Alitraveling

Hajnali 6:30-kor indult a gépem Hanoiba, szintén az Air Asia egyik Airbus A320-as gépével. A társasággal már utaztam párszor, így ismertem mindent róluk. Eredetileg beültettek középre, de mivel kevesen voltak a gépen, eggyel hátrébb ültem a vészkijárathoz. Ott már kényelmesebben elfértem a kicsivel több, mint három órás úton. Helyi idő szerint reggel 8:40-kor landolt a gép, de Malaysia és Vietnam között mínusz 1 óra az eltolódás.

Hanoi, vagy vietnamiul Há Nöi Vietnam fővárosa 1954 és 1976 között Észak-Vietnam, a 11. századtól egészen 1802-ig kisebb megszakításokkal az akkori Vietnam fővárosa volt. Kb 7 millió lakosa van. A város a Vörös-folyó jobb partján fekszik, Ho Si Minh-várostól 1760 km-re északra.

A reptéren a Hotel Atlantic által küldött képviselő már várt a reptéren. Pénzváltás után már úton is voltam Hanoi belvárosa felé. (1 dollár 19.000 vietnami dongot ér). A reptér kb. 35-40 km-re van a várostól, de mivel itt a közlekedés szintén kaotikus, így az út több, mint 1 órába telt. A szálló nagyon korrekt, a belváros közelében helyezkedik el. Egy nég ágyas szobában laktam, két angollal, és egy kíni lánnyal. A kiszolgáló szmélyet nagyon rendes, így bátram merem ajánlani őket bárkinek, akinek Hanoi-ba van kedve menni. És nem is drága. 6 dollár volt egy éjszaka, de mivel van kártyám, így csak 5,40-et kellett éjszakánként fizetni.

A napot Hanoi városának a megismerésére szántam. Egy nap bőven elég, hog szét lehessen nézni. Több pagoda is áll a városban, de tán két híressége a legnevezetesebb: az egyik, hogy itt található a Ho Shi Minh mauzóleum, ahol a nagy vezér bebalzsamozott teste tekinthető meg. Vagyis azon szerencséseknek, akiknek sikerül bejutnia. Ugyanis csak reggel 8 és 10 között látogatható meg. Mivel én később értem, így lemaradtam róla. (Szkeptikusok szerint azonban nem is az igazi test látható itt. Azt védve őrzik máshol, így itt csak egy báb fekszik). A mauzóleum mellett található Hó apó volt rezidenciája, ahol élete nagy részében élt ill. dolgozott. Nem messze innen van a Ho Shi Minh múzeum, ahol az életével kapcsolatos tárgyak, fotók, nyilatkozatok tekinthetők meg.

A másik híres hely az Irodalmárok Temploma. Elsőre furán hangzik, de ez nem templom, hanem egy egyetem. 1070-ben alapítottak konfúciusz templomot. 1076-ban itt alapították, az első vietnami egyetemet, ahol 700 éve keresztül mintegy 2313 diák tett doktori vizsgát. A vietnamiak egyik szent állatán lévő kövekre vésték azoknak a neveit, akik sikeres vizsgát tettek itt. A teknőcöknek mágikus erőt tulajdonítanak, ha valaki vizsga előtt megsimogatja a fejüket, akkor sikeres lesz. Így mind a mai napig járnak ide a diákok vizsgaidőszakban a teknőcök fejét simogatni. Mondanom sem kell a én is végig simogattuk őket, hozzanak csak szerencsét nekem is.

Este a vízi bábszínházba akartam elmenni, de nem sikerült aznapra jegyet kapni. Így szerdára tudtam csak, hiszen kedden nem leszek itt. Először talán kicsit gyerek műsornak tűnhet, de igazából a vietnámi emberek egész életét bemutatja. Ha valaki fotózni vagy videózni akar, külön kell fizetni érte, amit persze én nem tettem meg, de ennek ellenére fotóztam és videóztam.

Másnap reggeli után indultam a világ 8-ik csodájának nevezett Leszálló Sárkány öblébe, ami kb. 160 km-re van Hanoitól. Útközben pihenőként egy kézműves üzemet látogattunk meg, ahol olyan emberek dolgoztak, akik a háborúban szenvedtek el maradandó károsodásokat. A márványból, jáde kőből faragott apró ajándéktárgyaktól az óriási darabokig mindenféle dísztárgy, hímzett faliképek, ruhák, gyöngyökkel díszített apróságok kaphatók. Voltak érdekes dolgok, és nem is lett volna drága, de hát cipelni kellene még elég sokat, és nem biztos, hogy egyben hazaérkezett volna Magyarországra. Az öböl még 20 km távolságra volt, de már látni sejlett a párás időben, hogy valami nagyon szépet fogok látni. A kikötőbe érve érezhető volt a nagyüzemi turizmus, hajók 100-ával álltak a kikötőbe, de több hajó volt, mint kikötőhely, és mindenki igyekezett kikötni, lökdösődve, tördelve a hajóikat. A mi hajónk ki sem kötött, hanem egy kisebb szállító hajó vitt el oda, ahol horgonyzott. A hajó az egyik legújabbnak számít, ami látszott is rajta. Nagyon jól fel volt szerelve, és a szobák is kifogástalan állapotban voltak. Jó társaság gyűlt össze, igaz holland többség volt. a 13 főből 8 holland, 1-1 olasz és francia pár és én egy szem magyarként. (Gregnek sajnos közben haza kellett utaznia egy családi tragédia miatt, így innentől kezdve egyedül folytatom az utam). Kb. két óra hajózás után értük el a sziklákat. Gyönyörűek voltak élőben is.

Maga a Halong Bay szó a "leszálló sárkányok öblét" jelenti, s egy régi-régi legenda szerint, amikor idegenek támadtak a vidékre, egy sárkányanya már nem bírta nézni az itteniek szenvedését, hát leszállt az égből, hogy segítséget nyújtson. Gyöngyökkel szórta tele a tengeröblöt, melyek a vízbe pottyanva jáde kövekké változtak. S e szigetek darabokra zúzták az ellenség hajóit. Szavahihető halászok szerint még ma is elő-előfordul, hogy párás pirkadatkor egy-egy kíváncsi sárkányfej kiemelkedik a habok közül…

Mint minden legendának ennek is van egy másik változata: egykoron hódítók jöttek ide fehér vitorlásokkal, lerombolták a pagodákat, házakat, kerteket és igába akarták hajtani a vietek népét. Fent, az égben élő Sárkány szíve megesett a borzalmak láttán, és alászállt. Sziklákat dobált a vízbe, összezúzta a hajóhadat, majd amikor a kő elfogyott, testével állta útját a hajóknak. Így mentette meg az itt élőket, akik azóta tisztelik a sárkányt, melyről az öböl a nevét kapta.

A mérsékeltebb fantáziájú tudósok viszont a közel háromezer (!) kisebb-nagyobb szigetecske keletkezését 500 millió évvel ezelőttre teszik, amikor a környező hegyláncok a tengerbe süllyedtek. E megannyi mészkőkúp átlagos tengerszint feletti magassága 50-200 méter, s ez földünk legnagyobb tengeri karsztképződménye, s 1994 óta része a világörökségnek.

De pl. onnan is híres, hogy az egyik James Bond filmet, a The Golden Eye-t szintén itt forgatták annak idején.

A vízi árusok itt is megjelentek, oda kapaszkodtak a hajók oldalára és úgy kínálgatták áruikat, a jégkrémektől kezdve az ékszerekig próbáltak bármit eladni eléggé erőszakosan.
Megnéztünk egy barlangot is, aminek kialakulásában a jégnek is szerepe volt. A különböző cseppköveket színes kis lámpákkal világították meg. Érdekes, hogy a trópusokon is ki tudott alakulni cseppkőbarlang. Sajnos mire kijöttünk a barlangból, addigra leszakadt az ég, így a délutáni kajakozás elmaradt. A hullámzó tengeren nehéz és veszélyes lett volna; főleg amiatt, mert ennek az előnye, hogy így testközelből lehet megtekinteni a sziklákat és néhány kisebb barlangot. A hajón tenger gyümölcsit kaptunk vacsorára is, de ez másabb volt, mint a déli ebéd. Nekem ízlettek, finomak voltak, de a többségnek nem jött be. Másnap reggel a kajakozással kezdtünk, majd fürdési lehetőség is volt a tengerben. Utána viszontindulni kellett vissza a partra, mert du-n 3 fele tájfun volt várható. Nem is indult aznap egy turista csoport sem. Este a tv-ben láttam, hogy valóban megérkezett a vihar az öbölre.

Hanoiból Huéba nem volt egy óra a repülő út a Vietnam Airlines gépével. Ahogy korábban mások is említették, tényleg sokal kényelmesebbek voltak az ülések, és több hely is volt a lábamnak, mint a szoásos hasonló Boeing gépeken. A kiszolgálás is első osztályú volt. A busz kb. 20 perc alatt vitt be a városba, majd onnan kb. 10 perc gyaloglás kellett, hogy elérjem a már korábban lefoglalt szállót. A Tran Ly Hotelben szálltam meg, ahol 13 US$ vot egy éjszaka reggelivel. A szálló a város központjában található. A személyzet itt is kifogástalan, csak jókat lehet írni róluk. Mindenben segítenek, amiben csak kéri őet az ember.

Hue Vietnam korábbi fővárosa, az ország középső részén. Lakosainak száma kb. 340.000. Hanoi-tól 660 km-re, Saigontól 1080 km-re található. Ma Thua Thien Hue tartomány székhelye. Az egykori császárváros, 1802 és 1945 között a Nguyen-dinasztia 13 császárának vezetése alatt Vietnam politikai központjaként működött. Ebben az 1687-ben alapított városban a keleti kultúra minden ékessége megtalálható.

Hue, Közép-Vietnam talán egyik leglátványosabb városa - lehetett, mielőtt a háborúk lerombolták a Nguyen dinasztia székhelyének számító Citadellát és a Tiltott Bíbor Várost. A város környékén épültek a dinasztia tombái (temetkezési helyei), némelyik a maga szépségében, az adott kor építészeti újdonságaival, hagyományaival még napjainkban is látogatható. A műemlékek többsége pár kilométerre a várostól található. Talán ennek köszönhető, hogy ezekben az építészeti, történelmi emlékekben a háborúk nem tettek akkora károkat, mint a városon belüli, katonai célokat is szolgáló Citadellában. A város vallási központként is szolgált, mutatja ezt Hue-ban és szűkebb környékén a több, mint 600 pagoda, melyek legnagyobb része még ma is működik.

Alapjában véve ősi praktikát alkalmaztak a Citadella tervezésénél, körös-körül természetes alkotó elemekkel. Északon a Parfüm folyó, délre pedig Ngu Binh hegy (a királyi kilátó). Két szigetecske található a folyóban, az egyik a Ta Thanh Long (zöld sárkány) és Huu Bach Ho (fehér tigris) 1805-től 1832-ig építették az ott látható épületeket.

A Citadella terét egy 10.000 méter hosszú és 6,6 méter magas fal zárja körbe ami kb. 21 cm vastag. A külső borítására téglákat használtak. 10 kapu vezet a központba, és két megfigyelő tornya van. A déli kapu: Thuong Tu, a keleti kapu: Cua Dong Ba, stb. minden kapu nevében benne van mely területre jutunk el. A citadellához 24 bástya tartozott.

Ngo Mon-t 1833-ban építették Minh Mang császár uralkodása idején. A kapu elvezet a császári palotához, itt volt a császár megfigyelő pontja a hadseregére és a különböző ceremóniákra. A déli kapunak két szintje van, a földszinti 5 bejárat látható, de a középsőt csak a király használhatta. A két oldalsó kapun léphettek be a mandarinok, a szélsőkön a katonák és a lovak. A második szint az 5 főnix pavilonja. A király innen nézhette a felvonulásait hadseregének. A tetőzetet fehér arannyal borították, lakkozott fényes cserepekkel. A központi helyiséget határoló, oldalsó helyiséget a család többi tagjának tartották fönn.

Szombaton a DMZ zónába látogattam el. Ez a demilitarizált zóna, ami a 17. szélességi fokon fekszik. Ez volt a határ annak idején Észak és Dél-Vietnam között. Érdekes volt látni azokat a helyeket, ahol annak idején a harcok folytak.

Útközben egy kis történelem órát tartott az idegenvezető, amiből megtudhattuk Vietnam múltját és jelenét dióhéjban. A második világháború után Franciaország ugyan megpróbálta visszaállítani hatalmat az indokínai államok felett, ám sikertelenül, és Vietnam kivívta függetlenségét. A genfi egyezmény két részre osztotta az országot: Észak és Dél Vietnamra. A köztük húzott határszakasz neve demilitarizált zóna. Észak Vietnam Kína és Oroszország, míg Dél Vietnam amerikai befolyás alá került. Olyannyira, hogy az amerikaiak felállítottak egy bab kormányt. A céljuk a hatalmuk kiterjesztése volt egész Indokina területére. A tervük megvalósítása a dominó elven alapult, miszerint, ha a vietnami kommunizmust megdöntik, akkor a környező országokban is kormányváltásra kerülne sor, így ott is könnyebben érvényesíthetnék befolyásukat. A franciak úgy hagyták el Vietnamot, hogy két év múlva szabad választásokat lehet tartani az országban, mivel nagyon úgy tűnt, hogy a kommunista párt kerülne hatalomra.  Így az amerikaiak ördögi tervet eszeltek ki, hogy ezt megakadályozzák. Két anyahajójukkal bevonultak az északi vizekre, kiprovokálva a támadást. Majd otthon Amerikában propagandát indítottak, hogy a dél Vietnamot segíteni kell a kommunista észak ellen. 1964-ben elindították az első csapatokat Vietnamba es szétbombázták egész Észak Vietnamot. A túránk során végiglátogattuk a híresebb csatahejszíneket: Hamburger Hill, Rock Pile, Keshan, ahol a háború legveresebb csatája zajlott. A harc több, mint 10 évig tartott, de az amerikaiak mégsem tudtak tartós sikert aratni, hiába dobtak le több ezer bombát a vietnamiak gerilla harcmodora ellen. Ugyanis a vietnamiak napközben láthatatlanok voltak, földművelési mindennapjaikat élték, vagy épp a földalatti alagút rendszerüket bővítették. 1968-ban karácsonykor az észak vietnamiak belopóztak a deli területekre, eljutottak egészen Sagionig es néhány napra sikerült elfoglalniuk a varost is. Az amerikaiak erre kegyetlen megtorlással reagáltak. My Lai-i mészárlás során több mint 500 vietnamit öltek meg, akiknek nagy része civil volt: nők és gyerekek. A harcoknak végül Saigon 1975-ös elfoglalása vetett véget.1976-ban az északi kormány alatt az ország egyesült.

A háborúban 58200 amerikai halt meg míg körül beleül 4.400.00 vietnami vesztette eletet, ebből 4.000.000 civil volt. Vietnam lakosságának 10%-a esett áldozatul a háborúnak. Négyszer annyi bombát dobtak le az ország területére a háború során, mint a második világ háborúban. A romokhoz érve figyelmeztetett minket a vezetőnk, hogy csak a kijelölt úton haladjunk. Vietnam 20%-át meg a mai napig nem tisztítottak meg a bombáktól, 3.5 millió akna és 800.000 tonna fel nem robbant bomba ma napig szedi áldozatait, évente kb. 1100 ember hal meg és kb. 2000-en serültnek meg a háború idején fel nem robbant bombáktól.

Vasárnap Hué-ból Hoi An-ba mentem busszal. A blog szövegét is az úton írtam meg. Volt rá idő, hiszen a közel 130 km-es távot 3 és fél óra alatt teszi meg a busz. De gyönyörű helyeken keresztül vezetett; át a Márvány hegyen, egy szerpentines úton. Az úttal kapcsolatban még annyit meg kell jegyeznem, hogy megtörtént az első átverés is Vietnamban. A buszjegyet méh Hanoi-ban vettem meg 15 dollárnak megfelelő dongért. Adtak is egy bizonylatot róla, valamint hogy a jegyet majd Huéban kell átvennem. Ez eddig rendben is volt, mert írták korábban, hogy így működik itt a rendszer. El is mentem az irodába Huéban, ahol közölték, hogy ez nem jó. Nincs rajta a bizonylaton a kiállítás helye, így nem tudják leellenörizni, hogy valóban ki van e fizetve. Nem tudtam mást csinálni, mint venni egy újat, ami már csak 3 dollárba (!) került. Ugyanezért fizettem korábban 15-t. Legközelebb csak az adott helyen veszem meg a jegyet. Tanulópénz volt, csak sajna sok, hogy így feleslegben kidobjam.  

Hoi An-ba, du-n éreztem meg, így a városra nagyjából egy fél nap jutott, hogy megismerjem, felfedezzem. Nem nagy városról van szó, így elég rá ez az idő.

Délután az óvárosában sétáltam, ami a Világörökség egyik vietnami darabja.. Érdekessége, hogy a háborúk által talán leginkább megkímélt településen az egykori külországbéli kereskedők építészeti emlékein túl régi, mintegy 400 éves sírhelyek is találhatók a környéken. Holland, portugál, kínai és japán kereskedőhajók kötöttek itt ki valamikor, hiszen a tengerpart is csak 3 km-re van a mostani városközponttól, de a folyón felúszva még ma is létező kikötők teszik lehetővé a dzsunkák személyzetének és áruinak partra szállítását. A folyó néha annyira felduzzad, hogy a parti házakat szinte mennyezetig elönti a víz, ilyenkor a bútorokat a felsőbb szintekre vagy a padlásra menekítik. A néhol több mint 800 éves épületek, vagy a fedett japán fahíd nemcsak műemlékként látogatható, de napi használatú építészeti alkotások. A XIX. századi francia telepesek, bevándorlók, kereskedők utcájában az akkoriban épített házak között barangolhatunk.