44 órás, egybefüggő vonatozás után szálltam le a vonatról Birobidzsánban, Szibéria keleti csücskében, csak egy kis ugrásra. 44 órát kibírni a vonaton, nem kis feladat. Az első nap még nem volt probléma: a netbook, és a tablet segítségével elütöttem a időt. Azonban ezeknek sajnos véges az energiakészletük, így egy nap után lemerültek. A második nap unalmasabban telt: maradt az újság olvasása, amit még otthonról hoztam, és direkt erre a szakaszra tartalékoltam.

Sajnos ennek is hamar vége lett. Ami megmentett, felszállt egy háromtagú család, ahol a kislány tudott angolul, így beszélgettünk: illetve a segítségével a szülőkkel. A szokásos kérdésekkel kezdtek ők is: honnan jöttem? hova megyek? hogy hogy egyedül? nem unalmas? mit csinálok otthon? stb.

Tőlük tudtam meg, hogy baleset miatt 4 órás késésben van a vonat. Éjfél körül ért be a vonat a Zsidó Autonóm Terület fővárosába. A vasútállomás pihenőszobájában vettem ki pár órára egy szobát. 

De miért éppen Birobidzsán?

Az átlagember nem tudja, hogy a zsidóknak már Izrael előtt is volt egy sajátságos kis országuk, mégpedig a Szovjetunió keretein belül. A neve a magyar térképeken Zsidó Autonóm Terület, igazából azonban Birobidzsán.A szovjet hatalom Birobidzsánt jelölte ki autonóm zsidó területnek (Maga a terület 8000 km-re fekszik Moszkvától az Isten háta mögött a kínai határnál, bár nem elszigetelve, mert a transszibériai vasút mentén. Mérete Magyarországának mintegy egyharmada. A betelepítés kezdetekor szinte lakatlan, a népsűrűség négyzetkilométerenként egy fő). Az volt a terv, hogy itt az Amur vidékén fog felépülni a békés, földművelő zsidók állama. Először a kozákok jöttek ide még 1857-ben. A polgári lakosságot csak kb. 50 évvel később kezdték ide telepíteni. 1916-ban ideért a vasút – de ekkor már fegyenctelep működött a településen.

1924-ben merült fel a kérdés: ha már minden nemzetiségnek van államisága, autonómiája, mi legyen a zsidókkal? Különböző tervek születtek, hogy hol lenne a legjobb hely nekik: felmerült a Krím, a mai Fehéroroszország, Ukrajna és persze az orosz Távol-Kelet. (A cionisták még Szudánt is felvetették, mint lehetséges zsidó állam helyszínét). Végül a Távol-Kelet győzött. 1928-ban kezdődött a városépítése, és 1934 óta autóm terület.

Ezután tömegével vándoroltak ide a világ végén kikiáltott autonómiától sokat váró orosz zsidók (közel száz család Magyarországról is), de a zsidó lakosság száma sosem emelkedett 32 000 fő fölé. A betelepülők ugyanis hamar rájöttek, hogy a Sztálintól kapott ígéret földje egy szúnyogot termő, kiépítetlen mocsár. Akik mégis itt maradtak, azok 1991 óta Izraelbe is tömegével vándorolhattak ki, ezért ma már csak a régió lakosságának pár százaléka zsidó. 

Annak ellenére, hogy Birobidzsán zsidó autonóm terület, 1970-ig nemigen lehetett a zsidó kultúrát művelni. Ekkor létesült az első zsidó színház, ahol héber nyelven lehetett előadni. Majd lettek könyvtárak, iskolák, ahol engedélyezték, hogy zsidó nyelvet is tanulhattak. 

Héber felirat hirdeti Birobidzsán városának nevét a vasútállomás tetején (A város a Bira és a Bidzsan folyók találkozásánál fekszik: innen a név eredete is). A pályaudvar előtt hatalmas menóra, hétágú gyertyatartó emlékműve emelkedik a zubogó szökőkútban, mellette pedig a Hegedűs a háztetőn című darab tejesemberének szekéren ülő, szakállas szobra nógatja a lovát. (A szobrot amúgy a kínaiak ajándékozták Birobidzsán városának).

„Gyere Birobidjanba! Ha zsidó vagy, most végre megkapod a beígért Kánaánt. Egy hely, ahol nincs antiszemitizmus, egy hely, ahol önmagad lehetsz. Ahol munka van bőven, ahol kirekesztés nélkül élhetsz, hogy legyen valaki a családod!” – egy korabeli "utazási reklám is arra sarkalta a zsidókat, hogy jöjjenek ide.

A Bira folyó partján az Izraelita Színház áll. Előtérben a névadó Sólem Aléhem tollából származó Hegedűs a háztetőn szoborba öntött másával.  

A piacra, ami menórával díszített, shalom feliratú kapuja alatt lehet bejutni.

A zsinagóga sajnos zárva volt. Próbálták a járókelők a rabbit előkerítni, de vasárnap kora délelőtt révén ezt nem sikerült. Ugyancsak kimaradt a helyi Regionális Múzeum megtekintés. Ilyen nyitva tartást még nem láttam: csak szerdán és csütörtökön van nyitva… Mentségére legyen szólva, hogy három nyelven volt kiírva a falon a története: héberül, oroszul és angolul. 

Pár óra alatt mindent megnéztem a városban, majd vissza a poggyászért és irány Habarovszk, az utolsó előtti állomás Vlagyivosztok előtt. Az állomás előtt találkoztam egy német-orosz párral. (A férj német, a feleség orosz: velük még váltottam pár szót – a szokásos kérdésekről, valamint a posztban szereplő információk java része tőlük származik).