Viet Nam - a Leszálló Sárkány országa
Viet Nam - a Leszálló Sárkány országa

Hajnali 6:30-kor indult a gépem Hanoiba, szintén az Air Asia egyik Airbus A320-as gépével. A társasággal már utaztam párszor, így ismertem mindent róluk. Eredetileg beültettek középre, de mivel kevesen voltak a gépen, eggyel hátrébb ültem a vészkijárathoz. Ott már kényelmesebben…

Taman Negara
Taman Negara

Malajzia legnagyobb nemzeti parkja a Taman Negara, („Nemzeti Park”) a Maláj félsziget középső részén, három szövetségi állam területén helyezkedik el.Ennek a jórészt szinte érintetlen esőerdőnek a korát hozzávetőlegesen 130 millió évesre becsülik, az egyik legidősebb…

Kuala Lumpur
Kuala Lumpur

Kuala Lumpurba (a továbbiakban KL) ezúttal is az Air Asia gépével utaztam. Az út eseménytelenül telt el. Nem volt semmi rendkívüli. A Tune Hotel Downtown szállójában foglaltam le a szobát. A transzfer busz 18 ringgitért vitt be a szállóig. A szállás a belvárosban helyezkedett el,…

Indonézia vége
Indonézia vége

Hát… először is azzal kell kezdenem, hogy kicsit megkésve, de folytatom a blogot. Az előző bejegyzés picit történelmire sikeredett, de Prambanannak és Borobudurnak ez a lényege. Mindkét hely maga az élő történelem. Illetve szakmai ártalom is… :DUtolsó Indonéziában töltött…

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása