Alitraveling

Ahogy a burjátok földje után fokozatosan behatolunk az orosz távol-keletre, ismét hatalmasat változik a táj és hatalmasat változnak a városok. Tizenkét órás éjszakai utazás után a hajnali vonatablakból az érzésem, hogy már kifele megyek Szibériából: a sűrű, hófehér nyírfaerdők helyett sötét fenyvesek szabdalják a tájat, amelyben csak nagy ritkán tűnnek fel az elszórt falvak, kisvárosok.

A 2-es tolival mentem el szállásadómhoz, Alexanderhez. Kis szusszanás után a nyakunkba vettük a várost. Szerencse, hogy ráért, mert nélküle lehet, egyrészt unalmas lett volna, másrészt fele ennyit tudtam volna megnézni.

Az állomás előtt egy katedrális, majd azon túljutva a Lenin tér követezik, ahol mily meglepő, de közepén Lenin egészalakos szobra: kabátgallérját markolva, szigorú tekintettel néz körbe. Körülötte pedig felújított szocreál paloták, a helyi kormányzat intézményei és az orosz vasúttársaság helyi központja. 

Csita az első város, ahol Lenin nem fémből, hanem kőből épült, és több tömbből összeeszkábált testét közelről fura törésvonalak szabdalják: hogy ez a város gazdagságára vagy épp világvégi szegénységére utal, azt nem tisztem eldönteni. 

A főtéren túl aztán elhagyott, üres utcák, régi tömbházak és leégett, vagy épp bontás alatt álló, félig összeroskadt faviskók állnak. A távol-keleti katonai központjában a szovjethatalom nem a turistalátványosságok építésével volt elfoglalva a 20. században. 

Csita ma fontos vasúti csomópont a Kínába vezető transzmandzsúriai és a Vlagyivosztokba tartó transz-szibériai vonalak találkozásánál. Ez a pozíció kereskedelmi központtá tette: Kínából tömegével áramlik be az áru a város piacaira. 

Csitában is él egy minimális zsidó közösség. Ennek megfelelően zsinagóga is található a városban, igaz nem a legjobb állapotban. Alexander elmondása alapján a város lakói nem örülnek neki, hogy itt élnek, így pénzt sem adnak a felújítására. (A többség az innen potom 2100 km-rel arrébb található Birobidzsán városában él).

A csekély muszlim közösség pedig már a 20. száza elején – 1905-ben – kiharcolta magának, hogy legen mecsete. 

Ulan Udétól még nincs messze a város, így minimális buddhista közösség is megtelepedett a városban. A templomuk nagyon szép. Épp szertartás volt, de megengedték, hogy bemehessünk és meghallgassuk. Látható, hogy a mai Oroszországban a vallások szépen, békésen megférnek egymás mellett. 

Feszültségekkel teli múltja azonban Csitát inkább katonai, mint kereskedelmi hagyományokkal áldotta meg az elmúlt évszázadban. A Szovjetunió széthullásáig a környéken található hatalmas katonai támaszpontok miatt zárt város volt, ahova külföldiek egyáltalán nem léphettek be. A fő látnivaló épp a katonatisztek, katonaszobrokkal díszített klubjának szomszédságában, a város hadi múzeumában található, ahol egy nagy vörös csillagos kapu mögött tankok, tüzérségi ágyúk és rakétavetők sorakoznak a múzeumkertben, valamint egy kisebb Lenin-szobor.

A Forradalom terén itt is egy hatalmas, monumentális emlékű áll.

Alexandertől megtudtam, hogy a város nevének jelentésére négy elmélet létezik: az elsőt rögtön ki lehet zárni. Sajnos mindenkit el kell, hogy szomorítsak, a név nem Tarzan majmától ered. Ugyanis a területen először Pjotr Beketov járt errefelé a cár megbízásából: hírre ment, hogy a Bajkálon túl sok a nyersanyag, és ennek felkutatására küldték Beketovot ide. A folyókat ő nevezte el Ingadanak és Csitának, így ez utóbbiról kapta a város a nevét – 100%, hogy nem a majomtól ered. A második elmélet szerint Csita nyírfaligetet jelent, a harmadik, pedig: sár. Ez utóbbi kettőből van bőven a környéken. A negyedik, a legenda szerint azt az evenki főnököt hívták Csitának, akinek ez a vidék volt a kedvenc vadászterülete. Mindenki döntse el, hogy kinek melyik tetszik a legjobban.

A város a dekabristák egyik száműzetési helye volt. A város legrégebbi katedrálisát 1776-ban építették fából. A templom mellett egy öreg ház is van, ahol a dekabristák feleségei éltek – akik követték uraikat a szibériai száműzetésbe. Ma múzeum, mely az ő életüket mutatja be, hogyan éltek a 19. századi Csitában. 

A városban össze-vissza, de rengeteg köztéri, mókás szobor van elhelyezve. Vannak egészen viccesek is.

Csitának magyar vonatkozása is van: a magyar vöröskatonák emlékműve. Ezt már csak egy leírásban olvastam, mert olyan eldugott helyen van, hogy lehetetlen megközelíteni. Alexander kb. 6 ismerősét hívta fel, olyanokat, akik a környékbeli hegyeke kitűnően ismeri. Az egyik hallott róla, de elmondása alapján ma már semmi sem látszik belőle. A történet alapja az, hogy a polgárháborúban sok magyar katona harcolt a vörösök oldalán. Egy szoros is van a közelben, Magyarszkij-pereval, vagyis Magyar-szoros. A legenda szerint az emlékmű alatt 8 magyar katona nyugszik, akik itt lelték halálukat 1920 áprilisában, a fehérek és a japánok elleni háborúban.