„Vörös zászlónk leng, lengeti a szél” – zakatol a fejemben szüleink generációjának megunhatatlan indulója, ahogy a vonat rágördül a felfoghatatlanul hosszú hídra az Amur folyó fölött, Habarovszk határában. Oroszország legnagyobb területű és legkevesebb lakosú részének, a hatalmas Távol-Keleti Szövetségi Kerületnek a fővárosába érkezek – Birobidzsántól mindössze két órás vonatútra fekszik –, amely az alattam hömpölygő óriási folyam alig megszelídített partján fekszik (Az 5000 rubeles hátlapján a híd látható). Az egész látóhatárt beterítő, ágakra bomló és szigeteket körülölelő Amurról eddig csak annyit tudtam, hogy „a hős brigádok élén sok amuri partizán” menetelt egykor: az orosz Távol-Kelet központjában azonban ezek a szimbólumok mostanra egészen más jelentést nyernek. 

A vörösök hősies győzelmét ünneplő nóta fülbemászó dallamát ugyan napokig nem tudtam kiverni a fejemből, de ez nem változtat a tényen: az amuri partizánok dicsősége 2014-re aktualitását vesztette. Miután az orosz katonai őrbódékkal védett hídon át begördül a vonat Habarovszkba, egyetlen dicsőséges vörös zászlót látok csak lobogni, de az az Amuron felfelé haladó kínai hajó farára van tűzve. Ez pedig meglehetősen szimbolikus, hiszen az egykori orosz dicsőség emblematikus folyójának vidékén ma szinte csak ennek a zászlónak, és az őt hordozó kínaiaknak terem babér. 

A Habarovszk központú orosz Távol-Kelet ma egyre inkább a figyelem középpontjába kerül: a Moszkvától 7, Budapesttől már 9 időzónára található. A város a Moszkvától való távolsághoz képest ugyanis meglepően pezsgő, élettel teli és fejlett. Főutcáján sorakoznak a bankok és az új építésű vagy felújított épületek, toronyházak: mozi, japán éttermek sora, szökőkutak és puccos üzletek, amerre a szem ellát. A tőle nyugatabbra található nagyvárosokhoz képest itt meglehetősen sok a vasalt ingben, zakóban vagy elegáns kosztümben siető, jól szituált ember, és a templomok, középületek és a reklámtáblák is egy jól pörgő gazdasági központ képét festik. Az Amur folyó partján szépen rendben tartott park, a városatyák emlékművei is helyet kaptak.

A folyó fölé emelkedő torony oldalában még arra is volt pénz, hogy emléktáblát állítsanak az 1918-ban hadifogolyként idehozott, majd a folyóparton agyonlőtt osztrák-magyar katonazenészeknek, akik nem voltak hajlandóak az orosz himnuszt játszani fogva tartóik kívánságára.

„Az oroszoknak nem kell vízum Kínába, ezért sokan járnak át, akár csak egy hétvégére is, pihenni, jókat enni, ruhákat vagy háztartási eszközöket venni” – mondja a huszonéves orosz lány, Olga, aki a habarovszki hostel alkalmazottja. A közelgő hétvégére is épp egy ilyen kínai utat tervez a barátaival: imád utazni, de mint mondja, itt, a szinte lakatlan orosz Távol-Keleten több ezer kilométeren belül is csak néhány unalmas kisváros található, amik nem versenyeznek Kínával. Kínába viszont akár ingyen is átmehetnek a jól tájékozott fiatalok, ha tudják, hova kell fordulni. A várost elárasztó kínai kereskedők ugyanis úgy játsszák ki az orosz vámszabályokat, hogy ingázó turistákkal hozatják be a bizonyos mennyiségig vámmentes fogyasztási cikkeket. „Fizetik neked az utat Kínába, a szállást, még az étkezést is, ha visszafele hozod nekik az előre megbeszélt árut” – meséli nevetve Olga. Csak a határon kell kicsit magyarázkodni, hogy miért is kell egy huszonéves lánynak 30 darab xxl-es férfi alsó: és már árasztják is el Oroszországot a kínai áruk.

Persze nem ez az egyetlen módja annak, hogy Kína megvesse itt a lábát: a szinte lakatlan orosz területek olaj- és gázkészletei, valamint az érintetlen erdők faanyaga már rég felkeltette a nagy kínai cégek érdeklődését. Egyes kínai vállalatok dollár milliárdokat lennének hajlandóak befektetni energetikai és infrastrukturális beruházásokba, de a kínai befolyástól rettegő Moszkva eddig ezt nem tette lehetővé. (Az orosz-kínai gazdasági háborúról szól Tom Clancy A medve és a sárkány c. könyve, amit Kína a szibériai nyersanyag-készletek megszerzése érdekében indít).

A vasútállomásból kilépve rögtön egy hatalmas parkkal találjuk magunkat szemben. Több villamos vonal is található a városban, melyek lefedik teljesen a várost. 

A Grado-Khabarovsk Szűzanya Mennybemenetele katedrális a város egyik legszebb épülete. Grandiózus katedrálisról van szó, ahonnan remek kilátás nyílik az Amurra, valamint a mellette található 2. Vh-s emlékműre.

A városban rengeteg gyönyörű, 19. századi épület található, melyek hangulatossá teszik a várost. Élvezet közöttük sétálni. A séta azonban terhelő: Habarovszk egy dombra épült, így fel-le kell menni folyamatosan. A nap végére én is elfáradtam a sétában. 

A kikötő, illetve az ahhoz vezető út, szintén megér egy megállót. A kereskedelmi forgalom itt a legszembetűnőbb. Azalatt a pár perc alatt, amíg ott jártam, kb. 6 kínai fenségű hajó kötött ki. Igazat adva annak, amit fentebb Olga állított. A folyó itt is több száz méter széles és tele van szigetekkel. Sétahajózásra szerettem volna befizetni, de nem indult hajó, és időpontot sem láttam, hogy mikor menne. Így a távolban lévő dombra indultam. 

Útközben megtekintettem a Spaso-Preobrazhenskii katedrálist, valamint a dombon Muravyevu-Amurskomu szobrát. Ő fedezte fel a környéket, és a folyó is az ő nevét viseli. A folyópartra remek kilátás nyílt innen (Az orosz 5000 rubeles előlapján az ő arcképe díszeleg).

Az egyik főutcán elsétáltam a Lenin-térre. A tér érdekessége, hogy egyik oldalán „gyönyörű” szocreál épület, míg másik oldalán a 19. századból megmaradt klasszicista épület foglal helyet – középen pedig hatalmas szökőkút, parkkal. De a legmeglepőbb, hogy a téren nincs Lenin szobor. (Vagy ha van netán, én nem vettem észre, pedig bejártam és szétnéztem). 

A város érdekessége, hogy Habarovszk mellett született 1942. február 12-én Kim Dzsongil, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea) vezetője, ahol, Jurij Irszenovics Kim néven anyakönyvezték. (Észak-Koreai feljegyzések szerint azonban a Pektu-hegy környéki titkos katonai támaszponton született 1942. február 16-án – de erről majd később). Szintén a város neves szülöttje Jevgenyij Plushenko, jégtáncos.

Amit sajnáltam, hogy kimaradt, de az idő rövidsége miatt nem fért már bele a programomba, hogy nem sikerült eljutnom a Baltika sörgyár habarovszki üzemébe. Alátéteket, és egyéb sörös relikviákat szerettem volna onnan szerezni. 

 És végezetül a Beatrice feldolgozása az Amuri partizánokról: