Alitraveling

Előzmény: 
Marrakech

Reggel 6kor kelés, majd gyors reggeli után indulás a Jamma el Fna térről a két napos elő-szaharai túrára. Az út első egy órája eseménytelen volt. Ellenben mikor elértük az Atlasz hegységet, a táj egy csapásra megváltozott. Az Atlasz választó vonalat képez a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partjai és a Szahara sivatag között. A táj többször is megváltozott. Először óriási, szinte már fákká megnövő kaktuszok borították a tájat, majd a távolban megjelentek a havas csúcsok.

A jelentősebb pihenőnk az Aït Ben Haddou-nál volt. Ez az egyik legjelentősebb kasbah, vagyis erőd a környéken. Nem mellesleg, szerepel az UNESCO listáján. A kasbaht egy hegyoldalra, illetve hegyre építették és előtte folyik az alig pár centiméter mély Assif Mellah folyó, melyen a „régi híd” vezet át. A régi alatt homokzsákokat kell érteni. Idegenvezető kalauzolta végig a csoportot, akit mi egyszerűen Laza Tóninak neveztünk el. A srác úgy nézett ki, mint aki be van szívva. De tuti, hogy be volt, mert amilyen szövegeket levágott, az hatalmas volt  Pl, hogy ő nem jön fel a legfelső toronyba, mert már idős… (30, ha lehetett). A lakosok többsége ma már a (többnyire kiszáradt) folyó túloldalán fekvő új faluban él, de a régi megerődített vályogépületekben is lakik még néhány család. 

A település a Ben Haddou berber klán központja volt. Az Almorávidák idején ők ellenőrizték a Szaharán átvezető karavánutat. A kszár azonban később, a XII.-XVI. század között épült. Lakosainak számát is csak becsülni lehet, körülbelül ezren élhettek a szorosan egymás mellé épült kaszbákban. Az eredetileg ablaktalan vályogtornyok belső udvarokat vesznek körbe. A földszinten istállók és raktárak voltak, a felsőbb szinteken pedig lakóhelyiségeket rendeztek be. A településen nem volt minaret. A régi berber falvakban csak imaszobák voltak, minareteket csak a városokban emeltek. A falu egy domb tövébe (illetve alsó lejtőjére) épült, a domb tetején 17. sz.-i erőd romjai láthatók. Bár néhány család lakik még a kszárban, a fiatalok elvándorlása és az egyre fokozódó turistafolyam miatt a település valószínűleg múzeummá válik majd. Aït Ben Haddou számos film díszleteként szerepelt, pl. A Múmia, A Názáreti Jézus, Gladiátor, Mennyei királyság, Perzsia hercege: Az idő homokja vagy legutóbb a Trónok Harca.

Utána ebéd, helyi jellegzetességet ettünk, majd folytattuk utunkat Zagora felé. Ahogy átértünk az Atlaszon, újabb gyönyörű táj fogadott minket: a Dráa-völgye. 160 km-ene át vezet az út a völgy mentén. Csak ámulunk és bámulunk. A folyó mentén pálmák, datolyák, és megannyi más zöld nő. Ez táplálja ezt a környéket. Több oázis is épült a mentén. Ezek közül Agdz az egyik legjelentősebb. Megállni nincs idő, de Kutya Úr – a sofőrünk – lassít, hogy a kashbat fotózhassuk.

Estére érünk Zagorába. Itt tevékre szállunk át és folytattuk utunkat a berber sátrakig. Kb. egy órát tevegeltünk. KPM-nek csöppet halálfélelme volt – amit az egyik rajzon ki is fejtett. A tevéje, egy másikkal együtt, amelyikhez hozzá volt kötve; elszabadult. Kilazult a kötél, és külön utakra tévedtek. Úgy kellett a vezetőket megállítani. Neki az volt az elképzelése, hogy a tevéje őt meg akarja ölni. Innen jött az alapkoncepció a kis rajzokhoz, ami utána végig kísérte a teljes marokkói utunkat (és később ez kibővült Koncz Nénivel és Hajnal Bélával. Utóbbi kettő külön történet, majd egyszer leírom). 

A táborba megérkezvén helyi berberek fogadtak minket. 8 körül kaptuk a vacsorát, mely ált levesből (Harira leves), majd főétel, és sütiből állt. Isteni volt mindegyik. Vacsora után a berberek tábortűz mellett énekeltek, daloltak. A dobot mi is kipróbálhattuk. Éjszaka hideg volt, de 3 takaróban és felöltözve ki lehetett bírni.

Másnap reggel fél 7kor volt az ébresztő, hogy a napfelkeltét megnézzük. Mivel előző este már teljesen besötétedett mire a sátrakhoz értünk, így a tájat és a környéket is csak most volt módunk alaposabban szemügyre venni. Ez az un. Elő-Szahara. Kisebb homokdűnék itt is vannak, de ezek eltörpülnek az „igaziakhoz” képest. De az élmény így is hatalmas volt. 7 fele volt a napfelkelte, mely a tájat bevörösözte. A dűnék is különböző élénk színekben pompáztak a felkelő napsugarak hatására. Már-már giccses volt, de mégis nagyszerű a maga teljességében.

A táborból 40 percnyi tevegelés után értük el a buszunkat, mellyel megindultunk visszafelé. Ugyanazon az úton mentünk, de most a Dráa-völgyénél többször megálltunk fotózni.

Illetve Ouarzazatet is megnéztük. A kasbah szép, de sajnos sok idő nem volt a megnézésére. Az ebédet itt fogyasztottuk el, mely egy teraszon volt, ahonnan fantasztikus rálátás nyílt a városra.

Ebéd után pedig az Atlas filmstúdiót néztük meg, ahol a fentebb említett filmek nagy részének a belső jeleneteit vették fel. Még sosem jártam ilyenben, így számomra érdekes volt, de ugyanakkor elszomorító is. Látni pl. hogy az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés c. filmet egy mekkora helyen vették fel, és hogy a díszletek is milyen egyszerűek, kiábrándító volt.

Hasonló volt pl. A Múmia visszatér filmnek a helyszíne is. Ennek ellenére érdekes volt. Ezt követően Kutya Úr beletaposott a gázba; nyomta keményen. Mindössze 2x álltunk meg fotózni. ¾ 8-ra értünk vissza Marrakechbe. A szálló közelében tett ki minket.

Kis pihenés után a Jemmán vacsoráztunk. A No1 helyi kifőzdét választottuk, ahol lépet ettünk. Nem tudni milyen állatból készült – de finom volt. Az asztal picit domború volt, mert egyenesen nem igazán akart megállni sohasem. Helyben készülnek az ételek, a szemünk láttára, így nyugodtak voltunk, hogy friss, és nem napokig állt kint a napon az étel.

Itt történt meg az egyik legkülönlegesebb eset utunk során: már fizettünk; csináltam néhány képet a helyről, amikor megyünk el és KPM mellé szegődik az egyik pincér – nem az aki felszolgált, és minden további nélkül kért tőle 20 dirhamot; csak úgy. Nah elküldtük szegényt melegebb éghajlatra – bár itt is épp meleg volt már.