Egyéni utazás vs. csoportos/társas utazás

Egy igen érdekes témát szeretnék még kifejteni. Ez most nem utazásról szól, hanem az utazások két nagy változatát szeretném elemzés alá venni – már amennyire lehet. Az elmúlt pár évben igen sok helyen megfordultam, mindkét szervezésben, így akarva-akarvatlanul is kijönnek mind az előnyök, mind pedig a hátrányai egy-egy utazási formának. (A témát szerintem a végtelenségig lehet beszélni, én csakis a saját tapasztalataimra hagyatkozok most).

Sokat gondolkodtam, hogy hogyan kezdjem ezt a bejegyzést. Utazni kell. Mert utazni jó. Utazásaink során – ha nyitott szemmel járunk – sok mindent megtanulhatunk, megismerhetünk más kultúrákat, találkozhatunk érdekes emberekkel, kikapcsolódhatunk, vagy éppen nyelvet gyakorolhatunk.

Nehéz lenne választani, hogy egyénileg, vagy szervezetten utazzon az ember. Mindkettőnek megvan az előnye- és hátránya is. Nyílván embere válogatja, de én ezt itt is rögzíteném, hogy ezen blogbejegyzést a saját tapasztalataim alapján írom, és nem tudományosan.

Kezdjük a csoportossal, hiszen ilyenen voltam legutóbb. Csoportos vagy társasutazás. A csoportos utazás legnagyobb ELŐNYE a magas fokú szervezettség és a túravezetők helyismerete, aki jól ismeri az adott ország sajátosságait, szervezi a programokat, a szállást, valamint az ügyes-bajos dolgaink intézésében is segít.Nem megy el értékes idő a látnivalók, a szállások, a túraútvonalak, az étkezési lehetőségek vagy épp a parkolóhelyek helyszíni keresésével, a közlekedési problémák megoldásával, a programok ésszerű sorrendjének megtervezésével. A túravezetők mindig a legérdekesebb látnivalókat, a legszebb kilátópontokat, a legjobb éttermeket mutatják meg, amellett, hogy olyan tudnivalókat mondanak el a helyszínen, amik egy útikönyvben sem szerepelnek. Csak az útlevelét kell magunkkal vinni, mindenről a szervező és az idegenvezető gondoskodik. Az országot sokkal egyszerűbb megismerni ebben a formában és az esetleges problémák megoldásánál is ők lépnek előre. És végül, de nem utolsósorban nagyon sok érdekes embert lehet ugyanis utazás közben megismerni, akikkel életre szóló ismeretségek köthetők. Van az utasok között egy közös pont: mindenki imád utazni, mozogni, valamilyen aktív tevékenységet végezni a természetben. A hasonló érdeklődés hamar összehozza a jó társaságot, így az utazás alatt remek a hangulat.

HÁTRÁNY: számomra azonban pont ez utóbbi volt az, ami már idegesítő is volt. Folyamatosan lökte a süket dumát az idegenvezető olyan információkról, amiket a kutyát se, értsd. senkit sem érdekelt. Legfőbb hátrány, hogy alkalmazkodni kell a körutazás többi résztvevőjéhez, illik tolerálni mások hibáit, az útiterv változtatására nincs lehetőség. Voltak olyan utasok, akikkel tényleg jóban lettem és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ugyanakkor ez a kevesebb, hiszen ez még mindig csak 3 fő, és van még 40 ember, akiket el kell viselni. A programok kötöttsége sem a legjobb. Emlékszek, szó szerint harcolni kellett, hogy Podgoricán átmenjünk, mert az nem szerepelt a programban, és akkor nem lehet megnézni.

Úgy vettem észre, hogy elsősorban az idősebb korosztály – ezen az úton – utazott, akik nem beszélnek egyetlen idegen nyelvet a magyaron kívül. Muris volt, amikor egy 60 éves néni magyarul akart tejet kérni az albán pincértől, mert az elfogyott: szépen, jó hangosan gesztikulálva mondta neki, hogy „HOZ-ZÁL TE-JET!”.

Az utazási irodák mellett szól, hogy az utazási tanácsadók, ahogy magukat nevezik, rendelkeznek kellő szakmai tudással, tapasztalattal, és ami még nagyon fontos, megbízhatóak – hiszen ez is egy szolgáltatás és az ember nem választható el a nyújtott szolgáltatástól. Így rendkívül fontos a bizalom, akár a kozmetikus vagy fogorvos estén. Az irodák biztonságosabbak, mint egyénileg szervezett utak. Biztonságosabb a kézpénzzel való fizetés egy irodában, mint az interneten való átutalás, vagy fizetés. bizonyos országokba olcsóbban eljuthatunk, ha irodánál vesszük meg a csomagot (repülőjegy, transzfer, szállás, ellátás) [Itt jegyzem meg, hogy 2009-ben Tunéziában én is így nyaraltam. 92.000 Ft volt egy hetes AI 4**** szállodában cakkom-pakk. Ezt ennyiből egyénileg nem hoztam volna ki sosem]; kényelmesebb, mivel nem kell több helyen intézkedni, valamint időtakarékos is.
Ellene szól viszont, hogy – főleg Európán belül – az egyénileg szervezett utak olcsóbban kijönnek és az interneten, ha jól ismerjük a megfelelő honlapokat, a foglalás módját, akkor akár ki sem mozdulni otthonról, hogy mindent elintézzünk. Szabadon lehet mozogni, nem kell a csoporthoz alkalmazkodni, igazodni. A fakultatív programok is olcsóbban megoldhatók, ha a helyi tömegközlekedést, vagy a lábunkat használjuk (nyílván ha elérhető távolságban van. Pl. Bécsben senki sem fog a Stephanplatzról Schönbrunnba kigyalogolni…).
Azonban egy olcsóbb egyéni szervezési út esetén sohasem tudhatjuk, hogy milyen lesz pl. a hostel, vagy, ahogy az az esetek döntő többségében lenni szokott, mindig vanank plussz, nem várt költségek (adók, reggeli nincs benne).

Az egyéni utazás ezzel szemben szabadabb. Nem kell senkihez sem ragaszkodni, alkalmazkodni. Oda megyek, akkor, amikor én akarom. Ezt főleg a vállalkozóbb kedvűek veszik szerintem igénybe, akik legalább beszélnek egy idegen nyelvet. Időben nyílván többet kell rászánni, mint egy csoportosra, mert az tény, hogy nem mindig lehet annyi programot megnézni egy nap. További előnye, hogy néha olcsóbban ki lehet hozni egy-egy utat, mint irodán keresztül. Egy irodában sosem tudtam volna Oslóba 8000 Ft-ért repülőjegyet venni. De a tavalyi utam is 2,5x lett volna az elköltött pénznek.

Sokan nem értik, miért utazok egyedül. Hogy nem unalmas-e. Nos: nem. Mindig találkozok új ismerősökkel, sőt kifejezetten régen látott ismerősökkel is összefutottam már útjaim során a világ különböző helyei. És ahogy a mondás tartja: a magyarok mindenhol ott vannak. Igaz ez az utazásokra is: mindig találkozok velük.

Több ismerősnél megfigyeltem már, hogy ki hogyan utazik. Ebből az jött le, hogy aki nem szeret kutatni a neten, vagy nincs ideje, inkább kifizeti az irodának a pénzt, csak neki ne kelljen – még ezzel is foglalkoznia. Én pl. szeretek kutakodni, vadászni az olcsó repjegyek után, hogy minél lókosztosabban hozzam ki egy-egy út árát. Nah meg a szervezési részt is imádom. (Tavaly az ázsiai utat hónapokig szerveztem előtte, hogy mindennel képben legyek).

Összességében nincs általános igazság ebben a témában. Mindenesetre nekem ez a balkáni út volt az első, és utolsó csoportos körutazás. Nyaraló programban még el is megyek irodával, főleg ha last minites, de körutazást nem tervezek velük a közeljövőben.

Még egy dolog. Ebben az évben már nem lesz több bejegyzés, hiszen nem várható újabb utazás. Esetleg egy kölni pár nap, bár az lehet, hogy jövőre csúszik át.
Jövőre viszont ami biztos, az februárban egy Budapest-Madrd-Lisszabon-Róma-Budapest, ahol az össz repülőjegy nincs 80€. Előtte januárban még teszek egy moszkvai kirándulást egy konferenciára. Nyárra vannak már tervek, de még nem 100%. Európán belül maradok, de a keleti régiók lesznek a napirenden (Románia, Moldova, Ukrajna, Fehéroroszország). Aki szeretne, az csatlakozzon nyugodtan. Lényegében minden infó megvan. Emailt akit érdekel :)


Keleti út nagyobb térképen való megjelenítése


A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr816099124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maria 2011.09.13. 12:19:33

Tetszik a leírásod, összevetésed, egyetértek vele!
Szerintem is jobb a saját szervezés, hiszen mekkora öröm utazás előtt kutakodni, utazni, aztán megírni az élményt!
Marika

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása