Phenjan 1

Phenjanban a bevezető úton már szembesültünk azzal, ami ránk várt az elkövetkezendő héten. Vagyis: nem kellett tartanunk attól, hogy dugóba kerülünk (az autó használatról majd részletesen írok), illetve hogy sokat kell vesztegelnünk a pirosnál.

A város központjába vezetett az utunk. Phenjan központi részén, a Manszu-hegyen épült fel a Koreai Forradalmi Múzeum; előtte pedig Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il 28 méter magas bronz szobra. A Nagy Vezér Kim Ir Szen szobrát 1972-ben, az elnök 60. születésnapjára kapta ajándékba a koreai néptől. 2002 februárjában átalakították, hogy helyet kapjon mellette Kim Dzsong Il (a Kedves Vezér) szobra is. (Addig csak Kim Ir Szen szobra magasodott a dombon). Az emlékmű a koreai nép egyik legszentebb helye, ahová rendszeresen érkeznek a látogatók, kifejezve tiszteletüket és szeretetüket az elnökök iránt. A vezetők minket is felkértek, hogy vegyünk virágot, amelyet majd az elnökök szobra előtt elhelyezünk. A csokor készen volt kapható a közelben lévő virágárusnál – potom $5-ért. 

A szoborcsoporthoz késő délután érkeztünk. Előttünk egy kb. 30 fős koreai lakosokból álló csoport volt, így láthattuk a szobor meglátogatásának és tiszteletadásának menetrendjét. A csoport a szobor talapzatától – amelyen már többtucatnyi virágcsokor hevert – mintegy húsz méterre megállt. Ezután egyszerre meghajoltak a szobor előtt – egy könnyű, nem túl mély főhajlásról van szó –, majd kivált közülük a képviselőjük, aki elhelyezte csokrukat. A csoport ezt némán kivárta, majd a képviselő visszatérését követően fordultak meg, és egy csoportban maradva mentek le a hegyről.

 IMG_4002.jpg

Az elnökök iránti tiszteletadás ugyanezen rendjét kívánják meg a külföldi látogatóktól is. Mi is felálltunk egy sorba, majd meghajoltunk, és fegyelmezetten átadtuk a virágcsokrunkat. Ezután jöhetett a fényképezés. Itt azonban figyelmeztettek minket: a szobrokat csak egyben lehet lefotózni, nem szabad egyes testrészeikre rázoomolni.

A két elnök szobra mellett támadó harcosokat formázó szoborcsoport található. Hatalmas méretei mellett az ember szinte eltörpül. A válaszfal egyik oldalán a Koreai Munkapárt jelképei, míg a másikon az észak-koreai zászló látható. 

IMG_4030.jpg

IMG_4021.jpg

Remek kilátás nyílt a dombról a közelben lévő Csollima-emlékműre. Ez nem más, mint a koreai Pegasus, a Csollima-ló, szintén bronzból készült. Ez érdekes példája annak, hogy a Kim-rezsim igyekezett beépíteni a hagyományos koreai mítoszokat a saját kultuszukba. A legenda szerint a megszelidhítetetlen Csollima 100 km-t is fel tudott deríteni egy nap alatt.

IMG_4031.jpg

Kim Ir Szen a Koreai-háború után kisajátította a mítoszt az újjáépülő országban – ezzel is lelkesítve az észak-koreai munkásokat az építkezések során: ők is tudnak olyan gyorsan dolgozni, mint amekkora területet Csollima fel tudott deríteni. Csollima a sebesség példaképe lett az országban. Sőt, amikor Észak-Korea bejutott a negyeddöntőbe az 1966-os futball világbajnokságon, sokak szerint ez azért történt, mert Kim Ir Szen arra ösztönözte a játékosokat, hogy olyan gyorsan játszanak, mint Csollima.

10557216_10152603800243810_7865242095004849972_n.jpg

Az 1977-ben épített Kumszuszan emlékpalota eredetileg Kim Ir Szen rezidenciája volt, ahol külföldi vezetőket fogadott, valamint tanácskozásokat tartott párt- és gazdasági vezetőkkel. Halála után is ebben a palotában maradt – a holtteste. (A Nagy Vezér 1994. július 8-án halt meg szívrohamban, halálával az észak-koreai propagandában személye transzcendentális jelleget kapott, hivatalosan szelleme most is vigyázza élő népét). 2012 elején a Kedves Vezér, Kim Dzsong Il holtteste is ide került. 

