Alitraveling

Rövid időn belül a 2. túrám volt. Szinte még ki se pihentem az előző heti Téli Mátra fáradalmait, de újabb egy korai felkeléssel irány egy újabb teljesítménytúra. Ezúttal a Bükkbe mentünk; Kazincbarcika mellé.

7 fele már ott voltunk a kazincbarcikai sportközpontban. Felöltöztünk a túraöltözékünkbe, beneveztünk, megkaptuk az igazolólapot és irány az első EP, ami Bükk-tetőn egy nyereg volt.

Addig kb. 1 km-en keresztül Kazincbarcika egyik utcáján mentünk a S sávjelzésen, majd dimbes-dombos úton folytattuk utunkat. Előbb a Vécsatal-völgyben haladtunk felfelé, majd a hétvégi telkek között értünk be az erdőbe. A lábas erdőben értük el a Bükk-tető és a Hegyes-tető közötti első EP-t (4 km), ahol zsírkrétával kellett felírni egy 3 betűből álló kódot. Ezt kevesebb, mint egy óra alatt sétálltuk le, nem rohantunk. Közben több kocogó/futó túrázó hagyott el bennünket.

Utunkat S■ úton folytattuk, amin folyamatosan ereszkedtünk lefelé; előbb meredekebben, majd egy irtáson keresztül enyhébben; egészen a Csorda-kútig.

Innen földúton folytattuk a már látható Nagybarca határáig, de a községet kikerülte a túra. Dózerúton haladtunk Kisbarcáig, majd Bánhorvátiba. Ez volt a túra leglaposabb része. Bánhorvátiban, a Faház-sörözőben, kocsmában volt a 2. EP (11,7 km). Kaptunk nápolyit, majd pár perc pihenés után folytattuk utunkat. 

Innen indultunk tovább a K+ jelzésen. A kocsma után kanyargós mellékutcákban vezetett a jel, majd a Bán-patakon átkelve nemsoká elértük a Platthy-kastélyt. Megmondom őszintén, életembe nem hallottam még róla. Elég impozáns volt kívülről, de sajnos időnkbe most nem fért bele, hogy megnézzük közelebbről is. Legalább lesz miért visszajönni.

A kastély után egy kis hídon átkelve értünk be újra az erdőbe. A megpróbáltatások itt kezdődtek. Elhagytuk a temetőt, ami igen érdekes volt: a domb oldalán rendes sírok, viszont az alján olyan sírhelyek voltak, mintha borospincék lettek volna. Egy-egy család kriptája volt. A borospincék ezután jöttek és legnagyobb sajnálatunkra kezdett az út egyre sárosabbá és agyagosabbá válni.

Ami nem is lett volna baj, hiszen tél van, ilyenkor nyilván nem száraz a turistaút, de olyannyira agyagos és sáros volt, hogy szinte akadályozott bennünket a normális tempóban való haladásban. Folyamatosan emelkedtünk, majd a K+ becsatlakozott a S körút jelzésbe. A K+ végpontjánál letértünk a sárga körútra, és megkezdtük újfent az ereszkedést. Az Ibolyáson jutottunk le a tardonai műúthoz, ahol pár száz méter után elértünk a Lófar-tanyához, a 3. EP-hez (18,9 km). A tea nagyon finom volt, nagyon jól esett. 

A korábbi bányaüzemen átkelve, a P sávon haladtunk felfelé. A sár miatt nagyon nehezen lehetett, de az 1 km-t csak legyűrtük. Többszöri irányváltás után értünk fel a Lófar-nyeregbe. Ezen az útszakaszokon még vagy plusz 3-3 kg agyagot cipelni a bakancsainkon, olyan agyagos-sáros volt az út.

A táj viszont nagyon szép volt, ami kárpótolt minket ezért. Több km-en keresztül követtük, kisebb-nagyobb emelkedőkkel utunkat az Ebecki-tetőig. A TV torony előtt elfordulva, egy házikónak semmiképpen nem nevezhető tákolmány mellett várt ránk a 4. EP (25 km). Itt újra kódot kellett feljegyeznünk. 

Azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk, és innen a hátralévő pár km-t a P sávon már könnyűszerrel megtesszük, de tévedtünk. Egy kemény lefelé jött még, amin szó szerint korcsolyáztunk a sárban. Sajnos nem úsztam meg esés nélkül, de szerencsére csak csúszás volt. Az óra szerint volt pár szakasz, ahol 13 %-os lejtőn ereszkedtünk le. Nagy nehezen leértünk egy rétre, ahol egy kis híd túloldalán már látható volt a sportpálya, ahol bepecsételték az utolsó pecsétet is. 

Összességében egy nagyon kellemes túra volt. A terep is jó volt, de minden infó a túráról a lenti képen látható.