Alitraveling

Eljött az idei év második túrája, a Téli Mátra (az első a BUÉK túra volt, amiről ITT írtam). Nagy várakozással vártam a túrát, mert ezen még nem indultam.

A regisztrációt január 1-én nyitották meg mind a 4 távra, és ahogy arra számítani lehetett, pár nap alatt beteltek a helyek: S (18 km-611 m szint), M (26 km-972 m szint), L (34 km.1238 m szint) és XL (41 km-1599 m szint). Én az L-esre neveztem be.

A túrára négyen mentünk, és a korábbi problémák már most is előjöttek: Debrecentől minden hegy messze van; a túrázásokhoz sokat kell utazni. A köd csak még nehezítette a hajnali indulást, de fél 8 fele így is el tudtam rajtolni. Mátrafüreden enyhe fagy volt, amitől már az aszfalton is lehetett picit csúszkálni. (Az autótól az iskoláig, ahol a rajt volt, ekkor tiszta jégpálya volt).

Az esemény FB oldalán többen panaszkodtak, hogy a rajtnál nagy tömeg gyűlt össze. Én még előtte el tudtam jönni, de tény, hogy ki kéne arra találni valamit, hogy a futókat jóval hamarabb indítsák el. Leírásuk szerint a szervezők urai voltak a káosznak, a diákok derekasan helyt álltak, de a pályán, főleg az első ellenőrző pontig, ahol ketté váltak a távok, nagy volt a tömeg. A futók haladni szerettek volna, de a jeges pálya miatt nem mindig maradt hely lehúzódni. Ebből alakult néha probléma, és ez ellen valamit ki kéne a jövőben találni, mert így mindenkinek rossz. De vissza a túrához.

A rajtból a Z+ jelzésen indultunk el, ami alig egy km múlva a Z– jelzésen folytatódott. Eleinte nyugati irányba haladtunk, majd a dózer úton 3,2 km-t megtétele után észak felé vettük az irányt.

A Cserkő-bányánál óvatosan kellett haladni, mert tiszta jégpálya volt az út. Én is többször meg-megcsúsztam, de szerencsére a bottal meg tudtam támaszkodni.

Az erdőbe érve kereszteztünk több kis patakot, majd a pálya egyik legnehezebb része következett. Előző nap felkerült,a  pályabejárás során készült képeken úgy megáradt a patak Lajosháza előtt, hogy a híd víz alá került. Szerencsére a túra napjára csökkent a víz magassága, és már át lehetett kelni.

A bekészített patakátkelésre szánt szemeteszsákokra nem volt szükség, hiszen a patak a híd alatt maradt. A pecsételés (1. ÉP, 6,4 km) itt még gyorsan ment (később sajnos ez volt elmondható).

Rögtön pecsételés után indultam is tovább. Meredeken, a S■-en kapaszkodtunk fölfelé, majd az Üstök-főnél a S–jelzésre tértünk át. Pár km után a P+ jelzésre váltottunk. Itt már akkora köd volt, hogy alig láttunk pár méternél előrébb.

A 24-es főutat most kereszteztük először – a túra során még párszor érintettük – majd a P– jelet követve elértünk Mátraszentimrére (2. EP, 14,4 km). Mikor megérkeztem, már hatalmas sor állt, mintha valamit ingyen osztogatnának. Kb. 10 perc alatt értem a pecséthez a szomszéd utcából. Bent a tornateremben is tömeg volt. Átverekedtem magam én is a tömegen, hogy teához jussak, majd indultam is tovább. 

Az útvonal követhető volt, ahol nem volt jelzés, ott szalaggal mutatták a helyes irányt. Az L túra legnehezebb része követezett: fel Galyatetőre. A 2. EP után a P– jelen haladtunk felfelé a Darázs-hegyre, majd újabb főút-kereszteződés után elértünk Piszkéstetőre, hol a csillagvizsgáló után a K–en haladtunk.

Ez volt az első alkalom, hogy a felújított kéken túráztam. Az idő sajnos elég vacak volt, fújt a szél, és a lecsapódott pára esőként hullott alá a fákról, jól eláztatva minket

Nemsoká megpillantottuk – vagyis nagyjából látszódott csak – az átadott Galyatető-kilátó, ahova 200 Ft a belépő. A 3. EP a lépcső alján lévő turistaháznál volt. A lépcsőket nem tudom ki, vagy kik tervezték, de biztos, hogy életében nem túrázott, mert olyan szerencsétlenül lettek lerakva (3. EP, 18,9 km).

Az EP-nél megittam egy gélt, illetve újabb teaadag után kezdtem meg 957 méterről az ereszkedést Mátra-nyereg felé a K+-on. Újabb főút kereszteződés után sárdagonyában haladtunk, majd egy erdei irtás után a Nyírjesi-erdészház (580 m, 22, 9 km) után kelet felé fordultunk, de még mindig a kék pluszon, de ekkor már újra felfelé kapaszkodtunk. Itt volt a legjobb idő: a köd felszállt, és még a nap is kisütött egy kis időre. Az országút után a Csór-hegy oldalán haladtunk sárban – elsősorban. A 4. EP a 24.5 km-nél volt a Csór-hegy oldalán.

Ezt elhagyva nem sokkal később értük el a Vörösmarty-turistaházat a K– jelzésen (5. EP, 26,2 km), ahol még egy nápolyit magamba nyomtam. A segítő gyerekek mindenhol rendesek voltak, de itt kifogtunk két lükét: történt ugyanis, hogy ezek elkezdtek kergetőzni, mert egymásra nyomták a pecséteket, nekünk meg ott kellett rájuk várni. Többször szóltunk, hogy hozzák vissza, mert haladnánk.

A piros jelen előbb a Nagy-Hidas-patakon keltünk át, majd 1,9 km után értünk Mátraházára (719 méter). Ez volt az utolsó emelkedő, innentől már csak lefelé haladtunk.

A P– jelen folytattuk utunkat dél felé, majd kelet felől megkerültük az edzőtábort. Az út itt volt az egyik legrosszabb, aminek sajnos következményei voltak. A szanatórium utáni részen a keskeny úton nagy tömeg gyűlt össze. Előzni nehezen lehetett, és újra kijött, ami a túra elején is, hogy a futók nehezen tudtak elmenni, de ugyanakkor a gyalogló túrázok is haladtak volna a saját tempójukban. Hogy ennek volt-e a következménye, vagy sem, azt nem tudom, de sajnos két baleset is történt ezen a szakaszon. Én már csak a következményeit láttam, ahogy a hegyi mentők ellátják a sérülteket.

A Gyökeres-forrásnál értük el az utolsó EP-t (6. EP, 30 km). Innen már csak 3,9 km volt a célig. Kellemes lejtős, de saras úton hamarosan elértük a Máriácska nevű kegyhelyet, ahonnan a piros már bevitt Mátrafüredre.

Összességében a 34 km-t 8 óra 7 perc alatt teljesítettem. Szerettem volna beérni 7 óra körül, de ez így sikerült. Bőven színt időn belül voltam így is. Egy nagyon jó túra volt. Az egyedüli fájdalom, hogy az idei Téli Mátra inkább őszinek, vagy tavaszinak tűnt. Havat nem sokat láttunk, ellenben sár és jég bőven volt. Jövőre visszatérek.