Tuva Köztársaság
Kizil

Szibéria Svájca. Röviden így jellemezhetném a régiót. Fantasztikus tájon jött keresztül a busz. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom reggel; csak 45 percet. (Akit érdekel, az orosz közigazgatásról itt olvashat)

kepatmeretezes_hu_IMG_1273.JPG

Kizil Tuva Köztársaság központja. A legfőbb különbség, hogy ők már félig mongolok. A buszon egy embert leszámítva – azaz engem – mindenki mongolid volt. Fura volt. Szegények próbáltak velem társalogni, de nem sokra jutottunk. Az egyik tudott valamelyest angolul, de nekem is rettenetesen kellett figyelni, hogy a fura kiejtését megértsem.

kepatmeretezes_hu_IMG_1215.JPG 

Az út amúgy mindössze 390 km kb. a két város között, mégis majdnem 9 órába telt, mire megtette az utat. Olyan utakon mentünk, hogy hihetetlen. Lassította a haladást, hogy csak ilyenkor nyáron tudnak az utak javításával foglalkozni, így rengeteg helyen volt lezárás, útszűkület, vagy éppen út sem. Havas tájon is áthajtottunk, illetve fantasztikus viaduktokon. Egyedül az eső árnyékolta be a képet. Az megállás nélkül szakadt.

Az utolsó pillanatban sikerült a kanapékeresőn keresztül szállást kerítenem, így megspóroltam egy rakat pénzt. Itt nincs hostel, csak üzleti szállodák, amelyek nem az én pénztárcámhoz szabtak. Aldynai-t telefonon hívtam fel, hogy hol tegyen ki a busz. Pár perccel később már ott is volt, majd újabb 10 perc elteltével már a lakásán voltunk. A férjével, és a 15 éves kislányával él. Ő is szeretnek a hegyekben, és a környező tavaknál túrázni, így ha az idő engedi, akkor megyünk majd együtt.

kepatmeretezes_hu_IMG_1277.JPG

Kizil sem tartogat látnivalókban olyan sok mindent. Tuva inkább a természetben erős, mint a városokban. De ha már itt voltam, akkor szétnézek. A fő látnivalót nem sikerült, sajnos. Ahogy az utaknál már írtam, a hosszú tél miatt rövid a nyár, és csak ilyenkor tudják a javításokat, felújításokat végezni. Hiába van egy emlékoszlop, miszerint a folyóparton található a kontinentális Ázsia közepe, ezt nem tudtam megnézni. Egyrészt új oszlopot raknak, másrészt megközelíteni sem lehetett a munkálatok miatt – a régit pedig már elvitték, így most semmi sincs a helyén L

 kepatmeretezes_hu_IMG_1284.JPG

A Terror Háza Múzeum pár szobából áll. Ez már jobban hasonlít a pestihez. Nem volt nagy, de ennek ellenére több száz ember életét itt is megsanyargatták. 

kepatmeretezes_hu_IMG_1305.JPG

Kizilben a mongol lakta többség miatt több buddhista templomot is építettek. Ezek a város szélén találhatók, tiszta fehér épületek.

 kepatmeretezes_hu_IMG_1309.JPG

kepatmeretezes_hu_IMG_1307.JPG

kepatmeretezes_hu_IMG_1358.JPG

A közelben 2. vh-s emlékmű, amely annyiból másabb, mint a többi, hogy itt egy tankot is elhelyeztek.

kepatmeretezes_hu_IMG_1310.JPG

A Helytörténeti Múzeum két épületből áll. Mit ad Isten, a második hát nem zárva van szintén felújítás miatt? :D Az első azonban nyitva, és egy megdöbbentő dolog fogadott: van angol nyelvű szöveg! Egy kis szibériai város helytörténeti múzeumában, ez igen csak meglepő és nem szokványos. Három emeleten keresztül mutatja be a múzeum Kizil történetét a kezdeti sámán kortól napjainkig.

 kepatmeretezes_hu_IMG_1288.JPG

Szerencsére később kiderült az idő, így megtartották a központban a zenei fesztivált. Ebben az évben ünnepli Kizil, hogy 100 éve csatlakozott Oroszországhoz. Előtte független volt Tuva, illetve több nép is birtokolta a területet: a hunoktól kezdve törökökön át a mongolokig és Kínán át. Ő végül az Orosz Birodalom mellett tették le a voksukat. Az évfordulót zenei fesztivállal ünnepelték, illetve este tűzijátékot rendeztek.

