A Ryanair Budapest-Eilat járatát kihasználva terveztünk eljutni Jordániába az MKeys Travel szervezésében, amivel nem is volt addig probléma, míg a Ryanair be nem jelentette, hogy novemberben 2 hétig az ovdai repülőtér katonai akció miatt le lesz zárva, így a gépek Ovda helyett Tel Avivbe érkeztek. A Ryanair biztosított ugyan közvetlen buszjáratot, de időben ez jelentősen megnövelte az utazást.
A belépéssel nem volt a probléma; az útlevél-ellenőrzés izraeli viszonylatban egész gyorsan megtörtént. Nagyon tartottam, hogy a 3 évvel ezelőtti herce-hurca ne ismételődjön meg, de szerencsére probléma mentesen be tudtam lépni. A közel 3 és fél órás buszozás a két város között hosszú volt, az egyedüli elviselhető az volt, hogy a táj meseszép volt: a kietlen sivatagnak is meg van a maga szépsége, és a kanyon is furábbnál furább formákból állt.
A térképre ránézve egyből látszik, hogy Eilat és Aqaba igen közeli szomszédok, a szárazföldi határátkelés sem lehetetlen. A transzfert egészen Aqabáig foglaltuk. Előbb elvitt a határig, ahol a sofőr az átkelő felé intett és jelezte, hogy menjünk át, majd a túloldalon vár bennünket valaki. Hát ööö, jó… nem voltunk derülátóak, mert az eilati repülőtéren is kb. 1 órát kellett várni, és kisebb busz jött, mint ahányan voltunk. Végül 3-an taxival mentünk el a határig 15 USD-ért.
A határátkelőn izraeli és jordán járművek sem kelhetnek át, de gyalog a megfelelő vízum birtokában át lehet jutni. Jordániában 2016. januártól megszűnt a határon felvehető vízum lehetősége. Így aztán előre kellett intézkedni. Az egyszeri belépésre jogosító vízum a budapesti nagykövetségen 21.900,- Ft, de ha legalább 3 éjszakát töltünk Jordániában akkor sokkal jobb ajánlat a Jordan Pass. A JordanPass 70-80 dínárért tartalmazza a belépőjegyet 40 látványossághoz és legalább 3 éjszakás tartózkodás esetén a vízumot is kiváltja. Így az előre megváltott JordanPass-szal indultunk neki a határátkelésnek. A JP-t az interneten percek alatt meg lehet venni, PDF-ben elküldik emailen, ami vagy kinyomtatunk, vagy a QR kódot letöltjük a telefonunkra. (Utóbbit is könnyen le tudták olvasni Petrában).
Az izraeli kilépési illeték megfizetése után (kb. 33-35 USD/fő) gyorsan meg is kaptuk a kilépő pecséteket az útlevélbe, jöhetett a beléptetési procedúra a jordán oldalon. A határátkelő izraeli oldala teljesen 21. századi, tiszta, csilli-villi: automata szkenner, modern épületek. Bár az mókás, hogy ki akartuk kerülni a duty free-t, mondván a mindenki más mellette ment el, de az egyik őr visszafordított minket és jelezte, hogy át kell mennünk rajta. Így már továbbengedtek. A kilépő papírokat és az útleveleket kb. 5x ellenőrizték, de egyszer sem kötözködtek, csak megnézték, hogy minden megvan -e (kilépési illetékfizetés, kilépési papír, útlevél).
A jordán oldal ezzel szemben egy időutazás a múltba. Dohányfüstös, retró irodában a határőr ellenőrizte az útlevelet, illetve kérte a vízumot. Előbb a 8as szobába kellett bemenni, ott megnézték a Passt, majd felvitték az adatokat a számítógépbe, majd kisvártatva arabul beleírt valamit az útlevelekbe, majd jelezte, hogy mehetünk a következő irodába. Itt ismét megnézték az útlevelet, belenézettek egy retinaszkennerbe, megkaptuk a pecséteket és mehettünk utunkra.
A határ túloldalán néhány taxis várt a potenciális utasokra. A lehúzások ellen egy nagy hivatalos táblán ki vannak írva a hivatalos taxi díjak az ország nagyobb városai felé, ez legalább irányba állítja az alkudozást. Mivel mi a belvárosig előre lefoglaltuk a transzfert nekünk taxira nem volt szükségünk, csak meg kellett találnunk az emberünket. Némi félreértést követően (a “Fun Time”-ot ők “van tájm”-nak, mi “fan tájm”-nak ejtjük) azért végül csak elindultunk.
Első este a szállás Aqabában volt, itt intéztem a busz másnap reggelre. A busz arab idő szerint „időben” megérkezett. 20 főre 120 JOD volt az út Petrába, vagyis a Petra melletti településig.
KILÉPÉS:
Jordániából könnyen kiléptünk.Megnézték, hogy tényleg meg volt-e a 3 éjszaka. Gondolom, hogy a Pass miatt, de 5 JOD kilépési illetéket nem kellett fizetni.
Izraelbe is gyorsan bejutottunk, bár akiket Petrának hívnak, azok készüljenek fel 1-2 kellemetlenebb kérdésre. A poggyászokat átnézték befelé is, de az útlevélbe most sem pecsételtek, hanem külön papíron kaptuk megint a vízumot.
Tel Avivban a csoportot kiszedték a 10 fő miatt. Itt már a vezető biztonsági ellenőr jött oda, és tett fel kérdéseket: pl. hogy honnan és mióta ismerjük egymást, ki milyen rokoni, baráti kapcsolatban áll, kik a párok, kik egyedülállók, stb. Kb. 10-15 percig kérdezgetett, majd egyenként újabb pár kérdést tettek fel: pl. ki pakolta össze a cuccot, fogadtál-e el bárkitől is drogot, fegyvert, stb.
Itt már azt hiszi az ember, hogy túl van a nehezén, de NEM. Izraelben KIFELÉ, ismétlem KIFELÉ szívatják az embert, aminek értelmét nem látom, hogy miért van rá szükség, hogy mikor elhagyod az országot, akkor szedik szét a cuccom teljesen. De ez van, aki ide megy annak ezt el kell fogadnia. Mérgelődni kár rajta, értelme egyenlő a 0-val, de ha nekik ez jó, akkor hajrá, csinálják; végül is első a biztonság :)
Ha azt nézem, hogy 3,5 éve hazafelé 2 órán át szívattak (befelé 6 órán át), akkor a mostani kb. 45 perc egész jónak mondható :D
A következő posztban közbejárjuk a nabateusok ősi romvárosát Petrát, majd azt követően ellátogatunk Wadi Rumba, Jordánia UNESCO világörökségének számító sivatagába, ahol ősi arab és nabateus feliratokat nézünk meg Arábiai Lawrence életével fűszerezve.
