Az előző bejegyzés óta eltelt egy kis idő, de a blogot azért írjuk. A szálláson nincs net, így csak a netbookon tudom megírni, a dolgokat, és netközelben feltölteni.

Ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Ferihegyre, ill. elindultunk onnan. A pálinkával nem fejeződtek be a pesti kalandjaink. A gépünk fél órát késett Pesten, fogalmunk sincs, hogy miért, így izgulnunk kellett, hogy elérjük a jakartai gépet Frankfurtban. A stewardes közlése szerint, tudta a Lufthansa, hogy mi ezen vagyunk és késésben van a gép, így ha nem értük volna el, akkor a legközelebbi géppel vitt volna el minket. Leszálláskor kérdeztük, hogy mi a helyzet, amire azt a rövid a választ kaptuk, hogy fussunk, így elérjük esetleg a gépet. Nagy mázlinkra a busz nem messze tett le minket, onnan, ahonnan a gép indult. Frankfurti idő szerint este 10 óra után nem sokkal felszálltunk. Egy régebbi típusú Boeing 747-400-as géppel repülünk. Sajnos ezen még nem volt beépített fedélzeti monitor, csak rádió. Az út viszonylag eseménytelenül telt – szerencsére. Többnyire aludtunk, már amennyire lehet.

Az útvonal nagyjából: Németország – Lengyelország, Ukrajna, majd dél felé fordulva Afganisztán, Pakisztán, India, Indiai óceán, és a malájfélsziget partjai mellett le egészen Szingapúrig. Itt ki kellett szállni egy kis időre, amíg a gépet kerozinnal feltöltötték. Innen még majd 2 óra volt az út, mire megérkeztünk helyi idő szerint 17:40-kor. A gép pontos volt. Közel 24 órát utaztunk Debrecentől, mire leszálltunk Jakarta nemzetközi repterén. A vízumot seperc alatt megkaptuk $25 fejében, ill. a belépésnél sem volt semmi rendkívüli. A csomagok is rendben megérkeztek. Az első lehúzások ezután következtek. Egy koma mindenáron vinni akarta a kocsinkat, amin a cuccok voltak, hiába mondtuk, hogy nem szükséges. 15 dollárt akart ezért elkérni pofátlanul, mire mi adunk neki kettőt.

Gábor már várt minket a reptéren. De onnan közel 60 km-re lakik, így hát megismertük a jakartai dugót (macet). Valami elképesztő volt, ahogy több ezer autós, motoros tülekszik és lépésben halad.

A vacsora érdekes volt. Kiraktak elénk egy csomó kaját, amiből lehet választani, de csak azt fizeted ki, amiből ettél is. Négyünknek egy ilyen vacsora 3000 Ft-nak megfelelő rúpia volt. Este hullán dőltünk be az ágyba. A hosszú utazás, ill. az időeltolódást azért megéreztük.

Másnap, nagyjából kipihentem, nekivágtunk Jakartának. Reggel elmentünk Gábor lakásába. A csúcsforgalom (macet) már ekkor érződött. Tőlünk nem messze laknak. Vagyis itt 3-4 km az nem távolság. A lakás érdekes berendezésű: egy parkban fekszik, Jakarta egy külsőbb területén, de ugyanakkor biztonságos is, hiszen saját porta szolgálata van.

A felesége, Amilia, és a két kislány, Laura és Irén, otthon vártak minket. Az ajándékoknak mindannyian örültek, különösen a gyerkőcök a csokiknak, hiszen itt nehezebb beszerezni.

Átbeszéltük az itteni programunkat, hogy hogyan is legyen. Arra jutottunk, hogy holnap (vasárnap) megnézzük a mini Indonéziát, ill. elmegyünk Bogorba délután. Hétfőn egy közeli vulkán a cél, kedden pedig Java déli részére megyünk le a tengerpartra. Szerdán átmegyünk Szumátra szigetére, ahol az igazi Indonéziát lehet megismerni. 5 nap múlva vissza, majd Kelet-Javára megyünk. Nagyjából ez a terv. Reméljük összejön.

Gábortól később tudtunk csak elindulni, hiszen az eső közbeszólt. Egy rövid jakartai városnézést tettünk. Érdekes egy város. Kettős arca van. Egyfelől hiper – szuper felhőkarcolók a központban, ill. nagy bevásárló központok vannak, de már ezek szomszédságában is érződik a nyomor. Az utak, a közlekedés katasztrofális. Képek is készültek, amint lesz net, teszek fel. Videó is készül a közlekedési dugóról.

Délután részvettünk egy jávai esküvőn. A fehér ember itt nagy számba megy. Az itteniek minket bulé-nak hívnak, azaz idegen fehér ember. Az esküvőn így igazi szenzáció voltunk, ami a párnak is, ill. nekünk is megtiszteltetetés volt, hogy fotózkodhattunk. Még kajával is megkínáltak. Kicsit később betértünk egy szjupermárketbe, hogy vegyünk egy kis életadó nedüt (Ez a palackozott víz. Ennek ellentéte a csapvíz, melynek rendszeres fogyasztása rövid időn belül ledönt egy egészséges helybéli!!! felnőttet is.) Na itt tapasztaltuk először: mennyire ritkaság számba megy errefelé a magunkfajta fakó színű, 160cm-nél magasabb humanoid. Hirtelen az egész áruház a „bulékra” (ránk) volt kíváncsi.

