Nem VIP-val, de kényelmes busszal tettük meg az utat Kashanból Esfahanba – 60.000 IRR-ért.
Esfahanban nem volt CS, így az LP-ből néztünk egy olcsó szállást. A Totia Hotelre esett a választás, ahova szintén 60-ért vitt el a taxis. Érdekes, hogy 30e volt a taxival az út, míg a busz 3 óráért, és 185 km-ért, csak 60e. Esfahan Irán 3 legnagyobb városa, mely a 17. század elejétől több mint 100 évig Perzsia fővárosa is volt.
A szállóban csak egy 4 ágyas szoba volt, így egy éjszakára ezt vettük ki. Legalább volt helyünk, és normális zuhanyzó is. A szoba még nem volt átvehető, így, hogy ne teljen az idő, elmentünk a városba. A bazáron keresztül érkeztünk meg a Naqsh-e Jahan Imam térre. Ez már jobb bazár volt. Volt szuvenír vásárlási lehetőség. Szebbnél szebb arany, porcelén, üveg és réz portrékák voltak. Az árkádok alatt üzletek, ill. mecsetek.
Ez hihetetlen látványosság. A világ második legnagyobb köztere a pekingi Tienanmen tér után. Hosszúsága 512, szélessége 164 méter. A tér valaha hatalmas lovaspóló pálya volt. A nevezetes Abbas sah építtette át ünnepi felvonulások céljára. Közepén szökőkutakkal ékes park található, ami a helybeliek mindennapos kiránduló, piknikező helye. Ott még lehet fűre lépni, sőt ülni is. Ettől függetlenül a hatalmas területen nemhogy üveget, de még egy taknyos zsebkendőt sem láttunk eldobva.
A tér mind a négy oldalának közepén egy-egy ejván áll. Az ejván nagyméretű, nyitott boltozatos csarnok, olyan, mint egy óriási, díszes kapubejáró, de mégsem az. Belülről néha színes csempék, máskor sztalaktit (cseppkő) boltozat díszíti. A perzsák a különböző terek, udvarok körbeépítése során szerettek ejvánokat építeni. Ezt a szokásukat a szasszanidáktól vették át, akik a stílust még a parthusoktól örökölték. A Meidan tér belváros felőli, rövidebb oldalának közepén áll a Sah-mecset. Ennek belső udvarát szintén ejvánok ékesítik, végtelen tobzódással.
A Sah mecsettel szemben a nagy bazár főbejáratának ejvánja áll. A mellette húzódó tetőteraszon valaha többszáz tagú zenekar húzta és fújta egész nap a talpalávalót Abbas sah kedvére. A fedett bazár egyébként körbeveszi a teret.A nyugati oldal központja az Ali kapu. Ez magas kaput jelent, de több mint puszta kapu, valójában egy hét szintes palota. Ennek teraszáról gyönyörködött a sah a tér nyüzsgésében. Az Ali kapuval szemben láthatjuk a Lotfollah-mecsetet, melynek bejárata a negyedik ejván a téren. Amikor ennek építésébe fogtak, az volt a terv, hogy mozaikkal fedik a kupolát és a belső tereket. Igen ám, csakhogy a főbejárat berakása önmagában négy évig tartott, ezért taktikát váltva áttértek a haladósabb csempézésre, tehát belül már ezek kéklenek. Senki ne gondolja azonban, hogy a perzsa művészet ezen remekei nem szemet gyönyörködtetőek. A kézzel festett, változatos színű és mintájú csempék minden mecsetet hihetetlen pompával díszítenek. Ettől is ékesebbek, már-már gicscsesek azok a sírhelyek, melyek a szentként tisztelt személyek - kívülről mecsethez hasonló - nyughelyei. Ezeket sokszor kissé zöldes, ritkábban vakító fehér fényben csillogó-villogó üvegberakással borítják. Ha már itt tartunk, megemlítem, hogy Iránban a mecsetek inkább közösségi találkozó helyek, amik közös imára is szolgálnak, míg a szent sírok különleges, megszentelt helyek, ahol egyénileg fohászkodnak. A mecsetekbe bárki, bármikor, akadálytalanul bemehet, a szent sírokhoz nem feltétlenül.
Mi a Masjed-e Sheikh Loltfollah-val kezdtünk. Barátságos 100.000 rial a belépő. 1602és 1619 között építették. Érdekessége, hogy minden napszakban más színű. A kupolát a kék és a türkiz jellemzi. Kicsit megpihentünk, majd visszamentünk a szobát elfoglalni. Ejtőztünk egyet.
8 fele indultunk újra útnak. A du-n kimaradt Pol-e Si-o Seh hidat néztük meg. 298 méter hosszú és I. Abbas Shah idején kezdték építeni 1599 és 1602 között. Sajnos a Zayandeh folyó olyannyira ki van száradva, hogy a folyómederben sétálgattunk, és több centis repedések vannak a földben. Egyes helyen a növényzet is megjelent már. A folyó amúgy inkább széles, mint mély - már ha van benne víz :D
Innen a térre mentünk vissza, amely estére annyira hangulatos lett, hogy órákat el tudtunk ott tölteni. A helyiek jöttek oda hozzánk, beszélgetni, kérdezni. A legtöbben a „where are you from”-ra voltak kíváncsiak. Itt állapítottuk meg, hogy Irán ténylegesen is mennyire egy „veszélyes” ország. Nem tudom mennyien, de szerintem több ezren lehettek a téren. Vitték a szőnyegüket, teafőzőt, piknikes kosarukat, és több generációnyi család ott beszélgetett. A kisgyerekek is ott voltak, és nem a neten lógtak otthon. Számunkra ez hihetetlen látvány volt, hiszen otthon ilyet nem látni.
A probléma az, hogy a híradások ezt nem adják le. Ott csak arról van szó, hogy már megint az atommal van probléma, meg, hogy mennyire veszélyes. Egy hete vagyok itt, de eddig semmilyen atrocitás nem ért, soha veszélyben nem éreztem magam. Egy dolgot tudok tanácsolni: mindenki jöjjön el Iránba, és győződjön meg erről a saját szemével. Nem bánja meg senki sem.
Az államalapítást úgy ünnepeltük, hogy reggelit követően átköltöztünk a szemközti hostelbe. Itt összesen nem fizettünk annyit, mint előző este fejenként. Alvás céljára tökéletes volt.
Az örmény negyeddel kezdtünk. Útközben egy irodában át akartuk tetetni a 28-ai jegyünket. Elvben a módosítás lehetséges lett volna, de az előző járat 25-én megy, ami már tele volt. Így újraterveztük, hogy mi legyen erre az időre a program. A keleti országrészbe megyünk el.
Az örmény negyed furcsasága, hogy I. Abbas Shah hozatott ide uralkodása alatt 40.000 keresztény örményt, amiből mára 5.000 maradt. Az első templom ingyenes volt, míg a 2-ba 30.000 IRR a belépő. Szerencsére nem kérdezték honnan jöttünk. Nem tudni, hogy a jegyszedő örmény vagy iráni, de jobb a békesség. (Szerintem mindenki érti, mire gondolok. Ha valaii netán nem, keressen rá az örmény- magyar legújabb kapcsolatokra…). A pikantériát az adta, hogy az elviekben vallásszabadságot deklaráló Iránban, pont ma ítéltek 10 év börtönre egy keresztényt, mert a Bibliát terjesztette. A vallásszabadságot az alkotmányba foglalták, de a valóságban sajnos ez még nem működik. Hátha az új elnök, Róháni, tud ez ellentenni. Választási beszédében jelezte legalábbis.
Visszafelé, megláttunk egy mozit. Egyből kapcsoltunk, hogy üljünk be. Sajnos nem iráni film ment, hanem egy Cannes.-ban díjnyertes francia film, perzsa felirattal. A jegy, két főre, két fél literes vízzel és egy csokival, 40.000 IRR, azaz kb. 280 Ft . A filmből nem sokat értettünk, de megpihenni és a du-i nagy meleget átvészelni, tökéletes volt. Amúgy egy francia család nyomorú életéről szólt, ha jól értelmeztük.
A térre mentünk vissza, hiszen volt még mit megnézni. A Masjed-e Shah, vagy más néven a Masjed-e Imam az egyik legcsodálatosabb mecset volt, amit eddig láttam. A Shah idején kezdték építeni, azaz min. 400 éves. Minden vonásban iráni: a színek, a kialakítása, a kupola látványa. Sajnos beárnyékolta, hogy a nagy pénteki ima miatt a középső teret befedték, így fotózni nehezen lehetett. De a szépségét ez sem vette el.
A mecset után a bazárban sétáltunk, szuvenírek után kutatva. Nagy nehezen ráakadtunk a tökéletesre.
A naplementét a téren néztük végig, több helyivel is beszélgetve. Kb. 10 fele értünk vissza a szállásra.
A szállás melletti boltban sikerült venni dombornyomott sört a gyűjteményembe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr796099084
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
