Alitraveling

Röviden a Krímről: a Fekete-tenger és az Azovi-tenger ölelésében, nagyjából Provence földrajzi szélességén fekvő félsziget épp olyan, akár egy vékony láncon függő gyémánt – csak a keskeny Perepoki-földszoros köti össze Ukrajna testével. Buja növényzetű és kellemesen meleg tájaival, napfényben szikrázó sziklákkal tűzdelt, kanyargó tengerpartjaival hajdanán az Orosz Birodalom ékszere, a Romanov cárok, majd a szovjet pártfejesek kedvelt helye volt S ugyan hivatalosan Krími Autonóm Köztársaságnak nevezett területnek ma saját parlamentje van, fővárosa Szimferopol valójában Kijevből kapja az ukázokat.

A Krím-félsziget szinte minden porcikájából árad a történelem. Közigazgatásilag Jaltához tartozik Livádia, a hangulatos kis város, ami valaha cári birtok volt, Márvány Palotája pedig az utolsó orosz cár, II. Miklós nyári rezidenciája. Itt tartották az 1945-ös jaltai konferenciát, ahol a világháború utáni Európa sorsát eldöntötték.  Franklin D. Roosevelt elnök, Winston Churchill miniszterelnök és J.V. Sztálin első titkár képviselte az országokat. Az amerikai küldöttséget is itt szállásolták el, míg az angol delegáció tagjait az alupkai Voroncov-kastélyban. A XIX. századi palota az orosz építőművészet egyik legszebb példája, tornyaival egy középkori várkastélyra emlékeztet. Híres az oroszlános terasza, ahol a fáma szerint Churchill megjegyezte, ha a bal alsó márványoroszlán szájába egy szivart dugnának, akkor pont úgy nézne ki, mint ő.

Azonban nem kesereghettem, hiszen várt Jalta, és az egész Krím egyik leghíresebb nevezetessége, a Fecskefészek-kastély. A ma Ukrajnához tatozó Jaltától nem messze a Fekete-tenger partján, a 40 méter magas Aurora sziklaszirtjén áll a páratlan szépségű Fecskefészek-kastély (Swallow's Nest), mely a Krím-félsziget egyik jelképe. Az építészeti szempontból különleges neogótikus kastélyt von Steingel báró, német olajmágnás építette 1911 és 1912 között (Leonyid Sherwood orosz építésszel) egy középkori vár mintájára.  Stílusában leginkább a híres neuschwansteini kastélyra hasonlít.  A kastély helyén korábban egy fából készült ház állt, amit a „Szerelem kastélyának” is hívtak. A fecskefészek, bástyájával és csipkézett párkányú várfalaival mai napig festői látványt nyújt a turisták számára. Az épület 1927-ben túlélt egy erős földrengést, de a sziklán keletkezett repedés miatt 40 évig zárva volt a nagyközönség előtt. A kastélynak a gyönyörű kilátáson és az építészeti bravúron túl semmi lényeges funkciója nem volt, mára a Krím–félsziget egyik legnagyobb turistalátványossága.

Mivel eltelt már az idő, így ideje volt visszamenni Szimferopolba; tudván, hogy újabb 2 és fél – 3 órás trolizás vár rám. Ekkor még nem tudtam, hogy utam egyik legjobb beszélgetését fogom folytatni az út alatt.

Noha a Krím földrajzi és politikai értelemben Ukrajnához tartozik, szellemileg és érzelmileg inkább Oroszországhoz húz. Ez pedig, ahogy a trolin Oleg is kifejtette, sajátos okot ad arra az ukránoknak, hogy idegeneknek érezzék magukat saját országuk területén.

Tőle tudtam meg, hogy a szovjet kommunista párt főtitkára, Nyikita Szergejevics Hruscsov 1954-ben – jó szándéka jeléül – a félszigetet Ukrajnához csatolta. Az apja szerint törvénytelenül, mivel nem tartottak népszavazást és nem volt hivatalos tájékoztatás sem. Egyszerűen csak megtörtént. Hruscsov valószínűleg pompás ajándéknak szánta, de igazából amennyit adott, annyira nem is adott. Ugyanis ez idő tájt Ukrajna a Szovjetunió része volt. 1954-ben ez nem jelentett sokat, hiszen senki sem láthatta előre, hogy majd 50 év múlva a Szovjetunió fel fog bomlani. Így azt sem, hogy Ukrajna független lesz és a félsziget orosz uralom alól ukrán fennhatóság alá fog kerülni. Olegen keresztül az apját kérdeztem, hogy hiányzik-e neki a Szovjetunió? Az apját Szergejnek hívják, és érdekes választ adott: alig 78 kopek volt a cukor kilója, a vajé meg 60. Ingyen volt az oktatás és az orvosi ellátás. Még üdülni is járhatott, de ez utóbbira a mai nyugdíja már nem engedi, így visszasírják a régi időket. Bár a Krímet elszakították a Szovjetuniótól a szovjetek emlékét máig sem tűntették el a Krímből. Nem is lehet, szerintem. A mai Oroszország is sokat veszített azzal, hogy annak idején elajándékozták a félszigetet: pl. szőlőskerteket, két sóstengeri levegőjű gyógyüdülőhelyet, napsütötte Jaltát, továbbá gyümölcsös kerteket (barack, cseresznye). De a legfontosabb: jó pár jégmentes kikötőt. A Krím ugyanis igen kellemes éghajlatú vidék. Oroszország nagy részén állandóan fagyos a talaj, az ország területének 5%-a a sarkkörön túl van. A Krím tengerpartjai azonban télen sem fagy be; köszönhetően annak, hogy Jaltát és Szevasztopolt is 1500 méteres hegyek választják el a félsziget többi részétől, így ez lehetővé teszi azt, hogy télen is pluszban maradjon a hőmérséklet. (A Krímet még Nagy Katalin szerezte meg 1783-ban, akkor, amikor hódolt a területfoglalási vágy. Ezzel nyílt meg az akkori Orosz Birodalom előtt, hogy tengeri hatalom legyen. Addig nem rendelkezett jégmentes tengerparti övezettel.) Meg is tartották a Krímet 208 éven át, egészen a Szovjetunió felbomlásáig. Az elszakadás következménye lett, hogy az orosz flotta egy része Ukrajnában maradt. A két ország csak a felbomlás után 6 évvel, 1997-ben egyezett meg abban, hogy Ukrajnában maradhatnak a hadihajók, cserébe az ország több tízmillió dolláros hitelt és földgáz kedvezményt kapott Oroszországtól.

Az út alatt kiderült rólam, hogy történelmet tanítok, így Olegen keresztül Szergejt megkértem, meséljen egy kicsit a félsziget történelméről. Amit ő tud. Jobbak a helyi infók, mint ha ugyanazt az internetről szedné össze az ember. Korábbi tanulmányaimból rémlett, hogy a Krímen annak idején a krími tatárok éltek már a 13. századtól. (A vidéken korábban szkíta, görög, római, gót, hun mongol, majd tatárok éltek). Megtudtam továbbá, hogy a krími tatárokat 1944 májusában alig 3 nap alatt gyűjtötték be – a dörömbölő szovjet milicisták egybetereltek mindenkit, majd kiadták a parancsot, hogy szedelőzködjenek, mert irány Közép-Ázsia. Kb. 200.000 embert vittek el. Szergejnek a testvérét vitték el; őt szerencsére sikerült elbújtatni. Sajnos a testvére nem élte túl az „üzbegisztáni kalandot”.

Mire ezeket megbeszéltük, el is telt a 2 és fél órás út Jaltából Szimferopolba vezető trolin. Innen már csak a korábban kinézett hostelbe mentem, ahol hidegzuhany fogadott, mert nem volt szabad hely, a városban pedig nincs más hostel. Mivel későre járt, hulla fáradt is voltam már, így úgy döntöttem, hogy kerül, amibe kerül, de az útközben látott Hotel Moszkvában szállok meg.

A szálloda nagyon jó volt, de sajnos nem élvezhettem sokáig, mert reggel 5-kor kelni kellett. A gép 8-kor indult Kijevbe, és ki kellett érni a reptérre. Ekkor már elegem volt a vonatozásokból, így repülővel tettem meg a majd 800 km-t. Érdekességként a WizzAir is repüli a két város közötti útvonalat. A WizzAir-nek ugyanis létezik egy ukrán leányvállalata, ami mindenben ugyanolyan, mint a többi, csak nem magyar, hanem ukrán fennhatóság alé tartozik, és ukrán lajstromjelet visel, valamint ciril betűkkel van minden kiírva. Hamarabb ért a gép Kijev kisebbik repterére. Innen mashruskával  lehetett bejutni a városba. Szerencsére volt egy reptéren dolgozó, aki felvilágosított, hol kell átszállnom a metróra. Metróval már bárhova el lehet jutni a városban. A Hostel nagyon jó helyen volt, egy megállónyira a főtértől. Lepakolás után felfedező útra indultam.