IMG_4329.jpg

A palota hátborzongató, és befalazott ablakokkal rendelkezik. Szigorú rendben lehetett csak megtekinteni az épületet. Már a bejutás is gondot okozott: pár nappal az indulás előtt kaptunk egy emailt, miszerint az emlékhelyet csak elegáns ruhában (értsd: túraruhában nem) lehet csak megtekinteni. Elvárták a rendes nadrág, zárt cipő, ing és nyakkendő viseletét (a nőknél a szolid, elegáns, de visszafogott ruhát követelik meg). Ezek olyan ruhadarabok, amikkel egy utazó nem rendelkezik. A csoportból 1-2 embert leszámítva mindenki több hónapos úton volt, és ilyenekkel nem rendelkeztünk. Én is Pekingben vásároltam be a Silk Marken-en indulás előtt egy nappal, hogy megnézhessem a helyet. Ne ezen múljon, hogy esetleg nem engednek be.

A gyülekezésre is külön épületet építettek. Négyesével kellett sorba állnunk, és ezt a „formációt” végig tartanunk is kellett. Várakozás közben megfigyeltük, hogy a villamos-megállóban őrök állmak, akik vigyázzállásba vágják magukat, ha egy villamos elmegy. Hasonlóan cselednek azok, akik a villamoson vannak (felügyelők, vagy ellenőrök – nem derült ki). Érdekes volt. Csak nőket láttunk ebben a pozícióban.

38-North_Korea.jpg

Az épületbe bejutva le kellett adnunk a fényképezőgépet, telefont, vagyis mindent – a pénzen kívül. A reptereknél szigorúbb biztonsági ellenőrzésen estünk át. Több száz méter hosszú folyosón mentünk végig, ahol a rideg falakon a két nagy Vezérről voltak kiállítva fényképek: hol jártak, miket csináltak. A legdurvább az volt, hogy mielőtt beléptünk a tényleges terembe, még egy ruha- és cipőtisztításon is átestünk. (Megjegyzés: az itt található pár belső kép forrása az internet, mivel nekünk nem lehetett bent fotózni). 

7524579996_3827522d58_o.jpg

Síri csendben léptünk be a terembe. Halotti énekek, és dalok szóltak. Hatalmas terem, benne középen Kim Ir Szen üvegkoporsója. A négyes formációt itt is tartottuk: így kellett meghajolni háromszor a Nagy Vezér előtt. Először a talpánál, majd a két oldalánál, balra indulva. (A fejnél tilos meghajolni). Az első meghajlás után rám szóltak, mert a kezemet rosszul tartottam. Magam mögött volt, és nem magam mellett párhuzamosan a lábammal. Kivonulás után egy másik terembe mentünk, ahol megtekintettük, hogy a világon mely egyetemek fogadták tiszteletbeli tagjaivá Kim Ir Szent; illetve kik adományoztak neki kitüntetéseket. Elsősorban a volt és jelenlegi szocialista országok (pl. Szovjetunió, Kína, Venezuela, Kuba, Mongólia), de természetesen mi magyarok sem maradhattunk ki: 1993-ban Thürmer Gyula a Magyar Munkáspárt Elnökeként aranyoklevelet adományozott Kim Ir Szen elvtársnak a nemzetközi béke és biztonságért tett erőfeszítéseiért. 

KIMILSUNG.jpg

Utunkat folytattuk a palotában: különböző útvesztők után jutottunk el Kim Dzsong Il terméhez. Hasonló terem: ugyanolyan dalok szóltak, és ugyanolyan elrendezés: középen az üveg koporsó, ami félig van csak épp megvilágítva. Itt is háromszor kellett meghajolni, de itt már ügyeltem a kezemre. A mellette lévő teremben Kim Dzsong Il kitüntetéseit nézhettük meg. Itt nem találtam meg hazánkat. (Szerintem az oka, Kim Ir Szen 1994 április 15-ei halálát követően már nem ápoltunk olyan baráti viszonyt a kommunista országgal, mint előtte). 

kim dzsong il.jpg

A mauzóleumnak, azon felül, hogy megnézhetők a holttestek, van egy másik funkciója is: tulajdonképpen a Kim-család bálványozásáról van szó. A rezsim érinthetetlenségének jeleként tartósítják testük állapotát. Mindkettőjüket „félistenként” tisztelik az észak-koreai médiában, amely gyakran tulajdonított nekik csodás tetteket.

A palotában még kiállították azt a vonat kocsit, amelyikkel Kim Ir Szen járta az országot. Állítólag retteget a repüléstől, így ahova csak lehetett, vonattal járt. Luxus vonat volt a javából. Egy régebbi S osztályú páncélozott Mercedes is a kiállítás tárgyát képezte. Ezt mindkét Vezér használta. Valamint a legmeglepőbb: egy hajó. Amivel az ország tengerpartját járták. Mindenről természetesen fotó, amivel illusztrálták, hogy ezeket a járműveket ténylegesen is használták.

Vezetőnk elmondta, hogy minden koreai köteles megtekinteni ezt a szent templomot, a nemzet méltóságának és büszkeségének jelképét. A felirat a palotán: "Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il elvtárs mindig velünk van."

Kim Ir Szentől nem szakadtunk el. Ma egy ilyen napunk volt: ha már láttuk a két legszentebb helyet, akkor nézzük meg azt a helyet is, ahol világra jött: Mangjongde. 1912 április 15-én itt született Kim Ir Szen észak-koreai vezér (ugyanazon a napon, amelyiken a Titanic elsüllyedt...), a kommunista állam egykori pártfőtitkára, miniszterelnöke, majd elnöke, a máig fennálló rendszer megalapozója. Életével kapcsolatosan az észak-koreai propaganda miatt nagyon nehéz a valóságot elválasztani a mítosztól. Protestáns miliőben nevelkedett, nagyapja lelkész volt és apja is egyházi iskolában tanult.

IMG_4420.jpg

Mindössze 8 km-re található Phenjantól a Taedong folyó mentén. A látottak és a korabeli fotók alapján kis falucska vagy tanyacsoport lehetett. Jelenleg egy hatalmas park-komplexum része, és lényegben már egybeépült a fővárossal. Eredeti formájában nézhető meg a szülőháza: kis paraszti házikó vályogból és gazdasági épületekkel. Az állagából következik, hogy felújították, de ügyeltek, hogy minden az eredeti állapot szerint maradjon. A porta az állattartó gazdálkodó paraszti létformának a világon valószínűleg bárhol megtalálható kellékeit vonultatta fel. 

IMG_4409.jpg

A Phenjani Filmstúdiónál nagyon büszkék voltak arra, és ezt nem tudom, hogy hányszor elmondták, miszerint Kim Ir Szen kb. 20x, míg Kim Dzson Il több mint hatszázszor látogatta meg élete során a helyet.

IMG_4370.jpg

A stúdió város külső kerületében található, és a legtöbb film itt készül. Két fő irányt követnek a filmek: Japán- és USA-ellenesek. A komplexum egy hatalmas, propaganda-szerű épület, ahol az utómunkálatok folynak. A hegyen, ahol a díszletek állnak, sokkal érdekesebb. Több negyedet is felépítettek: így megtalálható a koreai, kínai, japán, dél-koreai városrész. Sajnos ott tartózkodásunk alatt nem forgattak, így nem tudtuk megnézni, milyen élőben. De ennek ellenére érdekes volt, főleg hogy be lehetett öltözni ősi koreai királyi ruhába is - magam is így tettem.    

IMG_4365.jpg

A Manszude Művészeti Iskolát 1959-ben alapították. Ma kb. 4000 embert foglalkoztat, akikből 1000 művész. A legtöbben a Phenjani Egyetemről kerülnek ide. A stúdióban 13 különböző csoportban dolgoznak, de a legfontosabb a „koreai festészet” csoport. További csoportok: pl. ácsok, hímzők, ékszer, vagy kerámikusok. A Kim-dinasztia képeit mind ők készítik, valamint a metróállomásokat is ők festették ki. 

IMG_4468.jpg

Az udvaron áll - a változatosság kedvéért Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il lovas szobra. Az egyetlen, amikor lovon ábrázolják őket. 

