Birobidzsán
a Zsidó Autonóm Terület

44 órás, egybefüggő vonatozás után szálltam le a vonatról Birobidzsánban, Szibéria keleti csücskében, csak egy kis ugrásra. 44 órát kibírni a vonaton, nem kis feladat. Az első nap még nem volt probléma: a netbook, és a tablet segítségével elütöttem a időt. Azonban ezeknek sajnos véges az energiakészletük, így egy nap után lemerültek. A második nap unalmasabban telt: maradt az újság olvasása, amit még otthonról hoztam, és direkt erre a szakaszra tartalékoltam.

IMG_2874.jpg

Sajnos ennek is hamar vége lett. Ami megmentett, felszállt egy háromtagú család, ahol a kislány tudott angolul, így beszélgettünk: illetve a segítségével a szülőkkel. A szokásos kérdésekkel kezdtek ők is: honnan jöttem? hova megyek? hogy hogy egyedül? nem unalmas? mit csinálok otthon? stb.

IMG_2881.jpg

Tőlük tudtam meg, hogy baleset miatt 4 órás késésben van a vonat. Éjfél körül ért be a vonat a Zsidó Autonóm Terület fővárosába. A vasútállomás pihenőszobájában vettem ki pár órára egy szobát. 

De miért éppen Birobidzsán?

Az átlagember nem tudja, hogy a zsidóknak már Izrael előtt is volt egy sajátságos kis országuk, mégpedig a Szovjetunió keretein belül. A neve a magyar térképeken Zsidó Autonóm Terület, igazából azonban Birobidzsán.A szovjet hatalom Birobidzsánt jelölte ki autonóm zsidó területnek (Maga a terület 8000 km-re fekszik Moszkvától az Isten háta mögött a kínai határnál, bár nem elszigetelve, mert a transszibériai vasút mentén. Mérete Magyarországának mintegy egyharmada. A betelepítés kezdetekor szinte lakatlan, a népsűrűség négyzetkilométerenként egy fő). Az volt a terv, hogy itt az Amur vidékén fog felépülni a békés, földművelő zsidók állama. Először a kozákok jöttek ide még 1857-ben. A polgári lakosságot csak kb. 50 évvel később kezdték ide telepíteni. 1916-ban ideért a vasút – de ekkor már fegyenctelep működött a településen.

IMG_2970.jpg

1924-ben merült fel a kérdés: ha már minden nemzetiségnek van államisága, autonómiája, mi legyen a zsidókkal? Különböző tervek születtek, hogy hol lenne a legjobb hely nekik: felmerült a Krím, a mai Fehéroroszország, Ukrajna és persze az orosz Távol-Kelet. (A cionisták még Szudánt is felvetették, mint lehetséges zsidó állam helyszínét). Végül a Távol-Kelet győzött. 1928-ban kezdődött a városépítése, és 1934 óta autóm terület.

IMG_2949.jpg

Ezután tömegével vándoroltak ide a világ végén kikiáltott autonómiától sokat váró orosz zsidók (közel száz család Magyarországról is), de a zsidó lakosság száma sosem emelkedett 32 000 fő fölé. A betelepülők ugyanis hamar rájöttek, hogy a Sztálintól kapott ígéret földje egy szúnyogot termő, kiépítetlen mocsár. Akik mégis itt maradtak, azok 1991 óta Izraelbe is tömegével vándorolhattak ki, ezért ma már csak a régió lakosságának pár százaléka zsidó. 

IMG_2954.jpg

Annak ellenére, hogy Birobidzsán zsidó autonóm terület, 1970-ig nemigen lehetett a zsidó kultúrát művelni. Ekkor létesült az első zsidó színház, ahol héber nyelven lehetett előadni. Majd lettek könyvtárak, iskolák, ahol engedélyezték, hogy zsidó nyelvet is tanulhattak. 

IMG_2933.jpg

Héber felirat hirdeti Birobidzsán városának nevét a vasútállomás tetején (A város a Bira és a Bidzsan folyók találkozásánál fekszik: innen a név eredete is). A pályaudvar előtt hatalmas menóra, hétágú gyertyatartó emlékműve emelkedik a zubogó szökőkútban, mellette pedig a Hegedűs a háztetőn című darab tejesemberének szekéren ülő, szakállas szobra nógatja a lovát. (A szobrot amúgy a kínaiak ajándékozták Birobidzsán városának).

IMG_2962.jpg

IMG_2968.jpg

Gyere Birobidjanba! Ha zsidó vagy, most végre megkapod a beígért Kánaánt. Egy hely, ahol nincs antiszemitizmus, egy hely, ahol önmagad lehetsz. Ahol munka van bőven, ahol kirekesztés nélkül élhetsz, hogy legyen valaki a családod!” – egy korabeli "utazási reklám is arra sarkalta a zsidókat, hogy jöjjenek ide.

IMG_2938.jpg

A Bira folyó partján az Izraelita Színház áll. Előtérben a névadó Sólem Aléhem tollából származó Hegedűs a háztetőn szoborba öntött másával.  

IMG_2961.jpg

A piacra, ami menórával díszített, shalom feliratú kapuja alatt lehet bejutni.

IMG_2935.jpg

A zsinagóga sajnos zárva volt. Próbálták a járókelők a rabbit előkerítni, de vasárnap kora délelőtt révén ezt nem sikerült. Ugyancsak kimaradt a helyi Regionális Múzeum megtekintés. Ilyen nyitva tartást még nem láttam: csak szerdán és csütörtökön van nyitva… Mentségére legyen szólva, hogy három nyelven volt kiírva a falon a története: héberül, oroszul és angolul. 

IMG_2945.jpg

IMG_2944.jpg

Pár óra alatt mindent megnéztem a városban, majd vissza a poggyászért és irány Habarovszk, az utolsó előtti állomás Vlagyivosztok előtt. Az állomás előtt találkoztam egy német-orosz párral. (A férj német, a feleség orosz: velük még váltottam pár szót – a szokásos kérdésekről, valamint a posztban szereplő információk java része tőlük származik). 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr936627171

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szórakoztató Valláskritika megosztotta 2014.08.24. 20:08:27

ezt a blogbejegyzést. Tehát a közösségi oldal több tízezres havi aktív olvasójához is eljut. Aki többet is tudni akar tudni az olvassa el ezt a rövid összefoglalót, vagy kattintson rá az oldalra: facebook.com/szorakoztato.vallaskritika        ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vizilabda 2014.08.24. 13:31:43

Ide menekülhettek volna Európából a németek elől, de ezt a lehetőség kimaradt ezek szerint.

BigPi 2014.08.24. 13:32:07

A valóságban is ilyen szép és tiszta a helység, vagy neked sikerült, így fényképezned?

alimail · http://alitraveling.blog.hu/ 2014.08.25. 07:03:46

Igen,a valosagban is ioyen tiszta. Es nem csakk ez a varos, hanem a nagyvarosok is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.05. 01:12:50

Vicces, hogy villamosított vonaton nincs töltési lehetőség tabletnek, netbooknak, stbnek.

alimail · http://alitraveling.blog.hu/ 2015.01.05. 16:55:39

@geegee: a folyosó végén van 1-1 konnektor; ott lehet tölteni. Igaz, leülni nem lehet, és nagyon letenni sem a készüléket. Az is igaz, hogy erre csak későn jöttem rá.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása