USA előzmények
Röviden az előzményekről. Aki ismer, az tudja, hogy eddig nem rajongtam az USA-ért. Valahogy nem vágytam oda. Több ismerősöm is volt kint az utóbbi időben, és képek alapján egyre jobban megtetszett. Sajnos tavaly lecsúsztam az Alitalia 11.000 Ft-os error fare jegyéről. Azóta keresgettem az ajánlatokat. Amikor pedig jó árban lett volna, akkor nekem nem volt jó az időpont. Történt ezután, hogy szeptemberben a KLM akciózott egyet, és ekkor lecsaptam egy november közepi időpontra. (Első alkalom, hogy ősszel is utazni fogok; eddig „csak” februárban és nyáron mentem). Egyeztettem magammal, hogy mikor lenne jó az időpont. Szerencsére a zh-kon ekkor már túl voltunk, a téli jogi vizsgákra utána is fel tudok készülni, így belevágtam. Egy LA-ben élő nagyon jó ismerősöm segített jó pár dologban; ezúton is köszönöm neki J



Vízum szerencsére nem szükséges - mióta a vízummentességi program részese Magyarország -, csak az ESTA-t kell a neten 14 USD-ért megigényelni. A belépés tényleg problémamentes volt.

Útvonal


Nagyobb térképre váltás

Összesen 8, utazással 9 naposra terveztem az utat. Az akció New York-ba szólt, de – bár sok a látnivaló –, ennyi idő sok azért a városra. Így körülnéztem, hogy mit/miket lehetne a környéken megnézni. Philadelphiára és Washingtonra esett a választás. Odafelé mindkét városba a Megabus-sal pár dollárért el tudtam jutni, míg visszafelé Washingtonból repültem JFK-ra az American Airlines-sal. Mivel a gépem csak este indult haza, így a cuccom a terminálon tudtam hagyni, és a napom még szabad volt. Összességében New Yorkban 3 teljes napot, és egy felet töltöttem, míg Philadelphiában és DC-ben 2-2-t.



Programok
Előzetesen nagyjából összeállítottam, hogy melyik városban miket szeretnék mindenképp megnézni. Főleg New Yorkban kellett szervezni, mert a távolságok nagyok, és „ugrálni” nem nagyon lehet; azzal rengeteg idő megy el. Segítségemre volt a NATIONAL GEOGRAPHIC TRAVELER sorozat New York köteteViszonylag friss kiadás, így jól használható volt. Rengeteg térképet, leírást, belső tippet írtak, amik megkönnyítették a tervezést. A mottója a sorozatnak tényleg igaz volt rá: „rövid az idő, tenger sok a látnivaló – hogyan állíthatjuk össze a legokosabban New York-i utazásunk menetrendjét?” Megterveztem, hogy nagyjából melyik nap, mit szeretnék megnézni; amit persze az élet felül írhat. utólag elmondható, hogy mindent sikerült megvalósítani, amit elterveztem. Délről északra haladtam felfelé Manhattanben. (A látnivalókról majd az egyes napoknál írok). Sokáig filóztam rajta, hogy érdemes-e kiváltanom a 3 napos New York Pass kártyát. $180 volt, amiben benne volt a Hop On – Hop off busz használata is, nah meg rengeteg látnivaló. Kiszámoltam, és úgy tűnt megéri. Utólag kb. forma-forma lett volna, hogy ha nem veszem meg, viszont ha azt nézem, hogy mennyi időt megtakarítottam vele – pl. se az Empire State Building-nél, se a Rockefeller Centernél nem kellett ezáltal sorba állnom –, akkor azt mondhatom, hogy igen, megérte.
Philadelphiában is lehetett volna ilyet igényelni, de ott nincs annyi látnivaló, hogy megérte volna. Ami van, az pedig ingyenes.
Washingtonban ingyenes az összes látnivaló. Ott nem is létezik Pass kártya.

Szállások
Mindhárom városban előzetesen foglaltam le. New York-ban mindenképp Manhattanben akartam megszállni, mert bár drágább volt, mintha pl. Jersy-ben aludtam volna, de egyszerűbbnek tűnt onnan bejárni a félszigetet. Az egyetlen hostel a Central Park északi részétől nem messze, az Amsterdam Ave. és a 103. utca sarkánál állt, pár percre az 1-es metró megállótól.
Philiben CouchSurfing-en keresztül szálltam meg, míg Washington DC-ben szintén egy hostelben; nem messze a központtól. Gyalogosan minden elérhető volt innen is. 


A szervezésnél egyedül annyi hibát követtem el, hogy november 17-én reggel 6:20-kor indult a gépem. Kiment a fejemből, hogy a jogász szalagtűző bálunk november 16-án lesz. Ez azt jelentette, hogy a bálon max. 2-ig tudok ott lenni. Transzferrel mentem fel a reptérre, és úgy sejtettem, hogy kb. akkor kell majd elindulni. Később kiderült, hajnali 1-kor indulunk, mert több utast is fel kellett venni.



A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr696099067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása