Régi vágyam volt már, hogy eljussak a balkéni országokba. Egy fórumon akadtam rá, akik szerveznek utat ebbe a térségbe. (Nem sok van). Sajnos ide nem engedtek el egyénileg, így ha menni akartam, akkor muszáj volt irodával menni.A Proko Travel-re esett a választás. Márciusban eldőlt már az út, akkor fizettem be az utat.
Nagyobb térképre váltás
Szerbia
Kedd hajnalban indult a transzfer busz hajnali fél 3-kor. Fél 7-re értünk Budapestre, majd kis idő múlva már az M5-ös autópályán voltunk útban Kecskemét, majd Röszke felé. Belgrád volt az úti cél. Röszkénél határátlépés, majd a gazdag termőföldjéről híres Vajdaságon keresztül érkezünk a szerb fővárosba, Belgrádba. Útközben sok régi téglaégető kéményt láttunk. Belgrád egy hatalmas város, a széles bekötőutak mentén szintén hatalmas épületekkel, melyekben szállodák, egyetemi város és nagy cégek székházai vannak A fővárosba érve, átvergődtünk magunkat a forgalmon és eljutottunk a várhoz, ami a Duna és a Száva találkozásánál a Kalemegdán hegyfokra épült. Ingyen látogatható. Elsősorban a várat készültünk megnézni. Rövid bolyongás után találtunk parkolóhelyet, és elindultunk a vár felé. Az egyik legrégebbi épület Európa ezen részén. A Duna és a Száva találkozásánál, a hegyen fekszik. Sokszor lerombolták, de jelenleg gyönyörű, frissen felújított állapotban látogatható. Az út egy parkon át vitt, az út mentén végig árusok kínáltak minden, Belgráddal csak egy kicsit is összefüggésben levő apróságaikat. Maga a vár nagyon nagy, külső és belső része egyaránt van. Ezt a várat súlyos emlékek kötik a magyar nemzethez. Magyar vonatkozású a legnagyobb győzelem, ami Hunyadi János és Kapisztrán János 1456 nevéhez fűződik.
Találunk a várban török kori sírépítményt is, Damad Ali pasa türbéjét. A vár területe parkosított. A történelmi helytől gyalog sincs messze a belváros, érdemes egy sétát tenni a hely Váci utcán, a Knez Mihajlován, megtekinteni néhány XIX. századi épületet, mint pl. a közelben lévő Nemzeti Színházat. A Tasmajdan parkban megbúvó szerb ortodox Szent Márk-templomot már csak az autóbuszból lehetett megfigyelni. Utóbbi az I. világháború után épült egy korábbi helyére, és az ország egyik legnagyobb, legmagasabb temploma, éjszakai kivilágítással is impozáns látványt nyújthat. Innen Cacak felé vettük az irányt. Erről különösebben nem lehet mit írni. Estére értünk oda, és lényegében csak az alvással foglalkoztunk.
Montenegro
Másnap Montenegró felé vettük az irányt. Idén nyárig az ENSZ legfiatalabb tagállama volt, de ezt a címet Dél-Szudán elvette tőle (amely a 195. a sorban). 2006. május 21-én rendeztek népszavazást arról, hogy Montenegró továbbra is része legyen-e Szerbia és Montenegró államszövetségének, vagy függetlenedjen tőle. Az Európai Unió 55 százalékos szavazati küszöbhöz kötötte a montenegrói függetlenség lehetőségét. A referendum eredménye szerint a montenegrói polgárok 55,5 százaléka szavazott a Szerbiától való függetlenségre. A különválás hivatalosan 2006. június 3-án lépett életbe, az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa pedig 2006. június 12-én ismerte el a referendum eredményét. A Crna Gora elnevezés "fekete hegy"-et jelent, vagyis "a fekete hegyek országa". A legtöbb nem-szláv európai nyelvben olasz közvetítéssel ennek a névnek újlatin fordítása, a Montenegró honosodott meg (monte=hegy, negro=fekete). Érdekes határátkelés volt. A szerb oldalon nem volt semmi probléma, minden gond nélkül kimentünk, azonban a montenegrói oldalon „sarcot” kellett fizetni. Vagyis kaptak pár üveg sört, vizet, bort…
Festői tájakon haladunk keresztül, (Jahorina, Zlatibor, Jelica, Pester) hegyek között suhant autóbuszunk. Montenegróban rövid nézelődést tartottunk a Moraca-kolostornál, mely a maga nemében páratlan bájjal és gazdagsággal bír.
Távol a világ zajától a XIII. század közepe óta élnek falai között szerzetesek Csörgedező patak, meredek hegyoldal és hangulatos völgy veszi körbe a kolostort. Nagyon idilli hely. Innen Podgoricán keresztül jutottunk el Cetinjébe. Podgoricára felesleges a szót pazarolni. Az ég egy adta világon semmi sincs ott… Következő napon 2 országot is megjártunk. Először Budva felett, majd a városban haladtunk el. Velenceiek alapították, így az óváros egy tipikus olasz középkori városhoz hasonlít.
Kotor régi mediterrán kikötője és az azt körülvevő, a szerb Nemanć-dinasztia által építtetett lenyűgöző városfal nagyon jó állapotban maradt fenn és az UNESCO védelmét élvezi. 1420 és 1797 között Kotor és a környéke a Velencei Köztársaság uralma alatt állt és a velencei hatás még ma is meghatározza a város építészeti képét.
A Kotori-öböl (Boka Kotorska) az egyik legnagyobb a szárazföldbe legmélyebben benyúló öblök közül az Adriai-tengeren, emiatt néha Európa legdélibb fjordjának is nevezik (bár valójában egy tenger által elöntött folyamvölgy). Gyönyörű&hangulatos város. A probléma ezután kezdődött: innen kb. 70 km-re volt Dubrovnik, Dalmácia és Horvátország egyik gyöngyszeme. A montenegrói oldalon semmi gond nem volt, ellenben a horvátok mindenkit szétszedtek. 2 órát álltunk, így megcsappant a városra szánt idő. Az Adria gyöngyének nevezett várost korábban a Délszláv Athénnek is titulálták.
A középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja volt a Raguzai Köztársaság székhelyeként, hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa volt. Virágkorát a 15. és 16. században élte, amikor 40 000 lakosával Európa legnagyobb városai közé emelkedett. I. Lajos magyar király 1358-ban megszerezte Velencétől, és egészen 1526-ig magyar fennhatóság alá tartozott. A város egyúttal a horvát művészet, nyelv és irodalom egyik központja, lakhelye sok híres költőnek, írónak, festőművésznek és tudósnak. Központja 1979 óta a Kulturális Világörökség részét képezi. Hazafelé halálfélelme volt szinte mindenkinek. A buszsofőr úgy vette be a hajtűkanyarokat a busszal, miközben mellettünk a szakadék volt, hogy lélegzet visszafojtva néztük, mikor zuhanunk lett. Utóbb kiderült, eddig kb. 10x járt már itt, így ismeri az itteni viszonyokat.
Albánia
Negyedik napon értük el Albániát. A határátkelés itt is érdekes volt. Beszedték az összes útlevelet, majd átadták a határon. Az nem érdekelte őket, hogy ki utazik, csak az, hogy legyen meg a papír róla. Addig mi a duty free shopban bevásároltunk Rakiból és Szkanderbég konyakból. A leírás nagy része Albániáról lesz, amely az út fő célja volt egyben. Érdekes ország, ennyit elöljáróban el lehet mondani, de remélem, hogy a beszámoló végére mindenkinek, aki olvassa ezt, ez fog lejönni. Albániáról az átlag magyar ember nagyon keveset tud. Nekem is homályos elképzeléseim voltak az országról és a lakóiról egészen ez idáig. Az ország tényleg elmaradott, de nem jobban, mint a többi balkáni állam. Az emberek nagyon kedvesek, és bár nagyon kevés a külföldi turista, a belföldi turizmus miatt a tengerparti részek jól kiépítettek, egymásba érnek a hotelek és éttermek. Korzikaiak Albániától sokat tanulhatnának vendéglátás és barátság terén. Tény, hogy az utak elég rossz minőségűek, és az is, hogy a városokban sok látnivaló nincs. Ahhoz képest, hogy milyen gazdag történelemmel rendelkezik az ország (illír őslakosok, római, majd bizánci uralom, török hódoltság 1501-től 1912-ig (!), nagyon kevés régi épület maradt meg, a szocializmus végleges nyomot hagyott az országon. Mindenhol szocreál panel és téglaházak, rossz állapotban, vagy félig készen, rengeteg benzinkút (olajcsempészet), és 750.000 betonbunker! A szocializmust jobban megszenvedték, hiszen nekik is volt egy „nagy alakujuk”, Enver Hodzsa személyében. Neki volt az az elképzelése, hogy bunkereket épít, mert a gaz kapitalista Görögország és Olaszország lerohanja szegény kis Albániát.
A határtól Skhodra csak pár km-re van, ami egy ellenzéki város, ahol a sok évtizedes – az átlagos közép-európainál is durvább kommunista – agymosás után is a stabilan regnáló utódpárti szocialistákkal szemben következetesen demokrata vezetést választanak az emberek. Ezen kívül még a város szélén, az ulcinji és tiranai út találkozásánál emelkedő vár miatt érdemli meg figyelmünket, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a hegyekre, a skhodari tóra, a sok szigettel tagolt folyóra és a folyótorkolatra. Rosafa várát közel 700 méternyi vastag fal veszi/vette körül. Rosafa legendája nagyban hasonlít Déva várához: vagyis amit raktak estére, az reggelre leomlott. Három testvér építette, akik nem értették ennek az okát, egészen addig, amíg egy bölcs arra nem járt, aki elárulta, hogy scak akkor lehet befejezni a várat, ha valamelyikük feleségét beépítik a falba. Azt áldozzák fel, aki másnap reggel elsőként érkezik a várhoz az ebéddel. A legkisebb testvér felesége ért oda, aki azt kérte, hogy ha már befalazzák, akkor a maradjon kint a jobb szeme, hogy láthassa hogyan nő a kisfia; a jobb lába, amivel a bölcsőjét ringatja; és a jobb melle, hogy etethesse. Ezek után fel tudták építeni a várat. Érdekes, hogy a vár közepén helyezkedik el a Szent István katedrális romjai, melyből a középkorból mecsetet csináltak és egy minaretet is felhúztak mellé.
Utunkat folytattuk Krujeba, ahol Szkanderbég születési helyét lehet megtekinteni. A várhoz egy 450 éves bazársoron keresztül lehet eljutni. A vár mellett áll egy Etnográfiai Múzeum, ahol egy albán ház van berendezve, hogyan is élnek, főleg a vidéken. A Történeti Múzeum egész Albánia egyik legszebb kiállítása. Minden Szkanderbégről szól, az albánok nagy nemzeti hőséről.
Megtekinthető még a Magyar Hadügyminisztérium és a Hadtörténeti Intézet ajándéka, egy Hunyadi-korabeli kard másolata és tablókat láthatunk, melyek emléket állítanak Hunyadi János és Szkander bég történelmi kapcsolatának. Estére értünk a szálláshelyünkre, Durresbe, mely az albán riviéra központja. Egymás hegyén-hátán állnak, épülnek az újabbnál újabb szállodák.
Másnap (5. nap) délelőtt fedeztük del Durress óvárosát. A város fő jellegzetessége a római amfiteátrum, melyet csak az 1960-as években találtak meg. Érdekessége, hogy be van építve a belseje, mert nem tudták, hogy a föld milyen kincset rejt, így házakat építettek rá. Délután a szálló medencéjét és a tengerparton élveztük a jó időt :). Durresből először Beratba mentünk el. Ez Albánia egyik múzeumvárosa, az un. ezerablakos város, mellesleg világörökség része is. Az óváros a hegyen található. Az albánok előszeretettel költenek egy-egy híresebb helyhez egy-egy legendát. Így van ezzel Berat is, ahol a legenda szerint a város felé magasodó két hegyen (a 2414 méter magas Tomorri és a csak 1123 méter magas Shpirag) réges-régen óriások életeka, akik harcba keveredtek egy berati lány kegyeiért. Tomorri karddal addig ütötte-verte a másik kolosszust, amig ellenfele tele nem lett vágással, majd bele is dögönyözte a földbe. Shpirag bunkóval válaszolt, ezért vannak óriási gödrök Tomorri oldalában. Az adok-kapokba végül mindketten belehaltak, az őket sirató lány könnyeiből eredt az Osum folyó. A felső részben eredetileg 14 templom és két mecset állt, azonban az 1967-es templomromboláskor a többség megsemmisült, vagy raktárként használták. A legtöbb épület 400 éves kb.
A leghíresebb mind közül az Onufri Múzeum. Onufri egy ismeretlen művész, aki protopópaként szignálta műveit; a leghíresebb albán ikonfestő. Az ajtó feletti felirat szövege: „Ha barát vagy, gyere be örömmel, ha ellenség vagy, menj minél messzebb!” A templomon belül megcsodálhatók korabeli ikonok, amikről sikerült felvételeket is készíteni, persze csak a legnagyobb titokban. Érdekessége még, hogy ez már nem használják, így hátra lehet menni abba a részben, ahol az ortodox hívek szerint a pópa és isten találkozik. Az ortodox templomokra jellemző, hogy középen egy kerek jel van. Középen a két egymásra festett háromszög hat csúcsa a hat munkanapot, míg középen a kör vasárnapot jelzi. Körben a 12 háromszög a hónapokat mutatja. A négy sarokban a 4 évszakot jelzik, míg az érintőknél levő jelek az égtájakat mutatja. Több kisebb templomot is megnéztük még. Egy helyi vezető segített, aki nyitotta-zárta a templomokat. Mikor a fotózásról kérdeztük, mondta, hogy nem lehet, mert UNESCO örökség, de €50-ért cserébe hajlandó „szemet hunyni felette”. Természetesen nem fizettünk, így az lett a következménye, hogy a következő templomnál már megengedte a képek készítését. :D Az egyik leghíresebb templom még a Szentháromság temploma, mely egy dombtetőn helyezkedik el. Innen nem messze Nagy Konstantin császár szobra, aki a hely ura volt a római időkben. Az alsó városrészt hívják az „ezer ablak városának”. Domboldalra épült a város, és az összes ablak a folyóra nézz. Innen az elnevezés. Két fő nevezetesség látható itt: az Ólom mecset, mely 1553-ban épült, és Szent Spyridon-székesegyház.
Apollónia volt a következő állomás. Az út során történt egy érdekes eset: sajnos gyorsan történt így nem tudtam lekapni. Jön ki egy férfi a házából; kezében a szeméttel. Előtte volt a kuka, kb. egy méterre. Ahelyett, hogy oda kidobta volna, ehelyett átdobta a szomszéd udvarára. Mennyivel egyszerűbb volt, igaz? Ez amúgy jól szemlélteti azt, hogy ahogy az a fényképeken is látszódik, szemét-szemét hátán. Igénytelenek egy szóval az albánok. Kell még mit tanulniuk, az biztos. De kanyarodjunk most vissza Apollóniához. Az összegzések majd a végén jönnek.
Szóval ez az egyik legősibb település, melyet görögök alapítottak, és a rómaiak idején is fontos szerepet töltött be a kereskedelme révén. Leghíresebb látnivaló a Buleterion, mely már messziről magára hívja a figyelmet. A felirat szerint gladiátorok küzdöttek itt. Mellette áll a Prytaneion – tanácsház – maradványai. A volt könyvtár, diadalív, és üzletsorok romjai is fellelhetők. Az Odeon egy római színház volt, 600 főt tudott befogadni. Innen lehet feljutni az Agórára. Apollón tiszteletére egy obeliszket is állítottak. Az ókori romváros mellett található a Szűz Mária-monostor. Ez az egyik legszebb ortodox építmény Albániában. Érdekessége, hogy hozzáépítették a városfalhoz. A Durresbe vezető úton megálltunk még egy bunkertömbnél. Itt egy nagyobb és több kisebb van egymás mellett. Érdekessége, hogy ebben élnek is. Be van rendezve. Szószerint. A legnagyobb a nappali, a többi pedig a többi szoba. Egy parasztcsalád él benne. Utolsó állomásként az Ardenicai kolostort másztuk meg. Korábban Szűz Mária születése-templomnak nevezték, és azon szerencsés helyzetben volt, mely megmenekült az 1967-es templomrombolástól.
Utolsó albániai napon Tirana volt az első állomás. Nem egy európai főváros, az tény. Viszont ez is óriási ütemben fejlődik. Középen helyezkedik el a Szkanderbég tér, mely épp felújítás alatt áll. Emellett helyezkedik el az 1830-ban épült óratorony, mely az egyik legrégebbi épület a városban és az Ethem mecset. A teret körbeveszik a Nemzeti Múzeum, a Tirana International Hotel, és a Nemzeti Bank. A Nemzeti Múzeum falán óriási mozaik hirdeti a munkás-paraszt összefogást. A Lana folyó hídjánál látható az Enver Hodzsa tiszteletére emelt piramis. Egykor múzeumként szolgált, melyet a lánya építetett az apja emlékére. Hatalmas parkok is díszítik a várost. Kb. 2 óra alatt mindent meg lehet nézni.
Innen már Montenegró felé vettük az irányt. Útközben rövid megállót tartottunk Lezha városában, ahol Szkanderbég mauzóleumát lehet megnézni. Itt halt meg a hős maláriában. Érdekessége, hogy a mauzóleum alapjait a 14. sz-i Szent Miklós-templomba helyezték. A törökök azonban feldúlták a sírt, és a csontokat széthordták, a templomból pedig mecsetet építettek. A falakon 28 csata emléke látható, melyből 25-t a hős nyert meg. Innen újra Skhodra volt az irány, majd a határ. Sajnos a 35 km-t kb. 3 óra alatt tudtuk megtenni, mert az E735-ös főút egész egyszerűen kavicságy. Nincs rendes útburkolat, így 5-10 km/h-val tudtunk csak haladni. Estére értünk a korábbi szálláshelyre, Cetinjébe.
Montenegroón hamar túljutottunk, majd utunk a festői dalmát tengerparton haladt keresztül. Áthaladtunk Bosznia-Hercegovina 20 km-es tengerparti mellékén is, melyet nem lehet Boszniából megközelíteni, csak Horvátországon keresztül. Jugoszlávia felosztásakor a Batinder-bizottság mindössze ezt a kis tengerparti szakaszt adta Boszniának. Ennyiről voltak hajlandók a horvátok lemondani. Kora du-ra értük el Mostar városát. Gyönyörű város. Messziről látszik, ahogy a Neretva két partját összeköti. 24 méter magas a folyótól számolva. A város hidakról kapta nevét, hisz a "most" magában hidat jelent. Egy 1452-es török feljegyzésben említik, hogy egy függőfahíd melletti, két toronnyal rendelkező kis helységben 19 ház és egy nőtlen férfi van! 1466-ban a törökök elfoglalták Hercegovinát, és a függőfahíd melletti kis helység gyors fejlődésnek indult. Valamikor a szigetvári csata idején, Mostar lakóinak kérelmére Isztambulban úgy döntöttek, hogy a régi és elhasználódott függőfahidat kicserélik új, szebb kőhídra. Az év jelentős részében vadul hömpölygő Neretva fölé hidat építeni különösen nagy feladat volt, ezért Szulejmán szultán Mostarba küldte építészét, Hajrudint. A különleges szépségű alkotás a városnak és az országnak is szimbólumává vált. Hazai ismertségéhez jelentősen hozzájárult Csontváry festménye is, amely az építészeti stílus alapján a Római híd Mostarban címet kapta. A híd persze nemcsak a korától érdekes, hanem a szivárvány hajlásához hasonló harmonikus szépsége teszi különlegessé. A híd 418 évig kapcsolta össze a város két felét. A nyugati oldalon a legutóbbi időkben főleg horvátok telepedtek le. Ennek is volt köszönhető, hogy 1993. november 3-án a boszniai horvát alakulatok egyik parancsnoka szétlövette az építményt. A világot megdöbbentette az értelmetlen pusztítás. A háború lezárulása után nagy nemzetközi összefogás szerveződött, az újjáépítésérére. A folyóba zuhant hatalmas köveket például magyar műszaki alakulat közreműködésével emelték ki. A régivel szinte teljesen azonos új híd 2004. nyarán készült el. Még a híd bordáit is olyanra csiszolták, mintha 400 éve koptatnák a gyalogosok.
A Stari Mosttól alig 100-150 méterre, megnézhetjük annak kicsinyített mását, a Kriva-cuprijat, a hajlott, vagy görbe hidat. A Neretvába nyugatról beömlő Rádobolja folyó egyik ága felett átívelő építményt már a Stari most megépítése előtt néhány évvel, 1558-ban említik írásos források. A jelenleg látható 8,5 méter hosszú, 4,5 méter magas híd sajnos csak másolat, mert a háborúban megrongálódott eredeti 1999. szilveszterén összeomlott. A 2002-ben befejeződött újjáépítését az UNESCO és egy luxemburgi cég támogatta, szervezte.
Szarajevó felé haladva az út többnyire a Neratva folyó közvetlen közelében, magas hegyek között, a hegyoldalba bevágva haladt tovább. Néhol rövid alagutak alatt. Általában a másikon oldalon a vasút megy, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a 19. század végén megcsinálták. A hatalmas szirtek, sziklacsúcsok csak formára hasonlítanak a dalmáciai hegyekre. De azokkal ellentétben ezeket többnyire zöld növényzet borítja. Nagyon festőivé tették a látványt a hegyek derekánál lebegő felhők. Több helyen láttunk fényképezni tilos táblát - hajdan nálunk a laktanyák környékén voltak ilyenek. Az egyiket például egy hatalmas vízi erőmű előtt. Késő estére értünk a bosnyák fővárosba. Utolsó napon Szarajevót fedeztük fel délelőtt.
A Szarajevót körbeölelő hegyek sok mindent láttak: a szerb csapatok innen ostromolták 1400 napig a várost. Az éhínséget, szenvedést lassan felejtik. A rommá lőtt város újjáépítése elkezdődött. Ez a város is csupa meglepetés. Egymás mellett keverednek a népek. Mintha egy időutazásba csöppennénk vissza. Kezdődik a török városrésszel, ahol bazárok sora sorakozik, majd minden további nélkül átvált a 19. sz-i stílusba, ami pedig a Monarchiába vezet vissza. Emléktábla és egy múzeum állít emléket annak a saroknak, ahol Gabriel Principi 1914 júniusában lelőtte a trónörökös Ferenc Ferdinándot és feleségét, mely később az I. világháború kirobbanásához vezetett. Innen már csak hazafelé vezetett az út. Elhagyva a várost megannyi szép erdővel, hegyekkel és kis fehér mecsetekkel tarkított úton haladtunk. A szép táj mellett több helyen, a háború okozta nyomok is láthatók még.
Horvátországon értünk Budapestre áthaladva az M6-os autópálya alagútjain, viaduktjain. Ezekre is kb. annyi szükség volt, mint a másikra. Semennyire...
Összességében érdekes, és tartalmas 10 nap volt mögöttem. Érdekes országok ezek a balkéni államok. Nehezen heverik ki a háború okozta veszteségeket, de látszik rajtuk, hogy a fejlődés útjára léptek. Közülük Szlovénia a legfejlettebb, mely már az EU tagja, de 2013-ban Horvátország is követi. A többi országnak (Montenegró, Szerbia, Albánia, Makedónia) erre egyelőre nincs esélye. Mondjuk nem is csoda. Addig, míg pl. Albániában a szemetet az utcára dobják, vagy nincs megfelelő közúti közlekedés kiépítve, addig erről álmodni is felesleges. De szerintem az EU-nak is jobb így. Főleg ebben a válásos időszakban. Mindezek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom ezen országok felkeresését. Olyan természeti, építészeti látnivalók vannak, melyeket nem lehet máshol látni, és mindezek itt vannak a közelben, nem kell messzire elutazni, és viszonylag olcsón is meg lehet járni. Kalandra fel, vár a Balkán. :)
További képek az útról:
Belgrád:
Montenegró:
Dubrovnik:
Albánia:
Bosznia-Hercegovina:
Nagyobb térképre váltás
Szerbia
Kedd hajnalban indult a transzfer busz hajnali fél 3-kor. Fél 7-re értünk Budapestre, majd kis idő múlva már az M5-ös autópályán voltunk útban Kecskemét, majd Röszke felé. Belgrád volt az úti cél. Röszkénél határátlépés, majd a gazdag termőföldjéről híres Vajdaságon keresztül érkezünk a szerb fővárosba, Belgrádba. Útközben sok régi téglaégető kéményt láttunk. Belgrád egy hatalmas város, a széles bekötőutak mentén szintén hatalmas épületekkel, melyekben szállodák, egyetemi város és nagy cégek székházai vannak A fővárosba érve, átvergődtünk magunkat a forgalmon és eljutottunk a várhoz, ami a Duna és a Száva találkozásánál a Kalemegdán hegyfokra épült. Ingyen látogatható. Elsősorban a várat készültünk megnézni. Rövid bolyongás után találtunk parkolóhelyet, és elindultunk a vár felé. Az egyik legrégebbi épület Európa ezen részén. A Duna és a Száva találkozásánál, a hegyen fekszik. Sokszor lerombolták, de jelenleg gyönyörű, frissen felújított állapotban látogatható. Az út egy parkon át vitt, az út mentén végig árusok kínáltak minden, Belgráddal csak egy kicsit is összefüggésben levő apróságaikat. Maga a vár nagyon nagy, külső és belső része egyaránt van. Ezt a várat súlyos emlékek kötik a magyar nemzethez. Magyar vonatkozású a legnagyobb győzelem, ami Hunyadi János és Kapisztrán János 1456 nevéhez fűződik.
 | |
| Nándorfehérvár |
Találunk a várban török kori sírépítményt is, Damad Ali pasa türbéjét. A vár területe parkosított. A történelmi helytől gyalog sincs messze a belváros, érdemes egy sétát tenni a hely Váci utcán, a Knez Mihajlován, megtekinteni néhány XIX. századi épületet, mint pl. a közelben lévő Nemzeti Színházat. A Tasmajdan parkban megbúvó szerb ortodox Szent Márk-templomot már csak az autóbuszból lehetett megfigyelni. Utóbbi az I. világháború után épült egy korábbi helyére, és az ország egyik legnagyobb, legmagasabb temploma, éjszakai kivilágítással is impozáns látványt nyújthat. Innen Cacak felé vettük az irányt. Erről különösebben nem lehet mit írni. Estére értünk oda, és lényegében csak az alvással foglalkoztunk.
Montenegro
Másnap Montenegró felé vettük az irányt. Idén nyárig az ENSZ legfiatalabb tagállama volt, de ezt a címet Dél-Szudán elvette tőle (amely a 195. a sorban). 2006. május 21-én rendeztek népszavazást arról, hogy Montenegró továbbra is része legyen-e Szerbia és Montenegró államszövetségének, vagy függetlenedjen tőle. Az Európai Unió 55 százalékos szavazati küszöbhöz kötötte a montenegrói függetlenség lehetőségét. A referendum eredménye szerint a montenegrói polgárok 55,5 százaléka szavazott a Szerbiától való függetlenségre. A különválás hivatalosan 2006. június 3-án lépett életbe, az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa pedig 2006. június 12-én ismerte el a referendum eredményét. A Crna Gora elnevezés "fekete hegy"-et jelent, vagyis "a fekete hegyek országa". A legtöbb nem-szláv európai nyelvben olasz közvetítéssel ennek a névnek újlatin fordítása, a Montenegró honosodott meg (monte=hegy, negro=fekete). Érdekes határátkelés volt. A szerb oldalon nem volt semmi probléma, minden gond nélkül kimentünk, azonban a montenegrói oldalon „sarcot” kellett fizetni. Vagyis kaptak pár üveg sört, vizet, bort…
Festői tájakon haladunk keresztül, (Jahorina, Zlatibor, Jelica, Pester) hegyek között suhant autóbuszunk. Montenegróban rövid nézelődést tartottunk a Moraca-kolostornál, mely a maga nemében páratlan bájjal és gazdagsággal bír.
 | |
| Moraca-kolostor |
 |
| Budva |
A Kotori-öböl (Boka Kotorska) az egyik legnagyobb a szárazföldbe legmélyebben benyúló öblök közül az Adriai-tengeren, emiatt néha Európa legdélibb fjordjának is nevezik (bár valójában egy tenger által elöntött folyamvölgy). Gyönyörű&hangulatos város. A probléma ezután kezdődött: innen kb. 70 km-re volt Dubrovnik, Dalmácia és Horvátország egyik gyöngyszeme. A montenegrói oldalon semmi gond nem volt, ellenben a horvátok mindenkit szétszedtek. 2 órát álltunk, így megcsappant a városra szánt idő. Az Adria gyöngyének nevezett várost korábban a Délszláv Athénnek is titulálták.
 | |
| Dubrovnik |
A középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja volt a Raguzai Köztársaság székhelyeként, hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa volt. Virágkorát a 15. és 16. században élte, amikor 40 000 lakosával Európa legnagyobb városai közé emelkedett. I. Lajos magyar király 1358-ban megszerezte Velencétől, és egészen 1526-ig magyar fennhatóság alá tartozott. A város egyúttal a horvát művészet, nyelv és irodalom egyik központja, lakhelye sok híres költőnek, írónak, festőművésznek és tudósnak. Központja 1979 óta a Kulturális Világörökség részét képezi. Hazafelé halálfélelme volt szinte mindenkinek. A buszsofőr úgy vette be a hajtűkanyarokat a busszal, miközben mellettünk a szakadék volt, hogy lélegzet visszafojtva néztük, mikor zuhanunk lett. Utóbb kiderült, eddig kb. 10x járt már itt, így ismeri az itteni viszonyokat.
Albánia
Negyedik napon értük el Albániát. A határátkelés itt is érdekes volt. Beszedték az összes útlevelet, majd átadták a határon. Az nem érdekelte őket, hogy ki utazik, csak az, hogy legyen meg a papír róla. Addig mi a duty free shopban bevásároltunk Rakiból és Szkanderbég konyakból. A leírás nagy része Albániáról lesz, amely az út fő célja volt egyben. Érdekes ország, ennyit elöljáróban el lehet mondani, de remélem, hogy a beszámoló végére mindenkinek, aki olvassa ezt, ez fog lejönni. Albániáról az átlag magyar ember nagyon keveset tud. Nekem is homályos elképzeléseim voltak az országról és a lakóiról egészen ez idáig. Az ország tényleg elmaradott, de nem jobban, mint a többi balkáni állam. Az emberek nagyon kedvesek, és bár nagyon kevés a külföldi turista, a belföldi turizmus miatt a tengerparti részek jól kiépítettek, egymásba érnek a hotelek és éttermek. Korzikaiak Albániától sokat tanulhatnának vendéglátás és barátság terén. Tény, hogy az utak elég rossz minőségűek, és az is, hogy a városokban sok látnivaló nincs. Ahhoz képest, hogy milyen gazdag történelemmel rendelkezik az ország (illír őslakosok, római, majd bizánci uralom, török hódoltság 1501-től 1912-ig (!), nagyon kevés régi épület maradt meg, a szocializmus végleges nyomot hagyott az országon. Mindenhol szocreál panel és téglaházak, rossz állapotban, vagy félig készen, rengeteg benzinkút (olajcsempészet), és 750.000 betonbunker! A szocializmust jobban megszenvedték, hiszen nekik is volt egy „nagy alakujuk”, Enver Hodzsa személyében. Neki volt az az elképzelése, hogy bunkereket épít, mert a gaz kapitalista Görögország és Olaszország lerohanja szegény kis Albániát.
A határtól Skhodra csak pár km-re van, ami egy ellenzéki város, ahol a sok évtizedes – az átlagos közép-európainál is durvább kommunista – agymosás után is a stabilan regnáló utódpárti szocialistákkal szemben következetesen demokrata vezetést választanak az emberek. Ezen kívül még a város szélén, az ulcinji és tiranai út találkozásánál emelkedő vár miatt érdemli meg figyelmünket, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a hegyekre, a skhodari tóra, a sok szigettel tagolt folyóra és a folyótorkolatra. Rosafa várát közel 700 méternyi vastag fal veszi/vette körül. Rosafa legendája nagyban hasonlít Déva várához: vagyis amit raktak estére, az reggelre leomlott. Három testvér építette, akik nem értették ennek az okát, egészen addig, amíg egy bölcs arra nem járt, aki elárulta, hogy scak akkor lehet befejezni a várat, ha valamelyikük feleségét beépítik a falba. Azt áldozzák fel, aki másnap reggel elsőként érkezik a várhoz az ebéddel. A legkisebb testvér felesége ért oda, aki azt kérte, hogy ha már befalazzák, akkor a maradjon kint a jobb szeme, hogy láthassa hogyan nő a kisfia; a jobb lába, amivel a bölcsőjét ringatja; és a jobb melle, hogy etethesse. Ezek után fel tudták építeni a várat. Érdekes, hogy a vár közepén helyezkedik el a Szent István katedrális romjai, melyből a középkorból mecsetet csináltak és egy minaretet is felhúztak mellé.
 | |
| Rosafa |
Utunkat folytattuk Krujeba, ahol Szkanderbég születési helyét lehet megtekinteni. A várhoz egy 450 éves bazársoron keresztül lehet eljutni. A vár mellett áll egy Etnográfiai Múzeum, ahol egy albán ház van berendezve, hogyan is élnek, főleg a vidéken. A Történeti Múzeum egész Albánia egyik legszebb kiállítása. Minden Szkanderbégről szól, az albánok nagy nemzeti hőséről.
 |
| Kruje |
Megtekinthető még a Magyar Hadügyminisztérium és a Hadtörténeti Intézet ajándéka, egy Hunyadi-korabeli kard másolata és tablókat láthatunk, melyek emléket állítanak Hunyadi János és Szkander bég történelmi kapcsolatának. Estére értünk a szálláshelyünkre, Durresbe, mely az albán riviéra központja. Egymás hegyén-hátán állnak, épülnek az újabbnál újabb szállodák.
Másnap (5. nap) délelőtt fedeztük del Durress óvárosát. A város fő jellegzetessége a római amfiteátrum, melyet csak az 1960-as években találtak meg. Érdekessége, hogy be van építve a belseje, mert nem tudták, hogy a föld milyen kincset rejt, így házakat építettek rá. Délután a szálló medencéjét és a tengerparton élveztük a jó időt :). Durresből először Beratba mentünk el. Ez Albánia egyik múzeumvárosa, az un. ezerablakos város, mellesleg világörökség része is. Az óváros a hegyen található. Az albánok előszeretettel költenek egy-egy híresebb helyhez egy-egy legendát. Így van ezzel Berat is, ahol a legenda szerint a város felé magasodó két hegyen (a 2414 méter magas Tomorri és a csak 1123 méter magas Shpirag) réges-régen óriások életeka, akik harcba keveredtek egy berati lány kegyeiért. Tomorri karddal addig ütötte-verte a másik kolosszust, amig ellenfele tele nem lett vágással, majd bele is dögönyözte a földbe. Shpirag bunkóval válaszolt, ezért vannak óriási gödrök Tomorri oldalában. Az adok-kapokba végül mindketten belehaltak, az őket sirató lány könnyeiből eredt az Osum folyó. A felső részben eredetileg 14 templom és két mecset állt, azonban az 1967-es templomromboláskor a többség megsemmisült, vagy raktárként használták. A legtöbb épület 400 éves kb.
 | |
| Onufri Múzeum |
A leghíresebb mind közül az Onufri Múzeum. Onufri egy ismeretlen művész, aki protopópaként szignálta műveit; a leghíresebb albán ikonfestő. Az ajtó feletti felirat szövege: „Ha barát vagy, gyere be örömmel, ha ellenség vagy, menj minél messzebb!” A templomon belül megcsodálhatók korabeli ikonok, amikről sikerült felvételeket is készíteni, persze csak a legnagyobb titokban. Érdekessége még, hogy ez már nem használják, így hátra lehet menni abba a részben, ahol az ortodox hívek szerint a pópa és isten találkozik. Az ortodox templomokra jellemző, hogy középen egy kerek jel van. Középen a két egymásra festett háromszög hat csúcsa a hat munkanapot, míg középen a kör vasárnapot jelzi. Körben a 12 háromszög a hónapokat mutatja. A négy sarokban a 4 évszakot jelzik, míg az érintőknél levő jelek az égtájakat mutatja. Több kisebb templomot is megnéztük még. Egy helyi vezető segített, aki nyitotta-zárta a templomokat. Mikor a fotózásról kérdeztük, mondta, hogy nem lehet, mert UNESCO örökség, de €50-ért cserébe hajlandó „szemet hunyni felette”. Természetesen nem fizettünk, így az lett a következménye, hogy a következő templomnál már megengedte a képek készítését. :D Az egyik leghíresebb templom még a Szentháromság temploma, mely egy dombtetőn helyezkedik el. Innen nem messze Nagy Konstantin császár szobra, aki a hely ura volt a római időkben. Az alsó városrészt hívják az „ezer ablak városának”. Domboldalra épült a város, és az összes ablak a folyóra nézz. Innen az elnevezés. Két fő nevezetesség látható itt: az Ólom mecset, mely 1553-ban épült, és Szent Spyridon-székesegyház.
Apollónia volt a következő állomás. Az út során történt egy érdekes eset: sajnos gyorsan történt így nem tudtam lekapni. Jön ki egy férfi a házából; kezében a szeméttel. Előtte volt a kuka, kb. egy méterre. Ahelyett, hogy oda kidobta volna, ehelyett átdobta a szomszéd udvarára. Mennyivel egyszerűbb volt, igaz? Ez amúgy jól szemlélteti azt, hogy ahogy az a fényképeken is látszódik, szemét-szemét hátán. Igénytelenek egy szóval az albánok. Kell még mit tanulniuk, az biztos. De kanyarodjunk most vissza Apollóniához. Az összegzések majd a végén jönnek.
Szóval ez az egyik legősibb település, melyet görögök alapítottak, és a rómaiak idején is fontos szerepet töltött be a kereskedelme révén. Leghíresebb látnivaló a Buleterion, mely már messziről magára hívja a figyelmet. A felirat szerint gladiátorok küzdöttek itt. Mellette áll a Prytaneion – tanácsház – maradványai. A volt könyvtár, diadalív, és üzletsorok romjai is fellelhetők. Az Odeon egy római színház volt, 600 főt tudott befogadni. Innen lehet feljutni az Agórára. Apollón tiszteletére egy obeliszket is állítottak. Az ókori romváros mellett található a Szűz Mária-monostor. Ez az egyik legszebb ortodox építmény Albániában. Érdekessége, hogy hozzáépítették a városfalhoz. A Durresbe vezető úton megálltunk még egy bunkertömbnél. Itt egy nagyobb és több kisebb van egymás mellett. Érdekessége, hogy ebben élnek is. Be van rendezve. Szószerint. A legnagyobb a nappali, a többi pedig a többi szoba. Egy parasztcsalád él benne. Utolsó állomásként az Ardenicai kolostort másztuk meg. Korábban Szűz Mária születése-templomnak nevezték, és azon szerencsés helyzetben volt, mely megmenekült az 1967-es templomrombolástól.
 | |
| Ardenica-kolostor |
 | |
| bunker |
 | ||
| Szkanderbég-tér, Tirana |
 | |
| Szkanderbég mauzóleuma |
 | |
| Mostari Öreg/Új-híd |
Szarajevó felé haladva az út többnyire a Neratva folyó közvetlen közelében, magas hegyek között, a hegyoldalba bevágva haladt tovább. Néhol rövid alagutak alatt. Általában a másikon oldalon a vasút megy, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a 19. század végén megcsinálták. A hatalmas szirtek, sziklacsúcsok csak formára hasonlítanak a dalmáciai hegyekre. De azokkal ellentétben ezeket többnyire zöld növényzet borítja. Nagyon festőivé tették a látványt a hegyek derekánál lebegő felhők. Több helyen láttunk fényképezni tilos táblát - hajdan nálunk a laktanyák környékén voltak ilyenek. Az egyiket például egy hatalmas vízi erőmű előtt. Késő estére értünk a bosnyák fővárosba. Utolsó napon Szarajevót fedeztük fel délelőtt.
 | |
| a merénylet emléktáblája |
Horvátországon értünk Budapestre áthaladva az M6-os autópálya alagútjain, viaduktjain. Ezekre is kb. annyi szükség volt, mint a másikra. Semennyire...
Összességében érdekes, és tartalmas 10 nap volt mögöttem. Érdekes országok ezek a balkéni államok. Nehezen heverik ki a háború okozta veszteségeket, de látszik rajtuk, hogy a fejlődés útjára léptek. Közülük Szlovénia a legfejlettebb, mely már az EU tagja, de 2013-ban Horvátország is követi. A többi országnak (Montenegró, Szerbia, Albánia, Makedónia) erre egyelőre nincs esélye. Mondjuk nem is csoda. Addig, míg pl. Albániában a szemetet az utcára dobják, vagy nincs megfelelő közúti közlekedés kiépítve, addig erről álmodni is felesleges. De szerintem az EU-nak is jobb így. Főleg ebben a válásos időszakban. Mindezek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom ezen országok felkeresését. Olyan természeti, építészeti látnivalók vannak, melyeket nem lehet máshol látni, és mindezek itt vannak a közelben, nem kell messzire elutazni, és viszonylag olcsón is meg lehet járni. Kalandra fel, vár a Balkán. :)
További képek az útról:
Belgrád:
Montenegró:
Dubrovnik:
Albánia:
Bosznia-Hercegovina:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr586099125
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
