BUÉK 20 túra

Gondoltam, hogy elmegyek idén a BUÉK 20-ra én is. Kell egyfajta őrültség, vagy inkább elhivatottság ahhoz, hogy az újesztendő első szombatját egy túrával nyissa az ember. 

Első alkalommal indultam ezen a túrán, de az biztos, hogy nem utoljára. Tavaly már elindultam az MVTE rendezésében a húsvéti Tojás túrán. Szerencsére a szervezők gondoltak arra, hogy viszonylag tág határidőt szabtak az indulásnak (7-10). Így nem kell hajnalok hajnalán elindulnom; bár a hajnali fél 5-ös kelés így sem volt kellemes. Életemben először használtam az Oszkar telekocsi rendszert. Mivel egyedül mentem, és a költségeket nem akartam teljes egészében állni. Nem gondoltam volna, hogy a hajnali indulással tele lesz az autó. Az autópályán semmi nem volt, így 8-ra a Hűvösvölgybe értem; a túra kiindulási helyszínére. Még időben voltam, így parkolót is sikerült találnom. Viszonylag sokan voltak, én már a 439-ként indultam útnak. Vérprofi volt a szervezés. clip_image002_7_1.jpg

A túra a Hűvösvölgy Gyermekvasút végállomásából indult. Az út eleje szalagozással indult (ami később is megmaradt ahol nem volt egyértelmű a festés, vagy egyáltalán nem volt festés), majd elértük a K  jelzést. Nem sokkal később csatlakozott a S jelzés is.

img_20160102_083640.jpg

A túra az S jelzést követi, ami az Újlaki-hegy felé kanyarog, elhagyva a Nyéki-hegy és a Vadaskerti-hegy nyergét, valamint a Határ-hegyet. A S sáv jó bemelegítést adott a Hármashatárhegyig, ahol az első ellenőrzőpont is volt (3,95 km; 350 m szint). A hőmérséklet nem ment pluszba, és a  megmászása különösebb kihívást nem jelentett.  Az idő fent már rosszabb volt; ködbe borult a csúcs; még az antenna teteje sem látszódott.

Innen a K jelzésen haladtunk tovább. Az Árpád-kilátóig az út ismerős volt, mert egyrészt a Tojás-túra is itt ment, másfelől pedig az Országos Kéktúra ezen szakásza során is érintettem. De a kilátót nem lehet megunni. Fenyőgyöngyéig lejtmenet volt végig (500 m-ről 270 m-ig), majd kanyarokkal és emelkedőkkel elérjük az Árpád-kilátót. Innen a Z jelzésre fordultunk, ami pár száz méter után elágazott, de követve a zöldet elértünk a 2. ellenőrző ponthoz, az Apáthy-sziklához (9,12 km, 465 m szint).

Eddig egészen jót mentem, 2 órán belül értem el a kiváló panorámával kecsegtető különleges sziklaformát. A lépcsőkön lefelé nem a legkellemesebb, majd utána a beton sem a Csalán utcában, de a zöld erre hoz.

img_20160102_101242.jpg

A Battai lépcsőn ereszkedtünk le, majd a Széplak utcát és a Pasaréti utat keresztezve haladtunk át az Ördög-árok hídon. A Hűvösvölgyi úton a nagy forgalom miatt várni kellett. A Szerb Antal utcán már újra felfelé mentünk, és innen már nem sokat kellett a városi szakaszon gyalogolni. A városi szakaszt amúgy sem szeretem, annak ellenére, hogy ez még a szebb része a fővárosi betonos etapoknak. Itt legalább a levegő jó, ha a buszok nem épp mellettem döngetnek el. A Z követtük még mindig, majd ahol az balra elkanyarodik, mi jobbra mentünk, ahol szalagok mutatták a helyes irányt. Így értük el a 3. ellenőrző pontot, aminek különös neve volt: Z+ elágazás :D (13,5 km, 713 m szint).

img_20160102_084818.jpg

Innen a Z+ jelzést követtük, majd a Budakalász útig ereszkedtünk le, és értük el Szépjuhásznét. A S jelzést követve jött a túra egyik legnehezebb része: felkapaszkodni a Nagy-Hárs-hegyen lévő 4. ellenőrző pontig (15,34 km, 817 m szint). Ez picit engem is megviselt; időből veszítettem, de arra azért szántam időt, hogy a kilátóba felmenjek. A táj nagyon szép volt.

Ezzel túl voltunk a túra legnehezebb részén. Lefelé sajnos egy iskolás csoport lassított; sokat kellett előzgetni, kerülgetni. Az S-n haladtunk, és a Kis-Hárs-hegyi elágazás mellett elhaladva, a Gyermekvasút sínjét is érintjük. A Nagy-rétet jobbról kerültük meg, és már el is értük az 5. ellenőrző pontot (18,49 km, 827 m szint).

img_20160102_115456.jpg

Innen már csak a K jelet kellett követni a Hűvösvölgyig, amelyen kevesebb, mint 1000 méter után értünk a célhoz (19,42 km, 847 m szint). A célban virsli és tea várt minket, valamint az oklevél, és az emléklap.

emleklap.jpg

Összességében egy nagyon jó kis évnyitó túra volt. A szervezés profi, eltévedni szinte lehetetlen volt, és a hideg sem volt zavaró. Jövőre is eljövök, ez már fix.

A túra adatai
buek_20adat.jpg

buekhossz_1.jpg

Egyúttal ezzel a képpel kívánok még egyszer Boldog Új Évet, és remélem olvastok idén is :) 

buek_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr18233764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kentetsu 2016.01.04. 11:07:55

Szép túra volt, de legközelebb a túratársak megpróbálhatnának a városi szakaszon a járdán közlekedni. Csordában vonult minden marha a Szerb Antal utcán, az autók meg álltak.

alimail · http://alitraveling.blog.hu/ 2016.01.04. 11:10:20

@Kentetsu: én a járdán mentem, de ez egyéni. De igazad van, fordítva - autós szemszögből - idegesíthető lehetett.

Kentetsu 2016.01.04. 11:13:46

@alimail: Akkor te voltál az üdítő kivétel! :)
Ott lakom a környéken és kutyasétáltatás közben néztem, hogy vajon kit ütnek el először. Hiába kértem két nagyobb csoportot is, hogy legyenek szívesek a járdán menni, mintha a falnak beszéltem volna. Az autók meg a Hűvösvölgyi úton álltak, mert nem tudták bekanyarodni a Szerb Antalra Pasarét felé.
Hiába, nagy az Isten állatkertje. Lehet, hogy a kritikus (városi) szakaszra kellett volna 1-2 rendező. Mondjuk máskor sincs és ugyanez a helyzet. Fene tudja mi a megoldás...

laci_52 2016.01.04. 14:20:36

Ennél jobb időjárási- és terepviszonyok nem is lehettek volna: csapadékmentes, faggyal, emiatt nincs sem hó, sem jég sem sár. Ritka szerencse ez január elején.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása