Tegnap este megegyeztünk még a mecsetben talált taxissal, hogy kettőnket 900.000 IRR-t elvisz erre a túrára. Előnye volt, hogy angolul tudott, és jön velünk és magyaráz. Ez mellette szólt.
Fél 8-as indulást beszéltünk meg. Pontban itt volt. Első falú, Kharanaq volt. Ez kb. 80km-re van Yazdtól. A befelé vezető út mentén azon emberek arcképei láthatók, akik az iráni-iraki háborúban vesztették életüket, és innen származtak.
A rózsaszín agyagból vert, régi, üres házakban és utcákon barangolva enyhe szorító érzés fogja el az ember lelkét. Ma már két része van: az ó- és újváros. Az újvárosban laknak még emberek, akik elsősorban földművelésből élnek. Az óváros házai – melyek több mint ezer évesek! – égetett téglából és agyagból áll. Rengeteg útvesztő van, össze-vissza kanyarodik az út. Oka, hogy ha idegen jön be, az eltéved, és nem talál ki. Cselesek voltak. Építettek egy tornyot is, ahova egy olyan szűk feljáró vezetett, amit szerintünk kínaiakra terveztek. Bármennyire is szerettünk volna, esélyünk sem volt felmenni. Le kellett róla mondanunk, hogy mi oda felmenjünk.
A vezető mindent elmagyarázott (pl. a régi ajtók működését). Egy viadukt szerű híd található lentebb, ahonnan a rálátás az egyik legszebb a falúra.
Kashkaq-ból kb. 45 percnyi autóútra fekszik Chak Chak. A falú, ha nevezhetjük annak, jelentése: csöpögés. Nevét onnan kapta, hogy a hegytetőn van egy kis patakszerűség, ahonnan a víz folyamatosan csöpög lefelé, és az egyik legtisztább az országban. Teljesen iható és jéghideg. A hőségben jólesett. Ma már nem lakott, inkább "búcsújáró hely". A szentély a hegytetőn található, egy barlangban. Bent ég a tűz, a falról csepeg a víz, a kapu előtt egy öreg ciprusfa áll, melynek derékvastagságú ágai benyúlnak a szentélybe. A tüzet idős gondnok vigyázza és táplálja, rendületlenül.
A 3. hely, ahova elmentünk, az Meybod volt. Ezen egyszer már áthaladtunk, mikor Esfahanból jött a busz. Most volt alkalmunk megnézni. Se nekem, se Norbinak nem jött be a hely. Egy tornyot néztünk meg - sajnos a neve nem rémlik már. Érdekes volt, a tetejére is fel lehetett menni, de semmi extra nem volt benne. Fotózni is nehezen lehetett, mert egy katonai objektumnál feküdt.
A Narin kastély romjaiban még most is lenyűgöző. Sajnos a 100.000 rialos belépő sok. De megéri.
Ezek közelében található a postamúzeum (50.000 IRR), mely az egyik legrégebbi és az iráni posta történetét is bemutatja. Sajnos is szembesültünk azzal, hogy itt a múzeumok alig vannak berendezve. Pl. a bélyegek nagy része másolat volt, nem eredeti.
A mellette lévő karavánszeráj érdekesebb volt egy fokkal.
A legszebb és legérdekesebb azonban a jéggyár. Ma már nem üzemel, de 15 évvel ezelőtt még elő tudtak jeget állítani a két sivatag határán fekvő városban. Ezt úgy érték el, hogy egy hatalmas kupolát építettek, ami 26 méter magas és az alja a föld alatt van. Leszigetelték, a tetejét befedték és vizet engedtek bele. Télen befagyott, így nyáron innen nyerték a jeget. Semmilyen gépet nem használtak hozzá.
Meybod-ból Yazdba mentünk vissza. Kifizettük a taxist, majd pihentünk egyet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr206099082
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