10645036_10152439776659064_5163960756924324486_n.jpg

Kipróbálhattuk a metrót is, de mivel lesz majd egy külön poszt a tömegközlekedésről, így erről részletesebben ott írok majd.

 

Utolsó programunk mára a Diadalív. Az építményt Kim Ir Szen elnök 70. születésnapjára kapta, és azon a helyen épült, ahol 1945-ben az elnök a japánok kiűzését követően beszédet tartott. Homlokzati felirata: „Dal Kim Ir Szen hadvezérről” c. forradalmi himnuszt örökíti meg. Büszkén kiemelték, hogy a párizsi Diadalívnél 3 méterrel magasabb. Az 1925 jelzi, hogy Kim Ir Szen 1925-ben, azaz 13 évesen kezdte meg a Japán-ellenes forradalmi tevékenységet; 1945: ekkor űzte ki őket.

IMG_4539.jpg

A Diadalív mellett található a 100.000 fő befogadására képes Kim Ir Szen stadion. Előtte különböző sportolókat ábrázoló szobrokkal. 

IMG_4554.jpg

Vacsora előtt egy mikrósörfőzdét még meglátogattunk. Hétféle sört lehetett kapni. A fotón a lista. Aki megfejti, vagy lefordítja (helyesen) az kap egy észak-koreai szuvenírt. :)

sör.jpg

IMG_4571.jpg

Estére nem maradt más, mint a vacsora a Hotpot Étteremben. Nyersen kaptuk az ételeket, és egy kis főzőbe kellett beletenni, és magunknak elkészíteni. Finomra sikeredett. 

vacsi.jpg

Szerencsések voltunk, mert vacsora után sikerült elérnünk, hogy este is megnézhessük a várost. Így egy rövid séta erejéig, de láthattuk az éjszakai Phenjant. Nem sok világítás van a városban. Igazak azok a műholdfelvételek, melyek úgy ábrázolják Észak-Koreát, hogy a félsziget északi fele teljesen sötét. Közvilágítás alig van, az épületek is épphogy kivilágítva - legkésőbb este 9-ig.

IMG_4613.jpg

IMG_4621.jpg

Az utak szinte tök sötétek. Ellenben a két Elnök arcképe, valamint a propaganda szövegek, képek, azok ki vannak világítva mindenhol. A szállodai szobánk a 27. emeletéről jó rálátásunk volt a városra. Onnan is megfigyelhető volt a sötétség, a gyér közvilágítás.

IMG_4633.jpg

A következő részben az ország déli részébe utazunk, a DMZ zónába. Nemsokára folytatódik a kaland :)

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr936675499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2014.09.15. 12:42:08

Milyen vicces, hogy a két halott kb. fél méterrel magasabb így fektetve, mint életükben voltak... :)

szoszo9inda 2014.09.15. 21:15:01

Sok elhízott embert nem látni...

merrybear 2014.09.16. 00:07:23

Nagyon érdekes. A képeket elnézve nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra és rendre, ez vajon csak a kirakatban van így, vagy amúgy is?
A sörfőzdés képpel sajnos nem boldogulok. :D Bezzeg ha kínai vagy japán lenne... :D Kifogott rajtam a hangul, mert nincs egységes átírás (pl. a 이 nevet láttam latín betűvel az alábbi formákon: Lee, Ee, I, Yi. )

alimail · http://alitraveling.blog.hu/ 2014.09.16. 08:15:36

@szeme közé, laposan!: Kim Ir Szen a helyiekhez képest magas volt. Ellenben a fia és az unokája már nem annyira.

@szoszo9inda: sajnos :( De ez nem csak itt, hanem az egész Távol-Keletre és DK Ázsiára is jellemző, hogy nem látni túlsúlyos embereket.

@merrybear: amúgy is nagy a tisztaság. Az utak mentén is az volt, ill. mindenhol ahol jártunk.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2014.10.16. 23:18:07

Szenzációsan érdekes sorozat, köszönöm! Imádom ezt az országot, (kicsit afféle perverz módra :D szeretek borzongani)

enté 2014.10.16. 23:18:08

@merrybear: Valószínűleg eldobálni sincs mit, ahogy enni sem nagyon. Amellett, hogy a pórnépben biztosan maradt valami régmúltból jövő igény a tisztaságra, gondolom törvényileg is alaposan be vannak fenyítve.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása