Elindultak a WizzAir balkáni járatai

A mai napon jelképesen és ünnepélyesen is elindította a Wizz Air, mint Magyarország legnagyobb diszkont légitársasága az öt új útvonalat tartalmazó balkáni járathálózatát Budapestről.

Az új járatok öt nyugat-balkáni fővárossal: Szkopjével Macedóniában, Podgoricával Montenegróban, Tiranával Albániában, Pristinával Koszovóban és Szarajevóval Bosznia-Hercegovinában teremtenek 4 éven keresztül állandó, közvetlen légi kapcsolatot, amelyre a repülési jogot a kormány által kiírt pályázaton nyerte el a társaság.

ha-lpw-wizz-air-airbus-a320-232_planespottersnet_605401.jpg

A légitársaság első járata Tiranába indult el Budapestről szerdán, a kormánnyal kötött megállapodás értelmében a cég Podgoricába, Szkopjébe, Pristinába és Szarajevóba is közlekedik hetente kétszer, szerdán és vasárnap.

Váradi József, a társaság vezérigazgatója az érintett országok magyarországi nagykövetei részvételével tartott járatindító rendezvényen szerdán újságíróknak elmondta, a gépekkel olyan piacokra jutnak el, ahol eddig nem, vagy kis mértékben voltak jelen, és az előzetes foglalások a vártnál kis mértékben jobban alakulnak.

A nyugat-balkáni járatok elindulásával 68-ra emelkedik a Magyarországról a cég hálózatában elérhető állomások száma, és a vezérigazgató szerint ennek is köszönhetően, az előző évekkel megegyező szintű, 20 százalék körüli forgalombővülést vár 2017-ben az előző évihez képest.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a járatok 5 éve nem üzemelnek, az újranyitás előtt Magyarországnak az unióval is tárgyalásokat kellett folytatnia ahhoz, hogy állami támogatás mellett üzemelhessenek.

Homolya kiemelte: ma már elképzelhetetlen a kapcsolatok erősítése gyors és biztonságos légijáratok nélkül. Az újranyitással az államtitkár szerint javul és elmélyül majd a nyugat-balkáni országokkal a gazdasági, kulturális és kereskedelmi kapcsolat.

 A járatok megnyitását üdvözölte Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, valamint a nyugat-balkáni országok nagykövetei is.

Az útvonalakat legutóbb a Malév üzemeltette, miután csődbe ment senki nem repült rá az útvonalakra, mivel azok nyereségesen nem voltak üzemeltethetőek.

Érdemes lesz követni a blogot, mert pénteken a nyitójárattal én is Pristinába repülök, így elsők között tudok beszámolni, mind a járatról, mind az országról.

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr8212403815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.