magát velünk. Nem utolsó sorban pedig igen jól keresett. Öröm az ürümben, hogy az LP a taxiban maradt és későn vettük észre, de soha jobbkor ne vesszen el, mert már csak egy fél nap volt hátra az iráni utunkból.
30.000 IRR-ért vitt ki minket a taxis buszállomásra. Vicces volt, hogy az egyik ember segítve elmondta, hogy merre találjuk a minibuszt Sanandaj felé, míg a másik taxit ajánlotta és csúnyán beszólt a minibusz ajánlónak, hogy miért kellett elmondani az igazat. Végül 5 perc sétával elértünk a buszhoz (28.000 IRR), ahol örömmel és tárt karokkal vártak minket. Mi voltunk az utolsó két ember, aki még hiányzott a buszról, és mint tudjuk, busz üres székkel nem indul. A buszon halál kedvesek voltak az emberek, szinte mi voltunk a központban; főleg Norbi, mert én hol olvastam, hol a tájat néztem, hol aludtam. A Norbi mellett lévő srác folyamatosan próbált kommunikálni vele a telefonja angol-perzsa szótárjának a segítségével. Két óra volt a busz és 25.000 IRR-t fizettünk taxisnak, hogy bevigyen a központba a szálláshoz. Az első tele volt. A másodikban kaptunk csak szobát (Nehro Hotel) aludni megfelelt, bár fürödni egyikünknek se volt gusztusa, pedig nem volt semmi baj a vele. A szállás ára 400.000 IRR volt két főre.
Kimentünk szétnézni és ami ezek után következett az valami nagyon durva volt. Ittunk almás séket 10.000 IRR, majd találtunk másnap reggel kilencre buszjegyet 496.000 IRR és mikor érkezik kérdésre a válasza az volt a csókának, hogy hat óra hossza. Ami elég furcsa volt, mivel 350 km sincs a két város között. Mivel nem működött a számítógépe, ezért 20.000 IRR-ért rábízott egy öregemberre, hogy vigyen át minket egy másik irodába. Útközben a pasi egyszer csak lehajolt és a zoknijából elővett egy flaskát, meghúzta és mosolyogva közli, hogy wiskey. A buzija meg nekünk nem adott…
Visszafele betértünk egy moziba. A jegy 30.000 IRR volt és egy óra múlva kezdődött. Vissza szállásra és közben látjuk, hogy sok olyan árus van, aki étkészletet, üveg árut kínál. Norbi ki is nézett magának egy szép kör alakú tálaló szettet, ami negyedekre volt bontva. Egy fiatal lány segített és nagy nehezen kiszámolja az úján, hogy 8. 80.000 IRR? Igen! Körülötte már mindenki röhögött, hogy a hülye külföldi mit vásárol össze vissza. :D
A moziban még vettünk két vizet popcornnal 30.000 IRR-ért és mikor foglalnánk el a helyünk mondja a beengedő csávó, hogy pillanat és felállít két csaj teljesen máshol, hogy üljünk oda…
A film nagyon durva volt. A lényege az volt, hogy a főszereplő csaj, kicsit megzakkant mikor kiskorában egy csávó megerőszakolta többször is és nagykoráig, ha meghallott bizonyos hangokat, hasonló embereket, akkor teljesen megijedt és hülyeséget csinált. Egyszer eret vágott vagy a legdurvább, amiért börtönbe került, mert megölt egy embert, mert azt hitte az volt, aki megerőszakolta. Persze ez mind visszaemlékezésből derült ki, amikor a rendőrségen hallgatták ki. Végül sajnos elítélték és úgy volt vége a filmnek, hogy viszik a kivégzőhelyre. Ha jól értettük a végét, akkor lett volna egy tanú, aki mellette van, de az utolsó pillanatban túllőtte magát és meghalt. A legdurvább az egészben viszont az volt, hogy rengeteg fiatal, kiskorú tizenegynéhány éves kislány is ott volt a moziban az anyukájával.
A bejegyzés trackback címe:
https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr306099076
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.