Este pedig belevetettük magunkat a jakartai éjszakába  Más világ ez, de azért a parti az itt is parti. A zene ugyanolyan, mint otthon; disco zene, így Kristóf, tuti, hogy nem jött volna be neked… (Jó kis zene volt az. Sokféle stílussal, meg egy kis helyi specialitással – mondjuk ez szörnyű volt. Külön feldobta a hangulatot a sok kis ugráló hónaljcirkáló, de néha igen hangulatromboló volt néhány flegma európai megnyilvánulása. – UI)

Reggel mini Indonéziával kezdtünk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy hatalmas park, több hektáron, ami Indonézia főbb szigeteit, ill. azok kultúráját mutatják be. A főbb szigetek: Szumátra, Java, Kalimantan (Borneó), Bali, Szulawesi, Flores, Maluku és Pápua. Egy hatalmas madár park is található, ahol szebbnél szebb madarakat tudtunk megcsodálni. A nevüket nem tudom, de ide is, és képgalériába is teszek fel párat. (Na, itt történt még egy érdekes eset. A madaraktól kifelé menet, az utolsó ketrecnél egy helybéli hapsi megkérte Alit, hogy fényképezze már le őket a papagájokkal. Viszont mikor segítőkész útitársunk a gépért nyúlt volna, a helybéli - Ali keze mellett elnyúlva - odaadta a fényképezőt a gyerekének, mert nem a papagájokkal akart fényképezkedni, hanem Aladárral! :) Szerintem a papagájok szebbek voltak. :D – UI) (Jobb lenne, ha a szálláson is lenne net, de sajna nincs így a frissítés nehezebb).

A madárpark után szemügyre vettük a hüllő parkot. Itt olyan fenevadak élnek, mint krokodil, alligátor, és a komodói varánusz. Eddig úgy tudtuk, hogy igen veszélyes, így totál meglepődtünk, mikor a vadőr kinyitotta a ketrec ajtaját. A nép nagy része hátrébb ugrott, nehogy kijöjjön, ill. nehogy megharapja őket. A vadőr végig győzködött minket, hogy nyugodtan menjünk be. Végül Pista és én életünket is kockáztatva kb. fél méterre megközelítettük a fenevadat. A nyelvét folyamatosan nyújtotta kifele, amivel mit sem törődtünk. (Én azért résen voltam, nehogy meggondolja magát a dög. Minden esetre a bicskám kéznél volt, ha esetleg veszélyesre fordulna a helyzet. Gondoltam: majd Alit gyorsan lábon szúrom, és amíg a gyík rajta nyammog, addig én lelépek. Járulékos veszteségek mindig vannak… - UI)

A kaland ezzel nem ért véget, hiszen a varánusz szomszédságában kígyót is nyakba lehetett venni. Először én vettem nyakba egy közel 7 kg-os pytont, ami harapni nem tud, de fojtani igen.  Fura volt, amikor a kígyó elkezdett az ember nyakán mozogni. Pista is hősiesen kiállta a próbát, igaz nála nyugodtabb volt a kígyónk. (Valószínűleg azért, mert Ali teljesen kifárasztotta a mozgolódásával. Mondjuk Kuun úr is rendesen megizzadt a műveletben… A kígyó vs. Ali mérkőzést tekinthetjük döntetlennek. - UI) Dénes nem volt annyira tökös gyerek, hogy bevállalja, így ő csak drukkolt, hogy túléljük. (És kamerázott, amivel majd mulatságos perceket fog okozni az otthonmaradtaknak. Nagyon jó lesz… Szép volt Dénes! – UI)

A nagy kalandok után kellett egy kis nyugalom, így megnéztük a szulawesiek temetkezési szokásaikat. A halottat először egy ravatalozó-szerű helyre viszik, ahol szövetbe bugyolálják. A személy rangjához méltó temetés viszont sok pénzbe (több tíz ökör) és időbe kerül, hogy a pénz összegyűljön; addig ott laktak vele. (Mondjuk azért nem semmi, hogy a család az egyik szobában éli a mindennapjait, a szomszéd szobában meg szépen oszladozik a nagyapó. Vagy legalább is mumifikálódik, hogy teljesen szakszerűek legyünk. Szóval furcsa népek éltek/élnek/ errefelé… - UI) Amint a pénz összegyűlt akkor sziklákba eltemették.

A pápuák házait néztük még meg, hiszen a többi nem volt érdekes, vagy megyünk még arra a részre, és akkor élőben is megnézzük. A pápuáknál egy helyi őslakos fogadott minket, ő vezetett körbe, hogy mit mire, mely fegyvereket mire használják; majd nem maradtak el a különböző fotók sem. Mind a fegyverekkel, mind az őslakossal készültek képek. A főházban, ami múzeumnak van berendezve, meg lehetett nézni azokat a tárgyakat, amiket a pápuák mind a mai napig használnak. Érdekes, hogy a 21. században még tényleg léteznek olyan népcsoportok, amelyek úgy élnek, mint az őskorban.

Több óra bóklászás után elmentünk Gáborhoz, ahol megvettük szerdára Melangba a repülőjegyeket. (Már megint a repülő…) Ez Szumátra szigetén van. Öt napot fogunk ott eltölteni.

A késő délutáni ebéd után Bogor felé vettük az irányt. Ez kb. 45 km-re van Jakartától. Egy híres és szép botanikus kert, ill. a volt elnöki palota van itt. (Itt sajna meg kell említeni, hogy a botanikus kert pont akkor zárt be, mikor odaértünk. Próbáltuk meggyőzni a katonát, hogy az „öreg kontinens” neves botanikusai vagyunk, és csak azért jöttünk Indonéziába, hogy láthassuk a kertet, de ez valamiért nem hatotta meg… - UI) A park Soeharto nyári lakhelye volt. Valamint több száz őzike él a parkban. Arra gondoltunk, hogy úgy sem tűnne fel, hogy hiányzik egy, és így milyen jó őzpörköltet lehetne belőlük főzni… :D