Alitraveling

Tök jó, hogy előző este a hotelben működő mini utazási irodás megkérdezte, hogy mikor megy busz Yazdból Shar-e Babak-ba. Véletlen sem szerepelt az az időpont, amit a drága LP-nk írt. Kimentünk egy spanyol csávóval a terminálra, ahol kiderült, hogy csak du-n megy egy busz. Ez nem volt egy jó hír. Nem sokkal később kiderült, hogy Yazdnak két buszállomása van, és a másikról megy egy busz. Igaz, nem Shar-e Babakba, hanem Haratba. Onnan már csak 100 km Babak. 50.000-ért vitt át a taxis, és érkezés után nem sokkal indultunk is. Ez egy igazi kis városokat összekötő busz volt. Mint amilyenek otthon is a távolságiak: kisebb helyek és kaja sem volt. Nehezen tudták elmagyarázni, ill. mi is nehezen értettük meg, hogy ez nem Babakig megy, hanem a Yazdtól 250-re fekvő Haratba (3 és fél óra volt). Haratban a sofőr intett, hogy szálljunk le. Azt hittük, hogy busszal megyünk tovább. De nem. Fogott egy taxist, aki 250.000 IRR-ért elvitt kettőnket Babakba. Mivel nekünk Maymand volt a célállomás így megbeszéltük vele, hogy vigyen el oda. Ő nem tudott angolul, így felhívta a lányát, aki segített a tolmácsolásban. Hosszas beszélgetés után megegyeztünk abban, hogy összesen 500.000 IRR (kb. 33 US$) elvisz kettőnket Maymandba. (Fejenként kb. 17 USD, azaz mintegy kb. 4000 Ft volt 150 km…taxival).

Maymand a hegyekben fekvő csöppnyi telepölés. ahol a „legújabb” épület a 180 évvel ezelőtt épült mecset. 3000 évvel ezelőtt (egyes feltételezések szerint 10000) jelentek meg a településen az első barlanglakók és 2560 szobát alakítottak, vájtak ki 406 lakásban.

Mivel pénteken érkeztünk, ami itt a hétvége, így rengetegen voltak. Kb. olyan érzésem volt, mintha a Frédi és Béni, a kőkorszaki szakik idejébe csöppentem volna vissza. Ugyanis a lakások, házak barlangokban vannak kialakítva. Mi is egy ilyenben szálltunk meg. A faluban pár tíz idős emberke lakik. A szállásadónk is pl. évente pár hetet tölt itt, majd visszamegy a közeli városba, ahol építészként, belső lakberendezőként dolgozik.

Sok mindent nem lehetett csinálni, a pihenésen, meditáción kívül. A blogot is itt hoztam egyenesbe - le voltam maradva pár nappal.

Este kimentünk szétnézni, értsd ezalatt, azt az 1-2 utcát, ami van. Szabadnap révén a családok ugyanúgy kitelepültek, mint Esfahanbán. Mivel ide nagyon kevés turista jön el, így hamar kiszúrtak minket. Egy padra ültünk le, de alig telt el pár perc, a közelben lévő családtól már jött is oda az apuka. Először teát hozott, majd sárgadinnyét és fügét. Pár perc múlva már mindenki odajött. A lányuk tudogatott angolul, és ő tolmácsolta a kérdéseket. Ezek majdnem mindig ugyanazok voltak: honnan jöttünk, hogy tetszik Irán, milyennek látjuk az iráni embereket, mit csinálunk + ehhez hasonlók. Ha pár percet még maradunk, akkor tuti, hogy meghívnak hozzájuk vacsizni. Utólag szerintem jobban jártunk volna.

Du-n a szállásadónk megkérdezte, kérünk-e vacsorát. Mivel sem bolt, se semmi nincs, így rábolítottunk. 5 dolcsi volt, és akkor még azt hittük, hogy ezért legalább jól lakunk. Sajnos tévedtünk. Egy mamához vitt minket, aki a vacsorát adta. Kb. egy szobás odú, és nem nagyon láttunk nagy fazekakat. Sejtésünk beigazolódott. Teán, és két tányér levesen - amibe kenyér darabkákat tett, és iszonyú savanyú volt-, semmit sem kaptunk. Nehezen gyűrtük le. 

Visszafelé összefutottunk a tulajjal, aki sizázott két ismerősével. Meginvitált minket is. Egy jó volt az egészben, hogy felajánlották, hogy másnap elvisznek minket autóval kirándulni a környező hegyekbe - teljesen ingyen J

Elöző este 8 órási indulást beszéltünk meg. Nagy nehezen felkelünk, erre mi történik? A papa és a mama még alszanak… ¾ 9-kor mentek ébreszteni őket. Egy  jó volt addig, hogy a falú nevezetességének számító tűztemplomot meg tudtuk addig nézni. Igaz, tűz már nincs benne, de a helye megvan. Érdekessége a helyiek szerint az, hogy ritka az olyan tűztemplom, amelyben nem egy, hanem annak idején két tűzet is ápoltak.

9 fele elindultunk. Végül 5-en mentünk, jött velünk még egy papa. Kb. fél órát autóztunk egy terepjáróval egy hegyes, sziklás terepen. Az autó vége, alja többször is lekoccant. Két hegy közötti völgyszorosnál álltunk meg. Mint minden iráni családnál, náluk sem maradhatott otthon a szőnyeg és a teafőző. Gyümölcsöket szedtünk. Pl. szilvát, gránátalmát, szőlőt. Meg volt még egy bogyószerű valami, amire nem jöttünk rá, hogy mi. Két mag is volt benne. Nem volt rossz. A mama és a férje tüzet raktak, addig mi a másikkal felmentünk a közelben lévő sziklák tetejére, ahol egy nagy barlang található. Szép volt a kilátás onnan. Fotózgattunk, majd visszamentünk. Folyamatosan teáztunk, pohár üresen nem maradhatott. Beszélgettünk Norbival - sajnos a helyiekkel nem tudtunk. A szaúdi út volt a téma (főleg a vízum). Azt hittük, hogy a tűzön fognak valamit sütni, vagy főzni. De tévedtünk. Egyszer csak azt látjuk, hogy pakolnak, és megyünk. Nem sikerült rájönni, hogy a tüzet miért csinálták. Mindenesetre eloltották, mielőtt elindultunk.

Visszafelé megálltunk egy ismerősük házánál. Természetesen itt is teáztunk. Olyan körülmények között élnek, amit európai szemmel, ésszel, nehéz elhinni. Emberek ilyen körülmények között, hogy élhetnek. Fürdő nem volt. A lak, már ha nevezhetjük annak, egy szobából állt, ill. mellette volt egy ól a kecskéknek. A koma 123 éves állítása szerint. Öregnek öreg, de hogy annyi lenne, nehéz elhinni. A fiával - gondoljuk, hogy az lehetett - él itt. Nehéz elképzelni, hogy milyen élete lehet. Kitörési lehetősége szinte nincs. 

Bár lehet, hogy nem is akar. Szerintünk elképzelni sem tudja, hogy milyen lehet a világ. Kb. 10-15 percet töltöttünk itt. Innen már egyenesen Maymandba mentünk vissza, ahol megérkezéskor találkoztunk a tulajjal. Egyeztettük vele, hogy a ma esti Sirjanból induló éjszakai busszal elmegyünk Shirazba, és szerezzen 5 órára taxit, amivel odáig elmegyünk (2 óra és 400.000 IRR).

Indulás előtt nem sokkal rendeztük a költségeket. Előzetesen 10$ volt a szállás, ami fix volt. A meglepetés akkor ért, amikor közölte, hogy a tegnapi vacsoráért és a segítségéért, adjunk annyit, amennyit gondolunk. 15$-t keveselte, így végül fejenként 20-at adtunk. Dollárban szerette volna az árat, mert így jobban járt (35.000-es árfolyamon váltotta, ami azért rohadékság, mert most csak 31.500-on van a riál). Nah mindegy, kifizettük neki, de nem szívesen. A segítségről meg annyit, hogy nem neki köszönhetjük a mai kirándulást, hanem annak a családnak, akivel vízipipáztunk; ők ajánlották fel, hogy mehetünk velük, ha gondoljuk.

A fuvaros 5 után nem sokkal megérkezett. Előzetesen 2 órát mondtak a Maymand - Sirjan távolságra. A sofőr úgy döntött, hogy rövidítünk, és egy földúton átvágtuk az utat. Kb. fél 7-re beértünk Sirjanba, azonban két olyan szerencsétlen csávót kaptunk, akik nem tudták az utat a buszállomásra. Legalább 20-szor megálltunk megkérdezni, hogy merre kell menni. Még jó, hogy nem 8-kor indultunk el, mert akkor igen csak izgultunk volna, hogy elérjük a buszt. Így kényelmesen tudtunk még ennivalót és vizet venni az útra. A végén 450.000 rialt kértek az útért (előzetesen 400.000-ről volt szó).