A blogon az útvonalhoz képest változtatok: Irkutszk és Ulan Ude közé beiktattam egy 12 napos mongóliai kiruccanást, amiről szintén lesz poszt, de előbb feltöltöm az oroszországi posztokat, és majd utána Mongóliát egybe. Nem keverem egybe a kettőt.
Ulan Ude-ba Ulánbátorból érkeztem 13 óra alatt busszal. A távolság nem nagy a két város között, ám a busz a határon kb. 6 órát vesztegelt. Első estére nem sikerült CS-t találnom, így egy hostelt néztem ki. Az elsőben, bár visszajelezték, hogy fogadnak, kiderült, hogy még sincs hely, így átirányítottak minket egy másikba: ami az előzőhöz képest sokkal lepukkantabb volt; mindegy, célnak megfelelt, egy estét kibírtam benne.
A burjátokat különös szálak fűzik a magyarokhoz. A hunok is laktak náluk egy darabig, ezért szerintük rokonságban állunk, s ők ezt a rokonságot számon tartják. Mivel tudják, hogy Budapest a főváros, szerintük Attila király öccse, Buda, akinek a neve Buddhától származik, így az elnevezés szerintük a velük való rokonságon keresztül jutott el hozzánk… A Burját Köztársaság őslakói a mongolid kinézetű burjátok voltak. Mai területük valamikor Dzsingisz kán birodalmához tartozott. Az orosz kolonizáció csak a 18. században kezdődött meg. Szokás szerint előbb orosz aranyásók és prémvadászok jöttek, majd erődöt emeltek. Később a vasút hozta meg Ulan Udénak is a fellendülést. A vasút itt ágazik ketté: a fővonal tovább megy Vlagyivosztok felé, de egy vonal lecsatlakozik Ulánbátor és Kína felé.
Ulan Ude Burjátföld fővárosa. Jelentése: Vörös-kapu. A város egy időben kapta a nevét Mongólia fővárosával, Ulánbátorral (Vörös Vitéz). A burjátok 1/3-a UU-ban lakik (kb. 400.000 fő). Burjátföld érdekessége, hogy három vallás is békésen megfér egymás mellett: a sámánizmus, a buddhizmus és a pravoszláv kereszténység. A sámánizmus főleg a Bajkál-tó mentén és környékén „él”, és a kőkorszak óta őrzik; még a kommunizmusnak sem sikerült kiirtania – a lámaizmussal együtt ma is népszerű.
Az oroszok által beolvasztott mongol nép, a burjátok földjén két örök életű ember hagyta ott nyomát. Az egyik Lenin, akinek itt, Ulan Ude városában található a legnagyobb szobra, a világ legnagyobb Lenin-feje. A másik az orosz buddhisták egykori vezetője, a 12. Pandito Hambo láma, aki a burjátok hite szerint 1927 óta szent tetszhalottként meditál lótuszülésben.
Burjátföldön az oroszok már csak vendégek, betelepülők, és mégis: a burjátok is egytől egyig oroszul beszélnek: orosz állampolgárok, orosz nyelven, de burját szívvel. Az itt élő nép attól különleges, hogy bár a legláthatóbb módon elütnek az Európából érkező, Szibériát gyarmatosító oroszoktól, teljes békében élnek azokkal a saját földjükön. A burjátok és oroszok közötti nagy békességnek sok nyoma van: például rengeteg vegyes házasság van. A negyedik osztálytól kezdve a burját gyerekek is oroszul tanulnak az iskolában: a burját nyelvóra kivételével már minden oroszul megy.
A nagy békességet és megértést a helyiek vallása okozza: a burjátok nagy része ugyanis a tibeti buddhizmus helyi ágának követője. Ulan Udétől alig egy órára fekszik a buddhista kolostorkomplexum, az orosz buddhizmus központjának számító Ivolginszki Dacán (dacán: vallási egyetemet működtető buddhista kolostor). Ezeknek a békés buddhistáknak a vallása már az 17. század közepétől, a cárok idejétől kezdve virágzott Oroszország Bajkálon túli területén, ahova tucatjával vándoroltak be a buddhista szerzetesek Mongóliából és Tibetből. A szerzetesek és növendékek tibetiül tanulnak, a buddhista istenek történeteit magolják és rajzolásra, valamint főleg buddhista filozófiára okítják őket.
A buddhizmus ma valódi reneszánszát éli Burjátföldön – az előző rendszerben ugyanis keményen korlátozták a terjesztését. A Szovjetunió első éveiben még virágzott a vallás, 16 kolostor, és 432 buddhista közösség működött az ország területén, több mint 70 láma és 300 000 buddhista élt itt. A kommunisták azonban az orosz vallások közül a buddhisták ellen léptek fel a legbrutálisabban, és majdnem minden kolostort földig romboltak, majdnem minden szerzetest gulágokba küldtek. A vallás a második világháború után támadhatott fel újra korlátozott keretek között, amikor a világháborúban nyújtott segítségért hálából Sztálin engedélyezte a mai vallási központ, az Ivolginszki Dacán felépítését, és a szigorúan ellenőrzött buddhista vallási tanács felállítását.
A hatalmas kolostorkomplexumnak cifra főtemplomai vannak; a gyalogutak mentén felállított imamalmok és az épületek közt emelkedő sztúpák ugyan varázslatos keleti misztikumot sugároznak, de a vallási épületek mellett szegényes, tákolt orosz faházak állnak – ebben laknak a szerzetesek.
A kolostor hírnevét az 1927-ben elhunyt orosz buddhista vezető, a 12. Pandito Hambo láma csodás öröksége, amely máig izgalomban tartja a vallásos és a tudományos világot. A láma, Dasi-Dorzó Itigelov állítólag lótuszülésben imádkozva hunyt el, és 30 évvel állítólagos halála után sírját felnyitva még mindig teljesen ép állapotban találták meg a testét (fotót itt találni róla). A férfi azóta is lótuszülésben ül, és szövetei nem indultak bomlásnak, noha soha nem volt bebalzsamozva.
Állítólag tudományos vizsgálatok kimutatták azt is, hogy a körme és a haja nagyon lassan, de továbbra is nő. A helyi buddhisták úgy hiszik, hogy nem is halt meg, csak megvilágosodott, és azóta is ebben az állapotban üldögél: ő a legutolsó ismert ember, aki Buddhához hasonlóan eljutott a megvilágosodás tökéletes állapotába. A testét egy díszes, hatalmas templomban tartják a kolostor közepén, és látni csak kivételes alkalmakkor láthatják őt a kiválasztottak. Olyankor a férfi puszta jelenléte is embereket gyógyít, és ha sokan nézik, a 160 éves láma bőre izzadni kezd. Hogy igaz-e, azt sajnos ellenőrizni nem tudom.
Érdekes város Lenin örökségével
Ez a nagy buddhista hagyomány, valamint a burjátok másik felében még mindig élő sámánista hit elég nehezen összeegyeztethető a múlt század bő felét kitevő kommunizmussal, amely szintén keményen otthagyta nyomát a környéken. Bár a külvárosban most is a kaotikus faházak uralják a városképet, a várost átszelő folyó mentén itt is lepusztult gyárak csontvázai emelkednek, a város központjában pedig a sztálinbarokk oszlopos épületei sorakoznak a főtér körül.
A kommunizmus mégis diadalt aratott Burjátföldön, az egykori szovjetvezetők igazi különlegességgel kedveskedtek Ulan Ude lakosainak. Itt, a város főterén áll a világ legnagyobb Lenin-feje, egy hatalmas bronz szobor, amely csak nyaktól fölfele ábrázolja Vlagyimirt, de olyan méretarányban, hogy az igazán elismerést kelt. Hogy miért pont UU-ban építették a legnagyobbat? A válasz egyszerű: annak idején mindenben versenyeztek a városok, ezt a versenyt Ulan Ude nyerte. A helyi szóbeszéd szerint ugyanis hiába sózták rá Ulan Udére a gigantikus szobrot a szovjetek, a burjátok nevethettek a végén: Lenin arca ugyanis kifejezetten keleties vonásokkal bír, szinte olyan, mint ha ő maga is burját lenne.
UU ezen kívül látnivalókban szegényes. A színház épülete megér egy látogatást. Sajnos az évadnak már vége volt, így nem sikerült megnéznem egy újabb orosz előadást. A tér melletti szökőkútnál azonban komolyzenei előadások szólnak a hangszórókból. Este hangulatosan kivilágítják a kutat.
A tér bejáratát a győzelmi diadalív foglalja el, majd azon túl található a Lenin utca, a város sétálóutcája. Több szobor és templom is megtalálható, valamint nem maradhat el a 2. VH-s emlékmű sem, aminek a tetején egy M54-es tank foglal helyet.
Néhány múzeum még akad a városban, de mindezekkel együtt pár óra alatt végigjárható UU. Bőven elegendő lett volna 1 napot rászánni. Nem bántam meg, mert egy hosszú út után voltam, és egy még hosszabb előtt állok: UU-ból Csita, majd a leghosszabb egybefüggő vonatút jön.
UU-ban, a hostelben találkoztam utazásom alatt az első magyarral. Telefonált, mire visszaértem, és az alapján a tipikus szőke pi**a szerepét mutatta, így semmi kedvem nem volt vele társalgásba bonyolódni. A telefonban mindent csak szidott, hogy ez így rossz, ahogy van, meg ez sem jó, és a többi. Kérdeztem is magamban: mire számított? Miért jött? … Szerencsére hamar befejezte és lelépett.