Kijevről röviden: tanulmányaimból felsejlett, hogy már csak elhelyezkedésénél fogva is gazdag és véres történelemmel rendelkezik a város, amelyet feltehetőleg az i.sz. 5. században alapították a keleti szlávok, bár a pontos időpont nem ismert. Annyi bizonyos, hogy előbb a Kazár Birodalomhoz tartozott a terület, majd az első évezred vége felé varégok birtokolták. A település lett a központja a dicsőséges és hatalmas Kijevi Rusz államnak, amely egészen a 12. századig élte virágkorát. Ennek Batu kán seregei vetettek véget 1240-ben, mivel porig rombolták a várost. Ezzel Kijev korábbi jelentőségét is elvesztette, s előbb a Litván Nagyhercegséghez, majd a Lengyel-Litván unióhoz, később, a 17. században pedig az orosz cár birodalmához tartozott, korábbi fényét azonban már nem nyerte vissza. Sok európai városhoz hasonlóan a 19. századi iparosodás hozta meg Kijev számára a várt fejlődést, de az első világháború és az 1917-es forradalom visszavetette ezt a lendületet. A Szovjetunió első éveiben már az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság legfontosabb városa, 1934-től fővárosa. A második világháborúban komoly harcok színtere Kijev és szinte teljesen elpusztul. Később a Szovjetunió harmadik legnagyobb városa. A Dnyeper folyó két partján fekszik, eredetileg csak a folyó jobb partjára települt a város, de a 20. században a bal partra is átterjeszkedett. 1991-óta a független Ukrajna fővárosa.

A mai Kijev az elmúlt pár évben hatalmas fejlődésen esett át. Ez a futball Európa Bajnokságnak köszönhető, aminek Kijev is az egyik kiemelkedő helyszíne volt. A döntőt is itt játszották alig két héttel érkezésem előtt.

Kijev központját (Függetlenség Tere 1991 óta) még az 1830-as években alakították ki. A tér központi eleme ma egy hatalmas fehér oszlop, melyet 2001-ben helyeztek el, tetején egy női alakkal, mely a Függetlenséget szimbolizálja.

A Glóbuszt, a "földalatti város"-t a téren látható üvegkupolák jelzik a felszínen. Ez egy több szintes földalatti pláza. A felszínre nem engedtek plázát építeni, azzal az indokkal, hogy elrontja a városképet. Így nem volt más választás, minthogy a föld alá építették. Ugyanolyan, mint minden más luxus pláza, csak a föld alatt. A kupolákból pedig fellátni a felszínre.

Kijev a pravoszláv vallás bölcsője tele sok szép templommal és kolostorral. A templomok aranyozott kupolái festői látványt nyújtanak. Az óváros leghíresebb látnivalója a fennséges, 11. századi Szent Szófia Székesegyház. 1011-ben alapította a Kijevi Rusz feje, a keresztséget felvevő Vlagyimir nagyfejedelem, majd Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem építtette fel. Az öthajós, keresztkupolás templom bizánci stílusban épült. Az aranyozott kupolákat és a 76 méter magas harangtornyot a későbbi barokk időkben építették hozzá. 13 kupolája piramis szerű szerkezetet alkot, háromezer négyzetméternyi felületét freskók borítják, a gyönyörű mozaikképeket 260 négyzetméteren csodálhatjuk. A kolostor falain belül működött az első orosz kódexíró-műhely és az első könyvtár is. A templom-komplexum előtt látható az ukrán nemzeti hős, a kozák Hmjelnyickij Bogdán lovas szobra.

A Szent Mihály Székesegyház a kék színű, „aranykupolás” kolostortemplom a város védőszentjéről kapta nevét.II. Szvjatopolk építtette (1108). A templom mozaikjai bizánci mesterek munkája, amelyek nagy része elpusztult a szovjet időkben, de néhány tábla megmaradt. A katedrális 2004-ben készült el a 1108-ban épült pontos másaként, amit a szovjetek 1937-ben leromboltak.

Az 1631-ben épült a hófehér falú, zöld kupolájú Mikola Pritysko templom, mely a korai ukrán barokk építészet egyik legszebb emléke.

Pecserszka Lavra (szó szerinti fordításban barlangkolostort jelent)
Festői környezetben, a Dnyeper folyóra néz a keleti ortodox egyház egyik legérdekesebb épülete. A kolostort Hilarion alapította és kijevi szerzetesek kezdték építeni 1501-ben. A kolostoregyüttes két részből áll: a Felső Lavra épületrészeiben kiállítások, múzeumok vannak, az Alsó Lavra pedig a keleti ortodox egyházhoz tartozik. Az egykori szerzetesek cellái mészkőbe bevágott kis, nyolcszögletű fülkék voltak, amelyekhez keskeny folyosók vezettek, és amelyek jelenleg kápolnául szolgálnak. A világhírű katakombák régi kriptáknak, mumifikálódott szerzeteseknek, és egyéb vallási ereklyéknek adnak otthont, szent hely, amely már a kolostor területére érve megérinti az embert.

1990-óta a Szent Szófia Székesegyház és a Barlangkolostor (Pecserszka Lavra) az UNESCO Világörökség része.

A 11. században épült Aranykapu (Zoloti Vorota) Kijev egykori városkapuja. Sajnos a falak már nem láthatók, csak a főkapu maradt meg. Fel lehet menni a tetejére, de a környező épületek és fák miatt nem sok mindent látni fentről.

Az Aranykapu egyike azon ritka építményeknek Kijevben, amely a Kijevi Rusz idejéből maradt fent. A Kijevi Rusz fénykorát Vlagyimir és fia Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelmek uralkodása idején élte, a fejedelemség központja Kijev volt. Mindkét uralkodó rengeteget tett a város fejlődéséért és annak megvédéséért. Bölcs Jaroszláv korára Kijev területe a Vlagyimiri időkhöz képest megháromszorozódott, nagy középkori kézműves, kereskedelmi és kulturális központtá vált. Területe elérte a 350 ha-t, az óvárosi részen állt a Vlagyimir által építtetett Gyeszjatyinnaja templom, a kibővített, Jaroszlavi Kijevben a Szent Szófia székesegyház, körülötte monostorok, hercegi paloták, és rengeteg lakóház. A várost védelmi célra emelt, facölöpökkel megerősített földsánc-fal vette körül. Ez a falrendszer a mai Kijev belvárosában húzódott, a Lvov tértől (itt állt a Lvov Kapu) végig a Jaroszlavov Val utcán az Aranykapuig, innen a Majdanig, ahol a Ljadszkije kapu állt, ahonnan a "fal" felkanyarodott a Mihajlovszkaja térig. Az Aranykapu építésének idejét 1037 körülre teszik. Megépült a várost körülvevő védelmi rendszer és annak kapui, a falakon belül a Szófia templom és ezzel egy időben a kapu árkádja felett, az Aranykapu tetejére emelték az aranykupolájú Blagovescsenszkoje (Angyali üdvözlet) kistemplomot. Az Aranykapu nevét valószínűleg a templom aranykupolájáról kapta. A kapu volt a város főbejárata, fejedelmek, vezérek, külföldi követek feltétlenül itt lovagoltak, hajtottak be. Nemcsak parádés célokra használták, kereskedelmi útvonal is volt, a városba szánt termékek, áruk egy része a kapun át jött be, ezekre vámot vetettek ki. Csaták folytak érte, győzedelmes és vesztes csapatok vonultak át alatta. A Kijevi Rusznak az 1240-es tatárjárás vetett véget, a tatárok Kijevet a Ljadszkije kapun keresztül foglalták el, nagy rombolást végeztek, a várost felégették, a túlélők rabsorba kerültek, eladták őket. A tatárjárást követően majd 200 évig nem hallani az Aranykapuról, a 15. században jelentek meg ismét leírások róla, utazók, követek, diplomaták és a monostorok beszámolóiban. 1648-ban az Aranykapunál fogadták a lelkes kijeviek az ukrán függetlenségért harcoló, győzedelmes csatából hazatérő Hmelnyickijt. A 18. sz. közepéig Kijev "főbejárataként" szolgált. 1654-ben Ukrajna Oroszországhoz csatlakozását követően az Aranykapun lovagolt be ünnepélyesen az orosz küldöttség. A 17. sz. végén – 18. sz. elején az Aranykapu mellett a védőrendszer megerősítéseként földbástyákat emeltek. A 18. sz. közepére az Aranykaput földdel betemették és mellette másik nagykaput építettek. Ahogy az máskor és máshol is előfordult, a régi építmény feledésbe merült, 100 éves álmából 1832-re ébredt fel, amikor egy lelkes régész, Lohvickij feltárta maradványait, megtisztította a megmaradt átjárót, a romokat igyekezett helyrehozni és konzerválni.

A Nagy Honvédő Háború Múzeuma a II. Világháború hőseinek emlékére emelt szobor a város legmonumentálisabb alkotása. A kijevi Anyaföld szobor kardját magasba emelő nőalakja 102 méter a talapzattal (40 m) együtt. Mellette található a II. világháború idején használt harckocsikból álló múzeum is.

A fentebb leírt helyszínek egy részét csütörtökön, míg másik felét szombaton néztem meg. A pénteki napról külön postban számolok majd be.

Kijev főutcája az üzletekkel teli, nyüzsgő Kreshchatyk utca, melyet a hétvégeken lezárnak a forgalom elől, így gyalogosan lehet élvezni a számos üzlet, kávéház, étterem és piac által kínált látnivalót.

Ott jártamkor a Parlament épülete előtt tűntetést tartottak. Próbáltam kideríteni, hogy mi ellen, de nem sikerült. De 3. nap este is ott voltak, és sokkal többen, mint két nappal korábban.

Szombat este még egy focimeccsre is elmentem. Előtte két nappal tudtam meg, hogy a Dinamo Kijev és a Metalurh Doneck játszik ukrán bajnokit. Több se kellett, vettem rá jegyet 100 UAH-ért, mely a 2. legdrágább jegy volt. Több cél vezérelt: egyrészt látni egy ukrán bajnokit, másrészt a meccs az Európa Bajnokságra épített Olimpiai Stadionban rendezték meg. Egyfelől örültem, hogy láthatom belülről és megnézhetek egy meccset benne, másfelől sajnáltam, hogy nem a Dinamo saját stadionjában játszik, melyben a "katlan" Európa hírű. A stadion gyönyörű, és impozáns. Nem volt telt ház, a hivatalos adatok szerint kb. 35.000 ember volt jelen. De ha azt nézem, hogy egy "sima" ukrán bajnoki, ami nem is rangadó, akkor szép létszám. jó lenne, ha nálunk is ennyien kint lennének átlagban egy meccsen. A meccs maga nem volt érdekes, az elment egynek kategóriába tenném. Döntetlenre állt a meccs, de végül a hosszabbítás első percében a Dinamo talált egy gólt, így 1-0-ra megnyerték a meccset. Én is terveztem, hogy a tömeg előtt lelépek, de végül úgy voltam vele, hogy ha már kifizettem a pénzt, akkor megvárom a végét. 

Valóságos időutazás az egész város – mellesleg gyönyörű templomokkal, széles, nyüzsgő sugárutakkal, sztálinbarokk monumentális épületekkel. Csak ajánlani tudom!!

Szerencsém volt, mert egy olyan hátizsákosoknak fenntartott hostelben szálltam meg, ahol a tulaj minden este bulizni vitte az ott lévőket. Az első csütörtöki este az egyik közelben lévő pub-ban kezdődött, ami még jónak is indult, ám ahogy az lenni szokott, zűrzavar lett a vége. 4 hollanddal voltam együtt, amiből 3 kitalálta, hogy menjünk bulizni. Joachim, a tulaj ajánlott is egyet, ami taxival kb. 20 percnyire volt a központtól, de mindössze 50 Grivnyába került az út. Csütörtök révén semmi sem volt, de csak nagy nehezen tudtunk visszamenni a központba.

A péntek este ellenben a lehető legjobban sikeredett. A kezdés ugyanott volt, ahol előző este. Itt ma már bevállaltam egy kijevi ivászati szokást. Ami abból állt, hogy egy égő sisakkal a fejemen meg kellett inni 3 italt: vodka-abszint-és passz, hogy mi volt a 3. már. Mindezt úgy, hogy közben fejen ütnek egy francia villáskulccsal, majd a végén egy kukával háromszor fejen ütnek, hogy az ital még jobban üssön. Hatott és ütött is. (Lentebb a videó róla). Innen egy szórakozóhelyre menjünk, ahol hajnal 4ig buliztunk.