Másnap elmentünk a várostól pár km-re található sport táborba, ahol különböző sportágakban mérték össze az erejüket a résztvevők. Elsősorban ügyességi játékokra kell gondolni. Több csapat indul. Az, hogy mi a tét, azt senki sem tudta megmondani. Számomra nem is ez, hanem a birkanyúzás volt a legérdekesebb. Két birka szőrét a szemem előtt nyúzták le. Kézzel. Egyben lejött az egész, majd orvosi precizitással a belszerveit is kiszedték. Végül csak a külső csontja maradt. Itt egy videó erről, de csak erős idegzetűeknek ajánlom.

 kepatmeretezes_hu_IMG_1318.JPG

kepatmeretezes_hu_IMG_1339.JPG

Kizil környékén rengeteg látnivaló akad. Ezek többsége szent hely. A Bobry Istochnik is ezek közé tartozik. Kedvnelt esküvői színhely, mert amíg ott voltam, abban a fél órában legalább 5 esküvői fotózás zajlott. Mögötte 3 oszlopból álló totemisztikus oszlopok állak. Rajtuk különböző feliratokkal. Egy iható forrás is a szent hely részét képezi. Szerencsét és békés házasságot hoz – tartják a helyiek – akik házasságkötéskor eljönnek ide, és isznak a forrásból. Nah meg pénzt dobnak be a kútba, hogy boldogságban éljenek.

kepatmeretezes_hu_IMG_1362.JPG

 

kepatmeretezes_hu_IMG_1403.JPG

kepatmeretezes_hu_IMG_1373.JPG

Kiziltől délre áll a város védője, Kadarchy Heder. Jellegzetes tuvai öltözéket visel, és harci felszereléseivel védelmei a várost.

kepatmeretezes_hu_IMG_1404.JPG

A tuvai hegyekben rengeteg, megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb tó van. Ezek közül kettőhöz mentünk el. A Dus Khol-tó igazi különlegesség: sós. Akárcsak az izraeli Holt-tenger, itt sem süllyed el az ember. Ugyanúgy lehet lebegni a víz felszínén. A krasznojarszki régióban belül nagyon felkapott; rengetegen jönnek ide kezelésekre, valamint kikapcsolódni. Az iszapja hasonlóan jót tesz a bőrnek. Még csak most kezdik kiépíteni a helyet, így luxus szállodák nincsenek a környékén, és nem kell tartani, hogy ok külföldibe belebotlanánk.

kepatmeretezes_hu_IMG_1423.JPG

 

A domb túloldalán található a Khadyn-tó. A Dus Khol-lal ellentétben ez édesvizű, és nem sós. Pedig alig 1 km van a kettő között, mégis teljesen más a két ó. Sokkal nagyobb, jobban kiépült már az idegenforgalom is.

Sajnos az eső miatt több nem fért bele, illetve a többi látnivaló jóval messzebb van már. Ennek ellenére érdekes volt megnézni Oroszországnak ezt a kevésbé felkapott területét is. 

A gép, mely egy Antonov 24-es volt, potom 1 óra 45 percet késett. Ez volt a 112. repülésem, de be kell, hogy valljam, repüléstől még nem tartottam úgy, mint ettől. Egyrészt tudni, hogy az orosz légi közlekedés és biztonság nem a legmegbízhatóbb, másrészt meg a gép is alsó hangon idősebb, mint én. 

kepatmeretezes_hu_IMG_1467.JPG

A 2 óra 40 perces út szerencsére gond nélkül eltelt. Irkutszban ekkor nem sokat időztem, mert másnap már a Bajkál-tó felé vettem az irányt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr136475577

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása