Szombat hajnalban indultunk Sástóra, a lassan 3 éve elhunyt kiváló hegymászó Kiss Péter emlékére létrehozott teljesítménytúrára.
Először a 37 km-es távot neveztem be, de reggel köd és szemerkélő eső volt. Már korábban átneveztem a 20 km-es távra. Az öltözködési mizéria után nekivágtam. Az már az első pár száz méter megtétele után látszott, hogy ez nem lesz sima ügy. Hatalmas sár volt, mondhatom pötyőnek is.
Az Adrenalin Parkot a lépcsősoron keresztül hagytuk el, majd a S+ -ra fordultunk. Itt mindenfelől sárpatakok folytak lefelé a lejtős domboldalakon. Az elején még kerülgettem a pocsolyákat, de aztán esélytelen voltam velük szemben. Próbáltam jól beosztani az erőmet, persze ez nem ment mindig. Más túrákról ismerős volt a terep. Bemelegítésképp a P● jelzésen ereszkedtünk le Mátrafüredre. A 24-es úton értük el az első ellenőrző pontot a hegyi Sportok Bázisánál (1. EP – 2,2 km).
Bélyegzés után a K▲-t követtük. Lenn 4-5 fok, eső, de ahogyan haladtunk felfelé haladtunk a Csatorna-patak mentén a havas esőből fokozatosan havazásba ment át a csapadék. Először érjük el a hóhatárt. 650-700m-re teszem gondolatban. Az égből a csapadék rendületlenül esik.
A Kékes felé közeledve az áztató eső libegő, sűrű hóeséssé változik. Hamisíthatatlan téli tájjá változik a környezet. A Kékesen fenn viszonylag nagy hó volt.
Jól esett a nagy hidegben a Síházban a melegedő, és a forró tea, ahol a 2. EP volt (8,8 km).
A Kékest a P sávon hagytuk el. Déli irányba először a tv torony kerítése mellett vezetett az út, majd a lépcsőkön elértük a Szanatóriumot. A P sáv a műút után befordult az erdőbe. A sáros talajtól még rosszabb megpróbáltatások sora következett. Többször kellett bokáig, olykor térdig is gázolni a vízbe. Hidas-bércen át ereszkedtünk le Négyeshatárra, ahol a Z▲jelzésre váltottunk, amin pár száz méter után elértük Kis-kőt (3. EP – 11,9 km).
Kis-kőről a széles dózerúton mentünk lefelé, egészen addig, amíg a P sáv be nem csatlakozott a Z▲-be A P sáv ismerős volt tavalyról, de most a sár, patakátkelések mellett azért több helyen kidőlt fák, illetve irtások mellett is elhaladtunk, a talaj elég csúszós volt, többször is stabilizálnom kellett. A meredek részeken nagy segítség volt a bot használata, de csak elértünk Mátrafüredre, ahol ugyanott, mint az első pecsétnél, megkaptuk a 4. pecsétet az igazolófüzetbe. (4. EP – 17,7 km).
Innen papíron már csak 2 km volt hátra a S● jelzésen, de ez nem akármilyen 2 km volt. Az erőm is fogytán volt, ha lehet tetézni a sár mennyiségét, akkor ez itt maximalizálódot. Eddig kb. kezelhető volt a helyzet, de Sástótól Füredig csak sártenger volt. A legutolsó etapon még várt ránk az elejéről ismert cuppogósan sáros, vendégmarasztaló patakmeder és a Sástó-Adrenalin Park lábánál lévő végtelen lépcső.
Hát ezek végleg feltették az Í-re a pontot, számomra ez a túra felért egy spártai küzdelemmel. Mentem már távra hosszabbat, de egyelőre a körülményeket tekintve eddigi legnehezebb túrám volt.
Végül 5 óra 11 perc alatt értem be. A jelvény, amit kaptunk, nagyon szép volt. Méltó megemlékezés volt a tragikus körülmények között eltűnt hegymászóra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.